Vegyünk egy mind valósabbnak tűnő összevetést: van kétmillió forintunk egy Opel Vectrára. Ki is szemeltünk egy jól kistafírozott példányt a kifutófélben lévő, tehát akciós árú darabok közül. És ekkor kiderül: nem ad hitelt a bank. Maradjunk annyiban: van autóra kétmilliónk.

hirdetés

Na ja, a felnik nagyot dobnak az autón. De lehet olyat utólag is venni

Amikor az ember mindenféle egyszerű népekről, óriási szegénységben
élő szerencsétlenekről lát beszámolókat a Discoveryn vagy
a Natgeón, szinte sosem a szomorúság jön át a képeken.
Ha nem konkrétan afrikai vagy indiai éhezőkről szól a riport,
akkor nehéz sorsukkal küzdő, de általában vidám embereket látunk.
Közben pedig innen-onnan hallunk milliárdosokról, akik, miután
elvesztették vagyonuk egy részét, öngyilkosok lettek. Ezek szerint
a pénztől abszolút értékben nem lesz jobb az embernek; mindegy,
honnan indulunk, a lényeg, hogy kicsit lehetőleg mindig jobban
éljünk. Ami viszont egyértelmű: ha vissza kell lépni, arra egyszerűen
nincs felkészítve az emberi agy.

Pedig mostanában már sokan érzik a visszafogások előszelét, és
rövidesen - ahogy egyre nehezebb lesz hitelhez jutni - sokakat egész
meglepően arcon vág majd a recesszió. Például az olyanok, akik
kiszemelnek maguknak valami jó kis autót, és nem túlságosan pofátlan,
mondjuk huszonöt százaléknyi befizetésre elegendő pénzzel
a zsebükben elbattyognak a szalonba, a biztos tudatban,
hogy aláírt megrendeléssel jönnek ki onnan. Majd kiderül: nincs
hitel.

Hogy mennyivel praktikusabb egy kombi!

Mit tesz ilyenkor az ember? Például ha mindent elolvasott az Opel
Vectráról, tudja, hogy jó tágas, van rendes szervizháttere, és már
a motort is kinézte a
Népítéletek csillagjai alapján : a dízelre sok a panasz, ám az 1,8-as
legrosszabb ítélete is három és fél csillagos. És ráadásul a jól
felszerelt, közel hétmilliós autót az Insignia felbukkanása óta alig
ötmillióért adja az Opel, ez sem utolsó szempont. Ott áll az 1,8-as
Vectra befizetőjével a kezében, mint egy elolvadt szappanpisztolyt
szorongató bankrabló. A szerepcsere alaposan megzavarja. Tegnap
még megbecsült, drága kuncsaft volt, ma kölcsönért esedező olcsójános.
Pedig kéne az autó, hiszen a másikat már elvitték.

Ezredfordulós és leköszönős stílusok

Első felindulásában átmegy a használtautós részlegbe, hátha
talál a két misijéért valami tűrhető
Astrát. Erre
kiderül: megkímélt
Vectra C-t is kap.
Nem pont olyat, amit kiszemelt, eggyel régebbi kiadást, még
a szögletes lámpákkal, de akkor is, egy jónak tűnő, nagy, 2005-ös
Opel. A motor is egynyolcas, benzines, ezen még változó szelepvezérlés
sincs, emiatt talán megbízhatóbb is. Kell ezen gondolkozni?

Mindkettő 1,8-as, de alaposan átalakították az újat, az már változó szelepvezérléses, kicsit erősebb is. A régin még gázrugós a fedélkitámasztás, az újon egyszerű pálcás

Majd most jól megnézzük. Kértünk az Opeltől egy új Vectrát, ami
a közelgő Insignia miatt most nyomott áron hozzáférhető
a kereskedésekben. Valamivel kevesebb mint ötmillió forint,
világos bézs belső, metálpiros külső, bőrkormány, fedélzeti számítógép,
kétzónás klíma, multifunkci kormány, alufelnik – szép darab. Hogy ma
valaki zsebből kiperkáljon egy ilyet? Ahhoz betonba öntött
munkahelyének kell lennie.

