1971. január 17-én született az angliai Readingben. Első találkozása
négykerekű járművel nyolc éves korában történt, mikor
apja, Alex megengedte, hogy a családi, öreg Triumph 2000-et
kipróbálja a házuk melletti mezőn. Annak ellenére, hogy ki sem
látott a kormány felett, nagyon élvezte a dolgot - melyik ne gyerek ne
élvezte volna? -, utána rendszeres nyúzta az apját, menjenek újra
játszani az autóval. Tizenegy éves korában a játszadozás komolyra
fordult, amikor belépett a "tizenhét év alattiak" autós klubjába.
Az itteni élmények és a megszerzett tapasztalat tovább fokozták
Richard érdeklődését, a kezdeti érdeklődés lassacskán törekvéssé
alakult, majd egyre jobban belemélyedt az autózásba. A fiatal tehetség
első elismeréseként
apja beiratta a walesi ralisofőr-iskolába. A mellé került
instruktor nagy hatással volt Richardra, és mindössze két óra
elteltével határozottan kijelentette, hogy ő mindenképp ralipilóta
szeretne lenni. Ekkor volt tizenöt éves.
1989-ben komplett szezont teljesített az angol bajnokság kisebb
futamain. Itt figyelt fel rá David Williams, akivel jó barátok lettek,
és később a mentora lett. Richard versenyzői karrierjének utolsó
pillanatáig mögötte állt.
A következő évben
David vásárolt Richardnak egy Peugeot 205 versenyautót, és
benevezte a nemzeti 205 GTI-bajnokságba, ami a fiatal tehetségek akkori
gyűjtőhelye volt. Ezt a lehetőséget Richard nem utasíthatta vissza, és
nem is bánta meg. Az őt már akkor is fémjelző precíz autózás meghozta
gyümölcsét. Sorozatos győzelmekkel megnyerte a bajnokságot.
Ezek után Richardnak tett ígéretéhez hűen David megkérdezte tőle,
mit szólna egy kompletten finanszírozott versenyhez a Mintex nemzeti
bajnokságban, egy N csoportos Subaru Legacy volánja mögött.
Természetesen Richard igent mondott erre is. Mikor a futamon Richard
második lett (az első helyezettet nem nevezték hivatalosan a
bajnokságba), David lovagias döntést hozott: a többi versenyen is
elindította az autót. Ő sem bánta meg Richardba vetett bizalmát, mivel
Richard megnyerte a bajnokságot.
A történt folytatása is hasonlóan mesébe illő. Richard a már akkor is
nagy hírű Prodrive Subaru csapathoz szerződött Alister McRae mellé.
Ők voltak a legfiatalabb versenyzők, akik megnyerték az angol
ralibajnokságot. 1993-at írunk ekkor. Két év további intenzív
tanulás következett - melyek során néhányszor világbajnoki futamon is
részt vehetett - aminek végén Richard második lett az Asia Pacific
bajnokságban. Ez a teljesítmény és Richard bizonytalansága a
Prodrive-nál lehetséges jövőjével kapcsolatban odáig vezetett, hogy
átigazolt a Mitsubishihez. A Mitsubishi Ralliart benevezte őt több
világbajnoki futamba, természetesen annak tudatában, hogy még nem
kiforrott profi versenyző. Ebben az évben Richard második lett a Safari
Ralin.
1998-ban robbantott. Richard komplett világbajnoki szezont teljesített
a Ralliartnál - a többszörös világbajnok, Tommi Mäkinen csapattársaként
- egy Carisma GT (Lancer Evo V.) volánja mögött.
1999-ben újra a Subarunál találjuk, és
több mint sikeresnek mondható a szezon, amit már Impreza WRC-vel
teljesít. Ennek az új együttműködésnek eredményeképpen Richard
megnyerte a görög, az ausztrál és az angol futamot, pontversenyben
pedig a második helyen fejezte be a világbajnokságot. A következő év
további sikereket hozott, a szezon elején még vezette is a
világbajnokságot - az első angolként -, győzött Portugáliában, Kenyában
és Argentínában. A szezon utolsó futamára - az angliai versenyre -
olyannyira közel állt az első helyen álló Grönholmhoz, hogy még a
bajnoki cím esélye is felcsillant. A versenyen azonban a harmadik
helyet szerezte meg Richard, és a pontkülönbség nem volt elég Grönholm
megelőzésére.
A 2001-es év kezdete az egész szezont tükrözi. Richard az első
négy futamon összesen három pontot szedett össze. Argentínában Colin
McRae mögött a második helyet csípte el, ami lökést adott, és a
következő futamon, Cipruson is a második lett. Végre úgy tűnt, beindul
a pontgyűjtés. Aztán jött a finnországi második hely, a győzelem
Új-Zélandon - és persze a többiek egymás keresztbeverési miatt -
Richard ismét a pontverseny elejére került. Az utolsó előtti futamon,
Ausztráliában, második lett, így ismét az angol futamon dőlt el a
világbajnoki cím sorsa.
