125-ös motort senki se vesz magának, ilyennel kizárólag dolgozni szokás – olyan postásfutáros, értik. Hiszen ennyiért kapni kényelmes, váltó nélküli, burkolt, sisaktartós robogót is, ami szemernyit sem megy rosszabbul. Azaz néhányan mégis vesznek ilyet. Megpróbálom védeni az álláspontjukat, segítségem ebben a Honda CBF 125 lesz.

hirdetés

Lényegében ugyanazt tudja, mint a punnyadt, népi 125-ösök, csak az idomok miatt jól néz ki

Tudják, kitalálták egykor ezt az A1-es motorjogsi-kategóriát, ami lényegében arról szólt, hogy a rettenetes motoros libidójú kamaszok már tizenhat éves korukban átülhessenek a Simsonról valami rendszámos dologra, amivel azért szemhunyorítással kimehetnek az autópályára, meg amivel haza tudják vinni a barátnőjüket dizsi után. Fentieket, ugye, a szigorúan együléses, rendszám nélküli Szinyóval nem lehet, de még a Yamaha Joggal sem, akármilyen csiptuning és rezonátordob is van rajta. Pontosítsunk: nem szabad.

Aztán – merő óvatosságból, hogy a fiúka még nagyjából az eredeti, leltárban szereplő végtagmennyiséggel érje el az igazi nagymotorozást – ezt az A1-es kategóriát úgy találták ki, hogy 125 köbcentinél legyen a felső határ. Elmefuttatásunkban tegyük félre azt a mellékkörülményt, hogy fél Magyarország 125-ös, 150-es, sőt, 250-es motorokat használ rendszám nélküli ötvenes robogóként, és maradjunk a jog által erőltetett elméletnél. Ami még így is lehetővé teszi, hogy értékes nemzeti férfiutánpótlásunk egy része huszonsok lóerős, 140-et tudó darázscsípéseken próbálgassa bimbózó tudását. Cagiva Mito, ugye beugrik mindenkinek?

Futóműve egész tisztességes van neki, csak gödör ne jöjjön kanyarban

Ezért is kevés lenézettebb motor létezik a százhuszonötösnél. A postás ilyet kap szolgálati eszköznek, a rendőr rá se szól, ha sisak nélkül nyomja az ipart. Meg a futárok használnak ilyen motorokat, akiknek a kis méret, a szerény fogyasztás és a könnyű, olcsó szerelhetőség mindennél fontosabb. Néha csajokat is látunk az ekkora motorú minichopperek nyergében, és persze azokat a srácokat – hogy visszatérjünk a kiinduláshoz –, akik a napokban vették a trafikban életük első Gilette-jét.

Mit kapnak szerencsétlenek? Gyanús kínai és koreai choppereket – ezekhez viszont nincs még kellő sörhasuk, az ízlésük sem romlott odáig, no meg ők még befelé mennek a motorozásba, nem kifelé jönnek onnan. Tizenhat évesen a kanyar nem nyűg, hanem kihívás, hogy máshogy fogalmazzak.

Virsligumik árulkodnak a méretről

Aztán vannak ugye a robogók, amikkel nem lehet váltani, kuplungolni, térddel tankot szorítani a halálfordulóban. A robogó divatos, kényelmes, de nem motor. Aztán akad még olyan, mint a dagadt kerekű Suzuki RV125 VanVan, ami vicces ugyan, de az sem egy bőgetni való szerpentinkirály, és ez messziről látszik rajta. Továbbá találni még a kínálatban (nagyítóval) retró stílusú 125-ösöket, meg ott van a Yamaha YBR 125, ami nem nagy ellépés egy fakerekűsített Simsontól, legalábbis optikailag.

Kapni még a Keeway Speed 125-öt, ami éppen az nem, amiről a nevét kapta – a sebességet hírből sem ismeri, szerencsére. Papp Tibi írt róla tesztet, én is ültem rajta, a Verhovinám óta nem vezettem olyan pocsék motort. Ereje sehol, a futóműve nulla, fékje nincs, a váltója kezel-, illetve lábalhatatlan, minden alkalommal új istenhez kell fohászkodni, ha az ember be akarja indítani, a nagymotorságból pedig csak a vibrációkat tudja, de azokat nagyon. Borzalom, igaz, csak bő félmillióba kerül a regadó és az áfa után. De inkább a halál. Vagy egy Romet.

Tank, akár a nagyokon

Vagány, zsír gép viszont alig van. Aki még csak tizenhat, az szottyadjon mazsolává valami unalmas, cikis szörnyetegen – gondolja a sok forgalmazó. Vagy vegyen robogót. Hát nem.

