Épp kezdtem lemondani róla, hogy találok egy igazi városi autót, amiről elhiszem, hogy hosszú távon is együtt lehet vele élni. Pedig sokáig kerestem lelkesen: bekéredzkedtem minden 4,1 méter alatti tesztautóba, ami csak megfordult a szerkesztőségben, de a legtöbbször ugyanazzal a csalódottsággal szálltam ki. Már megint csak egy spórolós fos, kellemetlenül igénytelen anyagokból összetákolva, vacak, akadós váltóval vagy harmatgyenge motorral, esetleg beláthatatlan karosszériával vagy rosszul hangolt, bizonytalan futóművel. Érintőképernyős egérmozi, automata klíma és ülésfűtés persze mindben volt - a tesztautókat a legjobb felszereltséggel adják, amilyennel itthon senki meg nem venné egyiket sem - de az ilyesmi nem feledteti az alapvető hibákat.
A Polóban már nem is reménykedtem igazán: csak azért kértem el, mert furdalt a kíváncsiság, milyen benne az új 1,2 literes TSI turbómotor. A VW csoportnál mindenütt ezzel váltják ki legnépszerűbb, és valószínűleg legrosszabb motorjukat, a 105 lovas ezerhatszázast. Akik próbálták az új motort, eddig nem mondtak rosszat, de ezt ki kellett próbálni: négy darab háromszáz köbcentis henger használható méretű autóban utoljára az ezerkettes Zsiguliban számított elfogadhatónak, de már annak is bő huszonöt éve. A motor volt az egyetlen, amiért bekívánkoztam a Polóba, pedig Pista a korábbi tesztautóról is csupa jót mesélt - csakhogy itt épp az a kicsi plusz hiányzik, ami egy Fiat Puntóban, Peugeot 207-esben vagy Ford Fiestában olyan vonzó: az egyéniség.
A lelkem mélyén örültem is, amikor kiderült, hogy a tesztautó fekete. Egy vidámabb, sárga vagy piros sokat segíthet a majdani tulajdonosoknak, úgy legalább egy kis esélyük marad, hogy megtalálják az autójukat egy zsúfolt parkolóban, a fekete viszont eltünteti a fantáziátlan formát és kiemeli az első lámpákat. A Polo egyedüli jellegzetességeit. A sötét színvilág egyébként belül is jellemző, de ez nem is nagy baj: legalább nincs, ami elvonná a figyelmet a lényegről. Az ugyanis itt valóban a részletekben lakik.
Unalomig lerágott csont a Volkswagen kapcsán a minőségtervezést emlegetni, pedig ez az, amivel ezek a semmilyennek tűnő gyártmányok megfogják a közönséget. A német mérnökök kínosan ügyeltek, hogy ahol az ember és a gép gyakran találkozik, oda jussanak a legjobb érzést nyújtó anyagok, megoldások. A műszerfal felső része és a kormánykerék középrésze puha, kellemes tapintású, ami azt eredményezte, hogy elsőre a kormánykerék karimájának hibátlanul kifeszített bőr bevonatát éreztem az egyetlen, igazán plasztik-szerű felületnek. Lejjebb persze ott vannak a többi kisautóból ismert tejfelespohár-anyagok, de a lábtérben senkit nem fognak úgy zavarni, mintha kéznél lennének.
A műszerfal kialakítása más szempontból is kellemes meglepetést okoz, és nem csak a precízen kialakított, határozottan működő kapcsolók és gombok miatt. Igaz, hogy hiányoznak az olyan divatos trükkök, mint a kormányra telepített hifi-vezérlés, vagy a nagy képernyős navigációs rendszer, viszont minden azonnal kézre esett, szinte semmit nem kellett keresgélni - mindezt úgy, hogy közel fél éve nem volt szerencsém más Volkswagen csoport által gyártott járműhöz. Legfeljebb a műszerfal tetejére telepített kapcsolósor funkció nélküli vakgombjaiba köthetnék bele, de nincs kedvem: az efféle apróságok itt csak akkor tűnnek fel, ha valaki külön keresi a hibáit.
Jelenleg a Polo a Volkswagen legkisebb modellje - sokszor nevezik kisautónak is - de a méretei alapján akár a négyes Golfhoz is mérhető, amely tíz éve még a kompakt kategória etalonjának számított. Három centi híján négy méter hosszú, és 1,68 méter széles, így elöl két megtermett felnőtt is bőven elfér anélkül, hogy a válluk túl közel kerülne. Hátul már inkább passzentos mint kényelmes, de rövidebb távon azért elfogadható, a 280 literes csomagtartó pedig épp a használhatóság alsó határán egyensúlyoz. Családi nyaraláshoz már csak szűkösen elegendő, de a valódi kisautók jellemzően rövid és magas csomagtereihez mérten így is óriásinak hat. Két felnőtt és két gyermek számára, főleg városban, ahol a kisebb méret többször előny mint hátrány, használható, bár nem minden kompromisszumtól mentes családi autó lehet a Polo.
A Polo TSI legjobb és legrosszabb tulajdonságaira kíváncsi? Lapozzon.
Az eddig felsorolt jellemzők nem emelnék ki a Polót a négyméteres városi kisautók tömegéből, de amit menet közben tud, pillanatnyilag nagyon kevés konkurense képes utána csinálni. Manapság, a növekvő alapanyag-költségek és a költségcsökkentési kényszer világában az autógyártók ott spórolnak, ahol tudnak, és ezt nagyon sokszor a rejtett alkatrészek - a motor, a váltó, a futómű, a fékrendszer - sínylik meg. A Polóban azonban nyoma sincs efféle spórolásnak.
