Megvettem Hollandiában liciten egy Citroen C4 Grand Picassót. 2.0 HDI, automata, szervizkönyv, a képen elég jó kiállásúnak tűnt. A terv a következő volt, vasárnap este felülök egy repülőre, reggel korán felkelek, tízkor már ülök az autóban, és haladok Németország felé, ahol kinéztem több autót, hogy visszafelé megnézzem őket. Szerda hajnal kettőre itthon kellett lennem, mert egy kellemes családi kötelezettség folytán ismét külföldre kellett mennem.
Ki is repültem Hollandiába, a reptér mellett találtam szállást. 10.30-ra a címen voltam. Egy külsős cég volt megbízva az autó tárolásával, bemutattam a papírjaimat, megkaptam az autót. Nézem a kocsit, pont, mint a képen, minimális parkolási sérülések a lökhárítón, utastér kicsit koszos, de rendben, nincs lelakva, egyéb semmi. Az internetes liciteken korrektül körbe szokták fényképezni a kocsit, a hibákat külön is. Átveszem a kulcsokat, papírokat, szervizkönyv rendben, elköszönök. Minden oké, bepakolnék a kocsi csomagterébe, kinyitom a csomagtérajtót, és felakad a szemem. A csomagtér összes műanyagja tiszta karc, a padló makulátlan, az ülések hátán semmi, de kétoldalt, illetve a csomagtér ajtó panelje legyalázva. Úgy tűnik, mintha lakást újított volna fel az ember, a csomagtartó alját letakarta volna, de az oldalát egyáltalán nem.
Vérnyomásom az égben, ügetek be az irodába, mondom az embernek, gyere már ki tesvérem, ilyet még nem láttál. A fényképeken ilyen nem szerepelt, csináljunk már valamit. Neki is felakad a szeme, megnézi a hirdetés képeit, tényleg nincs lefényképezve. Az újautó-kereskedő, aki beadta a kocsit, úgy fényképezte, hogy a csomagtartóban lévő két ülés fel volt hajtva, és takarta a karcos paneleket. A gyerek vakarja a fejét, igazam van, ez így nem jó, várjak. Egy perc múlva előkerül valami tisztítószerrel, lespricceli, már nem olyan vészes, csak le kell takarítani, próbálkozik. Várj egy percet mondom, mindjárt megszárad, és meglátod, hogy ugyanolyan lesz.
Várunk egy kicsit, tényleg ugyanolyan. Lefényképezi a csomagtartót, és elküldi a licitcégnek, várjak egy kicsit. Várakoztam az udvaron, neteztem, próbáltam burkolatokat keresni a neten, telefon haza, mennyi az új. 270 ezer körül lettek volna az újak, közben az ideg majd szétvetette a fejem. Telik az idő, nekem mennem kellene, meg akartam még nézni aznap három kocsit, másnapra is be volt tervezve három, plusz haza kellene érnem fél kettőre, hogy kettőkor tudjunk indulni a testvéremmel meg a feleségeinkkel.
Hívnak a licitcégtől, mit gondolok? Mit gondolnék, azt, hogy át vagyok verve, ha látom, hogy ilyen a kocsi, nem adok érte ennyit, vagy meg sem veszem. Az autót egy kereskedő küldte be, már máskor is volt vele probléma. (Mondtam már, hogy senkiháziak kezében van a popszakma?) És ha volt már vele probléma, miért nem rúgtátok még őket seggbe, miért nem véditek meg a vásárlóitokat az ilyen inkorrekt kereskedőktől, miért árulhat még nálatok? A jutalék jó, amit adok, de mit kapok érte cserébe? A telefon másik végén lévő hang nagyon normális volt, tényleg azt éreztem, hogy segíteni próbál.
