Ezen próbál a Volvo mindenféle sportos és izgalmas modellekkel és azok kampányaival segíteni, de most, hogy visszaadtam az XC70 tesztautót, megnyugodva jelenthetem ki: a Volvo továbbra is unalmas. Ez azonban inkább a beteljesült szerelem unalma, egyfajta négykerekű gyémántlakodalom. Rettenetesen rákívántam egy XC70-re.
Kinézetre mint bármelyik Volvo, amelyik nem P1800-as vagy XC90-es: a kutya sem fordul utána. Ugyanakkor viszont elegáns, de ez olyan elegancia, mint az átlagos politikusoké: a zsíros ruhapénzből jó minőségű alapanyagokból varratnak drága szabónál, az öltönyük azonban inkább egyfajta exkluzív munkaruha. Minőség feltűnés és mások irigységének felkeltése nélkül.
Az Ocean Race-csomag sem hivalkodóbb, mint bármi más, ami kijön a Volvo-gyárból. Kapunk egy speciális óceánkék-metál fényezést, egy-egy picike, stilizált vitorlás Ocean Race-emblémát a sárvédőívekre és vitorláshajók schwertjeit ábrázoló felniket, de belül is alig vesszük észre, mi fán terem az Ocean Race. A komputer bejelentkező képernyője óceános, de a zsenialitás a csomagtartóban szabadult el: a roló fogantyúja hajókötél jellegű. Mivel az Ocean Race magyarországi célközönsége is nagy eséllyel vitorlázik a Balatonon vagy a Tisza-tavon, ez nekik igen jól fog esni.
Nagy, összkerekes Volvo 17 millió forintért. De megér-e ennyit egy yachtkikötőben látható árbocerdőt stilizáltan ábrázoló embléma? Az Ocean Race felszereltség bő egymillióval olcsóbb, mint a Volvo felsőháza, a 15 és félmilliós Summum: az Ocean Race alapára 14 230 ezer forint. Ebben van még aktív dual xenon, ami, mármint az aktív valószínűleg kanyarfényszórót jelent, de szegény óceánversenyzőknek nélkülözniük kell a tükörházakba épített padlóvilágítást is. Az alapárban nincs villanyülés, más a bőr, nincs villanyos csomagtérajtó, esőérzékelő, vagy kromatikus visszapillantó belül. Tesztautónkban a kóbor apácák megtévesztésére természetesen több minden is volt a felsoroltakból, csak szólok, ne a szalonban kezdjék csapkodni a pultot.
Egy 17 milliós Volvo, amiért nem irigyel a szomszéd, és nem jelent fel, hogy engedély nélkül építettünk egy kerti lugast. A jószomszédi viszony fenntartásának záloga pedig, hogy soha ne is engedjük beülni. Mert akkor még az is lehet, hogy egyszer megöl. Odamegy tehát az ember az autójához, meghúzza a kilincset, mert nem csak az indítás, a bejutás is kulcs nélküli. Átlép az Ocean Race-feliratos fémküszöbön és beül. És nem bír megszólalni. Az egyes Volvo-generációk híresek a kényelmükről, mármint az üléseikről. Az XC70-ben most még modellfrissítés sincs, nemhogy modellváltás, de ez valami új fotel, igaz, sajtóanyag még nincs róla.
Az ember beül, kicsit fészkelődik, mert elsőre szűknek tűnik, aztán úgy szól, mint a Gyaloggaloppban a rajzoló, amikor szívroham érte: ááááááááhhhhh... Az S60 meg a V70 ülései is kényelmesek, azokra is mondtuk már, hogy áááááááááhhhh, de ez most újfajta sóhaj. Az XC70 ülései kicsit olyanok, mint egy babzsák, első pillanatban nem értjük, a másodikban maga a nirvána. Ha odaértünk, ahová mentünk, pár percig még simán elüldögélünk.
Van az autóban elektronikus kézifék, amit nem szeretek, pláne, hogy gázra nem old magától, mint az Audi A6-é, de kit érdekel, egy automata váltó mellett úgyis csak különleges esetekben aktivál az ember rögzítőféket. Nem igazán kedveltem meg a biztonsági öv-figyelmeztetést sem: azonnal sivalkodik, hamar átvált az elviselhetetlen hangerőre és felkapcsolja a belső tükörnél a vamzerfényt, hogy lássa a mögöttünk haladó rendőr, hogy bűnözünk, pedig én parkolóházban továbbra is szívesebben keresek helyet öv nélkül. A Volvo öthengeres dízelét viszont továbbra is a legkevésbé kellemetlen hangú dízelek között jegyzem. 215 ló, 420 Newtonméter, 8,3-as 0-100 és a végsebesség ugyanannyi, mint a teljesítmény, csak nem LE, hanem Km/h. Megannyi érdektelen, de megnyugtató adat.
Nem akartam nagyobb összehasonlító tesztet kanyarítani az XC70 és a Subaru Outback egymásnak eresztéséből, de egy kósza benyomás kedvéért elkértem egy körre Uj Péter kolléga főszerkesztői horgászkombiját. A külső, tudjuk, szubjektív, de szerintem nincs az Univerzumban olyan galaxis, ahol az új Outback-től ne lenne rosszul minden életforma, még a ciánalapúak is. Az elégedett tulajdonos erről így vall: „alfás koromban meglehetősen ocsmánynak találtam a Subarut, de most már megbarátkoztam vele. Szerintem egyáltalán nem feltűnően ronda.” Érthetetlen egyébként, mert az előző Outback határozottan szép, persze az már három éve történt, és régen minden jobb volt.
