Kis autó és kisautó között marginálisak lehetnek a különbségek. Ez hasonlóan olyan bölcs megállapítás, mint a szebb a páva, mint a pulyka: igaz, de ha belegondolunk, hányszor ettünk már pávahúst, rájövünk, hogy hiába mutat jól a gipszoroszlán mellett a gyepen, azért csak egy semmirekellő dög, a pulyka mérföldekkel praktikusabb, hasznosabb. Mégis, mindkettőnek van helye a nap alatt. Jelen esetben a pulykát a Chevrolet Spark képviseli.
A tüncibünci, prémium kisautók (Ypsilon, IQ, Smart, de ha továbbmegyünk, akkor Mini, Fiat 500) léte persze nem véletlen, a jól menő ügyvédnő shoppingolni IQ-val jár, hiszen nem kell neki nagyobb, de a lóvét valahogy el kell költeni. Luxuscikkek, kielégítik a keresletet, csapódjunk inkább a kispénzűek oldalára, ott lényegesen nagyobb a tömeg.
Aygo-C1-107, Panda, Splash, i10, Picanto, mi van még? Hirtelen ezek jutottak eszembe anélkül, hogy belemásznánk a Corsa-Swift-kategóriába. Jellemzőjük, hogy kicsik, maximális térkihasználás mellett igyekeznek minél több autószerűt nyújtani, végtelenül egyszerűek és persze – ami a legfontosabb – olcsók.
Ott pedig a Spark a maga 2 295 000 forintos alapárával (akció nélkül) és hat légzsákjával az über-spori típusoknak is alákínál. Hogy ezek után milyen lehet? Mindjárt mondom.
Az Insignia OPC-ért mentünk az importőrhöz, mikor megláttam a behavazott flottát az udvaron. Csubakka-szerű fájdalmas nyüszítés tört fel a torkomból, mert sikerült pontosan abból az egyetlen előnytelen, oldalról-sréhen-az-orr-irányába szögből észrevennem, amelyikből tényleg zavaróan kaotikusnak tűnik. Aztán pár nap múlva menni kellett érte, én pedig fejben elterveztem a kertek alatti útvonalat, amelyiken majd a lakásom és a munkahelyem között közlekedem. Sötétben.
De nem eszik olyan forrón a kását. A hó alól kikaparva, ebben a zöld almánál is zöldebb színben messze nem rossz. Inkább vicces, mint szép, de legalább valamilyen - főleg, ha a Matiz jogutódjaként tekintünk rá. Emósok kérhetik feketében, oldalán lassan halványodó, szürke életvonalakkal is.
Picit eltúlzott, picit Opel, de messze-messze fiatalosabb, lendületesebb és a maga szögletes-íves módján egyértelműen a pillanatnyi divathullámba illeszkedik. Elhihetik, képeken sokkal rosszabb, mint élőben. Ez a – mondhatni fullextrás – négy villanyablakos, elektromos tükrökkel szerelt, 1,2-es, klímás, sportlökhárítós (nem röhög), alufelnis top Spark 1.2 LT 3 045 000 forintot kóstál. A létező összes extrával. Hárommillió.
A nagy maszk túlzott pofátlanságot sugall, a vulgáris gülüfényszórók nem kevésbé, cserébe remekül világítanak. Valahol az Igmándi pihenőhely környékén véletlenül felkapcsoltam a távolságit és Mosonmagyaróváron olvadni kezdett tőle a hó. Erre nem lesz panasz, az biztos.
Egy trükköt azonban gyakoroljon be minden leendő Spark-tulajdonos. Alapvetően rézsút hátulról közelítsen mindig az autóhoz. Onnan néz ki legjobban a hátsó ajtó és a küszöbvonal párhuzamos, hullámos íveivel, amelyek körbeölelik a kerékjárati ívet és a csomagtartón folytatódnak. Egyáltalán nem néz ki úgy, mint egy olcsó autó. Az oldalablakok vonala hátulról előre meredeken esik, ezért hátul ülve erős a klausztrofóbia, cserébe elöl remek a kilátás oldalirányban: bevásárlókocsi, Demszky-karó nem marad látatlanul. Az ötcsillagos törésteszt azonban megköveteli az öles A oszlopokat, ezek bizony kellemetlenül kitakarják a szűk kanyarban szembejövőket.
