21,5 millió Bogár után mit várhatunk? Az előző, 1998-as, már retróban nyomuló verziót ismerjük: megjelenésekor szenzáció volt, mára a műkörmöskisasszonyok kedvence. A négyesgolf technológiáján alapuló autó aranyos volt, de nem igazán agilis – korabeli tesztünkben mozgó hangárajtónak nevezte kollégánk, amellyel nem volt öröm a körutas szlalom. Ezen most sem sokat változtattak, ennek ellenére sokkal jobb lett: úgy tűnik, a Beetle páratlan szériái a menők.
Az első, 73 évvel ezelőtt megtervezett KdF még vacak volt, de imádnivalóan bájos. Esetlensége ellenére kultuszautóvá vált – ezt a kilencvenes évekbeli utódja nem tudta megismételni. Legtöbben csak a melegek játékautójának tartották; ez feltűnt a gyáriaknak is, hiszen a 2011-es verzió bevezető kampányának a maszkulinitás az egyik kulcsszava. Voltak kétségeink, de a bemutató tesztvezetés többé-kevésbé meggyőző volt: nem fognak senkit reflexből megbélyegezni, ha befizet a legújabb bogárra.
Pedig mindent megpróbáltunk, komolyan. A keret nélküli ajtókban teljesen leejtettük az üveget, a tetőablakot hátratoltuk és fájdalomhatárig feltekertük a hifit. Hogy legyen benne csapda, az ABBA langyihimnuszát, a Dancing Queent bömböltettük. A városi dugóban araszolva vidám mosolyunk ellenére meredten figyeltük az emberek arcát és lám, nem volt ott a szemükben a felkiáltójel, nem sütött billogot tekintetük és nem formázta ajkuk azt a bizonyos szócskát – a Walter da Silva és Klaus Bischoff által megrajzolt forma sikeres lehet, hisz a karosszéria tényleg jól néz ki.
Nem is kell nagyon meglódítani a fantáziát, hogy a Beetle-be lássuk a 911-es Porschét. Már az ősben is ott volt a közös nevező, a gének most is átöröklődtek – pláne, hogy a 200 lóerős TSI motorral ismerkedhettünk meg. Mielőtt utóbbi mondat bárkiből is kihozná a trollt, megjegyezném, hogy a közös dezoxiribonukleinsavak ugyan megvannak, de nem lett sportkocsi a VW. Padlógázra persze meglódul, de melyik túlmotorizált jószág nem képes erre?
Nagyobb, szélesebb, laposabb és élhetőbb lett a harmadik generáció. Hátul már van fejtér, bár a lábaknak még most sem jut túl sok placc – ha duzzogva is, de kiadja négy felnőttnek. A karosszéria külső méretei árulkodóak: bele sem kell ülni, sejteni lehet, hogyan viselkedik az utakon a gömböc.
A hatfokozatú DSG váltóval szerelt négyhengeres 280 Nm nyomatékot ad le. Ha nem pumpáljuk a pedált, kellemesen gurulhatunk, a váltó sem dolgozza magát halálra. A kickdown gázadást viszont azonnali visszakapcsolásokkal nyugtázza: kicsit késlekedve, de tisztességesen indul meg az 1364 kilós autó. Ilyenkor hirtelen a hangja is megjön, de valahogy nem élvezetes vele a sprint. A kanyart jó tanulóként beveszi, de érezni, hogy csak bemagolta a fizikát, nem az erőssége.
Orrnehéznek érezni, feltehetőleg sokkal jobb lenne az alap 1,2-es turbómotorral; az lényegesen könnyebb, kisebb váltó is kell hozzá. A másfél mázsa pluszhoz a tudományosabb, független hátsó felfüggesztés is hozzátesz, de a plusztömeg zöme elöl terhel. Nem kell nagyon keresni a határokat, hogy feltűnjön a jelentős alulkormányozottság.
Menet közben nem érezni kicsinek, megvan benne a faros Ikarus nagyseggűsége. Hiányzik viszont belőle a panoráma – amikor a körbeépített német tóparton tolatgattam a zuhogó esőben, örültem volna, ha nem csak emlékezetből vannak meg a járdát szegélyező sziklák és korlátok.
A beltér szemre kellemes, bár lehetne sokkal jellegzetesebb is. Hamarabb jut eszembe róla egy Sharan, mint életstílust szimbolizáló retróautó – az anyagválasztás sem luxus. De jól össze van rakva, nincs nyiszogás, pedig a peres gumin bőven átjön minden felületi egyenetlenség. A 19-es kerék sem jó választás. Kétségkívül jól mutatnak az ötletesen megrajzolt felnik, de a kisebb átmérőjűek között is vannak csinos darabok; aki idehaza használná a Beetle-t, ne dőljön be a malomkerekek parasztvakításának.
Kellemes meglepetés, de van csomagtartó: a 310 liter nem ér fel egy fekete lyuk befogadóképességével, de nem rossz – ha csomagolás közben rácsapunk a csajunk kezére, simán elnyeli a tengerparti nyaralás összes kellékét. A belső rekeszek is ötletesek, különösen tetszett az ajtó gumiszalagja: pont annyira feszes, hogy a félliteres palackot már megfogja, nem csapdos jobbra-balra a kanyarokban.