Depressziószürke belső és a bézs

Itt van viszont a másik. Alig három éves, kétmillió forintnál
picit többért. Szintén a bizonyított egynyolcas van benne, viszont
akkora a kilométergyűjteménye, amivel egy gyakorlott pedofil már
serdülő fiúkat tudna felcsábítani az ötödik emeleti garzonba. 185 ezer
km, és a helyzet csak fokozódik. Nem is ugyanaz a szint, mint
az új, a piros, hiszen ebben olyan halálszürke a belső,
amitől azonnal zárlatos lesz az agy.

185 ezer, és meg se kottyan neki. A másikban nincs még benne ötezer

Ijesztően műanyagos tapintású az ijesztő műanyagból készült kormány,
a klímaberendezést nevezzük inkább mezítlábas légkondinak, nincs
itt semmi digikijelzés, meg sztereóvezérlés, ilyenek. A kerekeken
műanyag dísztárcsák takarnak mezei lemezfelniket, a szín pedig
tökéletesen belesimul egy latyakos februári délutánon készült
kaszásdűlői paneltájképbe.

Eminnen a kétmillió forint kacsingat, amonnan a két és
félszerese piroslik, fájdítva a szívet. De ugye, ki tudja, meddig
lesz még meg az a jó kis könyvelői állás, egy kis szürkeséget
hajlamos elnézni az ember a hitelmentességért. Pláne, mert ez
kombi, ami nagyjából megkétszerezi az értékét, hiszen a Vectra
puttonyosa az egyik legjobb ma ismert teherhordó személyautó. És
igazából a konkrét példánnyal nincs is semmi baj.

Erre a képre kattintva a sajtófotók galériájába jut

Mentünk gyorsan, lassan, feszegettük ujjal a burkolatokat,
ráhajtottunk fekvőrendőrre az engedélyezettnél messze nagyobb tempóval,
forogtunk körforgalomban, ültünk előre, hátra, kapcsolgattuk
a gombokat – a réginél nagyjából nem láttunk kopást
a másikhoz képest.

Most akkor rom, vagy nem rom? Lapozzanak.

Az ülések abszolút nem kiültek a régiben. Talán még kényelmesebbek is az újénál

Az új kellemes autó, bár mai szemmel kicsit már puha, és az ülés
támlájában engem speciel zavart a teljesen laposra tekerve is
derekat nyomó kiemelés. Meg a váltója is gatya volt. Ehhez képest
az
Insignia repülő
szőnyegbe oltott versenyautó lesz. Az 1,8-as tűrhetően húz, középtájon,
nagy gáz mellett keseredik a hangja, de különben nagyon csendes.
Ha a billegést megszoktuk, kanyarba is szépen be lehet
sederinteni. Van fék, kellemesen lehel a klíma, nem zörög, nem
lötyög, nem zizeg semmi, a minőség meggyőző. Ha még a könnyen
ölbe eső hitelek korát élnénk, azt mondanám – a hülyének is
megéri.

Át a másikba, minden szomorúan szürke belsők legprofibban
berendezett mintatermébe. 185 ezer kilométer nagy tétel egy autó
életében, még akkor is, ha a szóban forgó autó céges kocsiként új
korától ugyanannál a kíméletes tulajnál szolgált, aki később meg
is vette magának a járművet. Kopásokat keresek, meggyűrt
ülésszivacsokat, vékonyodó, esetleg feslett szöveteket. És zörgést,
húzást, kotyogást, olyasmit, aminek egy ilyen autónál már garantáltan
elő kellene fordulnia. Háááát…

Iszonyatos hely hátul a kombiban és az ötajtósban is

Nincs könnyű dolgom. Végül a legesélyesebb helyen, bizonyos
szögből észreveszem a kormányon a fényesedést. Az eredeti
tulaj bal kézzel, nagyjából kilenc és tíz óra között szerette markolni
a volánt, ez már biztos. Meg mintha a világításkapcsoló is
kicsit jobban csillogna a kelleténél. És az ajtókárpit is
foltokban galambszürkébb, mint minden más a kocsiban. De különben
olyan az egész, mint amire a 2002-es első tesztautókból emlékszem,
tehát újszerű.