– Hárommillió – dünnyögöm magamban.
A rejtett hátsó kilincsben már nincs semmi új, de ebben a kategóriában még nem találkoztam vele, köszönjünk rá bátran olaszul. Összefoglalva az eddig látottakat: fiatalos, vicces forma, öt ajtó, szokjuk meg lassan, hogy nem ciki koreai autóval közlekedni. Még pöttöm alufelniken sem.
Na, majd odabent aztán sírunk-rívunk minden bizonnyal, tudjuk jól, milyen egy kisautó-bél ni, az ajtó is már milyen vékony. Hé, árulás történt, vagy mégsem? Becsapós a beltér, de nagyon, ugyanis adott mennyiségű gyermekbili-plasztikból egész pofás műszerfalat és középkonzolt rittyentettek. A GM fő formatervezője, Dave Lyons hosszú percekig tud róla beszélni.
Csodák azonban nincsenek, egyedül a négy ülés puha. A nagyobb tekerőgombok gumiborítást kaptak, és a kormányt fogatlan csecsemőkkel rágatták hetekig, hogy valamennyire puha legyen. Hárommillióért lehet kemény a műanyag, ezen a szinten ez rendben is van, már ha semmi nem zörög (csupán a kalaptartó önállósítja magát néha).
Jópofa, ötletes a középkonzol, a kormányoszloppal (igaz, csak le-fel) együtt mozgó műszercsoport pedig a Chevy szerint a motorokét idézi. A rádió és a klíma kijelzője nem pontmátrixos, hanem olcsóbb, szegmenses, sötét plexije ügyesen olvad a középkonzolba. Grafikája sem rossz, minden karakter az újabban koreai kéknek nevezett színben (C:100, M:0, Y:20, K:0) pompázik . Kinézetre modern, technikájában semmi extra. Este is szuperül néz ki, aztán egy óra után már lejjebb vennénk a fényét, de nem lehet.
Az ülések kicsik, oldaltartásuk minimális, de a későbbiekben kiderül, hogy nem véletlenül mellőzték a többletszivacsot, semmi szükség rá. A csomagtartó parányi, mindössze 170 literes, ezzel nem lóg ki a konkurensek közül. Az alapból 60:40 arányban dönthető támláknak hála, két nyurgaponty helyett 568 liternyi maltert is bezúdíthatunk. Nem egy Honda Jazz-féle origami, de egy biciklit valószínűleg elnyel.
Bár odabent elméletileg öt felnőtt számára van hely, a valóságban maximum négyen férnek el. Meglepő módon nem hosszanti irányban kevés a tér: a 2375 milliméteres tengelytáv ha nem is bőséggel, de hagy helyet a térdnek. A magasabbra hozott hátsó ülőlapok miatt viszont 189 centiméteremmel már sűrűn plafont fogtam magam mögött. Elöl ezzel nincs gond, ott inkább a tespedő utas térdét tapogatjuk meg néha. Ami – tekintve, hogy a Spark leginkább női autó, és mi ülünk a jobb egyben – nem gond, hacsak nem a Mamagésa van a kormánynál. Ja, női bizony, hogy ezt eddig nem mondtam? Na majd mindjárt.
Elértünk a váltóhoz. A kar akkora territóriumot sajátít ki magának, mint egy flexipórázra fogott barnamedve. Már a bemutatón furcsállottuk, hogy nagyon hátra került, de az anomália inkább abból adódik, hogy egyrészt hosszú a bot, és hosszú úton is jár. Ezért a 2-4-R sík nagyon hátul, az 1-3-5 elöl van.
