Aki most azt hiszi, hogy mindent leírok erről a járműről, azt már az elején szeretném kiábrándítani. Nem. Ebben a cikkben olyan információk és képek szerepelnek, amelyek átmentek a szűrőn. Hogy miért? Például azért, hogy az ellenség ne tőlünk tudja meg, milyen fegyvert, bombát és aknát vásároljon. Logikus, nem?
Tudom, az olvasó szemszögéből nézve szemétség, mert miért is ne tudhatná meg azt bárki, hogy milyen típusú lőszernek nem áll ellen a páncél? Hát kérem azért, mert ezen a gyártó reményei szerint magyar, és akár külföldi katonák élete múlhat. És ez nem vicc. Mindössze annyit tudhatunk meg, hogy az alap páncél NATO-minősítése L3+, ami röviden azt jelenti, hogy például 30 méterről ellenáll a 12,7 mm-es géppuskalőszernek, amely 914 m/s sebességgel közlekedik. Azaz 3290 km/órával. Nem elírás, háromezer-kettőszázkilencven, ami a hangsebesség két és félszerese. Továbbá kibírja, ha felrobbantanak alatta egy nyolckilós bombát.
De hogy még pontosabb legyek: ez az L3+ szint csupán az a minimum, amit bevallanak. A megadott védelmi szint az alap szendvicsszerkezetű páncélzatra vonatkozik, ami a külső fém burkolatot jelenti, az alatta lévő pár réteg valamivel, amit soha sem tudunk meg, hogy pontosan mi. Feláras extraként a páncélzat bővíthető, kívülről. A prototípuson is ilyen látszik: kábé úgy néz ki, mint a nikecelles hőszigetelés, amit elfelejtettek bepucolni.
Zsitnyányi Attila, a fejlesztő cég, a Respirátor Zrt. vezérigazgatója rögtön bevallja, az utastérben látható kézifegyverek hatástalanítottak, vagy airsoft-átépítések. Bár még így is sokat adnak a hangulathoz, Winklerrel együtt érzékenyültünk el, amikor megláttuk az AK-47-est, és társait.
A magyar fejlesztésű járművet, amely hivatalosan ABV (atom-bio-vegyi)-felderítő feladatokra készült, Erdőkertes mellett próbáltuk ki. Winkler mondta a helyet, már többször forgatott errefelé terepjárókat a tévéműsorba. A megfelelő terepen kívül a helyszín mellett szólt az is, hogy Winkli telefonjában megvan a száma egy közel lakó traktorosnak, aki hihetetlen rutinnal cibálja ki a forgatás végén az elakadt gépeket. Sosem árt az ilyesmi...
Hogy mi a fene ez a Komondor? Alapvetően egy nagy karriert befutott úgynevezett MRAP (Mine Resistant Ambush Protected) járműféle, hasonló, mint az amerikaiak Cougarja – nem, nem a Mercury, hanem a Force Protection nevű cég által gyártott, amiből egyébként Magyarországnak is van pár darab, sivatagi álcázófestéssel. A járműosztály Afganisztánban és Irakban futott be szédítő karriert, noha eredetileg nem az amerikaiak, hanem a dél-afrikaiak és a britek találták ki, a kevésbé hagyományos hadviselés ellenszereként. Nevezetesen az otthon fabrikált, úgynevezett rögtönzött robbanószerek (IED - Improvised Explosive Device) ellen. A Dél-Afrikához, Észak-Írországhoz hasonló zűrös helyeken ugyanis azzal harcolnak, amit találnak: beletömik a robbanószert valamibe, ami pont kéznél van: egy táska vagy egy autó, tökmindegy, és rárobbantják a menetoszlopra. Az ilyesmit nehéz felismerni előre, de a remek MRAP többnyire kibírja, nem véletlenül vették át a liszenszet az amcsik villámgyorsan, amikor kiderült, mekkora szükség lenne rá.
A Komondor is a klasszikus recept szerint épül fel, azaz az alja V alakú, aminek az a feladata, hogy a robbanás erejét elterelje oldalra. Az egész bódét úgy kell elképzelni, mintha egy házikó kontúrját a háztető csúcsára állítanánk. Csak azért tűnik a kocsi normál hasáb formájúnak, mert a V alakú padlólemez mentén lévő szabad helyre külső szekrényeket építettek, ahová lehet ezt-azt pakolni, mondjuk álcahálót, és hasonlókat. A lényeg, hogy olyan cucc legyen benne, amiért nem kár, ha robban a tákolt bomba, mert olyankor az szekrényestől megy a lecsóba.
