Lényegében az önvezető rendszer tartotta az úton azt a fekete Teslát, amelyik tavaly nyáron a finn rendőrök útjába került. Az egyenruhások éppen egy aktuális riasztás helyszínére igyekeztek a 6-os számú főúton, Lappeenranta közelében, ahol a megkülönböztető jelzésekre reagálva minden autó a külső sávba húzódott, ezt az egyet kivéve.
A Tesla folyamatosan 115 km/h-val haladt – a 100 km/h-s sebességhatár ellenére –, és miután a rendőrök nem értették a jogellenes, meglehetősen furcsa magatartást, a jármű mellé húzódtak, hogy meggyőződjenek az okáról.
Ekkor megdöbbenve tapasztalták, hogy a sofőr egyedül ül a Teslában, de lehajtott fejjel, eszméletlenül.
Később kiderült, hogy a 45 éves férfi annyira ittas volt, hogy a rendőrautó szirénájára és dudálására sem ébredt fel – írja a KRESZváltozás Facebook-oldala.
A rendőrök végül úgy állították meg, hogy megelőzték a Teslát, és annak automatikus biztonsági rendszereit kihasználva lassítani kezdték, a Tesla adaptív tempomatja és önvezető rendszer pedig reagált. Csak ezután tért magához a sofőr, akit azonnal előállítottak vérvételre. A külső tünetek és az utastérből áradó, tömény alkoholszag nem a véletlen műve volt: a cselekménykori véraalkohol-szint 2,72 ezrelék volt. Ez súlyos alkoholos befolyásoltságnak számít, ami csaknem 1 liter 40 százalékos égetett szesz vagy 15 doboz sör fogyasztásával érhető el.
Az ittas sofőr ügyében a múlt héten hirdettek ítéletet. Miután a férfi beismerte a bűnösségét, négy hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, a végrehajtandó szabadságvesztés helyett pedig 120 órányi közmunkát kell teljesítenie egy büntetés-végrehajtási intézet felügyelete mellett. Ezen felül jövedelem alapú, több ezer eurós pénzbírságot szabtak ki rá, a vezetői engedélyét évekre bevonták, rehabilitációs programokon kell részt vennie, a továbbiakban pedig – ha visszaszerzi a jogosítványát – alkoholszondás indításgátlót kell használnia a kocsiban.
Borítókép: KRESZváltozás/Facebook









