A Moto Guzzi Mandello del Larioban lévő gyára 2001-ben ünnepelte fennállásának 80. évfordulóját, és ekkor mutatták be az évfordulóra gyártott California EV80 modellt. Mi csak most teszünk róla említést, mivel a 300 darabban limitált modell csak nemrég érkezett a magyar piacra. Érkezése után néhány nappal mindkét darab el is kelt.

 
 
 
   

A Moto Guzzi nem csak a márkanévben élő
nyolcvan éves legendáról híres, hanem például a mandelloi gyárban
álló, a motorkerékpáriparban használatos néhány szélcsatorna
egyikéről is. A gyár a mai napig is kombinálja a hagyományt a
fejlődéssel, mindezt
egy kis olasz ízzel fűszerezve, amelyet a rossznyelvek
inkább izléstelenségnek, vagy igénytelenségnek könyvelnek el. A 21.
század elején a márka új arculatával ismét vezető pozícióra tör,
pedig valójában soha nem is vesztette el azt igazán.


 
 
 
 

Természetesen egyetlen motorkerékpár sem
születik tökéletesnek, és főképp
minden márkának vannak kevésbé sikerült modelljei. Csak
többszáz megtett kilométer és az átélt élmények alapján tudjuk
eldönteni, hogy egy motornak milyen is a személyisége. A Moto Guzzi
California évtizedek óta a hosszú túrák és a szabadság szimbóluma.
A Guzzi modellpaletta legjobban felszerelt modellje a California
EV. Nem csak rendkívül erős motorral rendelkezik, de
felszereltségében is a lehető legtöbb kényelmet biztosítja. Ezért
is választotta ezt a típust a gyár 80. évfordulójára, hogy a modell
különleges kiadásával kedveskedjen a vásárlóknak. Titokban persze
arra is számítottak, hogy a típus a gyűjtők álmává válik majd egy
nap.


 
 
 
   

A California EV 80 rengeteg részletében
különbözik az alap változattól, mind esztétikailag, mind
technikailag. Az esztétikumnál maradva: a tank a sztenderd modell
fekete színe helyett króm betéteket kapott, és egy kis emblémán a
80. évfordulóra emlékeztetik a vásárlót. Az alumínium
hengerfej-fedél helyére szintén krómozott darab került. A technikai
módosítások a kényelmet és a biztonságot helyezik előtérbe, ilyenek
például az új szélvédő, és a lábak védelmére tervezett kis idom,
mely a szél és az eső ellen is remekül véd. Az oldaltámasz
kialakítása és elhelyezése praktikusabb lett. (A Jackaléhoz képest
egész biztosan). Az első fényszóró valamivel nagyobb és erősebb,
mint a standard California modelleken. Kizárólag egyetlen színben
gyártják, és ez a bordó, amely
egy márkás bor után a Red Vintage nevet kapta.


 
 

Poltrona Frau tervezés
 
 
A kanapéktól
erre a különleges alkalomra a
motorkerékpárok felé fordult a
Poltrona Frau cég, amely szintén
komoly történelmet írt már eddig
is. A céget 1912-ben alapították,
és már a korai évektől hatalmas
nemzetközi sikereket értek el
termékeikkel. Talán az sem
véletlen, hogy
a királyi ház hivatalos
beszállítója volt
1926-ban,
ezáltal hamarosan státusszimbólummá
vált ez a márka. 1960 elejétől
Franco Moschinim vezetésével a cég
a legjobb bútortervezőkkel működött
együtt. A márkanév kényelmet,
designt, hagyományt, és eleganciát
sugall, és immár nem csak a
bútoriparban. Az autóiparban sok
olasz, és nemzetközi, presztízs
értékű márka belső terét
alakították ki a gyár tervezői. A
cég most új kihívás elé néz, és
tudását, tapasztalatát, valamint
kiváló minőségét egy kétkerekű,
olasz legendához adja.


