Talán kevesen szállnak vitába velem, ha kijelentem, több mint valószínű, hogy az aktuális Lancer az első, melyen formatervezők is dolgoztak. Sokan kedvelték ugyan az elődök egyszerű formáit – végül is volt elejük, közepük, végük, ajtóik, sőt, kormányuk is, szóval nem volt velük semmi baj –, de ember nem volt a föld kerekén, aki egy részletfotóból, vagy egy különálló fényszóró formájából az autóra ismert volna.
A mostani Lancer egészen más. Nekem ugyan nem tetszik, sőt, bevallom, a dizájntalanul őszinte, huszadik századi kocsik egyszerűsége sokkal jobban vonzott, mégis el kell ismerni, az új modell karakteresebb az összes elődjénél. Vagány fényszórók, agresszív, hammbekaplak hűtőrács, mérges, sportos orr jellemzi a Lancert. Az Evolution esetében talán lehetne még durvább a hatás, minden egyéb modellnek azonban megfelelően morcos és elszánt tekintetet kölcsönöz az új forma.
A lépcsőshátúnál legalább hárommal jobban néz ki ez a félig kombi változat, a Sportback – ugye emlékeznek az Audi A3 Sportbackre – melynek a fenekét pimaszul lecsapták, ezért olyan lett, mint egy sportos háromajtós (magyarul: hotheccs), csak hosszabb. A hosszabbítás azonban nem ront semmit a dizájnon, a Lancer oldalnézetből talán a kategória legvagányabbika. A hátsó lámpák is jól sikerültek, kár, hogy csak egy lángolt kolbász átmérőjű kipufogó jár az 1,8-as motorhoz, egy krómozott véggel lenne teljes a hatás.
Kívül tehát látszik az igyekezet, nem úgy az utastérben. Rájöttem, mi történt. Míg a formatervet már egy új csapat készítette, a belső kialakítását egyelőre még a régiekre bízták, csak ez lehet az oka annak, hogy a Lancer belseje olyan egyszerű, mint egy fáskamra. A Mitsubishi régi tervező részlegének egészen biztosan idegen a dísz fogalma, különben vélhetően elhelyeztek volna egyet-kettőt, de itt bizony semmi sincsen, csak a sivárság.
Na, jó, némi igyekezet nyomait azért felfedezhetjük. Van például fémkerete a műszeregységeknek, egy-két ezüstszínű betét is beficcent, és kellemes az éjszaka narancssárgán világító középkonzol, de mindezek ellenére is olyan spártai, olyan idejét múlt a Lancer utastere, amilyet ma már nem nagyon látunk. Mikor Evókat tesztelünk, csak nevetünk és legyintünk, hiszen azok annyira durvák, hogy az ember tényleg nem azzal lesz elfoglalva, hogy a műanyagokat vakargássza, de ez egy sima utcai autó, városban szaladgálós, utazós, gyereket az oviba vivős, ide azért több kéne.
Így gondoltam, legalább fél percig. Aztán megfogtam a kormányt, bőr volt, puha és finom. A váltó karja szintúgy. A bajuszkapcsolók és az egyéb tekerentyűk olyan finomsággal és olyan súllyal kattantak egyik pozícióból a másikba, hogy egy ideig mindent feledve kapcsolgattam a fűtést, világítást, miegyebet, miközben agyam imaként recitálta: van benne anyag.
Ha eltekintünk attól, hogy végtelenül egyszerű, sőt, mondjuk ki, csúnya a Lancer utastere, meglepően jól fogjuk érezni magunkat. Míg szemünk csak a fekete műanyagokat látja, kényelmesen ülünk, kezünk minőségi anyagokat, precíz szerkezeteket tapint csak egyre. Minden annyira profi, hogy szépen lassan elfelejtjük, hogy ez a látvány valójában nekünk egyáltalán nem tetszik.
A váltó csak ötsebességes, pedig jó lenne a hatodik (erről bővebben egy kicsit lejjebb), de olyan precízen jár, mint kevés autóban. A Lancerben szinte már kéjes érzés sebességet váltani, a fokozatok közötti út is nagyon rövid. Nem mondhatjuk el ugyanezt magukról a fokozatokról. Végtelen idő telik el, mire felpörög a motor, a tervezéskor egyértelműen fontosabb volt a fogyasztás a menetdinamikánál.
