Hű, egy Charger?! − kérdeztem Mustang Sándort az udvarban, amikor először jártunk nála, még Aston Martint tesztelni. Nem, Mercury Cougar, így ő. Oké, de mi a különbség? Hát hogy ez feleakkora. Így hát − bár nem voltak ilyen terveim − megvásároltam.
Bizony, régóta, vagy ha nem is olyan régóta, de egy ideje már gondolkoztam rajta, hogy kellene egyszer egy klasszikus amerikai tepsi kupé. Tavaly VMax Zsolt Galaxie-jában is átjárt ez a furcsa érzés, de eddig szerencsére mindig megúsztam, hogy komolyan belegondoljak a vásárlásba. Szeretem a nagy autókat, de egy Mondeo például nekem már nagy.
A Galaxie tehát tök jó, de nagy, ami önmagában nem baj, mint ahogy az afrikai elefánt mérete sem önmagában való probléma, csak hát kell hozzá egy szavanna. Másrészt pedig olvastam Richard Hammond, alias Hamster, a Top Gear alapemberének könyvét, melynek címe What not to drive, azaz milyen autót ne vegyünk. Hamsternek megvannak a maga szempontjai, bizonyos megállapításaival egyetértek, másokkal nem. Külön fejezetet szentelt az amerikai izomautóknak; jól néznek ki, szépen szólnak, és meghatározó szerepük volt egy csomó meghatározó filmben.
Autózásra viszont alkalmatlanok. Tök béna a futóművük, de eleve túl nehezek ahhoz, hogy akár egy jó futómű birtokában is kezdhetnénk velük valamit. A motorjaik erősek, de hol van ez az európai értelemben vett kifinomult, tüzes motoroktól? Egy európai sportautó már akár két literrel is egész élvezetes tud lenni, az amerikaiaknál öt liternél kezdődik az, hogy egyáltalán meg bírnak mozdulni.
Fék? Haha, amilyen a mosdó, olyan a törülköző, talán ne is részletezzük. Szóval a klasszikus amerikai izomautók egyszerűen szarok, mondja Richard Hammond, akinek óriási tapasztalatai vannak, hiszen olyan szinten tesztelt már mindenféle járművet, hogy kómába esésre egyenesen rakétaautót használt. Ezzel együtt minden szavával egyetértek: autózni tényleg nem lehet klasszikus amerikai izomautókkal. Nekem viszont pont most lett elég az autózásból. Valahogy egyre nagyobb a forgalom, és egyre kevésbé megyek el autózni csak az autózás kedvéért, akkor is nyilván szakmailag megyek, mert tesztautót tesztelek, tehát nem a sajátomat.
A ’68-as Cougar mint autó nem nagy történet. Úgy néz ki, mint bármelyik amerikai muscle car a 60-as évek végéről. Hosszú orr, rövid segg, és ami nem teljesen általános, fekete műbőr tető és lépcsős, nem fastback hát. Az eleje pedig majdnem olyan, mint a Chargeré, de igen, tudom, a Thunderbirdé is ilyen volt, meg a Galaxie-é is, kérem, ne árasszanak el felháborodott levelekkel, hogy melyik volt előbb, mert nem érdekel. Én beérem annyival, hogy az amerikai autók dizájnváltása kétéves periódusokban történt, és egy-egy ilyen időszakban rettenetesen hasonlítottak egymásra a különböző amerikai autók.
Mindez eszembe is jutott, amikor március utolsó hetében kimentünk Mustang Sándorhoz, hogy Aston Martint teszteljünk, és megláttam a Cougart. Nicsak, egy Charger? Nem, Mercury Cougar. Mi a különbség? Hát például hogy a Cougar feleakkora, mint a Charger. Na de ha nincs mellette Charger? Hát ott a Galaxie, tessék!
És tényleg! Őrület. Ha úgy vesszük, csakugyan egész kezelhető méret. Ha nem is Astra, de nem nagyobb, mint egy mai Mondeo : 470 centi, miközben a Galaxie-Charger méretű autók 5,3-5,4 méteresek. Elgondolkoztam. Az megvolt, hogy Amerikában a pony car azt jelenti, Mustang-méretű, azaz kicsike autó, de sose hittem volna, hogy ennyire pici: még egy Bálna-Mercinél is rövidebb. Szóval tényleg nem nyomasztóan nagy. Persze nem hagyok akkora ziccert a tudálékos olvasónak, hogy megmondom, mikor kezdődött az izomautó-éra, mert ezt majd' mindenki jobban tudja, nekem viszont fogalmam sincs. Az 50-es években még nem volt, 1967-ben már igen.