 

A bőr tartozékok és kiegészítők színben és formában is tökéletesen
harmonizálnak a motorral, bár valójában van némi különbség. (Saját
véleményem, hogy ha nem sikerül ugyanazt a színárnyalatot kiválasztani,
akkor esztétikusabb egy teljesen más szín, ebben az esetben pl.
lehetett volna egyszerűen fekete.) A
Poltrona Frau legjobb bőrdíszművesei tervezték az ülés borítását, a
háttámlát, a markolatokat és a kulcsot
. Ők alakították ki a
nyeregtáska formáját is. Az azonos bordó színű bőr kiegészítőkön a
fehér varrás szépen keretezi a munkát és egyúttal a kézi munka hatását
is kelti ugyanúgy, ahogy a bőrbe nyomott Moto Guzzi embléma is. A
háttámla az ülés és a háttámla vízhatlan borítását rejti magában.

 
 
 
   

A motorról levéve, a nyeregtáskák elegáns
bőröndökként használhatók tovább, a bőr pánt, amely a felső részt
díszíti, praktikus vállpánttá alakítható. A nyeregtáskák
biztonságosan lezárhatók, rajtuk mind a Moto Guzzi, mind pedig a
Paltrona Frau logo látható. A belső bélésük fekete jacquard szövet,
és a
zippzáros oldalzsebében vízálló borítás is található. A
csúcsminőségű bőr alapanyag hosszú élettartamot garantál, már csak
azért is, mert a gyártók szerint -40 és +100 fok között bírnia kell
a strapát.


 
 
 
 

Az EV80 az a motorkerékpár, amelyben a fejlődés
és a tradíció talán legjobban együtt tud élni. A motor és a futómű
felépítése fejlett technológiáról tanúskodik, míg az apró részletek
a kézi munka aprólékosságával készültek.

A motorkerékpár, és a bőr kiegészítők rengeteg különböző
teszten vizsgáztak, mielőtt gyártásra került a sor, tehát a cég nem
árul zsákbamacskát. Persze
a motorkerékpár megvásárlásával még nem fejeződhet be a pénz
költése
, hiszen melyik EV80 tulajdonos tudna ellenállni a
motorjához színben is passzoló, Moto Guzzi logós, bordó
bőrkulcstartónak, filofaxnak, hitelkártya-tartónak vagy
pénztárcának.



Technikai adatok:

Motor: 90° V-twin, 4 ütemű, 2 szelepes, léghűtéses

Hengerűrtartalom: 1064 cm3

Furat x löket: 92 x 80 mm.

Sűrítési arány: 9.5 : 1

Max. teljesítmény: 73 LE 6400 1/min fordulaton

Max. nyomaték: 94 Nm 5000 1/min fordulaton

Üzemanyag rendszer: Magneti Marelli IAW hengerenkénti
befecskendezés

Gyújtás: Magneti Marelli IAW elektronikus digitális gyújtás

Sebességváltó: 5 sebességes

Erőátvitel: kardántengely

Kuplung: dupla tárcsás, szárazkuplung, mechanikus vezérléssel

Üzemanyagtartály: 19 literes

Váz: szétszerelhető dupla acél cső

Villaszög: 29.5°

Tengelytáv: 1,560 mm

Hosszúság: 2,380 mm

Szélesség: 815 mm

Magasság: 1,150 mm

Ülésmagasság: 780 mm

Első futómű: 45 mm Marzocchi hidraulikus, szabályozható
teleszkópvilla

Rugóút: 140 mm

Hátsó futómű: acél lengővilla, 2 hidraulikus
lengéscsillapítóval

Rugóút: 96 mm

Fékrendszer: integrált fékrendszer arány- és késleltető
szeleppel

Első fék: két Brembo ORO széria 4 dugattyús féknyereg,
rozsdamentes acél lebegő 320 mm-es első tárcsával

Hátsó fék: 282 mm-es rozsdamentes acél tárcsa Brembo ORO
széria 2 dugattyús féknyergekkel

Kerekek (elől/hátul): Behr tömlő nélküli küllős felni (2.50 x
18"/4.00 x 17")

Gumik (elől, hátul): 110/90 VB18, 150/70 VB17

Totalcar
Totalcar