Három modern kisautó. Olcsók, aprók, de igényes piacra tervezték
őket. A régi kis japánok papírvékony héja, az olasz törpék puritán
minimalizmusa, a korai koreai miniket átlengő
utángyártottság-érzés a múlté, manapság Európában nem lehetne
eladni egy kocka Swift, egy
ős-Panda , egy korai
Atos jellegű kicsi
kocsit.
Érdekes, milyen különböző karaktere lehet három egy kaptafára
készített modellnek. Pedig_
Mindháromban ugyanazon funkciókat látják el a gombok,
kapcsolók, mindhárom öt ülőhelyet és csekély méretű csomagteret kínál
közel azonos alapterületen, kreatív, egyedi ötletet (a Fiat máig
egyedülálló kétfokozatú kormányszervóján kívül) sehol nem találni.
Mindben lefelé automata a bal első ablak.
Még a kalaptartó is ugyanúgy: rövid, kézzel felhajtható,
zsinórzat nélküli lap (szerencsére olyan rövidek a kocsik, hogy ha
fennhagyjuk a kalaptartót, le lehet lökni akár menet közben
hátranyúlva is.) Mindben kikapcsolható a kulccsal az első ülés
légzsákja, mindbe szívás berakni egy bébihordozót, vagy gyerekülésben
egy már lábakkal rendelkező fiókát hátra. És mindben van klíma, és
egyikben sincs érezhető teljesítményvesztés (legalábbis városban), ha
bekapcsoljuk.
És mégis mások. Sok mindenben. És nem volt nehéz eldöntenünk, melyik
kéne legjobban, melyik kéne még, és melyik kéne legkevésbé.
Kívül
Az olaszoknak sosem okozott gondot lelket lehelni a vasba. Még
ez az alapkivitelnél alig jobban felszerelt, csaknem minimálmotoros
fehér Panda is él, mi több, csibészesen mosolyog. Szögletes
a bódé, magas a tető, rövid a kasztni, érezhetően
sokéves a forma (2003 óta láthajtuk), mégis frissességet,
dinamikát, vagányságot sugall. Meg eleganciát, pedig még olyan trükkös
részletek se hatnak a tudatalattinkra, mint egy fényezett kilincs,
tükör, egy jó alufelni, vagy egy pár ködlámpa. Így, pucéran is az olasz
a legvonzóbb.
Pedig a Splash is csinos. Mérgesebb, masszívabb, súlyosabb,
erőteljesebb, nagyobb, legalábbis ezeket gondoljuk róla, ha összevetjük
a másik kettővel. Pláne, hogy a tesztautó 15 hüvelykes
alufelnit is viselt (a Fiaton 13-as, a Hyundai-on 14-es vaskerék
volt).
Az i10 a legkevésbé attraktív, hiába vannak érdekes apróságai:
stilizált krómrepülő a hűtőmaszkon, íves, peremes motorháztető,
bajuszok a ködlámpák fölött. Formája túl finomkodó, a minden
agressziót nélkülöző arc is unalmas, nem szerencsés a profilja
sem: a hátul felugrasztott övvonal, az éles törés csúf kontrasztot
képez alatta a szabályos kerékjárati ívvel. Ez tűnik
a legkevésbé igazi autónak, inkább mint egy felfújt műanyagjáték
(0-tól 3 éves korig). A nagyon hátra kitolt kis kerék végképp
megöli a komolyágát. Elegáns viszont az emblémahúzós
csomagtérnyitás – legalább.
Belül
Egy katalógusfotón a Fiat béle lenne a legkevésbé
meggyőző, a világos műanyagok, a nagy gombok, a színes
kárpitbetétek miatt odabent már ő a legjátékautóbb. Viszont ő
a legvidámabb is, a másik két kocsi szürke-feketéje után
mindig élmény volt visszatérni a Panda narancsos-világos
kabinjába. Még a bajuszkapcsolói is különcek a két
távol-keletihez képest, ha zavaróan felfelé tartank is.
A Fiatból mintha egy
Phaetonba ülnénk
át, kiált fel Winkler, amikor visszatért a próbaútról
a Splash-sel. Ez tényleg egy kategória?, kérdi gyanakodva. Hát
igen. A Suzuki alkotói komoly, fajsúlyos kocsit akartak csinálni,
de vidám, mókás kisautót is, egyszerre. Egész jó anyagok, drága
tesztautónkban bőrkormány, bőr váltógomb – de csápos fordulatszámmérő,
a Minihez hasonlóan ívelt szélvédő. Jó. Egy nagy, kiábrándító
szörnyűség azért akad: a Suzuki valahogy megszerezte
a Skodára jellemző öreges, szürke alapon szürke mintás műszálas
üléshuzatot.
