A minden évben Suzukában megrendezett 8 órás
megbízhatósági futam megnyerése a japán gyártóknak legalább annyira
rangos és fontos cím, mint magának a Superbike vagy az 500-as
gyorsasági világbajnoki címnek az elhódítása. Augusztus első
hétvégéjén került sor az idei 8 órás megrendezésére. A győzelmet az
500-as GP pontversenyét is vezető Valentino Rossi és a Superbike
VB-n második helyen álló Colin Edwards kettőse szerezte meg.
Eredményük a valaha futott legtöbb kör (217) volt a 8 órás
időtartam alatt.
A gyári Team Cabin Honda által versenyeztetett
pilóták a Honda VTR 1000 SPW superbike motorral érték el
győzelmüket, de a második helyezet is ebből a csapatból került ki,
az Alex Barros és Tady Okada kettős vezetésével. Rossiék mindössze
14 másodperccel előzték meg a második helyezetteket. Az edzés
második Rossi/Edwards páros a verseny első néhány órájában vezette
a mezőnyt, miután a Daijiro Katoh/Tohru Ukawa páros megelőzte őket,
akik szintén Cabin Honda színekben mentek.
A negyedik óráig megtartották ezt a pozíciójukat, majd Rossi
visszavette az első helyet, amit már a verseny végéig ki sem engedtek a
kezükből Edwardsal. Katoh és Ukawa a verseny végére visszacsúszott a
negyedik helyre, míg az Okada/Barros páros megszerezte a második
helyet. A japán helyi páros, Yukio Kagayama és Atsushi Watanabe hozta
be Suzuki GSX-R 750-esét a harmadik helyre, 1,13 mp hátránnyal. A
Haga/Gobert páros egész jól állt majdnem a teljes versenytáv alatt,
nagyrészt az 5. helyen mentek végig, mikor is a verseny vége előtt
félórával egy állítólagos lánchiba miatt fel kellett adniuk a
versenyt.
Rossi a következőket mondta a győzelem után: "Fantasztikus verseny
volt, nagyon nagy ritmusban, egy igen kemény csata Tady-val és
Barros-szal, de végülis ez egy fontos győzelem volt Hondának, és nagyon
boldog vagyok." Colin Edwards hozzátette: "A verseny hihetetlen volt,
köszönet a Hondának és különösen a Michelin gumiknak, mindenkinek a
csapatban, akik fantasztikus munkát végeztek. De a legfontosabb,
köszönet Valentinonak, aki hihetetlen módon hajtott, ragyogó versenyt
csinált."











