Csőrmester jelentkezik

A tél beköszöntével a TotalBike-on is egyre nagyobb szerepet kapnak a robogók, hiszen a nagy teljesítményű gépek gumitapadása ebben az időben igencsak vagylagos, nem is beszélve arról, hogy a robogók sokkal nagyobb védelmet biztosítanak az időjárás kellemetlenségeivel szemben. De mielőtt elszomorodnátok, hogy az izgalmas, 100 lóerő feletti gépek helyett egy mindössze 13,7 lóerős robogóra kényszerültünk, meg kell mondanom, hogy bár nem gondoltam volna, de a Honda Dylan igazán szórakoztató kis gép.

hirdetés

A csőrmester nem néz ki rosszul, sőt. Lándzsahegy formájú, színtelen
burás első irányjelzői, és a vonalak, melyek összekötik őket a
rombuszforma első lámpával
már messziről felismerhetővé teszik. A hátsó világítótestek
egysége is példás, a hátsó idomba süllyesztett féklámpával egybe
építették a szintén színtelen burás indexeket. A négy választható szín
(ezüstmetál, matt sötétszürke metál, xenon kék és Calcutta vörös) közül
tesztmotorunk a második, antracitba hajló, matt színű volt, ezzel
szerkesztőségünk egyöntetű tetszését nyerte el. A kissé erőszakos
látványhoz tartoznak a vaskos, mélyen barázdált gumik. Elöl 110-es,
hátul 130-as gumi feszül a 13 colos felnikre.

Amit elsőként el kell mondani a motorról, hogy
nagyon csendes. A kompakt és megbízható egyhengeres, vízhűtéses,
négyütemű motor még nem kapta meg a Pantheon befecskendezőjét, továbbra
is karburátor látja el üzemanyaggal. Nálunk hosszasabb állás után
kezdte meg tesztútját, így a Hondában átadás előtt kicsit gondozásba
vették az akkumulátort. Többször is kérdezték, hogy rendben van-e az
indulás, stb. de nekünk soha semmilyen problémánk nem volt a
beröffentéssel, bár volt, hogy 0 fok alatt volt a reggeli indítási
hőmérséklet. Ha valamire kijelenthetjük, hogy pöccre indul, akkor a
Dylan az.

Gyorsulása többünket is meglepett, és ez jelentősen hozzájárult
ahhoz, hogy ennyire megkedveltük. Az alsó-, középtartomány remek
gyorsulásáról még utassal sem kell lemondanunk, még ha ezek a robogók
nem is kifejezetten személyszállításra készültek. De ha úgy hozza a
sors, van rá lehetőségünk, és ez jó.

Egy személlyel probléma nélkül gyorsul 80-ig, utána már kicsit
nyüstölni kell, de nekünk a közel
120-as tempót is sikerült megcsípnünk vele. Egy tankkal 200
km-es távot tehetünk meg. Átlagosan - 50%-ban teligázas használat
mellett - 3,3-3,5 literes fogyasztást tapasztaltunk, de a megfontolt
felhasználó leviheti akár 3 liter alá is. A lámpáktól való gyorsulása
lenyűgöző, a nedves időben az óvatoskodó nagymotorosokat simán
lehagyhatjuk, főleg ha beleérünk a forgalom sűrűjébe.

Menjünk bármennyivel, a Dylan nagyon stabil. És ez a stabilitás olyan
biztonságérzetet ad, hogy a kanyarokba a rossz idő ellenére is túlzott
bátorsággal és tempóval esünk be. Majd a deszkasúrolós döntés után úgy
jövünk ki belőle, mintha ez a legtermészetesebb dolog lenne a világon.
Hogy minek köszönhetjük a remek úttartást és az élvezetes
döntögetéseket? Elöl vaskos, 33 mm-es teleszkópvillákat kapott a
Dylan, hátulra két rugóstag került.

Elöl egy 220 mm-es
hidraulikus tárcsafék és kétdugattyús Nissin féknyereg állítja meg a
Dylant, hátul maradt a hagyományos dobfék. Erre kicsit szkeptikusan
tekintettem, manapság már nem fehér holló az elöl-hátul tárcsafékes
robogó - nézzük csak meg a Gilera, Aprila, Piaggio kínálatát - de rá
kellett jönnöm, hogy előítéletem megalapozatlannak bizonyult. Minden
csak beállítás kérdése. És ez jól volt beállítva, adagolható volt,
fogott, viszont a hátsó kereket csak nagyon durva húzással lehetett
csúszásra bírni.