És a Hyundai? Olyan vegyesen semmilyen, néhány helyen gondosan
gagyira tervezett részletekkel. A rádió gombjai mintha orvosi
műszerről jönnének, a műszerek kék keretét mintha vízfestékkel
húzta volna oda egy négyéves gyerek, a váltógomb ragad,
a kormány érdes műanyag. Viszont az i10-ben van
a legkomolyabb ablakemelő-konzol, és ez is valami. Az üléshuzat
vastag rostjai pedig furák, de legalább nem olyan izzasztó a szék,
mint a másik kettőben.
Komfort
A számok nem hazudnak: a Suzuki a leghosszabb, de az i10
tengelytávolsága
a legnagyobb: 2380 milliméter. A Splash két centivel szűkebb,
a Panda kabinja meg csupán 2299 milliméter. És a Hyundaiban
valóban fejedelmi, khm, kisautómércével persze, a helykínálat, ez
az egyetlen autó, amelyben magam mögé ülve nem ékelődik térdem
a hátamba. A Suzukiban passzosan, de elfér négy megtermett
ember, a Panda hátsó traktusa viszont már szenvedés. Mindhárom
autó ötszemélyes, de csak az i10-ről tudom elképzelni, hogy tényleg
beleüljön öt, negyven kilónál nehezebb
hús-vér humanoid.
Elöl is a Hyundai a legtágasabb – noha a Splash nyolc
és fél centivel szélesebb. Miért? Mert van benne hely a lábaknak.
A Suzuki középkonzolja enyhén nyomja a sofőr jobb térdét,
a Fiat pedig még az ajtóbehúzó fogantyúval is igyekszik
megnyomorítani a másik két autóban háborítatlan bal térdet.
Praktikum
Ha felnyitjuk az ötödik ajtót, úgy tűnik, csak a Hyundainak van
csomagtartója egyáltalán. Pedig neki a forgalmazó szerint nincs
is, legalábbis nem hajlandó elárulni az autó weboldalán, hány
a liter. A németek már nyíltabbak, így megtudtuk: 225.
A Suzukié 202, a Fiaté 206. Apró érdekesség: a Splashben
elfér ugyanaz a két tálca sör, mint a másik kettőben, csak
élükre kell állítani őket, mivel a csomagtartó nagy része egy
titkos fedél alatt van, a lökhárító mögött. Ülésdöntögetés után
a Fiat már 775, a Suzuki 573 litert kínál (a Hyundairól ezt
az infót már a németek se árulják el); szemmel valahogy mégsem
érezhető, hogy a Fiat nagyobb volna. Magát a hajtogatási
versenyt pedig irdatlan fölénnyel nyeri a Splash.
Már-már
karakuri, ahogy az üléstámlák lebillentésével egyszerre az
ülőlapok is megindulnak hátra és le. Ehhez képest az i10 osztva, de
kicsit macerásan dönthető, az ülőlapokkal külön szórakoztató ülései egy
másik bolygó, a Panda egyben dönthető, hullámlemez hátfalú padja
a kötelezően kiemelendő fejtámlákkal pedig egy másik világ.
Rekeszekkel, pohártartókkal elöl mindhárom kocsi tűrhetően el van
látva, a Hyundai még egy ülés alól kihúzható tálcával is
kedveskedik – igaz csak a csúcsmodellben. Hátul egyik se kínál
sokkal többet egy-egy üléstámla-zsebnél.
Itt, a praktikumnál jegyezném talán meg, hogy a Fiattal
sokkal könnyebb manőverezni, parkolni, szűkeket fordulni, mint
a másik kettővel. Érezhetően rövidebb, mozgékonyabb, és hasábszerű
testének, vékony oszlopainak hála sokkal jobban átlátható, mint akár az
i10, de főleg a bunkerszerű, osztott első oldalablakos Splash.
Motor, váltó
A Hyundai alig több mint egyliteres, de hengerenként háromszelepes
motorja jelentős hendikeppel indult a két hatalmas, furamód
egyformán 1242 köbcentis japán és olasz mozdonnyal szemben. Bár
teljesítménye (63 lóerő) meghaladja a Fiatét (60), nem megy úgy,
mint a nagyobbak. Városban elég, de se alul nem tol, se fent nem
húz, a hangja se szép. 155 km/h a katalógus szerinti
végsebessége, 15,6 másodperc a 0-100.
A gyakorlatban ebből annyi érződik, hogy pörögne szegény, de nem
győzi a nagy súlyt. Ami 1083 kiló a német prospektus szerint:
a magyar Hyundai valamiért titkolja ezt az adatot (is). Így 17,2
kilóra jut egy lóerő. A váltó pontos, de nagyon műanyag, mintha az
indexkarral kéne kapcsolgatni a fokozatokat.
