Párás a reggel, későn indultam munkába, de már meleg az olaj, odaléphetek neki. Meg is driftelem a körforgalmat, aztán átteszem a másik lapjára, úgy gyorsítok ki a kijáratból. A zebránál mosolyogva legyez a néni, toljam csak neki, szereti a bokszerhangot. Végig nem jön senki szembe, ideális íven kanyarodhatok rá a kisváros főutcájára. Kicsit beriszál a Porsche fara, de aztán megtapad, gyorsan leforog a kettes, hármas. Alig látom a szemem sarkából az óvodáscsoportot az út szélén, ahogy ujjongva tapsolnak nekem a srácok, túl nagy már a tempó. Végre kiérek a néptelen autópályára, le tudom fektetni az órát kettőhatvanra, csak az frusztrál, hogy a végén vissza kell vennem a tempóból, nehogy forrón állítsam le a gépet. Azért egy száznyolcvan fokos kézifékes még belefér a végén, mielőtt betolatok a céges parkolóhelyre.
Néha azt hiszem, a Porsche egy párhuzamos univerzumnak fejleszti az autóit. Ahol nem bűn a féktelen száguldás, mindenki a sebesség mámorának él, élvezi az égett gumi kesernyés szagát, boldogan szippantja be az elégetlen szénhidrogének páráját. Nehéz más magyarázatot találni a jelenlegi modellválasztékukra, hogy miért viszik a Cayenne-t meg a Panamerát, mint a cukrot, hiszen kiautózni nemigen lehet őket.
Egy Cayenne Turbóval visznek ki a Silverstone melletti Porsche vezetéstechnikai pályára, amit ők Experience Centernek hívnak. Szóba elegyedek rendkívül visszafogottan vezető sofőrünkkel, a gyorshajtásról faggatom. Angliát most már tényleg teleszórták telepített kamerákkal, poroszos rendben, egyenletes csigatempóban vánszorog a forgalom mindenütt, legalábbis így tűnik a mi autónk képességeihez mérve. Négy villanás után ugrik a jogsi, meséli az öltönyös ex-rendőr. Hol lehetne egy jóízűt tekerni egy Porschével? – kérdem. Sehol, szól a kiábrándító válasz.
Erős a kontraszt az álom és a valóság között, mégis töretlen a Porsche sikersztorija, amióta feladták szigorú elveiket. A Cayenne-nel kinyitották a kaput, a Panamerának már le volt terítve a piros szőnyeg. Míg a 911-es és a Boxster-Cayman testvérek létezését meg lehet magyarázni a pályanapozás lehetőségével, a púpos és a debella nem való versenypályára. Közutat pedig nem sokat ismerek mifelénk, ahol súlyos szabálysértés nélkül ki lehetne használni képességeiket.
A Porschénél mindenesetre úgy gondolják, nem árt megmutatni a vevőknek, mire képes a megvásárolt termék. Ezért Angliában minden újdonsült Porsche-tulajdonosnak jár egy gyorstalpaló az Experience Centerben, egy kis országúti csapatással, jégen drifteléssel, közönséges huligánkodással. Persze csak zárt pályán, szimulálva, de egész élethűen. Ezt próbálhattam ki én is Silverstone-ban, mielőtt elhurcoltak Goodwoodba.
A pálya kicsi, de játékos. A külső kör egy kanyargós országútra hasonlít, kettesben, hármasban lehet teljesíteni. Van benne alattomosan kifelé lejtő kanyar, jól belátható kombináció és nyújtott ív is, hamar meg lehet tanulni, egyedül a lassabban körözgető mazsolák jelentenek veszélyt. Érdekesebb élmény a rántópad, ami menet közben elhúzza a rajta átguruló autó farát, aztán lehet bűvészkedni a kormánnyal a fellocsolt műgyanta pályán, ami úgy csúszik, mint a jég. Ugyanez a felület vár ránk egy domboldalon, ahol vízfüggönyt kell kerülgetni ízlés szerinti ellenkormányzással. A legjobb móka mégis a fényesre csiszolt tüköraszfalt, ahol viszonylag lassú tempónál meg lehet csúsztatni az autót. Csak a bukótér elég szigorú: füves domboldal.
Instruktorom távolságtartó, de a britek merev sármjával együtt megpróbál kedves lenni. Amikor kifejezésre juttatom elégedettségemet, hogy egy Cayman S-szel kezdünk, megenged egy-két plusz kört, ha már ez a kedvenc Porschém. Igaz, ez még a régi Boxster testvére, hiszen az új Caymant még nem mutatták be, de nem olyan rossz ez sem. Amióta egymás után volt alkalmam kipróbálni az új Boxstert és a 911-est, egész biztosan tudom, merre húz a szívem.
Amennyire engedi a forgalom, próbálom közelíteni a határokat, de egyedül a kifelé lejtő kanyarnál érzem enyhén alulkormányzottnak a kis középmotorost. A nyújtott íveken és a jobb-bal átdobós kombinációknál mindenhol a fenekét mozdítja kicsit, de nem kóstolgathatom az engedékeny ESP ingerküszöbét, előbb szól be udvariasan, de határozottan az instruktor. Így is levesz a lábamról a Cayman, annyira él a seggem alatt, annyira finoman jelez minden egyes karcot az aszfalton, annyira játékos, hogy a Lotus Elise-en kívül nemigen lehet máshoz hasonlítani.
