Egy csésze tea kézi befejezéssel

Royal Enfielden motorozni nagyon vidám dolog - különösen, ha megy is. Épen ezért Indiában minden Enfield tulajdonosa motorszerelő, vagy legalább a legjobb barátja az.

TB Tesztek
Égő K.

Közzétéve: 2002. 10. 14. 17:01

Közzétéve: 2002. 10. 14. 17:01

 
 

Egy motor a múltból
 
 
Az első Enfield
motoros kerékpárt 1901-ben készült
el. 1931-ben a JF modellel
kezdődött a népszerű Royal Enfield
Bullet széria gyártása, jelenlegi
formájában 1949 óta gyártják, ekkor
érkeztek az első Enfieldek Indiába.
Két fiatal üzletember, Mr. Sundaram
és Mr. Shankar, a madrasi Motor
Company munkatársai kezdték
importálni a motorkerékpárt. Hat év
múlva a társaság leányvállalatot
telepített Indiába, és megindult
Tiruvottiyurban, Madrasban az
Enfield alkatrészek gyártása.



Kezdetben
sárvédőket és vázakat
készítettek, majd szép lassan
az egész gyártósor felépült, és
komplett motorkerékpárt
sikerült az indiai kontinensen
összeállítani. Ez a 350-es
Bullet volt, amit az angol gyár
eredetileg katonai
motorkerékpárnak szánt. A
második világháború végével az
őshazában beszüntették a
gyártást, a függetlenné vált
Indiában azonban nagy volt a
kereslet. A gyár a mai napig a
hadsereg és a rendőrség
igényeit szolgálja ki
legfőképp.

1970-ben a Brit szigeten végleg
pontot tettek a Royald Enfield
gyártás végére. A dicsőséges múltú
legendás motorkerékpárnak - az
angolok szerint -
bevégeztetett.
 
 
 
   
A magyarországi Enfield -tulajdonosok egyike: Sajósi
Tamás. Köszi a tesztmotort!

Az indiai társaság üzemében azonban - amit
ekkor Enfield India Ltd-nek hívtak - folytatódott a termelés.
Fejlesztési részleg nélkül. Így állhatott elő az a nonszensz
állapot, hogy
meg lehet vásárolni vadi újonnan egy negyvenéves
motorkerékpárt
. Évente 20 000 motor készül itt, ehhez
többségében még mindig az eredeti szerszámgépeket használják, és a
legtöbb alkatrészt ma is kézi munkával fejezik be.


 
 
 
 

Az egyhengeres, 500 köbcentis motor mély,
torokból jövő hangot produkál.
Alapjáraton szinte füllel megszámolható a fordulatszám. A 35
Nm-es maximális nyomatékot 3000-es percenkénti fordulatszámon adja
le, míg a 22 lóerős teljesítménycsúcs 5000 1/percnél mérhető. Azt
nem mondhatjuk, hogy agyonpörögné magát. Az Enfield nem a
száguldozásról szól, végsebessége egy személlyel 120 km/h, Indiában
egyébként is öngyilkosság minden olyan járművel közlekedni, ami 80
km/h-nál gyorsabban megy.


 
 
 
   

Néhány, nem éppen hagyományos megoldás
megszokása azért beletelik egy-két másodpercbe, mint például a
jobblábas sebességváltás, és a balos fékezés.


Royal Enfielden motorozni nagyon vidám dolog -
különösen, ha megy is. Indiában mindenki tudja, hogy
egy Enfield tulaja csak motorszerelő lehet. Vagy legalább a
legjobb barátja az. Az új motor minősége elég messze van attól,
amit a vásárló elvárhatna az indiai mércével mérve nem kevés
pénzéért. Problémás a márkaszerviz-hálózat és az alkatrészellátás,
főleg a nagyvárosoktól távolabb.

 
 
 
 

A vizsgált példány egy 2002-es Royal Enfield
Bullett Standard, vagy más néven Classic, Dániából érkezett.
Magyarországi importőr nincs, így Európa bármely Enfield
kereskedője eladhat Magyarországra motort.
Olyan nagyon sok azért nincs nálunk, ez benne a szép.


 
 
 
   


Éppen túl a bejáratás első szakaszán, azaz az első 500
km-en, eddig az 50-60 km/h-s sebesség maximum volt ajánlott. A
bejáratás második szakasza1500 km-ig tart. Közben tartózkodnunk
kell a sebesség 70 fölé hajkurászásától. A négysebességes váltó nem
olajjal, hanem zsírral van feltöltve, használatakor a lábfej
mellett célszerű a vádlit is bevetni.


 
 
 
 

Feltűnően nagy távolság a kettes és hármas
fokozat között volt, főleg az első kilométereken, de 200 km után
bejáratódott.
Nagy segítségünkre lehet az üresbetevő. Ez nem egy szerzet
Pom Pom meséiből, aki kisegíti a kereszteződésben bajba kerülteket.
A plusz kar közvetlenül a váltókar mellett képes harmadik vagy
negyedik sebességből neutrál fokozatba kapcsolni a váltót,
könnyítve ezzel a megállást.