Winkler megpróbálja kiszedni Attilából, hogy mégis milyen technika mozgatja ezt a 15 tonnás kolosszust, de a válasz mindössze annyi, hogy: mindegy, gyakorlatilag nincs jelentősége, mi van a prototípusban, hiszen a megrendelő majd szabadon választhat. Van benne egy mindegy gyártmányú, 280 lóerős motor, de a mindegy gyárnak van 320 lóerős sorhatosa is, az is bekerülhet. Van alatta egy mindegy mechanikus váltó, amit magyar fejlesztésű váltószerkezet varázsol félautomatává; továbbá, a mindegy cég remek összkerékhajtási rendszereket is készít, esetünkben 4 x4-es hajtásképlettel. A Komondor bővíthető is, alapból hat méter hosszú, de a 7,2 méteres verzió már hatkerekű, persze itt is mindegyik hajtott. És az alváz? Na, az nincs. Mivel a Komondor önhordó, mint egy páncélszekrény.
És legalább olyan könnyen nyílnak-csukódnak az ajtói. Ami síkon állva még nem gond, de domboldalon már óvatosan kell kinyitni, mert ha az embert könnyedén kirántja a vezetőülésből, ha túlzottan kapaszkodik a kilincsbe. Ilyen helyzetben szinte reménytelen dolog becsukni, de természetesen feláras extraként ajtószervo is kérhető hozzá. Csak ajánlani tudom mindenkinek, aki Komondorokkal szeretné felszerelni a hadseregét.
Hogy miért tenné? Hát azért, mert ez a járműtípus nem csak atom-bio-vegyi-felderítő célokra felel meg, mint a prototípus, hanem tökéletes páncélozott csapatszállítónak, parancsnoki járműnek, páncélozott mentőjárműnek, de a platós verzió kiváló lehet mindenféle rakétaindító állványok hordozására, és még sorolhatnám az ötleteket. A gyártó cégek profiljába viszont főleg a vegyvédelmi vonulat passzol, számukra a katonai járművek jelentik az újdonságot, bár az antré elég erősre sikerült. Pláne, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség vállalati innováció ösztönzésére kiírt pályázatának támogatásában készült. Ugye-ugye, mire nem jó egy Széchenyi-terv?
Akármennyire nagy dög, azért bent nem is olyan hatalmas a tér. Az ABV-kivitelben négy fő a személyzet, a többi helyet monitorok és műszerek töltik ki, ezek nélkül kilencen ülhetnének be. Az egész járművet körbekamerázták, mint egy bankot, emellett éjjellátót is kapott a vezető, de az összes kamera képét láthatja az ablak fölötti monitorokon. A tájékozódásban az ablakok sokkal kevesebb támpontot adnak, mivel meghökkentően kicsik, bár cserébe hihetetlenül vastag anyagból készültek. A vezetőülésből a gigantikus külső tükrök miatt oldalra végképp alig látni valamit. Amikor nincs semmiféle vegyi-, atom- vagy biológiai veszély, kinyitható a hatalmas napfénytető, ami hatalmas és kör alakú, véletlenül pont megfelel egy remek géppuskaállásnak is.
Hogyan megy? Bár a 280 lóerő és a 970 Nm rettentő soknak tűnik, bőven van itt mozgatni való súly is. A Komondor váltója végtelenül rövid áttételeket kapott, gyakorlatilag hármas fokozatban is lazán forog lépésben a terepen, miközben a motor folyamatosan pörög, bőven kétezer fölött. Az egész járgány úgy mozog, mint egy hatalmas hajó, kellemes billegéssel – Winkler szerint sokkal kellemesebben, mint a Cougar, mert az rendesen döcög. A hivatalos adatok szerint a Komondor 20 fokos(!) oldaldőlést is elvisel, aminél jóval kevesebb is borzalmasnak tűnik közel két és fél méter magasan ücsörögve.