Kilencszáz euróba kerülnek a panelek, el kellene kérni az eladótól, tanulja meg végre a kutyafittyet. Oké, várjak, telefonál. Az idő telik, már dél van. Visszahív, az eladó nem akar segíteni, meg hát minden autóvásárlásban benne van a kockázat. Az igaz, de ez simán csak átb..ás, nem kockázat, a sérüléseket direkt eltakarták, hogy ne látszódjon. Érzem a másikon, hogy lélekben velem van, de a céget képviseli, a főnöke meg gondolom mondta, mi a policy. Jó, megint telefonál. Az idő nem telik, hanem száguld, három turbóval. Látom, ahogy omlik össze a két napos utam. Barátunk ismét jelentkezik, van egy francia autókkal foglalkozó bontó, csak ötven kilométer kerülő, és van mindenük, ami nekem kell, el is rakatta nekem. Oké, de ki fizeti? Hát őőő, izé, hát én. Az fasza, én is pont így gondoltam. Jól van, mindegy, mondd a címet.
A bontó ötig van nyitva, beállítom a navigációt, fél ötre ott vagyok. Nézem a tankot, még van két osztás, a következő kútnál tankolok. Elindulok, figyelek az autóra, ha már ilyen szépen indult a nap, legalább a kocsi legyen jó, de az autóval minden rendben, szépen vált, mindene működik. Felmegyek az autópályára, békés 140, tempomat, hallgatom a zenét, a forgalom nagy, de halad. Húsz kilométer után egyszer csak kikapcsol a tempomat, és elkezd lassulni az autó, nézem az üzemanyagszint-jelzőt, gázolaj van, de lassulok.
Azonnal elkezdek kihúzódni a háromsávos pálya belső sávjából, utat kell magamnak törni a délutáni csúcsforgalomban egy lassuló autóval. Ebből kifogyott a gázolaj. Megállok a leállósávban, most mi a fenét csináljak, itt vagyok egy idegen országban, szerszám semmi, repülővel jöttem. Hívom a srácot a telephelyen, ahonnan jöttem, vázolom a helyzetet, felröhög, hát ez nem a te szerencse napod! Hát b+ tényleg nem, és én is röhögtem, csak én kínomban. Tudsz segíteni? Egyedül van a telepen, senki nincs, akit elküldhetne egy kannával, de menjek el a kocsitól, mert ha rendőr elkap a helyszínen, az négyszáz euró, ha kihívom a sárga angyalt, az 190.
Körülnézek. Egy háromsávos autópálya leállósávjában vagyok, jobbról betorkollik egy másik kétsávos autópálya, én pont a kettő között vagyok, a kétsávoson túl egy csatorna (Hollandiában mindenhol az van), azután két márkaszerviz. Nézem a forgalmat, alig van rá esély, hogy egyben átérjek, olyan sűrűn jönnek az autók, ráadásul egy kanyarban, ahol 150-200 méterre látok el. Kábé tizenöt percet vártam, amíg át tudtam szaladni. Sétálok, hangosan morgok magamban, a bontó ugrott, már csak az érdekel, hogy legyen gázolaj. Szerencsém volt, tíz perc séta után már egy kerékpárúton voltam. Megállítottam egy 55-60 körüli hölgyet, mondom mi a helyzet, merre van egy kút? Az nagyon messze van gyalog, kb. öt kilométer. Itt van a bringája menjek el vele, és azzal a lendülettel leszáll a kerékpárjáról, és nyújtja felém a kormányt.
És ön? Hát megvár. Mi van?! Ilyen a világon nincs! Egy tündérmackó, de nem fogadhatom el, majd megoldom. Észrevettem, hogy van egy csarnok nem messze tőlem, nincs rajta semmi felirat, de áll egy pickup az udvaron. Bementem, mezőgazdasági gép szerviz, nagyon megörültem, itt biztos van gázolaj. Egy negyven körüli fickó pakolgatott valamit. Elmeséltem mi történt velem, tudna-e adni egy kis gázolajat, meg egy kannát? Látta, hogy a pálya mellett sétálok, meg kerítést mászok, de el sem tudta képzelni, mit keresek ott. Keresett nekem egy műanyag kannát, aminek csőre volt, és igaz ugyan, hogy indulnia kellene, de elvisz a kútra.