Aki keres, talál. További turkálásra azért előbukkan az árlisták redőiből olyan gép is, mint például a Yamaha YZF-R125. Hasalós, idomos, mindenütt tárcsafékes, központi hátsó rugós, 15 lóerős… Állat, ez még nekem is kéne, csakhogy ez 1,2 millió, ehhez gazdag fater kell. Oké, bő kétszázzal lejjebb is akad izgalom, például a Hyosung GT125, szintén központi hátsó rugóval, aluvázzal, 14 lóerővel, ráadásul vékettes. De hát egymillió forint is borzalmas pénz. A spanyol Rieju kínálatában is ott van az RS2 125, ám ehhez csak euróban találtam árat, felszorozva, áfával, regadóval bőven a millió fölé csusszan. Hondából is van ez a stílus, meglepő módon ez a legolcsóbb: CBR125R 880 ezerért. Közeledünk. De egy pöcsköszörű legyen pöcsköszörű. Nyolcadliternyi lökettérfogat egy milláért baromi luxus. Lejjebb, lejjebb.

240 mm-es első fék, és Nissin, ami márka

Aha. Itt jön a képbe a CBF 125. Egy Honda. 680 ezer forintba kerül, ami nagyjából annyi, mint a Yamaha már említett, dögunalmas YBR 125-öse, és alig egy százassal több, mint az a bizonyos Keeway-borzalom, hadd ne idézgessem, a hideg is kiráz tőle. Ez nem 14-15 lóerős, mint a nevükben "R"-et hordó 125-ösök, csak 11,4, ami voltaképpen akár elég is lehet. És szép. Szinte már vagány. Pont úgy néz ki, mint valami nagy sportmotor, elsőre csak a Velence kerékpárgumik árulkodnak arról, milyen kicsike is ő. Aztán közelebbi szemrevételezésre meglátjuk az egy szem, vézna hengert, a dobféket hátul, a pálcikányi teleszkópokat. De a formatervezők ügyesen trükköltek, valahogy így lehet bögyös macának eladni Kristin-Scott Thomast.

Papíron nem, vagy alig tud többet, mint a Yamaha YBR. Vagy akár a Keeway, huhh… A különbségek minimálisak, hasmagasság, ülésmagasság, kilók, fékméretek – pár milliméter ide-oda. De egy ránézés elég, hogy agyunk tizenhat éves fele pontosan tudja: ez jó lesz.

Volt egy pont, amikor ráébredtem, milyen jó motor is ez. Lapozzanak.

Kezes, mint egy bicikli. Mint egy kempingbicikli

És mivel Hondából van, nem is okoz csalódást, egy szemernyit sem. Csodás, lehengerlő esőben mentem érte Budaörsre a saját, erős, nehéz, kanyarban földbe csavarozott ólomtömbként viselkedő Yamaha XJ900-asommal , amit minden látszat ellenére nagyon szeretek. Budaörsről változatlan intenzitású zuhanyban tértem vissza a város másik felére, de a brutális öreg gép után olyan volt a szúnyog-Honda, mintha halálra rémített rabszolgák cipeltek volna lábujjhegyen egy gyaloghintóban. Ezt nem kell vezetni, elmegy magától is.

A váltóra csak gondolni kell, már klattyan is a következőbe. A kuplungkar behúzását nem regisztrálja az agyunk, hiszen a kesztyűn át szinte érezhetetlen a nyomásinger. A gáz kisujjkörömmel fordítható, szóba jöhet még egy erősebb orrfújás szele is, az is elforgatja a markolatot. És meglepő módon el lehet rajta férni. Nem mondanám elegánsnak a pózt, de simán ki lehet bírni rajta pár órát.

Nagyítóval keresendő az árva henger

Nem azért, de azon az első úton visszafelé nem sok maradt meg a fejemben a motorkából. 125 köbcenti, elvisz A-ba, B-be, C-be, talán még Y-ba is, mit kell ezzel foglalkozni, majd csak írok róla valamit. Vagy nem, igazából mindegy, egy ilyen motornak jól behatárolható, kicsi, de biztos vevőköre van, ha nem jelenik meg róla semmi, azzal sem ártok a Hondának.

Aztán másnap elvittem fotózni, letakarítottam, beállítottam, és abban a pillanatban, ahogy a szememhez emeltem a gépet, szakadni kezdett az eső. Ez is biztos a Gyurcsány műve. Vagy az Orbáné, esetleg az Ibolya keze van a dologban, de az idei júniusi időjárás annyira pocsék és gonosz volt, hogy biztosan benne voltak a politikusok. Mindenesetre a CBF 125 igazi esőmotorként maradt meg az emlékeimben, amikor visszavittem, akkor is épp szakadni kezdett Budaörsön.

Benzin, üres, csekkendzsin

Ettől még jó volt rajta. Cikáztam a városban, mint akinek Harkov típusú, önfelhúzós szovjet vibrátort dugtak az ánuszába, közben vigyorogtam is, bár titokban elárulom - azért én a hagyományos szexet kedvelem inkább. A CBF 125 végtelen kezessége, kiszámíthatósága, kényelme leveszi az embert a lábáról.

