Neked mi a magyarázatod arra, hogy olyan motorod van, amilyen? Erőtartalék legyen, ha „menekülni” kell, vagy hatodikban is kigyorsíthass a három tömött dobozzal is a hegyen felfelé? Csak nagymotorral volt elég a fizikai méret is hozzád? A haverok cinkeltek volna kisebbel? Legyen garis új, nem baj, ha nem penge?
Ki merem jelenteni, hogy itthon a motorkerékpár a többségnek csak egy költséges hobbi, nem valódi közlekedési eszköz. Amit sok év újságírás, rendezvényszervezés, egyáltalán a szcénában való elmerülés alatt láttam, nagy biztonsággal merem kijelenteni azt is, hogy a legtöbb motoros nem tud jól motorozni, sőt még a saját motorja is messze túlmutat a valódi képességein. Nyilván ennek a két dolognak a keresztmetszete szüli a motorállományt, amiben az anyagi lehetőségek korlátai között leképeződnek a képességektől és valós felhasználási feltételektől független álmok. Ezért látni minden napos hétvégén világkörüli útra alkalmas motorokkal a Balatonig jutó kalandorokat, egyenes főutakon meg a városi lámpáktól közepesen ügyesen ellőve a gumi közepét koptató sportmotorokat, és a hétköznapokban irodában bohóckodó krómparipás bőrlovagokat szerte az országban, miközben praktikus motort csak néhány nagyon racionális arc és a futárok alatt látni. De drága feleim, hol vannak a racionális alapon választott motorjaitok?
Eddig még azt is lehetett mondani, hogy a téli időjárásban nem lehet motorral közlekedni, de most már hosszú évek óta napokra, de maximum hetekre tehető az az időszak, amikor tényleg alkalmatlan az idő motoros közlekedésre.
Mindezek ellenére és mellett 230 000 darabnál is több már a rendszámos motorkerékpárok száma itthon, amihez jön a kb. 300 000 kgfb-vel rendelkező segédmotoros kerékpár (becslések szerint van még egyszer ennyi kismotor biztosítás nélkül az országban), ami azt jelenti, hogy több mint félmillió legális motorizált kétkerekű van hazánkban. Ezt, ha összevetjük azzal, hogy 4,2 millió személygépkocsi is van forgalomban, azt jelenti, hogy minden tizedik jármű lehetne motorkerékpár is a forgalomban. Ugye, hogy nem látsz annyit?
De ha csak a közvetlen környezetünkben nézzük, hányan járnak melóba autóval és hányan motorral? Itt nálunk is dolgozik kb. háromezer ember az irodaházban, és a két kezemen meg tudom számolni a mélygarázsban vagy előtte álló motorokat. Ugyanakkor a külföldi tapasztalataim szerint nálunk nyugatabbra, a miénkhez hasonló klimatikus viszonyok között nagyon sokan járnak motorral dolgozni. Elég csak Bécsig menni, és már látni irodai szettben reggelente melóba guruló nőket és férfiakat, és akkor még nem is néztünk körbe valamilyen északolasz városban, ne adj’ isten Párizsban stb. Ezekben a városokban a nagymotorok mellett rengetegen járnak közepes robogókkal. Ezek a 250–300-as gépek tudják az autópályát, bőven elegendő a dinamikájuk a lámpáknál kilőni, kényelmesek és praktikusak, így mindenre is jók, még ha időnként nem is vagányak vagy felvágósak.
És itt fel is tenném a nagy kérdést: te miért választottál olyan motort, amilyen lett? És mit gondolsz, miért nem elég pont neked egy 300 köbcenti körüli robogó? 150 km/óra körül mennek végsebességre, a gumi meg a fékbetét szinte filléres tétel, lehet használni munkahelyi ruhában, hazafelé befér a többségbe egy kisbevásárlás.
Mégis, valamiféle fekete ló ez a kategória nálunk. Miért?
Elképzelhető, hogy a posztszocialista, szegényország-lelkület miatt koptak először ki a motorok a nyolcvanas évektől, mert az a szegénység szimbóluma volt. Az járt motorral, akinek nem telt autóra, ezért készültek a kis mopedek, amelyekkel a munkás eljutott a gyárba hajnalban is és haza késő este, hétvégén pedig horgászni a tóra, esetleg felvilágosult polgárként kirándulni.
Aztán ahogy elkezdett az autóállomány duzzadni (az 1970-es 200 000-ről 1989-re 1,5 millióra), a közlekedési célú motorok szépen kikoptak az utakról. Aztán a kilencvenes években elkezdtek az említett hobbisták megjelenni, a kevésbé praktikus, ám annál vagányabbnak gondolt motorokkal, lassan elkezdve leváltani a maradék MZ-t és Pannoniát az utakról.
Emlékszünk még, hogy a kilencvenes években mindenki valami levitézlett japán nagyvasra vágyott, amihez persze alig lehetett alkatrészt szerezni, vagy ha igen, akkor elképesztően drágán, és Majosháza, Sugó, Yakomoto, Jánoshalma és még néhány motorbontó tartotta mozgásban a legtöbb motorost. Ugyanakkor praktikus motor alig volt: csak a táviratosok jártak a kis SR-eken, meg városon belül néhányan konténeres robogókkal – ha emlékeztek még a kifejezésre. Alapvetően mindenki kocsit akart, mert attól „vagy embör”.
Érdekes tapasztalat, hogy nekem autóm csak kényszerből van (kicsi gyerek, nők), a személyes közlekedésemet mindig motorral oldottam meg, mert olcsó, gyors, stresszmentes, mégis állandóan elcsodálkoztak, értetlenkedtek rajta a nem motorosok, de még néhány hobbimotoros is. Miközben autóval nagyvárosban közlekedni maga az önlábba lövés. És lehet itt mondani, hogy veszélyes, mert az autósok nem figyelnek, ugyanakkor a lassan negyedszázados mindennapi (télen-nyáron) motorral való közlekedés és egy darabig megélhetési célú, egész napos motorozás közben komolyabb bajom még csak a saját hülyeség miatt lett.
De kanyarodjunk vissza a „milyen motorhoz”: egy modern, nagykerekű, blokkolásgátlós, 125–300-as robogónál jobbat nem tudnék elképzelni a közlekedéshez. Nekem is csak azért nincs, mert csóró vagyok két vasat venni, ugyanakkor egyszer kiszámoltam, hogy ha veszek hitelre egy Honda PCX-et, többet spórolok benzinen és üzemeltetésen egy átlagos nagymotorhoz képest, mint a teljes törlesztője – ami őrület. Mégsem tettem.
Én úgy magyarázom magamnak, hogy a GS azért van, mert azt gondolom, sőt mélyen hiszem, hogy az a motor tud egyszerre ügyes lenni kisebb terepezéseknél, lehet vele karcolni pályázáskor, kényelmes túrán, relatív olcsó fenntartani és nagyon el sem romlik váratlanul, városban pedig iszonyú agilis a végtelen kormányelfordítási szögével, alapjáraton is stabil boxermotorjával és gondozásmentes szekunder hajtásával, valamint a közel húsz centis rugóutak teljesen függetlenítenek a kismagyar útviszonyoktól.
Neked miért az a motorod, ami van – és miért?