Próbáltam rá aludni, az alvás sikerült is, de a Cougar csak nem ment ki a fejemből. Szó szót követett, rövid alkudozás után Sándorral egymás tenyerébe csaptunk: a Mazdáért és némi készpénzért enyém a Cougar. Hát a múlt héten el is hoztam.
Nagyon egyben van, de talán az egérrágta gumiszigetelések miatt 70-80 fölött elég hangos lesz. 90 körül jól megy, egyben van, de itt már túl sokat forog ahhoz, hogy szép, rotyogós lehessen a hangja. 110-nél még van benne tartalék, de jobb békén hagyni, ennél a tempónál már durva videojáték egyenesben tartani. Mert bár tagadhatatlan, hogy az M0-son legalább elfér, mégsem ide való. Meg nem is az országútra. Hanem?
Hát igen, bármennyire nagy is, a Cougar eleme a város. Itt lehet vele olyan lassan menni, hogy a mágikus 1500-2000 közti tartományban maradhasson a fordulatszám. 90 körül már kisimul a vartyogás, 110 táján meg a Cougar nem a bűvös cirkáló, csak egy hangos autó, amiben nyílegyenes úton is folyamatosan, nagyon kell kormányozni.
VMax Zsolt, aki a ’69-es Galaxie-ja kapcsán elég komoly muscle car adatbankká nőtte ki magát, azt mondja, már üresen is ül egy kicsit a hátulja; az évtizedek során kilágyultak a laprugók. Ha még beül két 90 kilós férfi, további tíz centit ereszkedik a segge, ami teljesen elcseszi az első futómű-geometriát és rossz lesz az utánfutás. A megfejtés két légrugó lesz hátra, meg is rendeli nyomban. Mint ahogy az új hűtőt is − ennek nincs különösebb baja, de 1968-ban még nem volt alumíniumhűtő, ami majd sokkal jobb lesz. Akárcsak a váltóolajhűtő.
A klíma tényleg működik, de csak ha a kompresszor kap külön áramot az akkumulátorról, úgyhogy az érintkezéseket is át kell nézni. Egyébként minden faja, az ajtófalcoktól a zsanérokon át az aljáig. Egyedül a műbőr tetőborítás alatt burjánzik a rozsda, úgyhogy ott a télen lesz egy kis lakatolás, aztán Kárpitos Rezső áthúzza ugyanolyan fekete műbőrrel, persze csak miután kapott egy Chip Foose hőszigetelő réteget. Zsolti ajánlotta, neki van az F150-esén, és hiába áll az autó a tűző napon, egész elviselhető benne a klíma. Mármint nem a légkondicionáló, mert az elviselhetetlen, borzalmas mínuszokat csinál.
Egyelőre nem tudom, mennyit fogyaszt (Zsolti szerint meg fogok lepődni, hogy eljár 15 literrel, hahaha!). Teletankoltam és megjegyeztem, hány mérföldnél jár a számláló, hát most verhet a víz, hogy jujjuj, 20 liter. De hát tudjuk, hogy senki nem gazdagodott még meg abból, hogy keveset fogyasztott az autója. Soros György tőzsdézett, Charles Simonyi feltalálta az Excelt, Gyurcsány Ferenc a törvényes keretek határmezsgyéjén bűvészkedett a kormányüdülővel. Brunei szultánja meg Brunei szultánjának született, őt se egy Swift 1.0 tollasította meg.
Imbolyog. A kormány túlszervózva. A fék is túlszervózva. Hosszasan, sőt, a végtelenségig lehetne pocskondiázni a menetdinamikáját, de hiába, nem érdekel. Királyul néz ki, érzem, hogy nagyszerűen áll, főleg, hogy a várakozás ideje alatt megfelelő bajuszt is növesztettem hozzá. És mondhat bárki bármit, így rotyogni csak egy régi, szar amerikai V8-as tud.
További cikkeink
