A kezdetben kerékpárnyergek és bőrülések gyártásával foglakozó kis olasz gyár, az AGV hosszú utat járt be. AGV sisakban számtalan győzelmet arattak a motorsport versenyzői két és négy keréken egyaránt Emerson Fitipalditól Valentino Rossiig. 2004-es modellpalettájuk több mint 20 különböző sisakból áll, míg a fényezési és grafikai variációk száma 150 fölé emeli a választékot.

A kezdetben kerékpárnyergek és bőrülések gyártásával foglakozó kis olasz gyár, az AGV hosszú utat járt be. AGV sisakban számtalan győzelmet arattak a motorsport versenyzői két és négy keréken egyaránt Emerson Fitipalditól Valentino Rossiig. 2004-es modellpalettájuk több mint 20 különböző sisakból áll, míg a fényezési és grafikai variációk száma 150 fölé emeli a választékot.

 
 
 

AGV - Amisano Gino Valenza
 
 
1947-ben
alapították az olaszországi
Alessandriában található céget,
ahol kezdetben bőrüléseket és
bicikli nyergeket gyártottak.
Mindössze két év múlva belevágtak a
három betűt annyira híressé tevő
projektbe: beindult a
motorkerékpáros bukósisakgyártás.
1949-ben még bőrből készült a
bukósisakok héja, ám 1953-ban
átálltak a vulkanizált üvegszálas
technológiára, és a világon először
1954-ben az AGV gyártott 100%-ban
üvegszálból készített bukósisakot.
Ezek persze még mind nyitott
sisakok voltak. De csak néhány évet
kellett várni, hogy a
motorversenyzők nagy örömére
belefogjanak a teljesen zárt
sisakok gyártásába. A bajnoki
címeket felsorolni szinte
lehetetlen, álljon itt annyi, hogy
a Forma1-es világbajnokságtól a
MotoGP-ig 135 Világbajnoki címet
gyűjtöttek be az AGV-ben motorozó
versenyzők.

Első AGV tesztünkhöz egy teljesen zárt bukósisakot választottunk,
általános utcai használatra. A K2 vadonatúj tagja a 2004-es
modellkollekciónak, előde a Kinetic volt. Ebből a névből az új modell a
K betűt meg is őrizte, míg utalásként a továbbfejlesztett modellre
mögéírták a 2-es számot. A sisakot az olasz gyár Csehországba
kihelyezett termelőegységében gyártják.

A K2 a sportgyökerekre mutató színvilág ellenére nem a
legkőkeményebb, legdrágább, legextrásabb versenysisakja az AGV gyárnak,
megfizethető árával inkább az erős középosztályt képviseli.

A sisak fényezése azonnal lázba hozza azokat, akik valamelyest is
rajonganak a versenysportért.
A lakozott felület kidolgozása szép munka, a festék alatt hőre
lágyuló, fröccsöntött műanyag héjat találunk. HIR-TH márkanéven futó
anyag ütéselnyelő és ellenálló képessége az ECE 22.04 szabványnak
megfelel. Sisakmérettől függetlenül - ugye egy középkategóriás bukóról
beszélünk - egy héjméret van.

A sisakból a kedvenc részem a plexi volt. Külsejére karcosodás álló
bevonat került. Ne azt gondoljuk, hogy semmi sem árt a plexinek,
mindössze annyit, hogy a levegőben található szennyeződésék nem
homályosítják el a kilátást idejekorán.

A plexi
leszedése mindössze egy pillanat, egy rugós pöcök megnyomásával
már le is emelhető és tisztítható. Zavaró torzítást nem figyeltem meg,
pedig a plexi függőlegesen sem sík, azaz vertikálisan és horizontálisan
is domború. UV szűrése a gyár szerint 100%-os.

A héjra közvetlenül, oldalfülek nélkül szerelték fel a plexi
nyitómechanizmusát. Könnyen, egy kézzel nyitható a poli-karbonát anyagú
plexi a bal alján kiképzett fülecske segítségével. A nyitás szakaszos,
hét fokozatban fixen megállítható. Lezárva teljesen résmentesen záródik
a gumira.

Városi araszolgatásban inkább túl zártnak érezheti a motoros a
sisakot, de nekem jól esett a bezártság, és az, hogy jól be tudtam
fűteni a sisakot a hidegben. Persze mondhatnánk, hogy ezzel el is ástam
magam, mert biztos, hogy nem láttam ki a párától. De ez nem így volt.
Kivételesen dicséretes az AGV párataszító rendszere. Ha már
meghaladta a 100%-os relatív páratartalmat a sisakon belül uralkodó
levegő, akkor sem párásodik a plexi belülről, hanem inkább apró
vízcseppek ültek ki a plexi orrlyuk előtti részén, de látást zavaró
pára sohasem. Így lassú manőverezés során sincs szükség az
X-lite X801-nél
alkalmazott résnyire nyitásra sem.