Hallatlanul érdekes két ilyen autót felváltva vezetni, nagyon kiadja az eltérő filozófiát. A Subaru exkluzív műszaki tartalmat, tökéletes acélremekeket árul, célközönsége Leonidász király és a spártai arisztokrácia. Semmi cicoma és modern extra, csak a bombabiztos összkerékhajtás és a Subaru Szent Grálja, a négyhengeres, 2,5-ös benzines boxer sima, pörgős járása. Fogyasztásban sincs nagy különbség: a Volvo D5-ösével 7,5-8 literrel járunk el városban, az Outback számítógépe 9,2 litert mutatott, ami elhanyagolható különbség. Mellesleg ez, amiben ültem, egy tízmilliós autó, a Volvo tesztautó pedig az extrákkal 17. A Subaru kicsit ideges, pattogós, bár Uj Péternek mostanában arról szólnak a horgásztörténetei, milyen szépen halad az Outback derékig érő sárban. „Egyhetes eső után mentem ki az ártérbe a derékig érő sárban, és ott ment el szépen, de nem száz métert, hanem kilométereket.” Nekem viszont megváltás volt visszaülni az XC70-be.
A Volvót vezetni olyan, mintha egy széffel gurulnánk. És látott már valaki rosszul rugózó széfet? Na ugye! A Volvo továbbra is az autózást magasról leszarók autója, és azt kell mondjam, nagyszerű érzés szarni az autózásra. A volvós nem küzd a tizedmásodpercekért, mint a subarus, és a csúcsragadozót sem játssza, mint az audis. Ő csak megy, mendegél ebben az irigylésre méltó kényelemben, nyugalomban, a remekül szóló hifi kíséretében.
A V70 hasmagasságát 16,5 centiméteréről 21-re emelték, így jött létre A Kárpát-medence Tökéletes Autója: ez az a szint, amiben egy árva milliméter sem felesleges (ellentétben ugye az XC90-nel). Ha valaki azért venne SUV-ot, mert fél, hogy a rossz úton odaveri az alját, az hagyja a fenébe, az XC70 alját se fogja odaverni. A futómű ugyanis hiába haknizta már körbe a fél autóipart a Volvo S60-tól az S80-on át az XC90-ig, ez akkor is egy jó futómű. És egy jó összkerékhajtás – a Haldexkuplungos rendszerrel nem lehet ugyan csapatni, mint az Outback elektronikus tengelykapcsolójával, de egy volvós úgyis azt szereti, ha az autó arra megy, amerre a kormányt fordítják.
Ez az a magasság, ami ahhoz kell, hogy még ne kezdjünk kóvályogni a hirtelen kormánymozdulatokra, de a rossz úton úgy haladjunk, mintha bekapcsoltuk volna az ülés masszázsfunkcióját. A szokásos napi útvonalaimon rövid idő után elkezdtem pont azokat a csapásokat választani, amiket a többi autóval elkerülök; az XC70 hihetetlenül barátságos hellyé varázsolja akár a Mars felszínét is.
Tarajosra gyűrt aszfalt, kátyúk, bakhátak, fekvőrendőrök – ez mindent gyönyörűen kisimít, ráadásul közben azt a benyomást kelti, hogy mindez az autónak sem fáj. Valósággal rákap a hullámokra, persze, Ocean Race, a más autókkal kínkeserves fekvőrendőrökön pedig csak méltóságteljesen bólogat, mint egy hintó.
Vezetés közben, vagy legalábbis a dugóban megnézhetjük a legérdekesebb Ocean Race-elemeket, amik felületes szemlélő számára úgy néznek ki, mintha a gyerek körzővel összekaristolta volna a műszerfalat, vagy egy pitbull próbált volna elrugaszkodni a váltókonzolról. De ha tudjuk, mit kell keresni, azonnal kibontakozik egy árbocerdő vitorlák nélkül: egy méretes yachtparkoló. Amit persze valószínűleg mindenkinek el kell majd magyarázni, aki először látja, ezért is érdemes azzal kezdeni, hogy nem gyerek, nem pitbull: yachtkikötő.
Hogy jó autó-e a Volvo XC70 Ocean Race? Szerintem tökéletes. Hogy megér-e 17 millió forintot? Ha valakinek van ennyi pénze autóra, feltétlenül. Az számunkra is kérdés, mennyire pozícionálja magát luxustermékként a Volvo – nyilatkoztak már olyat, konkrétan a svéd igazgató, hogy a márka inkább az elérhető árkategória felé mozdul, a kínai tulajdonos viszont határozottan arról beszélt, hogy a luxust vették célba. Ha az XC70 jelenlegi vetélytársait nézzük, rajta kívül két választásunk van. A Subaru Outback kicsit kisebb, hat centivel rövidebb, hét centivel kisebb a tengelytávja. És nagy vonalakban ötmillióval kerül kevesebbe.
Minőségérzetben a Volvónál lényegesen feljebb nem lehet lőni, de az Audinak azért összejön. Az Allroad Quattro ráadásul nagyobb: az XC70-nál majdnem tíz centivel nagyobb, igaz, csak két centivel nagyobb a tengelytávja. A háromliteres dízel 239 lóerővel 17 millióról indul, ha tehát 15-nek vettük az Ocean Race-t, nyugodtan mondhatjuk, hogy az Allroad újabb ötmillióval van feljebb.
Ezek tehát igazából nem is konkurens modellek, hiszen más kell a beérkezett horgásznak (Outback), annak, aki már a puszta megjelenésével is szeret bevinni egy gyomrost a többieknek (Allroad Quattro), és annak, aki hangsúlyozni szeretné, hogy a ráomló pénzhegyek között is normális ember maradt.
További cikkeink
