Harley Rodeó

Aki eddig nem dobta ki a krómsisakot, az most biztos megteszi. Néhány éve, amikor bemutatták a V-Rodot, biztos voltam benne, hogy lesz még folytatás. A szellős viselet helyett az új Harley tulajdonosok komolyabb ruhatár után nézhettek, és aki a Street Rod mellett dönt, talán még protektorba is bújik.

hirdetés

Két Harley különlegesség érkezett hozzánk: a legújabb V-Rod és
Street Rod gyári tartozékokkal gazdagon ékesítve. Akciós gépek voltak,
szépen faragott árral, úgy, hogy a plusz holmikkal sem érték el az
alapárakat. Persze erős idegzet, és kényelmes szék kell, ha megmondom
mennyi is a végösszeg, de azt hiszem, aki ilyesmire vágyik, előteremti
rá a pénzt.

V-Rod

Ismerősen foglaltam helyet. Lelkem rá, én kedveltem, és máig is
kedvelem
a V-Rodot. Nekem
nagyon eltalált a pöffeszkedő, alacsony üléspozíció, és a motor
karakterisztikáját is szeretem.

A 2001-es bemutatású
Revolution blokk valóban rászolgált a nevére, és a forradalom
után csendes diktatúrát folytatva egyre nagyobb szeletet hasít a H-D
tortájából. A hengerenkénti négy szelep, két vezérműtengely,
hidraulikus feszítésű vezérműlánc kifejezések már az amerikai portán is
ismerősen csengnek. Ma már nem zavar, hogy nem ráz, nem kelepel, szépen
megszoktuk. Ez is H-D.

Utólag visszagondolva viszont jobb futóműre emlékeztem, főleg az első
villa és a kormánykifli hagy némi kívánnivalót, valamint a hasmagasság
gátolja a motorblokk teljesítményének kiaknázását. Nagyobb sebességnél,
- mert akár 200 fölötti vitorlázás is lehetséges - egy kicsit
labilisnak tűnt. Persze
terpeszben, talppal előre másként fogja a motoros a gépet, mint
fordított pozícióban. Ennek ellenére szerintem pont ez jó a
V-Rodban, de aki ezt az érzést kipróbálta, megérti, mire gondolok.

Sok kritika érte a hatótávolságot is, a V-Roddal kis tankja miatt 150
km megtétele után már érdemes volt benzinkút után nézni.

Az új V-Rod formailag csupán a fényezés tekintetében változott. Az
első generációknál túlságosan dominált az ezüst (bocsánat: alumínium),
de akkor ez tudatos volt, az újdonságot fokozták a színtelenséggel.
Mára finomodott a karakter, és
a fémre színes lakk került. A Tesztmotorunk mogyoróbarna
fényezésével olyan nagyon elegáns lett, mint autóban a Lexus.

Street Rod

A Harleynál rendes fejlesztők dolgoznak. Megfogadták az elmúlt
évek javaslatait, és a V-Rodnál kifogásolt apróságokat átdolgozva egy
új, sportosabb modellel jelentek meg. Az intenzív gyorsításkor és a
nagy sebességű haladáskor az előre tolt lábtartók kényelmetlenek
lehetnek, ezért a pedálokkal együtt rendes helyükre, az ülés alá
tolták. A kifogásolt gyengébb telók helyére épített
43 mm-es belsőcső-átmérőjű, masszív, fordított villák ugyan nem
állíthatók, és a hátsó, szintén lecserélt rugóstagoknak is csak a
rugó-előfeszítése állítható be, ennek ellenére sokkal jobban működnek,
mint a V-Rod hasonló alkatrészei.

A rugózással egyetemben megváltozott a vázgeometria is, a villaszög 30
fokra csökkent, emellett sokkalta masszívabb kormánykifliket kapott. A
tengelytáv 22 mm-rel lett kisebb,
a megnövekedett szabadmagasság nagyobb döntögetéseket tesz
lehetővé, a Street Roddal sokkal élvezetesebben lehet abszolválni a
gyors irányváltozásokat, de a nagy tempójú íves kanyarok is vigyort
varázsolnak a sofőr arcára. Alacsonyabbra került a széles, egyenes
kormány, és a Street Rod műszerében dominánsabb helyett kapott a
fordulatszámmérő.