A Network Q ralin
kiesett McRae és Mäkinen így Richardnak elég lett volna
pontszerzőként célba érnie, hogy a pontversenyben megszerezze a
világbajnoki címet. Ezt némileg túl is teljesítette, és így
harmadikként befutva megnyerte a 2001-es világbajnokságot. Az első
angol származású versenyzőként. Akkoriban sok vicc is volt a közte és
Colin Mcrae közötti ellentétről, hiszen McRae 1995-ben világbajnok
volt, ő viszont nem angol, hanem skót.
A következő szezonra Richard a Peugeot-hoz került. Rögtön látszott,
hogy világbajnoki koronájának megőrzése nem lesz könnyű feladat. Az
első néhány futamon az új autóval ismerkedett, és
mire sikerült megtalálni a vezetési stílusának leginkább megfelelő
beállításokat, már a katalán futamnál járt az évad. Itt viszont
második lett, és az akkoriban kezdődött versenyzői létszámcsökkenés
miatt ezzel a helyezéssel az összetett harmadik helyén találta magát.
Aztán a következő futamon, Cipruson is második lett. Az argentin
futamra a pontverseny harmadik helyén állva érkezett.
Itt zárták ki a Peugeot-csapat mindkét autóját (Marcus Grönholm volt a
másikban) a lendkerék szabálytalan súlya miatt. Richard mindkét
következő futamon kiesett a felfüggesztés hibája miatt. Az ezutáni
kettőn viszont úgy látszott, megfordul a szerencséje - vagy
szerencsétlensége -, mivel mind a finn, mind a német versenyen második
lett. A soron következő San Remo Rali negyedik helyével ismét Grönholm
mögé, a második helyre került a pontversenyben.
Ekkor következett az új-zélandi futam, amit az előző évben megnyert,
most azonban felborult, és annyira összetörte az autót, hogy fel
kellett adnia. A következő két futamot ismét feladással fejezte be,
így a címvédés esélyei messzire szálltak. Ötödikként fejezte be a
2002-as szezont.
A 2003-ast viszont nagy erőbedobással kezdte. Harmadik lett
Svédországban - a szezon második futamán -, élete ottani legjobb
eredménye ez, aztán Törökországban - új verseny a naptárban - második.
Új-Zélandon az évad harmadik dobós helyét szerezte meg, és ezzel az
összetettben hat ponttal vezetett Grönholm előtt.
Ennek a sikersorozatnak aztán meglett a böjtje is. Még
Argentínában és az Akropoliszon rendben mentek a dolgok - harmadik és
negyedik hely -, de aztán váltóproblémák jöttek sorban. Volt olyan,
hogy kilenc gyorsaságit tett meg kettes fokozat nélkül. Gondolhatjuk,
hogy ez az eredménybe mennyire szólt bele. Cipruson pedig a műszaki
hibák miatt kényszerült kiállásra, ami először fordult elő a
szezonban.
A német futamon aztán sikerült kicsit javítania, harmadik helyezésével
négy pontra állította be előnyét az összetettben. A következő futamon,
Finnországban a harmadik helyen autózott, mikor eltört az egyik kereke,
és az utolsó két gyorson emiatt nagyon sok időt veszített. Ismét
elszálltak a remények. Mindeközben
még augusztusban Richard két éves szerződést írt alá a Subaruval, és
egyértelműen látszott, örül, hogy navigátorával, Robert Reiddel
visszatérhet a Subaruhoz. Ők ketten, ahogy említettük, korábban sok
győzelmet értek el a Subaruval, és Richard tíz világbajnoki
futamgyőzelméből nyolc ehhez a márkához kapcsolódik. No meg a 2001-es
világbajnoki címe is.
Viszatérve a 2003-as szezonhoz, az Ausztráliában elért harmadik
helyezés után továbbra is az élen állt a pontversenyben. Hét ponttal
előzte meg a mögötte holtversenyben álló Petter Solberget és Carlos
Sainzot.
Ekkor már hét verseny óta vezette a bajnokságot. A következő
három, aszfaltos futamon ismét balszerencse kísérte, a szezon második
kisesésével megint távol került a világbajnoki címtől. Mindenestre az a
tény, hogy kilenc futamon keresztül vezette a pontversenyt, önmagáért
beszél, és versenyzői tehetségét, tapasztalatait nem vonhatjuk
kétségbe.
Aztán jött az az ominózus elájulás utcai vezetés közben, majd a
szörnyű diagnózis. Richardnak agytumora van. Innentől kezdve már nem
tudunk sportsikerekről beszélni, csak a kezelésekről, és a visszatérés
reményéről. Kemoterápia, sugárkezelés, ideiglenes javulás az
állapotában - ezekről szóltak a hírek. Egészen a nyár végéig szinte
mindenki hitt a visszatérésében, különösen az agyműtét utáni jelentős
javulás után. Nyár végén azonban Richard kómába esett, és november
25-én - napra pontosan négy évvel a világbajnoki címének megszerzése
után - meghalt.
További cikkeink










