Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Totalcar!

Hárommillió forinttal a zsebben kinyílik a világ. Itt már nem csak ésszerű használt autók vannak a kínálatban, ráakadhatunk egy kívánatosabb veteránra is a budapesti Kraft autókereskedésbe. Ákos ebbe az irányba ment ezúttal, ő a szívére hallgatott és milyen jól tette! Ricsi most kivételesen a trió legracionálisabb autójára nyúlt rá és egy megbízható japán mellett tette le a voksát, míg Berci megint kockáztatott. Óriási családi egyterűt talált magának a 2010-es évek közepéről, ami francia létére egyáltalán nem számít problémás autónak.

Sturcz Bertalan
Sturcz Bertalan
Újságíró
A féltudásom már félsiker, a többit internettel és szakértőkkel kompenzálom. Ami technika, az érdekel, mindennek utánanézek és páros lábbal viccelődök sztereotípiákon. Autózok, motorozok, biciklizek, rollerezek, gyalogolok, így egy kicsit valamiért minden közlekedő utálhat, közben írok, kiabálok, műsort vezetek és kamerázok, tehát felületet is adok hozzá.
Szentkuti Ákos
Szentkuti Ákos
Vezető szerkesztő
Még egyetemi tanulmányaim mellett kezdtem újságíróként 2014-ben, azóta folyamatosan publikálok. A Totalcarhoz 2021 végén érkeztem, 2023 óta vezető szerkesztője vagyok a lapnak. Szakmai vezetőként vagyok jelen a MűhelyPRN videósorozatban, műsorvezetőként a Murvaélet használt autós műsorban és az Égéstér podcastben. Gépjármű mechatronikai technikusként különösen érdekel a technika és a furcsa hibajelenségek világa, időnként szakmai konferenciákon is felbukkanok moderátorkent autóipari témákban.
Rási Richárd
Rási Richárd