Az első, és eddig egyetlen angol származású raliversenyző, aki
megnyerte a világbajnokságot, Richard Burns,
két éve, utcai autójának vezetése közben elájult. Kivizsgálása
után az orvosok agytumort diagnosztizáltak, és nemcsak a versenyzői
pályafutása szakadt meg, hanem az egész élete megváltozott. Ekkor a
Peugeot-csapattal állt szerződésben, a következő évre viszont
visszaigazolt a Subaru-csapathoz, ahol a világbajnoki címét is
szerezte.
A 2004-es szezonban a betegség miatt mégsem tudott rajthoz állni. 10
világbajnoki futamgyőzelemmel, a 2001-es világbajnoki címmel a zsebében
úgy látszott, az elhúzódó kezelések miatt végleg visszavonul a
versenyzéstől. Tavaly megkezdtődtek a kemoterápiás kezelések, idén
áprilisban pedig agyműtéten esett át.
"Richard a kezdetektől tudta, hogy nagyon komoly a betegsége, és
esélyei nem mondhatók jónak. Mindezt mégis nagy bátorsággal és humorral
viselte" - mesélték a családtagok. A kemoterápia és a sugárkezelés után
tavaly nyáron elhagyta a kórházat, és úgy tűnt, állapota
javulásnak indul. Hat hónappal később azonban erőteljes hanyatlás
következett be.
"Eltökéltem, hogy nem adom fel" - mondta még az előző évben az
orvosoknak, akik megpórbálták a betegség tüneteit csökkenteni, és így
aktív tudott maradni a mindennapi életben. Augusztusban szerveztek neki
egy összejövetelt, ahol
a pályafutása során általa vezetett raliautókat gyűjtötték
össze.
Sajnos nincsenek csodák. Néhány hét múlva kómába esett, és tegnap,
világbajnoki címének negyedik évfordulóján meghalt.
További cikkeink