Odaérünk a kúthoz, automata kút, személyzet nélkül, csak kártyával lehet fizetni, nálam meg csak kápé van, kártya a kocsiban. Kérdezem a sofőrömet, nálad van kártya? Nála semmi, csak bepattantunk a kocsiba, mindene a műhelyben van. Leszólítottam az első embert az utcán, itt van a pénz a kezemben, kifizetem a gázolajat neki azonnal, csak húzza le az övét a kúton. Persze mondta, az első szóra jött, és csinálta. Kifizetem a gázolajat, megköszöntem. Amúgy is szerettem a hollandokat, de itt már imádtam őket. Az alkalmi segítőm visszavitt annyira közel a kocsimhoz, amennyire lehetett, és sok szerencsét kívánt. A nevére sajnos nem emlékszem, pedig megérdemelné, hogy név szerint emlékezzek meg róla.
Visszaszaladtam az autópályán keresztül a kocsimhoz, nem vágta senki telibe hátulról, nincs ott a rendőrség, örömbódóttá. Beletölteném a gázolajat, de nem szokványos tanksapka volt a kocsin, hanem a tankajtó mögött egy csapóajtó, amit a pisztollyal benyomunk, de az én kannám csőre rövidebb volt, nem ért el odáig. Elkezdtem keresni valamit, amivel benyomhatnám a kis ajtót. Találtam egy kis ágat, amiről lehántottam a kérgét, lemostam alaposan, nehogy belehulljon a kéreg egy kis darabja a tankba. Az ággal kipöcköltem a csapóajtót, de kanna csőre még mindig nem ért oda eléggé, ezért a kannát oldalról erősen összenyomva, belespricceltem a gázolajat a tankba. Jutott gázolaj a tankba, a kezemre, a cipőmre, egyszóval mindenhova, de már tankoltam.
A motor bal oldalán van egy kis kézi pumpa, azzal fel lehet pumpálni a gázolajat a szűrőig, a szűrő tetején pedig található egy csavar, amivel ki lehet engedni a levegőt a rendszerből. Légtelenítettem, próbáltam indítózni, már majdnem jó, de még nem eléggé, ekkor megérkezett a sárga angyal. Kipattant az ember a kocsiból, rögtön levette, hogy mi a képlet, és azonnal nekiállt légteleníteni. Intett, hogy indítózzak, ekkor már tökéletesen járt. A sárga angyal (ilyenkor jön rá az ember, mennyire találó ez a név), nem fogadott el semmit. Megköszöntem a segítséget, és elindultam. Azonnal kerestem egy kutat, és megpúpoztam a tankot. Vissza a pályára, már esélyem sincs a bontóba odaérni, a navigáció hét órát ír érkezésre.
Mindegy, majd ott alszom a közelben, és reggel korán a bontóban kezdek. Ötven kilométer után ismét lekapcsol a tempomat, belassulok megint, gázolaj most biztos van, mi a .............. történt? Villog egy felirat a műszerfalon, „risiko verstopping roetfilter”. Hurrá, imádom, mikor zajlik az élet! A hollandot kevéssé (egyáltalán nem) beszélem, a risikot, a verstoppingot, meg a filtert érteni vélem, de mi az a roet. Turbónyomás semmi, 115 a vége, de akkor villog, csipog, ha 90-nel megyek, semmi. Akkor megyünk annyival, holnap a bontóban hátha van szerviz is, és meg tudják nézni.
Este szálláskeresés, vacsora közben gondolkodom, már egy nap csúszás, és még Hollandiában vagyok, pedig már Frankfurt után kéne lennem. Azt még nem tudom, hogy érek haza szerda hajnali kettőre, pedig kellene, mert másik nyolc ember igazította ehhez az időponthoz a programját, és még egy kompot is időben el kell érni. Másnap reggel megvettem a műanyagokat, van szerviz is, elmondom mi nyűgöm, tudnak-e segíteni? Valószínűleg tönkre ment a kipufogóban egy szenzor, de lehet, hogy elég csak kinullázni a computert. Sajnos nincs itt egy szerelő sem, nem tudnak segíteni. Hazamehetek így a kocsival? Persze, nem lesz semmi baja, csak lassú.
