Amikor először megpillantottam a régi Kát, olyan bizsergést éreztem, amilyet korábban még soha – autótól legalábbis nem. Jöhet tőlem Mercedes, Ferrari, de akár Bentley is, a kis Ka annyira cuki, hogy a nagyok, legyenek akármilyen szépek és drágák, labdába sem rúghatnak mellette.
Óriási csalódás volt számomra az új Ka. Tudom, a férfiak mást gondolnak erről, szerintük végre rendes autót faragtak a kis dodzsemből, és ez az új pofás, míg az elődje játékautó volt, ami a vidámparkba, nem a közutakra való, én azonban pont az ellenkezőjét vallom. Szerintem a Ka elveszítette a karakterét, ugyanolyan lett, mint a többi autó, nem lóg ki többé a sorból és már közel sem olyan cuki, pedig még mindig aprócska.
Szép a Ka, már hogyne lenne szép, főleg az Individual felszereltséggel járó 16 colos, fekete könnyűfém felnikkel meg a nagy hátsó szárnnyal – azt mondjuk nem értem, miért nem cicomázzák fel jobban, a német és az angol Ka Individualon sokkal több díszítő elem van és kívül-belül nagyságrendekkel jobban is néznek ki. Aranyos kisautó a Ka, de nem különleges többé. Nem izgalmasabb, mint a Fiesta vagy a Mazda 2, hogy igazi riválisáról – mert az előbb említett két modell kisautó, nem mini – a Fiat 500-asról ne is beszéljünk. A Kával kapcsolatban azonban a legkisebb Fiatot lehetetlen kikerülni, hiszen a két autó műszakilag azonos, így hát a mini-Ford is Lengyelországban készül az 500-asokkal egy helyen.
Az utasteret egyedi kárpit és bőrkormány dobja fel, vagány váltógomb és más hasonló tortadíszek, a műanyagok minősége azonban silány. Akárhová nyúltam, a műszerfaltól az ajtóig mindenhol rideg, kellemetlen tapintású, helyenként érdes műanyagokat tapintottam. A bőrkormány volt az egyetlen kellemes tapintású tárgy, ami a kezem ügyébe esett, de ezzel sem voltam százszázalékosan elégedett.
A rádiót a saját gombjaival vezérelni szinte lehetetlen, annyira picik és nehéz őket nyomkodni, de sebaj, a kormány is tele van gombokkal, majd nyomkodom azokat – gondoltam, tévesen. Nekem pici kezem van, de gondolom, a célközönség sem bírhat sokkal nagyobb méretekkel, ezért ők is gondban lesznek, vezetés közben ugyanis csak akkor lehet váltani a csatornák közt, hangosítani, halkítani stb., ha elengedjük a kormányt, különben egyszerűen nem érjük el a gombokat. Ja, és az indexkapcsolóval is gondban voltam, túlságosan hátul van.
A kormány egyébként fel és le állítható, előre-hátra nem. A vezetőülésnek a lapját lehet ugyan fel-le mozgatni, de csak szerény keretek közt. A vége úgy is az lesz, hogy magasan ülünk, amit én speciel szeretek, mert jól látom az utat. Hátul a lábtér nagyon szűk, a fejtér pedig még annál is szűkebb, csak nagyon kényelmetlenül tudtam bepréselni magamat magam mögé, pedig csak 167 centi vagyok.
Az ülésfűtés kapcsolóját alig találtam meg, olyan alacsonyan van az ülőlap oldalán; nem is könnyű bekapcsolni. A középkonzol alsó részén, a váltó mellett/alatt kis hálós zseb van, melybe pont befér egy mobiltelefon. Okos kis ötlet, gondoltam, jól kihasználják azt a mogyorónyi kis helyet, ami ebben az autóban van, igen ám, de a zsebhez alig tudtam hozzáférni a saját ülésemtől. Azt sem értem, hogy a jobboldalt, alul, vagyis a nem létező hatodik helyén lévő rükverchez minek kell kis gyűrűt felhúzni. Ha a hátramenet az egyes mellett van, vagy hatsebességes a váltó, az persze más tészta, de itt teljesen értelmetlen ez a megoldás. Ja, és a panorámatetőt nem lehet elfedni, ami a 30 fokos melegben – légkondi ide vagy oda – egy felnőtt embernek is nagyon kellemetlen perceket szerezhet, a gyermekemet pedig egészen biztosan nem ültetném be ilyen kánikulában, hogy hőgutát kapjon a kis üvegkalitkában.
A váltó kifejezetten jó, kényelmesen tudtam kapcsolgatni, a tesztautó legjobb része azonban egyértelműen a motor volt. A kis 1,2-es benzines a maga 69 lóerejével csodákra nem képes, de ehhez a pici autóhoz pont elegendő az ereje. 13,3 másodperc alatt van százon a Ka, viszont városban sem lehet hat liter fölé vinni a fogyasztását, nekem legalábbis nem sikerült. Ebben persze a megálláskor a motort automatikusan elzáró és kuplungoláskor újraindító start-stop rendszernek is nagy szerepe van.
Sajnos még mindig nincs vége az ekézésnek, pedig lassan már én érzem magam rosszul miatta. A futómű istentelenül rázott. Azok a csehszlovák sorozatok jutottak eszembe, melyekben a villamosos jeleneteket stúdióban vették fel, és minden színész és statiszta veszettül dobálta magát, hogy hiteles legyen a jelenet. Hát valahogy így utaztunk mi is a Kában, csak mi nem rendezői utasításra. A kisautó részben az egyszerű futómű, részben a 16-os felnik miatt nem volt valami komfortos, a pesti utak szétrázták a gyomromat.
És akkor a pénzről még nem is beszéltünk, pedig ha egy nőt el akarunk csábítani, tetszik vagy sem, ahhoz pénz kell. Aki mást mond, az vagy nagyon-nagyon fiatal, vagy végtelenül naiv. Ön szerint melyik olcsóbb, a két személynek is szűk miniautó, a Ka, vagy nagyobb testvére, a négy felnőtt ember számára is élhető Fiesta? Hát persze, hogy az utóbbi! Fiestát már 3,14 millióért kapunk – 4,47 millióba kerül a legdrágább 1,6-os turbódízel –, míg a Ka ára 3,39 és 4,2 millió forint között mozog, és a csúcsváltozat is csak 1,3-as TDCi.
A végére hagytam az egyetlen ütőkártyát, ami a Ka kezében maradt, nevezetesen, hogy nagyon praktikus a belvárosban. Mindenhol elfér és minden szűk lyukba be lehet vele állni, annyira kicsike. Olyan helyekre parkoltam be vele könnyedén, amik előtt rendes méretű kocsikkal gondolkodás nélkül megyek tovább, ez azonban nagyon kevés ahhoz, hogy ezt a modellt, pláne ennyiért jó vételnek tartsam. Az elődjét tiszta szívemből imádtam, ezt azonban még csak kedvelni sem tudom.
További cikkeink
