A malomkerék legalább puha… | Totalcar

A malomkerék legalább puha…

Egyelőre nincs több kártya a Kia Soul-pakliban – a benzinest a múltkor kihúztuk, most itt a dízel. A forma továbbra is ütős, az utastér kicsit más, konszolidáltabb, de van stílusa, és megjöttek a newtonméterek is. Persze gázolajból.

kia teszt ex ujauto

Közzétéve: 2009. 04. 17. 02:58

Közzétéve: 2009. 04. 17. 02:58

Amikor egy tuningshow-n egyetlen új szériaautót állítanak ki, és az
a szériaautó képes arra, hogy ne ácsorogjon bambán, elveszetten,
a nézők tudatalattijában összeharákolt köpet által beborítva,
valamelyik szélső, pókháló lepte standon, a paintbrushos,
kompresszoros, airride-os, O. J. Simpsonokká morcosított szuperverdák
tömör fekete árnyékában, akkor az tud valamit. A
Kia Soult ki merték állítani – rögvest kettőt is belőle. És megállt
a lábán, sőt, szerintem simán jobb volt a pódiumra felguruló
épített izék javarészénél.

3,8 milkós indulóárával nem kétséges: a Soul minden
mostoha gazdasági időjárás ellenére is kelendő lesz. Az alig
drágábban, 4,2-től mért dízel pedig még inkább. Ezt a kocsit
majdnem úgy megbámulja mindenki, mint az
Autobianchimat,
amiből egy működik az országban, és a nézelődők többségének lövése
sincs arról, milyen kocsit lát. Nemhogy a típust, de a márkát
sem sejti. A Soul kvázi ugyanezt tudja, klímával, hétéves teljes
körű garanciával, a család számára már-már feleslegesen tágasra
vett utastérrel, létező (bár közel sem tág) csomagtartóval. Kezdetnek
nem rossz.

Az alap 1,6-os benzines azonban nehezen birkózik meg vele. Mind
a tömeggel, mind a jelentős légellenállással. Amikor
legutóbb ilyen autó járt a szerkesztőségben , lényegében három kifogásunk volt vele
szemben. A szörnyű rugózás, a filléres műanyag belső,
valamint a motor fordulatszám-tartományának jelentős részén
tapasztalható lomhaság.

Mivel a design a ma emberének még a saját testi
épségénél is fontosabb, ezen a mostani, 115 dízel lóerőt tudó
tesztautón szintén 18-as felnik voltak 225/45-ös gumikkal. Ha még egy
hetet tesztelnem kell, mehetek újra fogorvoshoz, maradjunk ennyiben.
Kevés autó létezik ma, amelyikben ennyire nincs összhangban egymással
a csillapítás feszessége, a rugók erőssége, a rugózatlan
elemek tömege és a kocsi mérete. Vibrál, dobál, üt, remeg –
mindent csinál, amit nem lenne szabad. De hát a benzinesnél ezt
megszoktuk…

Sokan átkoznak bennünket, autós újságírókat a pokolba minden
alkalommal, amikor kopogós, kemény burkolatokat kifogásolunk – remélem,
sikerül e lelkesen levelezgető olvasógárdát tovább bosszantanom.
A műanyag puhaságán alapuló részleges minőségítéleti módszer
védelmében szeretném elmondani, hogy egyrészt a puhított felületű
műanyagot drágább előállítani, ezért az eleve ad egyfajta
gazdagságérzetet, ha nyomkodó ujjunk alatt hosszú millimétereket enged
a műszerfal. A Soullal a másik végen érezzük magunkat –
mintha mínusz kétszázezer forintunk lenne a Cora-hitelkártyán már
a hó elején, és az autó is hitelbe’ van. Ilyenkor kell nagyon
erősen mantrázni: csak 4,2 millióba került, csak 4,2 millióba került,
csak 4,2 millióba került…