A Suzuki 1,2 literes motorja a nagyobbik benzines
a katalógusban (van még egy egyliteres kisebb, meg a sok
kocsiból ismert 1,3 literes Fiat-dízel). 86 lóerős, 1065 kiló jut
a lovakra, tehát egyenként 12,4 kilót cipelnek. Ez már nem hangzik
rosszul, és a Splash nem is megy rosszul. Alul elég halott
a motor, de lehet és érdemes pörgetni: háromezer felett erőre kap,
és egyre szebb, ércesebb hangon sivít egész leszabályzásig. Papíron 175
a vége, 12,3 másodperc alatt van százon. A váltó komoly,
súlyos, de nem olyan pontos, mint más szuzukiakon megszoktuk.
Mégis a Fiattal a legélvezetesebb autózni. Nyolcszelepes
motorja alul nagyon nyomatékos, a váltó pedig nagyon rövid, és egy
városi autónál ez remek kombináció. Akárhol kavargatunk
a kézreeső, rettentő könnyen járó karral, gázadásra mindig
meglódul a Panda. Naná, hiszen a kis olasz csupán 860 kilót
nyom, vagyis 14,3 kiló jut egy lóerőre. A Suzukinál tehát jobban
le vannak terhelve a pacik, de kis tempónál a rövid váltó ezt
remekül korrigálja. Persze ha összejön a sok teher, nagy sebesség,
meredek emelkedő rémálom, a Fiat azonnal letérdel, ne
csodálkozzunk. ha egy-egy sztrádaemelkedőn hirtelen 110 alatt találjuk
magunkat.
Futás
13-as kerék a Pandán, 14-es az i10-en, 15-ös a Splashen.
De a kevesebb néha több: a kicsi, keskeny, ráadásul
rettenetesen takarékos, azaz kőkemény Continental gumival a Fiat
sokkal játékosabb autó, mint a Hyundai, és főleg, mint
a túlméretezett kerekeken guruló Suzuki. Bármikor szívesen
csikorog, csúszik egy kicsit, a kétállású, city módban
hihetetlenül könnyen forgatható kormány pedig szlalomszerű használatban
sokkal többet ad, mint amennyit nagy tempónál instabilitás-érzetével
elvesz.
A Suzuki nem olyan jópofa, könnyed játék, mint a Panda, de
keményebb rugóival, feszesebb gátlóival közelebb áll a klasszikus
sportosság élményéhez: tart, nem billen, jól követi az utat. Kétszer
ekkora motorteljesítményt is elbírna az alépítmény. Az i10 meg se nem
sportos, se nem kényelmes, se nem vicces: a legtöbb, amit
elmondhatunk a futóműről, hogy van, és nem veszélyes.
Biztonság
A két új modellnek nagy előnye van ebben a versenyszámban, őket
már nagyon tudatosan az NCAP kedvére fejlesztették. A Panda
például nem is szól, ha nem köti be magát a sofőr, de bezzeg
a másik kettő: visítoznak, mint a fába szorult féreg.
Az NCAP-pontszámok is jól mutatják a
Fiat hátrányát:
három csillagnyira védi az elöl ülő felnőtteket, kettőre
a gyerekeket, egyre a gyalogokat. A
Splash
4-3-3 pontot kapott biztonságára, a
Hyundai
egy kécsit még jobban szereti a gyerekeket: 4, 4, 3.
ABS, vezetőoldali légzsák mindhárom kocsiban volt, de ez ma már
tényleg a minimum. A Suzuki viszont még menetstabilizálót is
hordott, de az objektivitás miatt ezt levetjük róla: ha egy szintre
akarjuk butítani a három millánál is drágább teszt-Splasht
a másik két versenyzővel, ki kell üssük alóla ezt
a mankót.
Ár, garancia
Alapáron a koreai a legolcsóbb a trióból,
a Classic kivitelű benzines ezer híján 2,1 millió forintba kerül.
Ez a négy villanyablakos, klímás, ülésalattitálcás luxusautó,
a Style 2,699 ezer forint. A Hyundai három év garanciát
vállal az autóra, kilométer-korlátozás nélkül.
A legolcsóbb Panda 1,1 literes motorjával, távirányító nélküli
központi zárjával 2,17 milla. 1,2-es tesztautónk listaára 2,47 millió
forint, ehhez jön még 220 ezer a klímáért. Viszont ezt
a listaárat mostanság nem kell komolyan venni, a Fiat sokat
akciózgat, a saját szememmel láttam bőrkormányos,
alcantara-ülésbetétes, klímás 1,2-est 2,47 millióért. Bizisten meg is
kívántam. Két év kilométer-korlátozás nélküli garanciát vállal rá az
importőr.