Gyorsabb tempónál sem ékezett fájón hűtő légáram a fejre. A
homloktájékon található felső szellőző kesztyűben is könnyen nyitható
és zárható. Az itt beáramló levegő a fejtető felett áramlik a héj
mellett, és kilép a hátsó két szellőző járaton. Az állnál található
első-alsó szellőző a fentihez hasonló módszerrel zárható, illetve
nyitható ki. A hűvös időjárásra fognám, hogy nyitva nem próbáltam ki a
K2-est.

Kiérve a városból gyorsítva a tempón 110 km/h felett kissé zavaró, a
sisak két oldalán érezhető,
alacsony frekvenciájú - dobhártya lebegtető zaj érezhető. A mély
szélzaj nem túl erős, éppen csak elnyomja a motorzajt, de hosszú távon
kényelmetlenné válhat. Ekkor, ha gyorsításra adjuk a fejünket, minden
panasz megoldódik. Az oldalról érkező zaj felvándorol a sisak tetejére,
és 140 km/h-tól már egy jóval magasabb frekvenciájú, fütyülő szélzaj
tapasztalható, ami már sokkal kevésbé zavaró - azt is mondhatnám, hogy
természetesebb jellegű - és
180 km/h-ás sebességig alig lesz hangosabb. A bukósisak - a
teszthez használt teljesen csupasz motoron próbáltam - 200 km/h-s
sebességnél is egyenesen tartotta az irányt, nem rángatta a fejem,
stabil volt, nem szédítették el az örvények.

Az örömóda után kicsit zsörtölődöm is. Az egyik a csat, a másik a
belső anyag textúrája.
A gyorskioldós csatot csak a bukót viselő képes kioldani. És azt
is ki kell tapasztalni. Kissé szögben meghajlítva, könnyedén nyitható a
zár, egyébként meg húzogathatja bárki a piros kioldót, az kinyílni nem
fog, a mentősök inkább vágják el a szíjat.

Ha valamit javítani kellene a sisakon, az a bélés szivacsának az
állaga és a fejbőrrel érintkező anyag minősége.

A rendkívül merev párna nem engedi megmozdulni a sisakot a fejen még
nagy sebességnél sem, ennek köszönhető a stabilitás, de a majdhogynem
rugalmatlan anyag nekem kissé durvának hatott.
Nehéz eltalálni az optimális átmenetet a komfort és a stabil,
biztonságos iránytartás között - ez inkább a drága kategória
privilégiuma.
Az AGV ennél a középkategóriás sport-túra sisaknál
inkább az utóbbit választotta.

A bélés kialakításakor főleg a pofacsonti párnákra koncentráltak
erősen, hogy nagy tempónál még véletlen se nyomódjon az orrba a sisak,
ugyanígy
nagyon figyeltek arra is, hogy a sisak bemeneti nyílása kellőképp
zárt legyen
. Ez elsőre könnyen elrettentheti az AGV vásárlót, de
mindenkinek felhívnám a figyelmét, hogy ha egy méretbe belement a feje,
akkor vásárlás előtt próbálja fel az egyel kisebb méretet is, amíg a
fejbe húzott bukó egyértelműen nem szűk.

A "Dry Comfort", azaz hidrofil tulajdonságú, plüssszerű anyag nem
szívja be magába a vizet, felületéről pedig gyorsan elpárolog. Patentos
megoldással beszerelt
belső párnák könnyen eltávolíthatóak, így igény szerint mosható,
vagy kicserélhető a kinyúlt bélés.

A belső orr elé rakható belső szélterelő az alapfelszerelés részét
képezi, de mi a párásodás feltérképezése érdekében ezt most nem
szereltük fel. Extraként kapható a K2-eshez színes plexi, így 2004-től
irídiumos bevonatú is, három színben.

Műszaki adatok:

Súlya: 1450 g

Méretek: XS, S, M, L, XL, XXL

Színek:

Replika: VR46, Rossi MotoGP sárga, Rossi MotoGP fekete, Rossi
MotoGP kék

Színes: fekete-ezüst-antracit, kék-ezüst-antracit,
piros-ezüst-antracit

Egyszínű: ezüst, fekete, antracit

Plexi színek: színtelen, sötét, kék, irídium arany, irídium kék
és irídium ezüst

A tesztpéldány (Rossi motoGP yellow) ajánlott fogyasztói ára : 59
000 Ft, de a K2 egyszínűben már 45700 Ft-tól kapható.

Köszönet a tesztsisakért a
Shox-nak.

Égő K.
Égő K.