A rántópadon azért sikerül megforogni vele. Elvileg az ellenkormányzás gyakorlására találták ki ezt a vezetéstechnikai pályákon igen népszerű szerkezetet, de a három-négy megtett menet alatt nem éreztem rá az ízére. A fellocsolt műgyanta túlzás nélkül jéghez hasonló tapadást ad, amire nehéz ráállnia az agynak, amikor száraz aszfalton közelít. A hirtelen keresztbeállításnál pedig nem életszerűen lépjük túl a tapadási határt, hanem ugrásszerűen váltunk az egyenes haladásból a csúszásba. Itt a gyors reakció a legfontosabb, aminek viszont a legalapabb Jedi-trükkel elébe tudunk menni, hiszen látjuk, mikor megyünk rá a padra, nem nehéz előre látni a jövőt. Csak a rántás irányát nem tudjuk előre.
Nagyobb kihívást jelentett a jeges domboldalt utánzó fellocsolt pálya, ahova autócsere után mehettem. Egy fapados 911-esben kapcsoltam ki a menetstabilizáló elektronikát, hogy aztán farral előre szánkózzak le a lejtőn egy erősebb gázadás után. Amit sík úton még meg lehetne fogni, az a lejtőn sokkal trükkösebb, főleg, hogy a 911-es természeténél fogva kissé farnehéz, mondja instruktorom. Szerintem meg úgy lódítja magát lefelé egy kissé túlzott kormánymozdulatra, mintha egy páncéltőkés zongora lenne a seggében. Amennyire jól kezelhető száraz úton a szelídített vaddisznó, annyira alázatosan kell vele bánni a csúszós felületen, állapítom meg. No meg hogy hegynek lefelé driftelni nem is olyan egyszerű.
Elméletben a frissen hullott hóval borított út tapadására hasonlít a preparált, fényes aszfalt, éppen ezért elméletben ez az érzelmi csúcspontja porschés kalandunknak. Itt viszont mintha megint megkenték volna a hátsó kerekeket technokol rapiddal, alig lehet kiprovokálni egy kis keresztbe csúszást a 911-essel. Sajnálom, hogy nem ide jöttünk a Caymannel - a fotózáshoz egy helyi menő szépen bemutatta, mire képes a kis kupé.
Levezetésként a Cayenne terepképességeinek demonstrálására épített pályán taxiztunk egy kört. Bár az oroszokon kívül valószínűleg senki nem fogja ezt kipróbálni, valóban elboldogul a légrugós futómű a nehéz terepen is. A légrugót azért hangsúlyozom, mert a vele elérhető pár centis kiemelés sokat javít a terepszögeken és a hasmagasságon, amik alapvetően meghatározzák a lehetőségeket. A lejtmenet-vezérlő a siratófalon is egykedvűen ereszti le a testes kasztnit, az elektronikus diffizár-imitáció egy-egy elemelkedő kereket magabiztosan megfékez, és émelyítő 45 fokos oldaldőlés mellett is stabilan terelgethető a gép – kipróbáltuk. Kár, hogy az ilyen mesterségesen épített pályákon mindig az az érzésem, hogy testre szabottak az adott típushoz, és bármilyen látványosak, végül csak a somogyi sárban válik el a szar a májtól.
Ettől függetlenül lenyűgöző, amit a Porsche művel a számára idegen műfajokban is. Kicsit olyan érzés, mintha játszanának a mérnökök - heccből kipróbálják, mennyire tudnak sportos terepjárót, vagy éppen négyüléses limuzin-féleséget építeni. És nagyon tudnak. Igazából már abból is sejthettük, mennyire a kisujjukban van a tudomány, hogy a 911-est egyáltalán ennyire kezessé tették, de a show végére tartogatott Panamera GTS driftbemutatója minden kétséget eloszlatott. Az Experience Center vezetője terelgette végig a fényes pályán az összkerekes dögöt úgy, hogy sokat nem ment egyenesen. Persze nem erre való, de ezt is tudja, ha nagyon kell.
A minek persze még mindig ott motoszkál a fejemben. Elismerem a keret nélküli szemüveges, vicces angolt beszélő germán mérnökök elképesztő teljesítményét, tényleg kevesen konyítanak annyira az autóépítéshez, mint ők. Kár, hogy a vásárlóik tetemes része leginkább az embléma által kiváltott elismerő pillantásokat értékeli, nem a gépek valódi képességeit. De itt a bizonyíték: a Porsche mindent megtesz, hogy változtasson ezen a trenden. Mintha tényleg az elképzelt párhuzamos univerzumban élnénk.
Van mire visszanézni
Bár a silverstone-i F1-es pálya melletti Porsche Experience Centerben 52 új Porsche áll az ügyfelek szolgálatában, mégis három kimustrált vénség hagyott igazán mély nyomot bennem.
59
Már amikor megérkeztünk, feltűnt az udvaron a kis ezüst 356-os, méltatlanul félretéve a mosó mellé. Később megtudtam, hogy ő az egyik az ötven első 356-os közül, amelyek még Ausztriában, Gmündben készültek, alumínium karosszériával. Elképesztő ritkaság, Silverstone-ban meg csak kelletlenül tologatják ide-oda, hogy ne legyen útban. Jelenleg nem is üzemképes, pedig mit nem adtam volna, hogy halljam a hangját.
59
Nagyobb becsben tartják az 550 Spydert, bent egy előadóteremben, pedig abból többet gyártottak. Hiába, amiben James Deannek sikerült elkerülnie a vénséget, az örökké ikonná válik. Be kell látni, csinos kis autó, kedvesen kezdetleges, de végtelenül célszerű, radikális megoldásokkal.
59
Névrokona a sárga RS Spyder, amelynek viszont köze sincs az utcai használathoz. P2-es Le Mans-i prototípus, amely 2005-től 2010-ig 13 első helyet hozott a Porschének, köztük két kategóriagyőzelmet Le Mans-ban. Ennek a vegytiszta versenygépnek a motorját vették alapul a 918 Spyder tervezésénél is, még ha alaposan át is dolgozták. A Porsche mindig fel tud mutatni egy legendás elődöt, bármiről legyen szó.