Elindultam hazafelé, itt már láttam, hogy talán egy autót tudok majd megnézni, ami közvetlenül a pálya mellett van. A holland síkon még nem volt gond, de amikor elértem az első komolyabb dombot, kezdődtek a problémák. A kocsi parkettán 65-tel tudott menni, nem győztem lemenekülni a leállósávba. Hű, ez nem lesz egyszerű, soha nem érek haza. Lelki szemeim előtt megjelent a bécsi emelkedő, ezzel a kocsival akár a mámorító 40 km/h is meglehet. Ha keményen eltolom, mindenki anyázni fog az úton. Mindegy, egyszer csak vége lesz ennek is. Hívom az egyetlen útba eső autót, egy Audi A4 Avant, 150 ezer kilométer, gyári fény, szervizkönyv, egy óra múlva ott vagyok.
Odaérek, Audi, Bugatti, Bentley, Porsche szalon, full extra, pávaság. Megvan az emberem, pont autót ad át. Ott van a kocsi az udvaron, nézzem meg, mindjárt hozza a kulcsokat. Nézelődök, vagy nyolcvan Audi, de az enyémet nem találom sehol. Nézek be a szalonba, az emberem már végzett az átadással, de nem jön, rohangál, mint pók a falon, már eltelt fél óra. Bemegyek, kérdem mi a probléma? Nem találja a kulcsot. Az jó, mert én meg az autót nem. Kerekedik a szeme, néz rám, ez biztos hülye, ez látszik a szemén. Kijön velem, körbejárjuk az udvart, se kulcs, se autó.
Toporog, telefonál, senki nem tudja hol van az autó, eladva nincs, készleten szerepel, tegnap még itt volt, látta. Öcsém ez X akta, hívd Scully-t! Egy hirtelen ötlettől vezérelve megkérdeztem, nincs itt valami Citroen szerviz? De, itt van egy szerviz két kilométerre. Odamegyek, ha rá tudnak nézni azonnal, teszek egy próbát, hátha elég kiütni a computert, és nem kell kilencvennel mennem hazáig. Megtalálom a szervizt, kis családi vállalkozás, látszik az épületen, hogy amikor volt rá pénz, mindig építettek hozzá valamit. Ott nem kényszeríti az importőr a márkakereskedőt, hogy üvegpalotát kelljen építeni.
Elmondtam a munkafelvevőnek a gondomat, rá tudnak nézni most? Igen. Köszönöm, de ha cserélni kell valamit, először beszéljük meg, mert nem szeretnék egy komoly számlát. Persze, persze. Beállnak a kocsival, én nem mehetek be, mert balesetveszélyes. Másfél óra múlva jön az ember, kész a kocsi, csak egy szenzort kellett cserélni. A részecskeszűrő előtt és mögött van egy-egy szenzor, ami a nyomáskülönbséget figyeli, az egyik ment tönkre. És mennyibe kerül nekem ez a „csak egy szenzor”? 273 ojró. Ja, és újra programozták a tank jeladót, most már jó. Biztos? Biztos. Fizettem, beültem a kocsiba, egy osztással feljebb van az üzemanyag-műszer, mint mikor bejöttem. A computer azt írta 220 kilométerre elég a gázolaj. Mindegy, én már nem hiszek senkinek, az első kúton tankolok.
Felmentem a pályára, szépen húz a kocsi, egyszer csak megint kikapcsol a tempomat! Mindjárt tökön szúrom magam, mi van már megint!? Azok az olvasóink nyertek, akik arra tippeltek, hogy kifogyott a gázolaj. Három kilométerre a következő kút előtt. Ekkor nagyon tele lett a cipőm a világgal, és fennhangon megemlékeztem André Citroen édesanyjáról is. Az, hogy nem voltam boldog, nem fejezi ki, amit éreztem. Megjelent előttem a kép, ahogy megint sétálok a pályán, csak most már kannával.
Most már biztos, hogy nem érek haza kettőre. Gyorsan igyekszem kifelé a leállósávba. Észrevettem, hogy egy lerobbant kamion van a leállósávban. A kamionosoknál minden van, legalább segítséget tudok tőle kérni. Német rendszámú kamion, a sofőr valami bevándorló, talán török. Jó napot kívánok, kifogyott a gázolaj, nem tudna egy litert adni, a következő kút három kilométerre van? Nem, nála semmi nincs, amivel gázolajat tudna leszívni a tankból.
