Már 2,2 milliárdot érhet az ellopott Mercedes

Egyszer már kifizettek érte egy vagyont, mire kiderült, hogy lopott volt. Most megint eladó, de már garantáltan tiszta.

mercedes 500k miegymas
Andróczi Balázs

Közzétéve: 2016. 08. 10. 12:40

Közzétéve: 2016. 08. 10. 12:40

A ritka, nyitott 500 K négy éve keltett először feltűnést, amikor a rendőrség lefoglalta a Techno Classica Essen kiállításon, mint lopott tárgyat. Pereskedtek is érte, most pedig elárverezik. Csillagászati összeget remélnek érte, méghozzá joggal.

Ilyen Mercedesből eleve nem készült sok: az 500 K Special Roadster 1937-ben készült, és Hans Prym, egy gazdag gyártulajdonos vásárolta magának. A II. világháború végén azonban elvitték az amerikai csapatok, és csak 2011-ben került vissza Európába, egy holland gyűjtő fizetett érte bő 3,7 millió dollárt egy árverésen. Valószínűleg nem tudta, hogy gyakorlatilag kidobja ezt a pénzt az ablakon, mivel Németországban a rendőrség lopott tárgyként elkobozta a járművet, és később hiába pereskedett érte Frans van Haren, a bíróság a Prym családnak ítélte a járművet.

Az 500 K most ismét eladó, de a korábbi ár többszörösét remélik érte. A Bonhams szakértői szerint a szeptember 3-i árverésen, Chantilly-ben 5-7 millió euróért kelhet el, ami 1,5-2,2 milliárd forintnak felel meg. Persze az sem lehetetlen, hogy még így is alábecsülik az értékét, hisz az idén februárban egy nagyon hasonló, szintén '37-es gyártású 540 K roadster, amelyet ugyancsak 5 millió euróra becsültek előzetesen, 9 millióért kelt el.

Andróczi Balázs
Andróczi Balázs