Odaszóltam apámnak: „Csinálj helyet a garázsban, kérlek, kombival megyek.” Amikor begurultam a ház elé, már égtek az utcai lámpák – a sárga fényben ott látszott a garázs előtt a három megpakolt zöldségesláda. Az öregem látatlanban ráizgult a kombira.

hirdetés

A hűtőmaszk olyan, mint egy hárompengés eldobható borotva

Amikor mackónadrágban vakarta hasát a kocsi mellett, láttam
rajta, nem ilyenre számított. Mikor kinyitottam a csomagtartót,
már nem ragaszkodott a bepakoláshoz; hatvannyolc évébe nem fért
bele a csilivili kombi fogalma. Reggel, mikor kinéztem az ablakon,
ismét a Honda mellett találtam, újságbehozás ürügyén nyálazta
körbe a gépet. Mikor bejött, rám nézett: „Fiam, én ezt nem
gondoltam volna a japánokról.”

Szemében felértékelődött az egyszerű, megbízható japán autók
sztereotípiája, de a három zöldségesláda ott maradt kikészítve.
Vajon befér? Akármilyen hülyén néz ki a felvágott aprófa
a beépített mélynyomó mellett, ez a kombi képes ellátni
kombiságát: ha szűkösen is, de befért. Zöldségesek, azért ne adjátok el
a háromszázas dízel mercit – jó ez a gép, de nem a ti
autótok.

Az felfelé kunkorodó lámpasarkak agresszívvá teszik

Van benne hely, de a csomagtér nem versenyezhet
a kategóriatársakkal. Az osztályból izomtömeg-növelővel
kigömbölyített Ford Mondeo 150 literrel többet nyel el, de a lista
hosszú: ennél mindenki többet tud. Passzentos a jó szó. Olyan,
mint egy rockerfarmer: guggolva szorítja a zacsit, de csápolni még
épp lehet benne.

Mint egy szamuráj tekintete

Az Accord Tourer tantopenge-szerű profilja hideg, könyörtelen –
japánosan szép. Az alacsony tetővonal sajnos kiköveteli a magáét:
a magyar átlagmagasságba bőven beleférő testemnek már kevés
a hely. Zavaróan közel a tető, az arcomba hajló szélvédő íve
éppen a homlokfalamon végződik. A halántékomba dőlő ablakok
is a bezártságérzetet növelik; ehhez ugyan a saját
kisautómban hozzászoktam, de könyörgöm, az Accordot a BMW mellé
akarják felfényezni, az a pár centi tényleg hiányzik.

A tanto és a tokja

Tanto – 15-30 centiméter hosszú, kard formájú tradicionális
japán tőr, neve két részből áll: tan (rövid) és to (kard).
Pengéje a szokásos japán típus, tulajdonképpen egy apró
katana. Mint közelharcra alkalmas eszköz
a Heian korszakban jelent meg, igazán jelentős kézi
szúrófegyverré a Muromachi érában lett. Legismertebb
fegyverkovács mestere Yoshimitsu.

Izmos tompor, de nem farnehéz

A jó bornak és a jó bőrnek is a fenekére néznek, ezzel
sincs másképp. A két kipufogóvég még egy Wartburg kombit is
sportossá tenne, a Honda mögött autózókban pedig zsigeri
versenyszellemet szül. A márkára részben rányomta bélyegét
a sok utcán gyorsuló nagykamasz, talán ez, talán a széles és
sportos sziluett néhány közlekedőben meghozza a bizonyítás
kényszerét.

Helyet, mééééég helyet - alig fért be három zöldségesláda

A hátsó ajtó nyitása után rendezett és átgondolt tér fogad: valóban
nem ütni-vágni való kombi érzését adja. Rekeszkék, háló és jól
eldolgozott borítás – ilyen szempontból nagyon rendben van az Accord.
Egészen finom megoldások próbálják feljebb tolni az értékérzetet:
a csomagtér ajtaja gombnyomásra csukja le magát.

A műszerfal tapintása egy osztállyal jobb mint a látványa

Ha behunyt szemmel tapogatóztam volna a kocsiban, azonnal egy
kategóriával feljebb, az igazi prémiumba sorolom.
A műszerfalborítás tapintásra sokkal többet nyújt, mint várnánk.
Nem kopog, nem zörren, érezni, hogy ha csak pár tizedet, de enged az
ujj nyomásának. Viszont ha kinézünk a képzeletbeli szemfedél alól,
a középkonzol azonnal egyértelművé teszi az árkategóriát.
A szegényes kinézetű kijelző a Civic szintje, hiába építettek
köré egy otthonosan hajló és kárpitozott műszerfalat, az összkép
felemás.

A csatlakozókat a könyöklő
alatti rekeszben rejtették

Helyenként szűkös, de a mérnököknek jár a dicséret. Ahol
lehetett, kihasználták a zugokat, így került a középkonzol
oldalaira egy-egy apró térkép- vagy számlazseb. A könyöklő alá
szerelték egymás mellé a 12V kimenetét, az AUX és az USB
csatlakozót; nincsenek műszerfalra lógó kábelek. Ha valami megfelel
a magasabb kategóriának, akkor ez az: a japán szellemiség,
a tökéletességre való törekvés az apró részletekben ütközik ki
igazán.

Az ülések anyaga és kényelme kiváló

Az elektromosan állítható, programozható pozíciójú bőrülések benne
vannak a 8 milló 690 ezres árban. A kidolgozásra és
ergonómiára nem lehet panasz, jó érzés csak úgy üldögélni bennük.
Egyáltalán nem hivalkodó az Accord belseje, nem érezni felesleges
látszatluxusra való törekvést – egyszerűen csak jó. Rendben az összes
illesztés, minden a helyén van, örömmel nyúl a kéz bármihez:
ez az, ami nincs meg így egyben a konkurenciában, ez
a hondaság lényege.