Másrészt a kemény felületek visszhangosabbak. Mellesleg bármi,
amit ilyen műanyagra teszünk, és nem plüssállat, zörögni kezd, az ilyen
autó aurája szinte megafonon sugározza az olcsóságot. Ráadásul
a Kiának valami ismeretlen, távol-keleti sámánoktól vett
módszerrel sikerült még a bőrkormányt is kőkeménnyé tennie
a Soulban, pedig ez elméletileg lehetetlen. Tényleg így van,
a Papp Tibivel kocogtattuk a rücskös karimát, és kínunkban
röhögtünk. Remélem, a kopogtatásellenzők tábora ezen a ponton
végre egy emberként agyvérzést kapott, s a károgásuk nélküli
csendben, nyugodtabb hangnemben folytathatjuk a beszámolót.

Még egy szót a kopogtatásellenzőkről – isten nyugosztalja őket,
most már így retrospektíve –: szegények már sosem tudják meg, hogy
a dízeles Soul a rugózás teljes hiányán és az igényes beltéri
burkolatok maximális elspórolásán túlmenően igen fain jármű.

Tágas, jók az ülései, a vezetőnek minden szuperül kézre áll,
beülni és azonnal jól használni nem ördöngösség. És bár ebben
a példányban kevésbé volt merész a belső tér színvilága az
előzőnél – ha a fekete szín tengerszerű alkalmazását nevezhetjük
„kevésbé merésznek” –, de a kis fedeleket fel-,
a kesztyűtartót lenyitva piros üregek tárulnak fel; nem tudok
szabadulni a gondolattól, hogy valami fekete designer tervezte
a kocsi belsejét, és közben egyfolytában a barátnője járt
a fejében, aki este az ágyban várja majd… De mindent egybevetve,
felszorozva, kivonva és összeadva, a Soul ügyes.

A cikk második oldalán végre beszélünk arról is, ami ennek
a Soulnak a lényege. A dízelmotorról.

És hiába olyan magas, mint a SOTE központi épülete, kiválóan
kanyarra fogható. A kormány tűrhetően pontos, az autó orra azonnal
mozdul, a gumik veszettül markolják az aszfaltot, nem billen, nem
csúszik, ha mégis, kézben tartható és természetes a mozgása. Lehet
vele döngölni, csak kicsit furcsa, hogy közben felhőkarcolóban
ülünk.

Egészen jó a váltó is, előrefelé pompás a kilátás, bár
hátrafele ilyen nem létezik belőle. Sebaj, van tolatókamera,
a monitor a tükörben lakik. Ismét egy olyan megvalósítás, ami
elméletben szuper, a gyakorlatban nem működik. Mert
a rükverckép leglogikusabb helye tényleg a tükör, de
a Kia elspórolta az ilyen eszközöknél életbevágóan fontos
tájékozódási vonalakat – ilyen kormányállás mellett ezen az íven megy
el az autó oldala, itt pediglen vége van a kocsinak (bár
a lökhárító látszik a Kia-monitor alján, ezért ez talán nem
akkora hiba). És kicsi is a kép, ezért a gyakorlatban az
ember ötször infarktust kap, mire egy olyasfajta mélygarázsban
a helyére lavírozza az autót, mint a Totalcaré.
A tolatóradar sem jó segítség, mert hamar beijed – már akkor
veszettül sípol, amikor még távol az akadály.

A villódzó hangszórókat viszont sok kollégámmal ellentétben
szerettem, bár ezt a geget sem sikerült jól megoldani. Az első
ajtókba épített nyomók pereme a zene ütemére, avagy a hangok
burkológörbéjére (tehát sokkal csillapítottabban) villog.
A legtöbb fajta muzsikaszóra eltalálja az ütemet, és ahogy
a Soul célba vett közönségét elképzelem, szerintem kifejezetten
zabálják majd ezt az extrát. Akinek nem tetszik, annak meg ott az „OFF”
állás, vagy még jobb, ha meg se rendeli a cuccot, csak ne
hőzöngjön itt nekem. A baj a funkcióval nevezetesen az, hogy
csak a túloldali hangszóró villogása látszik, mert a nyomót
takaró műanyag rács túl vastag, vagy ha máshonnan nézzük, a lyukai
túl mélyek, oldalirányban nem jut ki fény. Ha vékonyabb fémhálót tettek
volna ide, teljes lenne a sztereós hejehuja.