A kis, 82 lóerős 1,2-es 111 Nm nyomatékot tud, ezzel egyetemben 12,1 másodperc alatt van százon az alig egytonnás Spark. Ültem már Csikós mellett a Pandájában, így tudom és teljes mértékben osztom az elvét: kicsi motort kisautóban hajtani kell, ami a csövön kifér, úgy mutat legalább valamit. Innentől az árnyas vidámság.
Először is a motor hangos, ráadásul kellemetlen a hangszíne. Bár a kipufogórendszer szándékosan brummogós, de a motorháztető alatti csapágyas Singer varrógép hangja mindent elnyom. Cserébe legalább egész virgoncul mozdítja a gépet. Picit szívtelennek kell lenni vele, de különösebben nem bánja, szét nem forogja magát és enni sem kér sokat. A több mint 600 együtt töltött kilométer alatt 5,55 literes átlagfogyasztást sikerült elérnem. Ebben benne van négy sztrádázás is, ahol aztán tényleg páros lábbal tuszkoltam le a benzint azon a vékony gigáján, de bármit csináltam, nem lett több. Pedig gondoltam, most nagyon gonosz leszek, nehogy koreai bérencnek nézzenek. Előrelátóan Prince legvadabb gitárszólóival pakoltam csurig az iPodot, nyomják csak el a motorhangot. Azt elnyomták, ám a pár perc után jelentkező érzést, hogy épp amputálják a lábamat, már nem.
Női autó, most már biztos. Ezt a meredek szögben álló pedálsort tűsarkúban kell taposni. Már rövid, városi távon is megfájdul a boka, aztán a lábszár, és ha elkezdünk fészkelődni, térdünkkel eltekerjük a fűtőventilátor szabályzóját, és nem értjük, mitől lett hirtelen huzat odabent. Meleg annyira nem - a kis motor alig termel hőt. Így reggel a sapka-sál kötelező, hiszen jó ideig koppra csavart fűtés mellett is csak egy langyos szűzlány-leheletet kapunk a műszerfalból. Idő kell neki, szokjuk meg.
Látszik az igyekezet, hogy minél inkább a 3640 milliméter hosszú karosszéria sarkaiba kerüljenek a kerekek. Ez ad némi hosszanti stabilitást, de a futómű így is az autó legviccesebb része marad.
Meg voltam győződve arról, hogy hátul tekercsrugós merevhidat találok, pedig valójában csatolt lengőkaros a felfüggesztés. De annyira pattog, hogy ihaj, WagonR-esek ismerik az érzést. Fekvőrendőr, nagyobb úthiba szinte lelöki magáról a hátsó kerekeket. Emitt fickándozik, a pihepuha első McPhersonok pedig puhán himbálóznak. Félelmetesnek hangzik, de odabent inkább nevetünk az egészen, mint a részeges Vörös Vaszics egy-egy jól sikerült pofon után. Hintázunk-pattogunk, a Singer csörömpöl, a rádióból a Fel, ti vidám tengerészek hallatszik, tényleg csak egy fél font bagó hiányzik a szánkból. A 165-ös gumik vágják a havat, az örökös kormánytekergetés minden óbudai és kispesti mellékutcából Svéd rali-szakaszt varázsol, mindezt harminccal-negyvennel. A kisautózás ilyen ramaty időben jó dolog.
Akik második autót keresnek, netán friss jogosítvánnyal ülnének a hat légzsák között, és valami fiatalos, mókás dolgot akarnak, a nagy riszörcs közben ne mellőzzék a Chevrolet Sparkot. Mindennél olcsóbb, és van olyan jó/rossz, mint bármelyik kategóriatársa.
A fene sem gondolta volna. Egy vidám kis Chevy? Az.
Egyetért? Vitatkozna vele? Véleményét elmondaná másoknak is?
Tegye meg a publikáció blogposztján!
További cikkeink
