Nagyon vártam, azt hittem, eljő vele a kánaán. Fejben össze is raktam, hogy a hóesésben milyen jól jön majd az összkerékhajtás, az ülepem kellemes hőmérsékletéről az ülésfűtés gondoskodik, a pénztárcámat a takarékos dízel kíméli, a bal térdemet pedig az automata váltó. Nem egészen ez történt.
Elképzeltem, hogy a tetőablakon át ömlik a nyakamba a téli napfény, és egy nagy boldog család leszünk - együtt a CRV-vel. Hiszen mi másra volna szüksége egy két gyerekkel megáldott középkorú majomnak, mint én? Lehessen könnyen beszállni, férjen el a gyerek, bepakolhassuk a kisbiciklit, a szánkót, a gumicsónakot. Na ugye.
Életemben sokféle Hondában ültem, anyámnak Jazze van. Ismerem az érzést a CRX-től az Accordig, a Prelude-ön át (a Concerto is megvolt!). A Honda SUV csak jó lehet nem? Beülni kényelmes. Van fejtér, és az én kiterjedésemmel az ülőlap és az ajtónyílás teteje közötti részbe is főhajtás nélkül beférek. Aztán ahogy az ajtó becsukódik, a fészkelődés közben bal térddel úgy egy-két centit lehet mozgatni a papundeklit, amivel az ajtót beborították. Jobb térdnél van viszont egy puha betét a középkonzolon, hogy ne nyomjuk meg térddel. Vagy a térdünket középkonzollal. Ezt kötelezővé tenném minden típusban, kb. egy euróba kerül, és minden autó kényelmesebb lesz tőle.
Elindulásnál csak az tűnik fel, hogy erősen aggodalmaskodó a parkradar, a teljes ki- és beálláskor folyamatosan ordít, így aztán nem sokat segít. De legalább kilátni nem lehet, egyrészt mert nagyon vastag az A-oszlop, másrészt alul ki is szélesedik, harmadrészt akkora külső visszapillantó tükrök vannak rajta, hogy linzertésztát lehetne nyújtani rajtuk.
Az egész műszerfal meg-meg reccsen, nagyjából abban az ütemben, ahogy lassanként felmelegszik az autó beltere. Mondhatnánk a hangulatot otthonosnak is, mert ilyen a hangja a kandallóban pattogó fának. A légkondi okos, és valószínűleg kiegészítő fűtés is van hozzá, mert pár percen belül érezni az első meleg fuvallatot. Az ülésfűtés ellenben lassú, majd' befagyott a seggem egy hétig. Ez városi használatban nem teszi túl kellemessé az együttlétet, mert az az öt hideg perc induláskor reménytelenül hosszú idő, és a fázás közben van idő imákat mormolni, hogy legalább a motor vízhőfokmérője kússzon a C-betű fölé. De nem kúszik az egy tikmonysüttényi idő alatt a városban sehova.
A motor ugyanaz az átalakított kettőkettes Honda dízel, amit Civictől felfelé mindenbe szerelnek. 150 lóerő és 350 Nm. A motor már 1500-tól húz, a piros mező 4500-tól van. Közlekedni elég erős, de az igazi menést elvitte az emissziós érték (Euro5), az automata váltó és a cica. A hangja olyan, mint egy négyhengeres dízelé. 11 alatt van százon.
A teszt kezdetekor egyből az Econ gomb benyomásával indítottam, amitől érdekes színekben pompázik a műszerfal, nagyjából a gázadással egyenes arányban vészjóslul. Ha ügyes vagyok, szép zöld az ecoterror, de ha gázt merek adni, a fehérség után egyből bebordul. Én szeretem az ilyen rendszereket, és direkt a kedvében akartam járni, mindig zöld volt nekem. Igyekeztem nem első lenni a lámpánál, nehogy dudáljanak.
Éppen ezért állok értetlenül a kezemben a tankolási számlával, egyik pillanatban a napi kilométerszámlálót, a másikban a litereket és a forintokat nézve. Ez bizony majdnem 11 liter. Econ módban. Odafigyelve. Úgy, hogy a fordulatszámmérő mindössze egyszer ment 3000 fölé, csak hogy végre halljam a hangját is. Akkor mennyit ehet nem Econban? Húsz litert? Vagy csak tizenhetet?