Szuperek a fékek, a motor viszont olyan, amilyen − ezeket a paramétereket az MZ ES125 (Trophy, más néven Csúzli) is tudta már 1969-ben, bár lehet, hogy kicsit büdösebben és iszákosabban adta elő. Végsebességre knapp 100-at tudott alattam a CBF. A múltkor nálam járt Yamaha Cygnus 125 robogó ugyanezt hozta óra szerint. A feleségemmel, Katival közös (igaz, ő vette a saját pénzéből) első nagymotorunk, a már említett 125-ös MZ hozta a 110-et, csörömpölő csapszeggel, füstölve. Igaz, annak az órája is csalt jócskán.

El lehet rajta férni

Ahhoz, hogy igazán értékelni kezdjem a CBF 125-öst, eszembe kellett jutnia annak a pár kilométernek, amit a Keeway Speed 125-össel volt szerencsém eltölteni. Brrrrr.

Onnan nézve csodaszámba ment a könnyű indíthatóság, a közel tökéletes vibrációmentesség, a készségesség, a nyolcvanig stabilan kalkulálható, lelkes gyorsulás, a finom, mindig könnyen kattintható váltó, a stabil futómű, a markáns fék. Megszerettem, pedig egy ilyen pöcsköszörű már csak a nevéből fakadóan sem alkalmas péniszhosszabbításra. Higgyék el, 42 éves, egyesek szerint az ideálisnál nagyobb zsírtömeg-indexű testemmel, kedvenc, a Ciánkáliban vett, harmincéves motorosbőrdzsekimben nem én voltam a legszebb látvány egy ilyen gép nyergében. De legalább élveztem.

Indiában készül, de ne legyenek előítéleteink

Egy CBR 125R, YZF-R125 nyilván kevésbé leng, mármint a futóműve, azoknál valószínűleg élményszámba megy az a fordulatszám, ami itt csak kényszerként létezik a skála tetején. Bocsánat, itt nincs is skála, a méretes műszeregyüttesben ugyanis csak sebeség- és benzinmérő van, fordulatszámmérőt ennyi pénzért nem lehetett beletömni a profitmargóba. De az olcsó kis CBF szépen teszi, amit tennie kell, és sokkal-sokkal motorabb élményt ad, mint valami tojáshéjrobogó. Tank van az ember térdei közt, kapcsolgathat, akár Talma Imolában, a nagy kerekek pedig sokkal kevésbé gyötrik meg az ülepet, mint akár a legjobban rugózott robogógumik. Tárolóhely nincs (ami van a kivehető hátsó ülés alatt, az maximum az A-típusú EÜ-csomagnak elég), de a motorka fara simán elbírna egy kisebb, zárható dobozt. Ha rajta van, onnantól verhetik a mellüket a robogósok.

Made in India, mondja a váztábla a motorkán – mielőtt előítéleteink megszólalnának ennek láttán, inkább kezdjünk örülni. Ha ugyanis az indiaiak nem tudják tönkretenni a CBF-et, és náluk beválik, ezek a motorok nálunk is biztosan bírják majd egy darabig a nyúzóhasználatot. De mint tudjuk, az indiaiakra vigyáznak a szellemek, ezért a motor tükreit akkorára tervezte a Honda, hogy csak a predesztinációban hívők számára legyenek megnyugtatók. Mindenki más úgy találja majd: egyszerűbb állandóan hátranézegetni, mert a visszapillantók nem érnek semmit, túl kicsik.

Ide épp a kisebb fajta EÜ-csomag fér el

A legszebb, hogy a végén megtankoltam a 13 literes tartályt. Nem mondanám, hogy szárazra apasztottam, mert ahhoz körbe kellett volna járnom Magyarországot, de pár litert azért sikerült beleszuszakolnom. Előrebocsátom, hogy olykor ridegen bántam a gázzal, meg is keményítettem a szívemet a motorból érkező hangok előtt, és a távolba néztem, amikor a fordulatszám szokatlan mezőkre tévedt. Próbálgattam, mit tud, néha türelmetlen is voltam, 97 lóerős motorról ültem át, no. Ennek ellenére nem sikerült elérnem százon a háromliteres fogyasztást. Nincs miről beszélnünk, a CBF 125 végtelenül ügyes. És még katalizátor is van benne.

Nagy felelősségtudatú és jó ízlésű apukák, figyelem: ezt vegyék a csemetének, ne robogót. Hadd szeresse meg időben a motorozást az a fiú. Úgy, hogy ha kell, meg is tudjon állni, hogy a motor futóműve biztosan többet tudjon, mint ő. Már csak a relatív nyugalom is megéri.

Az egyrugós felfüggesztés a milliós 125-ösök luxusa