Next Tc Logo
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Totalcar!

Sokszor szajkózzuk, hogy a japán gyártók fáziskésésben vannak a villanyautós átállásban, de sokan azt gyanítják, hogy ők rögtön két lépcsőt akarnak ugrani egyszerre, és inkább a szilárdtest-akkumulátorokban látják a jövőt. A Nissan pénteken jelentette be, hogy az új technológiának szentelt kísérleti üzemet indít 2024-ben a yokohamai kutatóközpontban, az első szilárdtestakkus autót pedig 2028-ban szeretnék piacra dobni.

Sok szakértő szerint azonban még alapvető anyagtechnológiai kérdések sincsenek megoldva, miközben a Nissan már a sorozatgyártás részletein szeretne dolgozni. A kettő persze nem zárja ki egymást, a kutatás-fejlesztésért és a gyártástechnológiáért felelős szakemberek közösen dolgoznak mindkét területen.

Az új akkufajta a jelenlegi csúcs-lítium ionos energiasűrűség kétszeresével, jóval nagyobb töltési teljesítménnyel és kisebb költséggel kecsegtet, bár olyan hangokat is hallani, amelyek szerint az új megoldás középtávon még a most elérhető technológiáknál is drágább lehet.

A Nissan mindenesetre már 2028-ra 75 dollár/kWh-s árat jósol (akkucsomag szinten), nem sokkal később pedig 65 dollárra is le szeretnének menni. A márkának kétségtelenül van tapasztalata az elektromos autók terén, hisz a Nissan Leaf régóta a világ egyik legnagyobb példányszámban eladott villanyautója, de az effajta vállalások egyelőer így is merésznek tűnnek. Ha bővebben érdekelnek a márka már kézzelfogható erőfeszítései (pl. az Ariya villanyautó), katt ide.

via electrek.com

Horváth Máté
Horváth Máté
Vezető szerkesztő
2020-ban kezdtem, vagyis a legtöbb (autóipari szempontból is) jelentős modern történelmi pillanat már a Totalcarnál ért: pandémia, chiphiány, elektromos átállás, kínai boom, háború itt, háború ott. Az ágazat geopolitikájával és kulturális hatásaival foglalkozom szívesen, eközben félelemmel vegyes csodálattal nézem azokat a kollégákat, akik a gyújtótrafó fedeléről megmondják az évjáratot.