Maga a kormánykerék szép, van rajta csillió gomb, kicsit több is, mint a számológépes hétzenés kvarcórában. A funkciók szintjén is rengeteg: rádiógombok, fedélzeti számítógép, kihangosító, ez eddig tizenkilenc gomb a kormányon, aztán erre húztak lapot a két váltófüllel, így huszonegy. De itt nem ér véget a kütyüzés. A két bajuszkapcsoló annyira japán, hogy én ezt már nehezen tudom befogadni, a civil életben egy 190-es Mercivel járok, annak egy darab bajuszkapcsolója van, azzal indexelek, fényszórózok, mosok ablakot. Igaz, a lámpákra külön tekerős kapcsoló van. Itt meg a két bajszon annyi funkció, amennyi mindenképp elegendő, hogy azt mutassa a Honda, hogy ő egy kütyü. És további kütyük: a lejtmenet vezérlő, az adaptív, követős tempomat és a sávelhagyás figyelő, valamint a még_meg_sem_történt_baleset_következményeit_enyhítő.
A váltó körüli szálcsiszolt dekorbetét meleg érzetű, tehát biztosan nem fém, de nekem amúgy is jobban tetszik az alacsonyabb felszereltégi szintek feketéje, a Mercim is jobban tetszik így, hogy nincs benne fabetét.
A navi megbízható és okos, eltalál, odatalál, de a frissibe átirányított Ferenciek terét nem tudta, mitől is tudta volna, hiszen aznap reggel alakították át. Nyugodtan rábízhatja magát, még a hülye helyeket is ismerte. A kijelzője is eléggé művelt: automata, day és night állásokban állítható a fényereje. De a kijelző designja mintha nem ugyanott készült volna, mint az eggyel feljebb lévő panelé, amin a központi számítógép beszélget velünk.
Az üvegtető frenetikus, a gyerek imádják. Hatalmas, biztosan nagyobb egy négyzetméternél. A belső fények aranyosan vannak kitalálva, mindenütt van egy kellemes kis derengés, még az ajtózsebben is. Az ülések amúgy nagyon kényelmesek, eltekintve a hidegségtől. A memória is ügyes. De az ülések méltatása itt nem ér véget. Az üléslehajtás a csomagtartóból intézve nagyon jó, kivéve, amikor nem szándékos, csak fellógatná az ember a hazaküldött ebédmaradékot egy kampóra, és pont ez akad a kezébe. Akkor minden borul, ami a hátsó ülésen van. Ezzel együtt az üléstámlát lehajtja, az ülőlapot felhajtja, és előállítja a sík padlót, komolyabb személyes közbenjárásunk nélkül.
Hóban is vezettem, de az összkerékhajtásról mindössze annyi derült ki, hogy rá van írva a kocsi oldalára. Vagy nem nyomtam eléggé a econterror alatt sínylődve, mindenesetre semmi sem derült ki róla, tehát az átlagos felhasználói csoport számára sem fog feltétlenül. A tudat viszont megnyugtató, hogy van. A menetkomfort a CRV-ben valódi menetkomfort, ugyan érezni néha, ahogy egy-egy úthiba végigrezonál a nagy testen, de mindez tőlünk távol történik, valahol lent a mélyben, hanghatások keretében. Az utastérben ülve nem ráz annyira, mint tehetné. Pedig ebben a négy és fél méteres SUV mezőnyben általában csak kemény futóművek vannak, mert hát sztrádatempónál bizony fel-fel borultak régebben a SUV-ok.
A Toyota RAV4 (10,26 Millió), a Mazda CX5 (10,14 Millió), az Opel Antara (9,4 Millió) és a többi SUV ellenfeleként fel kell kötnie a gatyát. Mindegyikük legfelszereltebb 150 lóerő körüli dízelének és az automata váltósnak az árát néztem. A Honda 10, 96 Millió, de vannak nála drágábbak is. Innen nézve sajnos nem tudom megmondani, hogy megéri-e, vagy van annak a tíz misinek (és az autó értékvesztésének) jobb helye a költségvetésében. Én használtban venném, ha venném.
További cikkeink
