– Jól van, a szépségért meg kell szenvedni, tudom. Nekem be is jön az elkent háta, szeretem a feltűnő holmikat. Nem érdekel, hogy mindenki azt kérdezi, mikor nyitom már le a tetőt, mert ez ugye el tud tűnni a csomagtartóban. Hát nem, de ettől még jól néz ki. Az sem zavar, hogy a nyomi kis hátsó ablakain annyira nem lehet kilátni, hogy az alig három és fél méteres pöttömmel művészet a parkolás. Esküszöm, nem a kupéságával van bajom.
– No, akkor mi a gond vele? Világos, ez az autó nem akar mindenkinek tetszeni, de ön érzi a stílust, szereti az extravaganciát. Ezt a gépet mindenhol megnézik, és higgye el, irigykednek rá. Akinek tetszik, azért, akinek nem, azért, mert látszik rajta, hogy drága és különleges. Nem ezt akarta?
– Ha nem kellene menni vele, imádnám. De valahogy el kell jutni a körútig: szeretek krúzolgatni esténként. D-be teszem a váltót, bepöttyintem a playlistet az iPhone-ról, feltekerem a hifit és kifészbúkolom, hogy én vagyok az élet császára. De ebben a talicskában minden eltöltött perc meggyötör.
– Nem szól jól a zene? Tudunk adni harman/kardon-rendszert, meglátja, az mennyivel nagyobbat üt.
– Hülyeség. Jó a hangja ennek, a Kalkbrenner is zúz, ahogy szeretem. De a futómű botrányos. Mintha úthiba-nagyítót szereltek volna bele. Minden csatornafedél a gerincembe hasít, egy kátyú után percek telnek el, míg kitisztul a látásom, de ha sima úton megyek, akkor is olyan, mintha a seggemre szerelték volna a kereket, rezeg rajtam a dzseki.
– Nézze, Félix, ez egy Cooper S. Abból is a Coupé. Merevebb a karosszériája, mint bármelyik Mininek. Olyat lehet vele kanyarodni, hogy félrefittyen a nyelve. Meglátja, ha kiviszi pályanapra, körbeautózza vele bármelyik taknyos GTI-t. Zseniálisan precíz a futóműve, kanyarban alig dől be, a súlypontja meg szinte az aszfalt alatt van.
– Ezért karcolom az első köténnyel mindig a parkolóház rámpáját? A versenypálya engem nem érdekel, ott nyomuljanak a BMW-s csírák. Vannak haverjaim, akik kijárnak körözgetni, na, pont azok röhögnek körbe az automata váltómmal. De azt mondom, ha a ringen akarnék emberkedni, akkor azon a harminc kilométeren Mogyoródig is a pokolba átkoznám ezt a rugózást.
– Nem élvezi, ahogy oda van ragasztva az útra? Semmi orrtolás, úgy lehet rángatni egyik kanyarból a másikba, mint egy gokartot.
– Ha már itt tartunk, elmondom, úgy el tud pattogni a keresztbordákon, hogy alig győzöm összeszedni a szembe sávból. Persze miután visszatért a látásom. A kormányt meg mintha két rugó húzná vissza középre, annyira nem érezni rajta semmit. Viszont alkarra rendesen gyúrni kell, nem adja magát könnyen a bumszli volán, férfiasan meg kell markolni.
– Na ugye, ez egy igazi driver's car. Nincs túlszervózva, olyan közvetlen, hogy gyakorlatilag soha nem kell átfogni, minden apró mozdulatot azonnal lekövet. Ezért csak megéri az a kis kényelmetlenség. A motorra meg igazán nem panaszkodhat. Az egy valódi mestermű, Beethoven kilencedikje fércmunka mellette.
– Oké, itt megfogott, István. Az a kis turbós egyhatos tényleg nagyon rendben van. Alulról húz, ahogy kell, de fent sem fogy el. Amikor lepadlózom, vesz egy nagy levegőt, aztán lefújja a tetőcserepeket is a házról. És nagy átlagban elmegy nyolc literrel. Nem is szólnék rá egy szót sem, ha nem lenne ilyen bádoghangja, főleg hidegen. Csak azért tudom megbocsátani neki, mert gázelvételre úgy durrog vissza, hogy az ülésfűtés ellenére megborzongok benne. Igaz, a 260 newtonméteres overboostot nem érzem, de a 240 is rendesen cibálja az orrát.
– Na és a Steptronic váltó? Nem lehet megmondani róla, hogy egy hagyományos, bolygóműves automata, ugye? Gyorsan kapcsolja a sebességeket, mint egy duplakuplungos.
– Ezt aláírom. Szépen váltogat, bár fingom nincs, mi az a bolygómű. Azt látom, ha nem nyomom, felpakolja, amíg lehet, és csak brummog ezerötszázon. Lassításnál meg ügyesen visszagangol, még kicsit bólint is hozzá. De manuális módban, amikor balra húzom a karját, okosabbnak hiszi magát, mint én. Ezt pedig nem bírom. Felvált, amikor csak megközelítem a hatezret, de ha vissza akarom tolni eggyel, néha nem is engedi. Aztán amikor megállok, visszateszi akár egyesbe is, pedig hozzá sem nyúlok. Mitől manuális ez akkor?