Legutóbb a benzinkúton elkövettem egy hibát: felfokozott idegállapotban nem tankoltam meg a nálam lévő kannát, pedig most milyen jól jött volna. Micsoda egy marha vagyok. Nézem a kannámat, maradt benne még öt-hat deci, de azt a múltkor sem tudtam beleönteni a kanna rövid csőre okán, most pedig nem vagyok abban a helyzetben, hogy akár egy cseppet is elpazaroljak. Kellene egy tölcsér. Odamegyek a kamionoshoz, van-e tölcsére. Nincs. Nézelődök az árokban, hátha van egy üdítős palack. Nem kellett csalódnom, az emberek még mindig szemetelnek, találtam is azonnal egyet, valami zöld lé úszott benne.
Kellene egy kés. Kérdem a kamionosomat, van-e kése. Neki az sincs, és magára is zárja a kamiont. Ja, kamionos kés nélkül. Micsoda egy aranybogár, biztos Teréz anya egyenes ági leszármazottja. Le vagy szarva, megoldom. Találtam egy repedést a palackon, és a repedés mentén le tudtam szakítani kézzel a palack alját. A külsejét lemostam, a belsejéből a zöld lét kimostam ásványvízzel, a vizet meg kitöröltem egy használt alsónadrággal.
Beletöltöttem a maradék gázolajat, légtelenítettem, indítóztam. Beindult, lecsukom a géptetőt, berakom sebességbe, indulnék, de erőtlen. Még levegős. Újabb légtelenítés, beindul, beteszem sebességbe, most már jó, és szememet a pillanatnyi fogyasztáson tartva belopakodtam a benzinkútra. A benzinkúton minden kútfejnél sorbanállás volt, ráadásul emelkedőn kellett fölmenni. Zabszem a fenekemben, az emelkedőn nem középen van a gázolaj a tankban, csak ne most fogyjon ki az a fél liter, csak még egy kicsit tartson ki. Kitartott. Megtöltöttem a tankot, kannát, immár teljes nyugalomban folytattam az utat. Óriási megkönnyebbülés volt, hogy van nálam gázolaj. Néztem a navigációt, éjjel fél háromra írja az érkezést. Fasza, megint rohanhatok, utána pedig miattam mindenki rohanhat, hogy elérjük a kompot. Ezután már eseménytelenül teltek a kilométerek, gps szerinti 140-nél megnyomtam a tempomatot, 01.50-re hazaértem, és egy zuhanyt követően beültem egy másik autóba, hogy elinduljunk Horvátországba.
Itthon kicseréltem a tankjeladót, onnantól rendesen mutatott. Kicsit még jártam vele, hogy kiderüljön, jól mutat-e a műszer, de minden rendben volt vele. Az olvasóban már biztos megfogalmazódott, hogy micsoda egy fos ez az autó, pedig nem. Ez a kijelentés meghökkentő lehet egy ilyen méretes szívás után, de gondoljuk át, mi történt. Volt egy autó, aminek rossz a tankjeladója. Nem nagy dolog, ha tisztában vagyunk vele, hogy ilyen. Tudjuk, mennyit megy el egy tankkal, aztán figyeljük a napi számlálót. Egyszerűbb lett volna megjavítani, de az előző tulaj valamiért nem tette. Ennek ittam meg én a levét. Később pedig, pont nálam, tönkrement egy szenzor. Na bumm, ez egy 140 ezret futott használt autó, bármikor, bárkivel előfordulhat. Tudják, gép, ami előbb-utóbb biztosan el fog romlani. Kijavítottuk, onnantól tökéletes volt. Az autóban nagyon tetszett a hatalmas első szélvédő, kényelmesek az ülései, 7.5 litert fogyasztott 140-nél, csöndes, jó a klíma, jól szól a zene, nem összetörve szálltam ki belőle, kényelmes utazóautó.
Mindegy is, a lényeg, hogy időben hazaértem, és nyolc óra múlva Horvátországban, már nevetve tudtam mesélni a többieknek, hogy mi történt. A hollandokat meg külön puszilom, az egész világ tanulhat tőlük. Köszönöm a figyelmet.
A Neppernapló korábbi epizódjai:
Neppernapló 2: Mercinek sem jó ha áll
További cikkeink