Tudják, mi az igazán izgalmas? Lapozzanak, elárulom!
A régi jó dolgokból nem maradt semmi… vagy mégis?
A VW marketingesei ügyesek: tudták, hogy a sajtót az új Beetle mellett csak a régi tudja igazán lázba hozni. A felsorakoztatott 2011-es autók mellé két régi csemegét is leparkoltak, naná, hogy ott tolongott mindenki, hogy azokat is elvigye egy próbakörre.
A régebbi egy 1958-as 1200-as boxer volt. 30 lova nem sokat ígért, ennek ellenére imádtam vele a berlini utcákon autózni. Az erő hiánya sem volt zavaró: a németek sokkal kevésbé feszülnek, nyugodtabb a tempó, és a gyönyörű bogarat is mindenki előzékenyen beengedni. Többen az ablakot is lehúzták, hogy hallják jellegzetes hangját – tényleg szórakoztatóbb, mint bármilyen új tömegmodell.
A gép alig húszezret futott. Váltója pontos volt, futóműve sem támolygós. Ritka élmény az ilyen, mifelénk nem nagyon találni hasonlót: semmi sem lehet olyan patent, mint a gyári szakemberek által dédelgetett matuzsálem.
A másik tesztautó fiatalabb volt, mint hittük: a 2003-as Última Edición Európában igazi ritkaság. 1600 köbcenti, befecskendező, katalizátor és 50 lóerő: vizes aszfalton simán megindult a bogár feneke. A VW Polo-ülések és kapcsolók, hifi és újautó-illat – komolyan mondom, teljesen beleszerettem.
Amúgy is gerjedek a klasszikus vonalakra, de a prehisztorikus, Hans Ledwinka, Barényi Béla, Ferdinand Porsche keze alól kikerülő formaterv ebben a félig modern köntösben is szíven talált. Ereje simán elég a mindennapi közlekedésre, a hangja meg egyszerűen mennyei – a boxer puffogása többet ér bármilyen sportkipufogónál.
A sajtótájékoztatót nem a mérnökök, hanem a menedzserek szervezték: a technikai adatokról szó sem esett, helyette itt is hipergusztusos veteránokat kaptunk.
Az ősrégi, osztott ablakos fekete szintén újszerű: megdöbbentően ötletes volt a műszerfal kialakítása, mai szemmel meglepő, ahogy a sebességmérő és Loewe rádió rímelnek egymással. A plexiből vágott, U alakú kalaptartó bámulatos – én azt hittem, hogy ez valami elterjedt korhű extra, de céges bogárfelelősünk, Göbölyös Zsolt sem látott még ilyet.
A színpad másik oldalára egy Mille Migliá-s sportcsemegét gurítottak ki. 356-os Porsche-blokk, önmagában vagyont érő fordulatszámmérő és ágyéknedvesítően gyönyörű, alumínium sportülések – azokra még az is begerjed, akit a farmotoros boxer Volkswagenek egyáltalán nem hoznak lázba. Sajnos ezt nem próbálhattuk ki, pedig ha valamit, ezt szerettük volna: talán a következő életünkben, egy másik dimenzióban ez is sikerül.
A kesztyűtartó felett egy másik kis rekesz van. A szénszálmintás ajtócska billenőzárral nyílik, elfér benne a pénztárca, pályamatrica vagy egy kisebb önvédelmi fegyver – mivel a zárja bal oldalra került, a kagylós vezetőülésből is jól elérhető.
Természetesen a divatautóhoz aranyos optikai extrák is elérhetők. Kedvencem a hátsó ajtón, a VW-embléma alá szerelt felirat: a miénken ugyan Turbo volt, de egyes piacokon a helyileg bejáratott becenév is felkerülhet a csomagtartófedélre. Sajnos Bogár pont nem lehet, de Bug, Käfer, Fusca, Escarabajo, Buba, Jia Ké Chóng vagy Folcika igen. A Turbóhoz való matricázás is dögös – na, azzal tényleg erősen a Porschére emlékeztet.
Ugyan a tesztautónk amerikai piacos volt, de ez csak véletlen, ez jutott a bemutatón. Nagy különbség nincs, kicsit lazább a DSG kapcsolása és komfortosabb a futómű.
Amin látszik, hogy a kintiek a fő célközönség, a hifi: a legendás gitármárka logójával látták el a Panasonic által gyártott audiorendszert. A 400 W összteljesítményű cucc ugyan nem úgy szól, mint Hendrix ládái Woodstockban, de nem rossz: alacsonyabb terhelésen kicsit dobozhangú a 4-5000 herzes frekvencia, de ahogy nő a hangerő, magára talál – a Dancing Queen markáns basszusfutama tényleg megelevenedett, amint feltököltem a hangerőt.
A hazai forgalmazás ősszel kezdődik, a pontos ár egyelőre ismeretlen. Valahol a jól felszerelt Golf köré várható, vagyis biztos, hogy nem lesz túl gyakori a VW Beetle harmadik generációja. Pedig jót tenne az utcaképnek a soványított árcédula: ha elterjedne, a sok kellemes ív és a vidám kerekdedség ügyesen ellenpontozná a sok unalmas népautót. Mármint azt, amit tényleg a nép használ.
További cikkeink