A Duna mellett mókás volt a tempomattal adagolni a gázt

Háromféle motorral választható, ez a 2.4-es a legerősebb.
Soros négyhengeres iVTEC benzinmotor, folyamatosan változó vezérlésű
szívórendszeren át lélegzik. Kipufogógázai megfelelnek az EURO 5 norma
szintjének, megnyugtató a környezettudatosság. A kisördög
viszont ott bujkál bennünk, hisz káros anyagok ide vagy oda, nem
mindegy az üzemanyag-mennyiség, amit kipöfékelünk.

A csúnya, belterjes szerkesztőségi kávézások alkalmával mindig
kibújik a szög a zsákból. Hiába mondogatjuk, hogy
a Honda 11-12 literes átlagfogyasztása a kategóriának
megfelelő, a kérdőjelet kiraktuk: ha a 6,2 literes
Corvette meg
Escalade elhörtyög 13-17 literrel, akkor ezekbe
hova csurog a benzin?

A motorból látni valamit, nincs az egész tér beborítva

201 lóerő, így leírva jól néz ki, de a nagy fehér testtel
alacsonyabb fordulaton erősen megküzd. Nincs mit tenni, ki kell várni,
míg 4500-as fordulatig felpörög, onnantól a hang mellé már svung
is van. A tesztautón már korábban feszegethették a határokat,
a kuplungon bizony már érezni lehetett a felpörgetett
motorral rajtolásokat.

A piac egyik legjobb váltója

Kérem az imaszőnyeget: a hatfokozatú váltó előtt ünnepélyesen
leborulnék, egy szerkezetnek ilyennek kell lennie. Pontos, rövid úton
jár, és még a gombnak is jó a fogása, jelenleg az egyik
legjobb váltó. A műszerfalon egy kis zöld nyíl figyelmeztet
a fel- és lekapcsolásra. Valószínűleg az optimális fogyasztásra
hangolták, hisz alkalmanként már 45 km/h-nál a hatodikba húzatta
volna velem a váltókart. Ami igazán nonszensz: hátramenetben is
kérte „kettes rükvercet”, ilyen azonban nincs – ezek után hogy bízzak
az utasításaiban?

Fenntartásokkal ugyan, de próbajelleggel mégis szót fogadtam
a nyilaknak. A 234 Nm-es nyomatéknak nem okozott gondot az
ilyen korainak tűnő váltás. Ha gyorsításra nem is, haladásra így is
képes; kár, hogy a fogyasztás mégsem esett számottevően.

Erre a képre kattintva az sajtófotók galériájába jut

Könnyű önmérsékletet gyakorolni, a radarvezérlésű ACC tempomat
úgy teszi a dolgát, hogy a talpunk akár órákig hozzá sem ér
a pedálhoz. Érzékeli az előttünk haladót, mérsékeli a tempót,
motorfékez és a tárcsába is harap a fékpofa, ha kell, majd ha
teret érzékel, visszagyorsít. Szinte az elkábítás szintjéig gondolkodik
a sofőr helyett. A CMBS rendszere a baleseti szituáció
lehetőségét érzékeli, seggbetapadós vezetési stílusnál azonnal felhívja
a figyelmet a fékezésre: BRAKE, BRAKE! Az első sokktól még le
is fékeztem – az igazság az, hogy a Honda jobban félti az orrát,
mint én. A teljes biztonságot az
LKAS
sávtartó elektronika adja. Ha kell, és a látható felfestés
lehetővé teszi, a kormányzásba is beavatkozik.

Lenyilaz, ha nem váltasz – Honda Accord Tourer 2.4

Üresebb szakaszokon órákig lehet úgy autózni, hogy csak
a kormányon levő tempomattal lavírozunk, gombnyomással adva és
véve el a gázt. Nem érezni a rendszert kiforratlannak, megy
és működik, a kilométernyi kábelkötegek ellenére nem tűnt úgy,
hogy elveszne egy-egy elektron. A villanyalapú kedvesség egészen
odáig terjed, hogy a kocsi ablakait kívülről, az ajtónyitót
nyomogatva fel-le húzhatjuk. Nyári elindulások alkalmával már előre
átszellőztethetjük az utasteret – a Honda figyel ránk, de nem
házsártos dada, hanem szexi óvónő; örülsz, ha megsimogat.

Jó vezetni az Accordot, közvetlen a kormányzása, aránylag feszes a futóműve

Hülyeség ragozni a szokásos sajtósdumát, hogy prémium vagy sem.
Fogadjuk el, hogy nem csak fekete és fehér szín van, létezik
a szürke határmezsgye is. Az Accord pont ilyen. Jó a belseje,
szép a karosszéria, és jó vezetni. Direkt a kormányzás,
tényleg arra és úgy megy, ahogy szeretnénk. A sportkombi forma nem
átverés, valóban alkalmas ez a futómű, kormány és fékrendszer
a határok feszegetésére. A motorháztető alatt toronymerevítő,
és a csomagtartó sem véletlenül aprócska – a tisztességes
felfüggesztés ott is helyet követelt.

Lenyilaz, ha nem váltasz – Honda Accord Tourer 2.4

Ha mérlegre raknánk mindent, talán a „MEGÉRI” felé billenne
a nyelv. Hasznos és működő extrák, jó forma, korrekt csúcsmotor
a kicsit szűk és nehéz karosszéria ellenében. Aki használható és
szerethető metszetet keres a kivagyiság és az arctalanság halmaza
között, az jó helyen tapogatózik. A szépségétől elcsábuló
zöldségesek meg nem tehetnek mást: utánfutót akasztanak a Honda
Accord Tourer mögé.