És elérkeztünk a teszt csúcspontjához, amiért idáig szenvedett
az olvasó a betűk falásával – a motorhoz. A benzines
tehát egyértelműen gyengének találtatott a múltkor, mert csak
alaposan kihúzatva volt alkalmas a Soul akár távolról is
dinamikusnak nevezhető mozgatására. A dízel tíz lóerővel
vékonyabb, amitől nem kell megijedni, mert a nyomatéka bő
másfélszeres (255 a 154 Nm ellenében), és jóval lejjebb meg is
kapjuk (4200 helyett 1900/min-nél). És éppen ez az, ami hiányzott
a benzinesből.

Az életben milyen? Hidegen például hangos. Lehet, hogy csak
a zajcsillapítás, a tágas bódé és a kemény burkolatok
teszik, de kifejezetten kerregősebbnek hallottam, mint ugyanőt
például a Cee’dben . Amikor bemelegszik, már puhul a harkálysereg
csőre, balsafává válik a bükk, amin korábban kopogtattak, de azért
egy pillanatra se hinni róla, hogy benzines.

A karakterisztikája legalább nem olyan, mint a túlságosan
feltöltött kisdízeleké, amik megfulladnak kétezerig – ez például olyan
1100-as fordulattól kedvetlenül, inkább csak kötelességtudatból
belefekszik a hámba. Az ereje 1500-1600 körül jön meg, utána
vidáman húz. Nem mondanám, hogy a Soul gazellaként szökell vele,
de tény, hogy sokkal élettelibb és jobban együtt lehet vele élni, mint
a benzinessel. Ha már szökelléshez kell hasonlítanom, akkor inkább
olyan, mint a kölyökbulldogé játék közben, rövid, lelkes, nagy
erőbedobással történik, de igazából lassú.

Egyenletesen tartott gáznál, sík terepen egyébként egészen kulturált
a hang, érdekes, a szélzaj és a gördülési zaj sem
vészes, pedig utóbbiakat indokolná a széles gumi és a nagy
homlokfelület. Ötvennél 65, nyolcvannál 71, százharmincnál 72,5
decibelt mértem, első kettő tűrhető érték, még a harmadik is
tolerálható. De gyorsításnál, padlógázon 76-ba szökkent
a hangnyomásmérőn a jelzés, ami már sok, és ha abszolút
értékben még nem is nagyon az, a hangszín ilyenkor mindenképpen
kellemetlen.

Legyen ön az első, aki a
Soulról
ír!

Itt ez a különleges, sokaknak tetsző, tágas, jól kanyarodó,
tisztességesen mozgó, szuperül összeszerelt, de rugózásmentes és olcsó
műanyagokkal kitapétázott autó. Aki ismeri a Kia nevet,
tűzbe tenné a cég kocsijaiért a kezét , az idegenkedő kívülállók
száma azonban még mindig nagyobb. Az ár szuper, a garancia példa
nélkül álló, érdemes ezt megvenni?

<section class="votemachine">
</section>

Kia Soul

Hm. A Cee’d ugyanezzel a motorral komfortosabb,
dinamikusabb, csendesebb autó, ráadásul olcsóbb is. De ha az
egyediséget, a stílust bármilyen apró szorzóként belevesszük
a képletbe, a Soulnak nyert ügye van.

Viszont aki metálszürkében meg meri venni, annak esküszöm, letöröm
a kezét.