– Félix, miért vett automatát? Mert nem akar folyamatosan kavarni a hatgangossal. Ez egy kényelmi berendezés, segít a vezetésben. Ha dugóban araszol gyök kettővel, nem kell hólyagosra kuplungolnia a bal lábát, országúton meg csak az útra kell koncentrálnia. Manuálban kedvére kapcsolgathat, de ha elfelejti, nem fog lefulladni a kereszteződésnél. Nem versenyautó ez.
– Szóval nem versenyautó, mi? De a futóműve, az a pályán az igazi. Ne magyarázzon már nekem, István. Ha ez egy kétszáz darabos sorozat lenne, hogy homologizálni tudják versenyzéshez, megérteném, mert alacsonyabb a súlypont, merevebb a kaszni, ahogy mondja. De ez így el van cseszve. Megmondom őszintén, beleszerettem a játékos műszerfalába a gigantikus LCD-s mélytányérral középen, meg a kontyos tetejébe. De most már átkozom a napot, amikor befizettem rá. A túldizájnolt órákat nem lehet rendesen leolvasni, a spanokat egy sarokig sem tudom elvinni, mert nincs hátsó ülés, a kupéforma kisebb légellenállásától meg nem leszek boldogabb.
– Félix, nem ült bele, mielőtt megvette? Nem tapogatta végig, böngyörgette az összes tekerentyűt? Emlékszem, egy órán át pörgette a joysticket, még ki is próbálta a kihangosítót. Nem maga jegyezte meg, hogy kicsit mozog a klímakonzol, amikor nyomogatja? Ha nem töltött volna egy fél napot itt az autószalonban, azt mondanám, hirtelen felindulásból vette meg. De ezek után nem mondhatja, hogy nem tudja, mit vesz meg.
– Tudja mit? Jöjjön el egy körre. Csak a következő kereszteződésig. Már ott meg fogja látni, hogy púposként kell görnyedni a vezetőülésben, pedig maga sem magasabb egynyolcvannál. Egyszerűen túl alacsony a szélvédő. Nem csak a lámpánál kell előre hajolni, folyamatosan gubbasztó pózban, előre hajtott fejjel kell a kormányra tekeredni. A csajom hülyének néz, amikor vezetek mellette. A szalonban még sportos pozíciónak tűnt, de a forgalomban elviselhetetlen. Ez egy kabriótól is erős lenne.
– Nem könnyű eset maga. Úgy jött be hozzánk, hogy egy Mini One-t szeretne. Aztán meglátta a Coupét, és onnantól fogva nem érdekelte más. Ha már Cooper, legyen turbós, mondta. És most itt panaszkodik nekem, hogy mégsem jó. Mégis, mit szeretne?
– István, nem bírom elviselni ezt az autót. Kirázza a fogtömésemet. Megfájdul benne a hátam, ahogy ülni kell benne. Ha velem van a csajom, senki mást nem tudok elvinni. A csomagtartó is csak nagynak tűnik. Leszarom a fel-le járó hátsó szárnyat, ennyire nem érdekel a vagizás. Adjon helyette egy rendes Minit.
Karotta és a Mini
Rögtön az elején tisztázzuk: nagyon szeretem a Minit. A régit is, az újat is. A gyenge alapmodelleket is, és a bohócforradalmár Cooper S-t is. De ezt a Coupét, ezt egyszerűen nem értem. Én vittem le a Slovakiaringre. A reptéri gyorsforgalmin, amerre lakom, van egy íves felüljárón pár dilatációs hézag. A Coupé akkorákat ugrott rajtuk, hogy már az ejtőernyő kioldózsinórját keresgéltem. A Dunaszerdahely felé vezető úton azt mókáztuk Fenyő fotográfussal, hogy hosszú, kitartott ő-hangot hallattunk, amiből a rázkódástól övövövövövő lett. Ilyet utoljára a centrifugán ülve játszottam, úgy 30 éve.
Oké, egy pályaautó legyen kemény. De ez nem egy pályaautó. Ez egy lomha automatával szerelt, erős de unalmas motorú cicakupé, amit egyébként tök jó lenne vezetni, ha kilátna belőle az ember, és lenne rugózása. A versenypályán a szűk, kacskaringós részen pontosabb és élesebb volt a DS3 Racing-nél, a kanyaríven nagyszerűen lehetett igazgatni apró kis mozdulatokkal. A kemény irányváltásoknál sokkal hamarabb fordul a teste, kevesebb lendületet esznek meg a rugóutak és a gátlók, ettől intimebb, nyersebb. Szóval jó. Egészen a kanyar kijáratáig, ahonnan a lapos motor és a lassú váltó dominál a következő féktávig. 2,5 másodpercet kapott a DS3-tól (1:14,7 vs 1:12,2).
Közúton semmivel nem tud többet egy Cooper S-nél, ami egy ezerszer használhatóbb és szebb autó. Pályára meg totális értelmetlenség egy első kerekes, automata szupermini. Kérdezte a feleségem itthon, hogy ez végül is micsoda, és azt feleltem, hogy alighanem egy vicc. Amióta tudom, hogy bő 10 millió, úgy vélem, hogy viccnek azért egy kicsit erős.
További cikkeink