Kicsit jobban morog, de egész korrekt a kombi. Puhább, ringatósabb, csendesebb a bordó, de nem egyértelműen jobb

Menni is jó vele. Nagyon durva dobbantón a jobb első ajtóban
mintha megszólalna valami, a hátsó részből is hallatszik halk
zizzenés, de lehet, hogy nem is a fáradó futómű, csak
a kombiság miatt jön a zörej. Miután a pőre kézzel való
tapintás feletti irtózását leküzdi az ember, a kormány formája,
pontossága talán jobb is, mint az újé, a váltó pedig egyértelműen
precízebb. Még az ülés formája is jobban tetszik, igaz, a kuplung
lenyomásához legalább kétszeres erő kell.

Enyhén foltosodik a kárpit. És persze kicsit esőcseppes, hiszen épp esett. Szebb a bézs, nemde?

És minden működik. Ablakok (nem nyikorognak, gyorsak), duda, klíma,
olvasólámpák, zene, központi zár, ablaktörlő. Ehem, ablaktörlő. Szóval
maga a szerkezet kiváló, de a lapátok vagy öregek, vagy
filléres utángyártottak, vagy pedig egyszer sikerült valami különös
tapadásmódosítóval ellátott nedveket pergető fa alá állni. Minden
törlésre odafelé fájdalmas csikorgás, visszafelé üvöltő morgás
a válasz, alig tudom a jegyzeteimet rámondani
a telefonomra. És a műanyagok sokkal gyatrábbak, mint az
újban, a zajcsillapítás sem áll a topon, hiszen a motor
morgása szinte minden fordulaton és terhelésen behallatszik.

Egy hibátlan, három éves kombicsomagtér és egy hibátlan vadonatúj ötajtós csomagtér

A csomagtér is úgy néz ki, ahogy a gyárból kijött, nem égnek
zavaró kontroll-lámpák a műszerfalon, az egész autó egyben van.
Fordítsuk meg, mert egy 185 ezret futott kocsiról beszélünk: egyáltalán
nincs széjjel. És még a motorházfedelet is gázrugó tartja, nem
támasztópálca, mint a most leköszönő piros kocsiban. Mert ebben
még volt anyag, lol. Mindenesetre tény, hogy ha vadonatújként talán nem
is ájulatosan vonzó autók az Opelek, elég jól bírják a strapát, és
ezt nemcsak e két Vectra, hanem néhány Corsa, Astra után is mondom.
Persze az állapotot indokolja a szürke Vectra futásteljesítményhez
képest elég magas ára is - nos, a jó használtautóért előbb-utóbb
megadják, ezt tudja a kereskedő is. És ez legalább annyi, amennyi.

Igazából a különbség a két kocsi között elsősorban
a kombiságból és a szériaváltásból adódik, nem a négy és
félszeres Föld körüli távból. Persze a régin már nincs garancia,
a lökhárító három sarkán is találtam karcot, de az 1,8-as kivitel
általános elismertségét látva lesz még ebben az autóban lerohadásmentes
használat bőven. Esetében újautó-illatról már szó sincs, a sokadik
Wunderbaum kósza molekulagyökei repkednek széjjel és szana az
utastérben, de nem rossz a szag, csak nem gyári. Egyáltalán nem
óriási visszalépés ilyet venni az ötmilliós helyett, igaz, egy
ilyen megkímélt példány megtalálásához idő kell. Csak az a világos
belső, a szép szín, meg pláne a bőrkormány ne hiányozna
annyira…