Azért az vicces, hogy az utcán megbámulják az embert egy Hyundaiban. Ezt is megértük. Egy, a járdán várakozó fiatalasszony – akinek aznap valamiért nagyon alacsonyan volt az ingerküszöbe – még rám is mordult, hogy igazán átengedhettem volna, meg hogy az anyámat – kiabálta, pedig én csak simán elgurultam mellette az úttesten. A Genesis, pláne ebben a rikító sárga színben nagyon feltűnő jelenség.
Bajban vagyok a kinézetével kapcsolatban, ugyanis ahány emberrel találkoztam, nagyjából annyiféle véleménnyel szembesültem. Volt, akinek leesett az álla, annyira tetszett neki, mások szerint túlságosan csicsás lett, de akadt olyan is, aki szerint túl egyszerű. Egy biztos, a Hyundai új sportkupéja mellett senki nem megy el szó nélkül, ergo valamilyen karaktere, fellépése azért csak van.
Én nem ájultam el a Genesistől, pedig egyértelműen látszik az igyekezet a sok domborításon, a fénytörő íveken, a fura vonalvezetésű hátsó ablakokon vagy a faramuci, szétdizájnolt lámpákon. Nekem valahogy mégsem lett különleges: elismerem, úgy néz ki, ahogy egy sportkupénak kell, de semmi olyan extrát nem mutat, ami miatt beleszerethettem volna.
Az utastérben még rosszabb a helyzet, arra ugyanis már nem vették a fáradságot, hogy saját műszerfalat rajzoljanak neki, így a Genesis belülről kínosan hasonlít testvéreire. Ezzel amúgy nem lenne baj, ha nem egy tízmilliós, hátsókerekes sportkocsiról beszélnénk, ami márkaimidzset, szebb jövőt meg ilyesmiket hivatott építeni. Az anyagok minősége szerencsére rendben van, a műszerfalat puha, gumiszerű műanyag fedi, a kormány bőrborítása tökéletes tapintású, a sportülések is szépek – a deréktámasz kellemes, az oldaltartásuk jó.
Hátul lábtér még csak-csak, de fejtér nem sok van. Már egy alacsony felnőttet sem ültethetünk hátra jó szívvel, a szép csapott farnak ára van, a hátsó szélvédőnek bizony pont útban van a hátul utazók feje. Szép alumínium pedálsor dobja fel a hangulatot, ami még így is inkább átlagos, mintsem sportos, ne adj' isten prémium.
Indítás után az első, ami feltűnik, hogy csend van. A második, hogy a kormányzás betonkemény. Ez volt az a pont, ahol elkezdtem hinni. Manapság ilyen kemény szervót nem nagyon csinálnak, ha a Hyundai feladta az egyujjas parkolás önfeledt boldogságát, egészen biztosan okkal tette. Egyesbe szépen pöccen a váltókar, nagy gázt neki, hadd szóljon a rock and roll! Sajnos a farolós induláshoz azonban ez a gép kevés. Mivel nincs benne sperr, csak a gumi visít, a móka elmarad, seggrázás helyett némi nyüszítés kíséretében szépen, komótosan indul el, de sebaj, a Fast and Furious-ös indulás csak tréfa, az igazi próbatétel majd a szerpentin lesz.
Azt hiszem, pszichológushoz kell fordulnom, a Genesis két részre szakította szét a személyiségemet Szentendre és Visegrád között a hegyen. Ilyen extrém módon kétpólusú érzéseim még sohasem voltak egy kocsival. Kezdem a rosszal, hogy vidám legyen a vége. A kétliteres, 210 lovas motor gyenge közepes, és az első ránézésre pöpecnek tűnő váltó is egy kicsit hosszú utakon jár, ráadásul akadozik, ha a motort magas fordulaton tartjuk.
A kis Genesis – mert van belőle 3,8-as V6-os is hárommillióval drágábban –, ha nem is lomha, de távolról sem rakéta. 8 másodperc alatt éri el a százat, aminél ma már sok dízel limuzin is tud jobbat, ráadásul 210 ló ide, 300 Nm oda, az egészből nem sokat érzünk odabenn. A fokozatok kiosztása jó, de a motor kelletlen: váltásoknál mindig ránt egyet, és a turbónak is kell egy kis idő, mire eszmél.