A 143 lovas motornak vannak előnyei, mégis ez volt a leggyengébb láncszem az autóban. Nagypapás közlekedéshez ideális, van benne annyi nyomaték, hogy háromezer alatt elválthassunk, ilyenkor a kocsi ugyan könnyedén felveszi a közlekedés ritmusát, de nagy tűzijátékra ne számítsunk. Aztán háromezer felett egyszerre megjön a motor hangja, jobban mondva zajossá válik. Sajna a 143 lóerőt a hosszú áttételek miatt ilyenkor sem érezzük – pedig a Lancer nem is vészesen nehéz, kevesebb mint 1,4 tonna –, ahogy közeledünk a leszabályozáshoz, csak a zaj lesz egyre bosszantóbb.
Néhány próbálkozás után feladtam. Nem jó forgatni ezt a motort. Amennyire kellemes társ a nyugodt közlekedésben, annyira zajos és kelletlen, ha tempósabban szeretnénk menni. Elvileg pedig az autó 10,6 alatt százon van, ami nem olyan rossz, szóval lehet vele dinamikusan közlekedni, meg előzni autóúton, de az esetek többségében a motorzaj miatt nem nyerő a magas fordulatszám.
Ennek a hétköznapokban nem feltétlenül van jelentősége, hiszen az ember városban legtöbbször nem járatja csúcsra a gépet, de mondjuk autópályán, ahol 3500-as fordulat környékén, vagy akár afölött is forog a főtengely, kissé zajos a Lancer utastere, nagyon jól jött volna egy hatodik fokozat.
Hogy a Lancer utcai autó, és a kasztnin túl nem sok köze van az Evóhoz, a futómű bizonyítja a legékesebben. Nincs az a kátyú vagy fekvőrendőr, ami a Lancernek gondot okozna, a telekre is bátran mehetünk vele, 40-nel boldogan abszolvál bármilyen ócska, gödrös földutat. A tesztautó minden körülmények között nagyon kényelmes volt, cserébe viszont úgy fordult, mint egy IFA.
Valójában persze fogalmam sincs, hogyan fordul egy IFA, soha nem vezettem, nem hogy a határait feszegettem volna, mégis azt gondolom, kelletlen és komótos lehet, pont olyan, mint ez a Lancer. Mielőtt valaki elkezdene csüggedni, gyorsan leírom, hogy a Lancer futóműve így tökéletes, ahogy van, arról nem is beszélve, karakterét tekintve mennyire illik a komótos motorhoz és a hosszú áttételezésű váltóhoz.
Jó kocsi a Lancer, nekem legalábbis nagyon tetszett. Csak egy kis józan paraszti ész kell hozzá, hogy az ember meglássa a szépségét, és ha ez sikerül, ki sem akar szállni belőle. Nem mondom, hogy tökéletes, hiszen vagy lomha, vagy hangos, ráadásul 9-10 liter benzint eszik városban, mégis különleges az a minőségérzet, amit akkor érzünk, amikor a kormányt tekergetjük, váltunk, vagy az ablaktörlőt kapcsolgatjuk.
A Sportback csomagtartója 344 literes, vagyis nem túl nagy, a szedánnak is nagyobb, hiszen abba 400 liternyi csomag fér, vagyis a Sportback nem igazi kombi, csak az vegye, akinek a dizájn tetszik – bár lehajtott hátsó ülésekkel azért jól pakolható ez is.
Az ára viszont jó, ezzel a motorral alapfelszereltséggel már 4,75 millióért el lehet hozni, ami ahhoz képest, milyen kényelmes, milyen tágas belül még a hátsó sorban is, és milyen precíz és jól összerakott autó hatását kelti, egyáltalán nem sok pénz. Példának okáért az ötajtós Focus-ból 100 lovast kapunk 4,45-ért, ami 145 lovas, az már minimum 5,9 millió, Golfból ugyanez valamivel drágább. A Lancer nem kompromisszummentes kocsi. Egy-két békát le kell nyelnünk, de ha az értékrendünket nem zavarja a primitív műszerfal és a hangos motor, jó társra lelhetünk benne.
További cikkeink