 
 
 
   

Néhányszori indítózgatásra, öregurasan
köhintett egyet, majd beindult. Pöffenésekkel, és lefulladásokkal
jelezte, hogy a szívatásra még szükség van.
Önindítót két éve építenek az Enfieldekbe, megtartva persze
a berúgókart is. Ez az egyetlen jelentősebb fejlesztés az elmúlt 40
évben. A japán Nippon Denso önindító beépítése még az angol
szaklapok írói szerint is nagyon jól sikerült.


 
 
 
 


Oldalsztender nincs, a központi állványon biztonságosabban
áll a motor az indiai földutakon. Elinduláskor ez nem is okozott
problémát, felültem, lelöktem magam, és már mehettünk is. A
letámasztás nélküli megállásra már edzeni kell. Elöl két
hagyományos teleszkópszár, hátul két rugóstag gondoskodik a lágy
rugózásról. Jól bírják, valószínűleg az indiai ösvények még nem
alázzák a magyar utakat. Az ülés viszont elég kemény.
A varrásvédő kéder példázza a kézimunka nagyszerűségét, a
robot biztos nem a berajzolt szabásvonal mellett 1 centire varrta
volna be.


 
 
 
   

Izgalmasak a zárral ellátott fedelek és
dobozkák: kulccsal nyitható az akkumulátor fedele és az elektromos
szekrényke. Benne kapott helyet a környezetvédelmi berendezés is.
Az ülés levételéhez azonban nem kulcs, hanem csavarhúzó kell, azaz
szerszám. A gyári szerszámkészletet ajánlatos mindig magunknál
tartani,
a csavarok egy rendes angol veteránnak megfelelően nem
metrikusak, hanem colosak.



 
 
 
 

A kedves teásdoboz a motor jobb oldalán nem
Lipton terméket rejteget. Bár ki tudja, mert azt, ami rá van írva -
air filter- egy fedéllel hátrébb találtuk meg.


Az enyhe olajcsöpögés kísérő jelenségeként
nemsokára várható lesz a benzinszivárgás is. A porlasztó környéki
szép, átlátszó műanyag csövek a hő hatására kissé eldeformálódtak,
a benzin megduzzasztotta őket, azaz
egyáltalán nem keltik benzinálló cső hatását. Ezek egy
részére valószínűleg nincs is szükség, épp csak a túlfolyó benzin
tisztességes elvezetését szolgálja.

 
 
 
   

Az olajszivárgás nem egyedi eset, a Royal
Enfieldet a vicces tulajdonosok
Royal Oilfieldnek - királyi olajmezők - nevezték el, ami
persze nem is áll messze a valóságtól, figyelembe véve az
olajcsíkot, amit egy rendesen bejáratott egyed húz maga után.


A fogyasztás a bejáratás első szakaszában 3-4
liter volt, ez soknak egyáltalán nem mondható. A kerekeket igazán
korhű és meglehetősen kemény - ennek megfelelően tartós - Avon
Speedmaster gumikkal szerelték.

 
 
 
 


A legfapadosabb alapverzióhoz 1 millió forint alatt hozzá lehet
jutni.
Rendelhető extrákkal viszont akár 1.3 millió Ft-ra
feltornázhatjuk új motorunk árát. Rendelhető például doboztartó
szerkezet a beleillő dobozokkal. Igaz, ezek illesztése nem sikerült
a legtökéletesebbre, ezért kicsit körbe kell párnázni, különben a
vascső leveri a festéket. Eredeti indiai gyártmány, egyben a keleti
művészet remek alkotása, a bukócső is.


 
 
 
   


A teszt során néha elfelejtettem elfelejteni a berögzült
mozdulatsort: a jobboldali váltókart tapostam fékezéskor. Erős
önszuggeráció. Kicsivel később a féket nyomtam (alul a bal lábamnál
lévő pedál), mikor vissza szerettem volna váltani. Pedig
visszaváltani a jobb lábbal kell, és felfelé húzva a váltókart, nem
le. Kezdő motorosok előnyben.


Az biztos, hogy ehhez a motorhoz
elengedhetetlen a rugalmasság és az egészségesen fejlett humorérzék
- a szórakoztatásról az Enfield gondoskodik.

Technikai adatok:

Motor: négyütemű, egyhengeres, léghűtéses motorblokk, egy felülfekvő
vezérműtengellyel

Lökettérfogat: 500 cm
3
Maximális nyomaték: 35 Nm 3000 1/min fordulatnál

Maximális teljesítmény: 22 LE (16 KW) 5500 1/min-nél

Kompresszió viszony: 6,5:1

Furat x löket: 84 x 90 mm

Váltó: 4 sebességes

Üzemanyag ellátás: porlasztó

Indítás: berúgókar és önindító

Maximális sebesség: 120 km/h

Tank térfogat: 14,5 l (4 liter tartalék)

Fék: elöl 180 mm-es, hátul 155 mm-es dobfék

Futómű: elöl teleszkópvilla 150 mm-es rugóúttal, hátul acél
lengőkar, kétoldali rugóstaggal, 130 mm-es rugóúttal

Gumiméretek: elöl 3,25 x 19"/90-90x19, hátul 3,5 x 19" /100-90x19

Hosszúság x szélesség x magasság: 2110 x 700 x 1067 mm

Tengelytáv: 1375 mm

Ülésmagasság: 760 mm

Száraz tömeg: 170 kg

Égő K.
Égő K.