Már-már olyan érzés kezdett kialakulni bennem, hogy ebben a kategóriában senki nem képes tisztességes sebességváltót készíteni. A kisautók többségébe akadozó, lötyögős, pontatlan, rossz kapcsolásérzést nyújtó váltók kerülnek. Vannak persze kivételek - a Fiesta Sportba és a Honda Citybe például sikerült precíz szerkezeteket építeni - de több az épp csak elfogadható, vagy egyenesen borzalmas sebességváltó. A Fiat az új Punto Evo ötmillió forintos, 135 lóerős változatába sem volt képes olyan váltót építeni, amellyel egymás után kétszer zökkenőmentesen lehetne kettesbe kapcsolni. A Polo TSI azonban a kellemes kivételek közé tartozik: a váltó gyakorlatilag észrevétlenül, erőszükséglet nélkül, 100%-os találati aránnyal működik, akár villámgyors kapcsolások során is - azaz csak használni kell, mindenféle küzdelem, külön odafigyelés nélkül. Ráadásul hatfokozatú, ami ebben a piaci szegmensben furcsa módon még mindig nem természetes.
Az autó legjobb alkatrésze mégsem a váltó, hanem az új, ezerkétszázas turbómotor. Papíron 105 lóerős, de ez önmagában még nem garancia semmire: lehetne alacsony fordulatszámon teljesen döglött, lefulladásra hajlamos, mint 1,6 literes elődje, és a turbófeltöltős apróságtól épp ezt is várná az ember. Ehhez képest csak egészen szűk sávban gyengélkedik, az alapjárat és 1500-as fordulatszám között, de itt sem fuldoklik soha, magasabb fordulaton viszont jóval nagyobb szívómotorokra jellemző, egyenletes erőkifejtés jellemzi - legfeljebb a gyenge motorfék-hatás alapján sejthető, milyen kicsi valójában.
A karosszéria ráadásul kifejezetten könnyű - üresen csupán 1090 kg - így a TSI motorral és a rövid áttételezésű váltóval határozottan sportosnak érződik. Ez részben persze a motor lelkes karakterének köszönhető, szinte könyörög, hogy leszabályozásig pörgessék, de a kis VW valódi dinamikája sem mondható kevésnek. Szó sincs eszeveszett gyorsulásról, a gyári adat szerint 9,7 másodperc alatt van meg a 100 km/h, de igazán csak 130 km/h felett érezni, hogy fogytán az erő. Így a német autópályák belső sávját kivéve - ahol kiderítettük, hogy a 160-as tempót még könnyedén tartja, méghozzá egészen kevés zaj mellett - nemigen akad olyan hely Európában, ahol utazás közben problémát okozna a lóerők hiánya.
Mindeközben a turbós négyhengeres takarékos is, ami nem is csoda: lényegében a fogyasztás csökkentésének kényszere szülte: az 1,6 literes szörnyeteg étvágyát már nem tudták lejjebb vinni a wolfsburgi tervezők. Az apró TSI-vel a Polo 5,5 liter alatt fogyasztott országúton és autópályán, 130-as tempó körül beérte 6,5 literrel, csak városban, meglehetősen agresszív stílusban hajtva sikerült 8 fölé vinni a fogyasztást.
A Polo TSI elfogadható játszótárs is lehet, ha valaki némi hétvégi örömautózásra vágyik, ami a feszes futóműhangolásnak és a hatásos fékeknek köszönhető. A Volkswagen itt még csatolt lengőkaros hátsó futóművet használ, amit a Golfból már az ötödik generációnál kiirtottak, de az olcsó megoldás ellenére az autó úttartása egyáltalán nem bizonytalan. A rugók és a lengéscsillapítók paramétereit sikerült úgy belőni, hogy a kocsitest ne dülöngéljen vagy bólogasson túlságosan, de ne is váljon elviselhetetlenül rázóssá rosszabb úton. Csak a nagyobb kátyúkat és úthibákat érezni, a kisebbekről csak némi alulról érkező dörömbölés tudósít. Gyors kanyarban persze az orrát tolja a Polo, ahogy ez egy polgári használatra szánt autótól elvárható, de a precíz és közvetlen kormányművel nem gond korrigálni az ívet.
Úgy tűnhet, hibátlan autónak gondolom a Polót, pedig erről szó sincs. Az egyes részletek önmagukban messze nem különlegesek, létezik jobb motor, pontosabb váltó, stabilabb futómű és igényesebb belső tér, de a VW tervezői a részletek összehangolásával igazán nagyot alkottak. És ez az, amitől ez az autó könnyen követheti az elődjét Nyugat-Európában, mint a kategória legkelendőbb járműve. Itthon viszont nem lesz könnyű dolga, legalábbis ennek a változatnak, ahhoz ugyanis túl sokba kerül.
A tesztautó közepes, Comforltline felszereltségével legalább 3 853 500 forintba kerül a TSI Polo. Az itthoni képviselet szerint létezik olcsóbban is, Trendline felszereltséggel, de furcsa módon a magyar nyelvű gyári honlapon nem találtunk róla semmiféle adatot. 3 millió forint alatt mindenesetre csak 60 vagy 70 lóerős, háromhengeressel érhető el a Polo, ezeknek a motoroknak viszont ugyanolyan rossz a híre, mint a TSI-vel leváltott 1,6 literesnek. Így csak abban reménykedhetünk, hogy előbb-utóbb ezek helyett is bevezetnek valamilyen apró turbómotort, amely az 1,2 litereshez hasonlóan fickós, vidám karakter lesz.
További cikkeink