Nagy kár érte, mert a Genesis többi része zseniális, nincs rá más szó. A kormány kemény, ezt már említettem, ennek megfelelően pontos és az utat is remekül érezzük rajta. A futómű utcai viszonylatban kompromisszummentes, gyönyörűen tartja a kasztnit a kanyarokban és préseli az aszfalthoz a gumikat, amitől a Genesisnek hihetetlen kanyarsebessége van, hiszen a súlyelosztása is tökéletes.
Amikor először felnyitottam a géptetőt, egy kicsit megijedtem, a blokkot ugyanis meglehetősen előretolták. Ennek ellenére olyan szépen fordul az autó, mint egy gokart, alulkormányzottságot gyakorlatilag nem éreztem és még a fenekét is könnyen meg tudtam csúsztatni gázadással, hiába nincs benne sperr. A Genesisszel nagyon lehet szakítani és még élvezetes is, a kasztnija hihetetlenül merev, szóval még úgy is nagy élmény volt, hogy a motorjáért, ami hangtalan, feelingtelen, erőtlen és ráadásul magas fordulaton keserves kínlódásról tanúskodó fura hangokat hallat, egy lukas garast sem adnék. A V6-os kivitelben széria sperrdiffi hiánya ebben az autóban egyébként nem is feltétlenül baj, hiszen így sokkal könnyebb kontrollálni a farát, nem fog hirtelen kitörni, csak ha tudatosan rákészülünk.
Nagy a baj, egyszerűen nem látom magam előtt az embertípust, akinek a Genesist ajánlani tudnám. A feszes futóműve, az elöl toronymerevítővel támogatott, betonkemény kasztnija meg a kormányzása kifejezetten hardcore, aminek következtében természetesen nagyon ráz az útegyenetlenségeken és nehéz vele parkolni, ráadásul, mint minden valamirevaló kupéval, ezzel is rémálom a tolatás, szóval divatkupénak nem lesz jó.
Autópályán olyan a Genesis, mint bármelyik limuzin, csöndesen siklik, kényelmesen beszélgethetünk benne, vagy hallgathatjuk a jó kis Infinity hangfalakon a zenét, de ha ilyen autóra vágyunk, egészen biztosan meg fogunk őrülni, ha rossz minőségű utakra tévedünk. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy ez egy Hyundai, mert 2011-ben csajozni, villantani – valljuk meg egymás közt – bizony egyelőre jobb egy használt, kétmilliós BMW Z3-as, mint a tízmilliós Genesis.
Elmondom, miért vagyok mégis derülátó mindazok ellenére, amiket fent írtam. Autót építeni nem könnyű dolog, sportautót építeni pláne. A sportautó lelke viszont nem a motor, hanem a kasztni és a futómű, ha ezek jók és a súlyelosztás rendben van, a motort megpiszkálni a legkisebb varázslat. Két dolog következik ebből: egyrészt nagyon, de tényleg nagyon kíváncsi lettem a V6-os Genesisre, mert ha nem orrnehéz a 3,8-as blokktól, biztosan kivételesen jó autó, és nem is kérdés, hogy kéne. Másrészt kíváncsi vagyok azokra a kétliteres Genesisekre, amelyeket majd a driftergyerekek vesznek meg pár év múlva, amikor használtan már lényegesen olcsóbb lesz, farigcsálnak bele egy jó motort, aztán ütik-vágják, és fülig ér a szájuk.
A tesztautótól azonban könnyű szívvel váltam meg. A Genesis jó alap, valami elkezdődött, nem is kérdés, de ez a kétliteres modell nem üt elég nagyot. Tíz év múlva talán már a Hyundai-embléma sem zavarja majd a csajokat, ha azonban valaki most szeretne magának egy Genesist, ne sajnálja a pénzt a V6-osra. Csajozni nem, autózni viszont jobban lehet vele.
További cikkeink