Az üléspozíció igazodva a lábtartóhoz 7 cm-rel magasabbra került. A
hátsó ülés is használhatóbb, a V-Rod lélekvesztőjéhez képest maximális
komfortot nyújt; nem csak szélessége miatt, de az utaslábtartó is
elfogadhatóbb helyet kapott. Minden nagyobb változtatás apróbb
finomításokat hozott magával. Így például az elsőre azonosnak tűnő
sárvédők más-más formájúak a két modellen.
A Street Rodra brutálisabb féktárcsákat és munkahengereket
szereltek. A V-Rod gyönyörű telikereke a Street Rodban puritánabb,
sportosabb küllősre változott.

Az 1135 cm
³-es motor lényegében maradt a régi, a Street Rod azonban
mégis három lóerővel többet teljesít. A gyár 120 lovat ígér a főtengely
végén, ami több mint 100 lóerőt jelent a hátsó keréken. A jó futóműnek
köszönhetően a Street Rod maximális fordulatszámát elérni sem
lehetetlen; 8800-nál fekszik rá a mutató a piros vonalra. A kuplung
lágyabb lett, a váltó - testvérétől merőben eltérően - pontosan és
erőfeszítés nélkül működik. Az áttételek azonban még mindig nem
sportmotorosan rövidek,
0-ról 100-ra gyorsítva felesleges egyesnél feljebb váltani.

A két kipufogórendszer is teljesen más. A V-Rod szép, íves dobja a
motor vonalába simul, talán egy kicsit túl közel a földhöz. A Street
Rod kéményei oldalra meredezve kicsit esetlenek, viszont itt nyertük a
plusz lóerőket, és a nagyobb döntésszöget anélkül, hogy a remek krómot
horzsolnánk az oldalán. Hangban az utóbbi szól morcosabban.

Az új vázszerkezetnek köszönhetően
négy literrel nagyobb üzemanyagtartály fér az ülés alá. A 19
liter benzinnel óvatosan duhajkodva akár a 300 km-es hatótávolságot is
megcsíphetjük, de aki először élvezkedik a Revolution blokk erejével,
valószínűleg már 200 km után megállhat tankolni.

A változtatások hatására a két, alapjaiban azonos motor köszönő
viszonyban sincs. Míg a V-Rod maradt a kényelmes luxus a maga
erőtartalékaival, addig a Street Rod a módosítások ellenére számomra a
kényelmetlenebb, vadabb vonalat képviseli. Mindkét motor körülbelül
azonos extra felszereléssel érkezett hozzánk.
Hasznos és látványos plexiket, oldaltáskákat, hátsó üléstámlákat, és
bukócsövet kaptak. Érdekes, hogy a két táska elsőre egyformának
tűnik, mégis mindkettő az anyamotor egyéniségéhez illik. A Street Rod
textil táskája zipzáras mechanizmussal a túratáskákhoz hasonlóan
nyílik, míg a V-Rod táskái chopperesebb stílusú, patentos
bőrzsákok.

A plexik érdekessége, hogy a szélvédelem mellett a vezető
biztonságára is ügyelnek. Egy esetleges bukáskor nem hasalunk bele a
vékony lemezbe, mert túlzott lassuláskor egy
kioldó patentes mechanizmus segítségével a plexi előre
billen.

Mentem mindkét motorral, és érdekes módon amíg az egyik azonnal kéne,
a másikat a hátam közepére sem kívánom. Számomra a Street Rod
rettenetesen kényelmetlen. Az üléspozíció kicsit veteránmotoros, úgy,
hogy közben egy vadállat van a lábam között. Tartani nem tudom igazán,
mert térddel csak a vázat szoríthatom, és előre-hátra csúszok a magas
ülésben. Miközben kissé előredőlve suhanok, nem látom a
fordulatszámmérőt. Bevallom, sokat kellett szoknom, míg úgy-ahogy
együtt kezdtem élni a Street Roddal. Viszont kis erőfeszítés árán
nagyon jól meg tudnám csinálni, mert a futóműve sokkalta jobb, mint a
V-Rodé.

De nem kell félni, a Harley-fejlesztők figyelembe fogják venni az
Street Rod nyűgjeit is, és azt hiszem,
nem kell sok idő, mikor egy fullidomos Harleyt
tesztelhetünk.