A Dylan a mai robogók minden extráját megkapta. Van kihajtható
szatyortartó fül a lábunk előtt, kulccsal zárható, mértes kesztyűtartó
az apróságoknak a kormány alatt, és tároló a
gyújtáskapcsolóról nyitható ülés alatt. Ennek mérete ugyan
alatta marad annak, amit várnánk, de a kompakt méretek után
vágyakozókat valahol meg kellett vámolni. Itt az ülés alatt van az
üzemanyagtank is. Nem kevesebb, mint 9 liter benzin fér ide. Ha ebből
már csak 2 liter áll rendelkezésünkre, akkor jön a riasztás, hogy már a
tartalékot fogyasztjuk. És mivel ritkán kell a kutakhoz bekanyarodni,
könnyen meg is feledkezhetnénk erről, ha az üzemanyag-szintjelző nem
mutatná folyamatosan a rendelkezésünkre álló benzin aktuális
mennyiségét.

A műszerfal is fullos. A fehér számlapos oválisok közül a középsőről
olvasható le a tempó, az angolszász piac kedvéért leolvashatjuk
mérföldben is a sebességet. Jobboldalon van a már említett
üzemanyag-szintjelző,
baloldalra kis LCD-t építettek be, mely a megtett kilométert, a
napi megtett távot és a pontos időt jeleníti meg.

A tükrök kissé közel ülnek egymáshoz, így a vállasabb motoros
hosszabb szárú tükröket fog választani hozzá, hogy nem csak saját
felsőtestébe gyönyörködjön, ha a mögöttes forgalomra kíváncsi.

Ha az ülés alatti korlátozott helyre - a hátizsákom pont befért - nem
tudnánk beletuszkolni minden holminkat, akkor még ott a hátsó
csomagtartó is, amire mindenféléket rá lehet kötözni, de a fuvarozó
vállalatok alkalmazottjai dobozt is szerelhetnek rá. A nagy kényelmet
kicsit visszaveti, hogy
csak központi sztender van, így aki lazán letámasztaná oldalra,
az csalódni fog. Van rögzítőfék - a bal fékkarnál -, ezzel a hátsó
kereket tudjuk lejtős terepen leparkolva befékezni.

Szélvédő plexit gyárilag nem szereltek a Dylanra. Ugyan az első idom
és a műszerfalat védő kis fejidom kiképzése, a csapott, hegyes orr
valamelyest eltereli a légáramlatokat, de ha rosszabbra fordul az idő -
rázendít a kellemetlen őszi eső -, akkor
jól esne egy kicsit komolyabb védelem.

670 000 Ft-os árával a Honda legolcsóbb 125 köbcentis robogója.
A konkurensek ismeretében sem rossz az ára, a Piaggio Liberty 125
akciósan 740 000 Ft, Vespát 800 000 alatt nem kapunk, az Aprilia
Sportcity már 899 900 Ft, az olcsóbb Mojito is 799 900 Ft. Egyedül a
koreai-kínai gyártók képesek alá kínálni. Ára mellett gazdaságos az
üzemeltetése, igen keveset fogyaszt, és a négyütemű porlasztós motor
karbantartása sem veri komoly költségekbe gazdáját.

A Dylan 125-ben azok sem fognak csalódni, akik világ életükben
nagymotort vezettek. Gondolom nem csak nekem merült fel az a gondolat,
hogy jó, hogy az embernek van egy ezres gépe, ami kényelmes, gyors,
nyomatékos, megbízható, és amibe szerelmes (ezek közül tetszés szerint
választhat az olvasó), de azért kicsit sajnálja olyan apró-cseprő utak
miatt szaporítani benne a kilométert, mint a munkába járás. Vagyis kéne
egy lóti-futi, ami fürge, igénytelen, mégis megbízható, egyszerűen
kezelhető, mégis képes tempós haladásra, vannak rendes fékei, és nem
egy lélekvesztő, amit a nagymotorosok gyakran a robogók nyakába
aggatnak. A Honda büszke lehet erre a modellre.