Ilyen magasból van némi játékkonzol-feeling, mivel a szervók mindenhol ott vannak. Enélkül mozdulni sem tudnánk, a kormány is lazán pörög, és a kuplung is szinte nőies. Nem csak azért, mert a pedál könnyen jár a segítő pneumatikának hála, hanem mert gyakorlatilag csak elinduláskor és megálláskor kell lenyomni. A váltó félautomata, azaz én pöckölöm a rövid kis kart, de a váltást szintén sűrített levegős gépezet végzi. A légfék fura lehet annak, aki nem szokott teherautóhoz, mert alig van visszajelző erő a pedálon, de engem ez sem zavar. Ahogy elnéztem egyébként, a légfékrendszer a mindegy légfékgyár terméke, amit természetesen nem szabad összekeverni a mindegy levesporgyárral.
De mit csinál a hátsó szekcióban a legénység többi tagja? A hermetikusan lezárt kabinban túlnyomás uralkodik, azaz semmi sem tud beszivárogni kintről. A bent ülők szűrt levegőt kapnak, mint megtudtam, például a biológiai fegyverekben használt baktériumok és vírusok egy elég jellegzetes mérettartományba esnek, ezek alapján ismeri fel őket az érzékelő. A klíma alaptartozék, és nyomja is a hideget rendesen. A beépített rendszerek, érzékelők adatait tehát védőruházat nélkül gyűjtögethetik a katonák, akiknek egy vicces, de kétségkívül célszerű lehetőségük van arra, hogy a fertőzött területet megjelöljék: kis keljfeljancsi jellegű zászlókat tud kivetni egy spéci szerkezet. A bio-vegyi-atom felirat mellett a színkód is segíti az öltözködési tanácsok gyors megértését a később megérkező gyalogság számára.
Hogy mibe fáj egy ilyen autó, amiben még a számítógép billentyűzete is vegyimentesíthető? Ez az adat is bekerül a sok ismeretlen közé, amely körbelengi a Komondort. Annyit azért tudhatunk, hogy csak a műszerezettség, ami a járműben megtalálható, több százmillió forint, de hogy a több az mennyi, azt szintén nem tudhatjuk. Mindenesetre Attila azt mondja, a hadi beszerzéseknél nem csak az ár fontos ám. Tegyük föl, hogy ugyanannyiba kerül, mint a Cougar (ez a Wikipédia szerint 5-700 ezer dollár, azaz 110-135 millió forint), Magyarországnak akkor is jobban megéri. Miért? Azért, mert ennek az összegnek egy igen jelentős része adók formájában visszacsorog az államkasszába. Zsitnyányi Attila szerint ez az arány akár hatvan százalék is lehet.
Csekkadó? Ugyan már! Talán kéne már egy jó kis háború, az kihúzná a költségvetést a csávából.
A Komondorról természetesen készült film is a TCTV számára, amit pár látványos jelenettel akartunk feldobni. Volt itt füstgránáttól kezdve minden, míg a végén Winkler meg nem indult az alattomos erdőkertesi domboldalnak a diffizárak bekapcsolása nélkül – mentségére legyen mondva, először elment ott a Komondor. De ez a gonosz talaj pedig annak ellenére csak homok, hogy látszólag zöld gyep. Szegény Komondor ilyen körülmények között átminősült kotorékebbé. Kiderült, hogy amikor már tengelyig süppedt a homokba, akkor már a diffizárat késő kapcsolni, mert nem mozdulnak annyit a tengelyek, hogy a kapcsolókörmök a helyükre találjanak. Így aztán Winkler fogta a telefonját...a többit nem árulhatom el, mert utána mindenkit meg kellene ölnöm.
További cikkeink
Szöcskétől a Komondorig – A magyar katonai járműgyártás története 3. rész
Az előző részt ott hagytuk abba, hogy a 80-as évek végére a KGST gyakorlatilag összeomlott, így a Rábának nem volt pénze, hogy folytassa a H sorozatú katonai Rábák fejlesztését, lehetőségeihez képest azonban nem tett le végleg a katonai teherautók sorozatgyártásáról. Ezekben az években sem a hadiiparunk, sem a Magyar Néphadsereg nem állt jól, ugyanis a magyar gazdaság egyre nagyobb válságba került, ezért a hadikiadásokat és a honvédség költségvetését is nagy mértékben csökkenteni kellett.
