A Commercialbank Katar GP futammal megkezdődik az évad a MotoGP
mindhárom kategóriájában. Idén minden eddiginél hosszabb és fárasztóbb
lesz a versenyszezon, hiszen 18 futamon kell részt venniük a
versenyzőknek és csapataiknak, és március elejétől kezdve november
elejéig folynak a küzdelmek. A csütörtöki és pénteki napok
edzésfutamokkal telnek, és a hagyománytól eltérően Katarban szombaton
lesz a verseny 12 órától, amelyet a Eurosport közvetít. Néhány
fontosabb szám a 2007-re a MotoGP kategóriában érvényes számokról. A
motorok lökettérfogata idén maximálisan 800 köbcentiméter lehet. A
súlyhatár maradt a régi, azaz 148 kg. menetkészen, ellenben az
üzemanyagtank kapacitása 21 literre csökkent. A felhasznált gumik
darabszáma viszont korlátozva lett, összesen 31 abroncsot lehet egy
versenyhétvége alatt szétnyúzni a gépeken. Ezeket vonalkóddal
ellenőrzik és tartják nyilván.
A futam előtti szokásos sajtótájékoztatón Nicky Hayden a tavalyi
világbajnok, Valentino Rossi, Randy de Punier, Casey Stoner és John
Hopkins nyilatkoztak a világsajtónak. Hayden (Repsol Honda) elmondta,
hogy felkészültnek érzi magát, annak ellenére hogy nehezen tudta
megszokni az új 800-as Honda RC212V motorját. Kijelentette, hogy a
tesztelések az egy dolog, de a versenyzés az egyetlen mód arra, hogy
meglássuk ki hol tart. Vannak még dolgok amiken fejleszteni
szeretnének, és sok a jó és gyors versenyző idén a MotoGP-ben, de nem
érzi magát nyomás alatt, és a válla is rendbejött. Rossi már az új Fiat
színekben volt látható, és célja a győzelem Katarban. A szezon a
Yamahánál is fejlesztéssel, tesztelésekkel zsúfolt időszak volt, és a
legelején nem igazán szerette a 800-as gépet, jobban kedvelte a 990-es
brutális erejét. Rossi azonban már hozzászokott, és mindenféle
nyomástól mentesen versenyezhet hiszen újabb 2 évre a Yamahánál
versenyez az olasz világsztár. Randy de Puniet egészen jól ment a
Kawasaki ZX-800RR motoron a tesztek során. Egészségileg végre rendben
van, és készen áll az első futamra. Casey Stoner a Ducati újonca
elmondta, hogy már jó uton járnak, de még sokat kell dolgozniuk mire
versenyképesek lesznek az élen állókkal szemben. Stoner nagyon örül,
hogy végre gyári csapatban versenyezhet.
Update: A közben lezajlott a 125 köbcentisek első szabadedzése, ahol
Talmácsi Gábor szenzációs 2p 07,184mp-es köridővel a leggyorsabb volt
Pasini, Faubel és Ranseder előtt.