A Suzuki Splash minimálváltozata, az egyliteres GC 2,185 millió
forintba kerül. A tesztautónk, ez a valóságtól elrugaszkodott
fullos 1,2-es GS 3,3 millió, de aki megelégszik egy klímával, meg pár
apróbb üveggyönggyel, 2,9 millióért elviheti a GLX hűtött
változatát. Három évig, de legfeljebb százezer kilométerig terjed
a garanciája.
Pontozás
Az nem lesz. Nem akartunk bonyolult aránypárokat alkotni: hány
ponttal ér kevesebbet a Panda kellemetlen töréstesztje, mint
amennyivel élvezetesebb körforgalomban gyötörni az i10-nél? Mennyivel
alkalmasabb taxinak a Hyundai, mint amennyivel jobban szól
a Suzuki rádiója? Így hát csupán egy-egy rövid, összefoglaló
kinyilatkoztatással zárjuk a tesztet: hogy látta a három
autót az a három ember, aki kipróbálta őket egymás után:
Rácz Tamás, főszerkesztő-helyettes
A Splasht kérem szépen, a Fiat motorjával, az i10 tágasságával.
De ha nem lehet legózni, akkor is a Splasht kérem. Annyival
komolyabb, masszívabb, hogy a saját pénzemet nem merném letenni
a másik kettőért, miután már ültem az esztergomi japánban. De ha
mindhárom céges autó lenne, és egymás mellett lógnának a kulcsok
a szögön, biztos a Fiatot vinném el minden rövid, városi
útra. Az i10-ét meg akkor, ha többen mennénk valahova. Muszájból,
kelletlenül.
Papp Tibi, újságíró
Az i10-et igazából csajos autónak reklámozzák és kivételesen igazuk
is van. Ennek a legátgondoltabb a belső formaterve, de
egyértelműen a legegyszerűbb anyagokból építették. (Nem tudom, egy
nő mit szól a szinte érdes üléskárpithoz.) Amúgy mindene megvan,
jól rugózik, még variálható is, mégis valahogy hidegen hagy. Ha városi
autót keresnék, jó lenne: aki attól fél, hogy a Splash hamar
unalmassá válik, annak tökéletes alternatíva, virágos matricák
nélkül.
A Splash vezetése közben azt vettem észre magamon, hogy állandóan
mennék, mint az állat. Kis gázra is gyorsul, a rugózása
a 15-ös kerekekkel egész nagyautós, simán fut és csendes –
egyszerűen nem értem, miért tökölnek a többiek. Szóval idegbeteg
lennék tőle, hiába jó autó. Szerintem hamarosan fogalom lesz az őrült
splashes a közutakon, ez az egyetlen, amiért nem kéne. Jó
a karosszériája, ez a legjobban kihasználható. Persze csak
a méreteihez képest.
Olvasóink írták
Belül sok a kopogós műanyag, de jól formázottak és modern
mintázatúak, így elviselhető a látványuk (Splash) az én 175
magasságommal hosszú távon igencsak kényelmetlen a vezetés,
szűk a hely a lábaimnak és a kormány is messze esik (Panda)
Legyen ön az első, aki az i10-ről ír
itéletet !
Összességében viszont a Pandát szerettem a legjobban
vezetni, persze csak városban. Iszonyat jól rugózik, jól lő ki, nagyon
kezes, rugalmas. A Panda tényleg nem akar több lenni annál, ami:
kiskocsi. Az viszont zavar, hogy jobbról a váltókonzol, balról az
ablaküveg támaszt meg, a Panda érezhetően keskenyebb a másik
kettőnél. Ez persze relatíve alapgép volt – már láttam i10-et alapban,
annál azért barátságosabb, leszámítva az Aleko-fejtámlákat.
Winkler Róbert, főszerkesztő
Magamnak egyértelműen még mindig a Panda kéne. Egyszerűen nem
tudom megunni, jöhet 4x4, 100HP vagy full fapad. Pedig nem férek el
benne: egyébként nagyjából annyival szűkebb a vezetőülés lábtere
a Splashénél, amennyivel a Suzukié a Hyundaiénál. Szóval
a Panda a legszűkebb, az i10 a legtágabb, de nálam
a terpeszkedési tébolyt most lenyomta a vezetési élmény.
A Splasht néhány hónapja vezettem utoljára, akkor is látszott, hogy
nagyon jó autó, és állat ez a kis pörgős 1,2-es motor. Most
a Panda mellett kicsit halványult a vezetési élmény, mert
a döbbenetes minőségérzet minden mást elnyomott. A Splash
váltója például nem olyan pontos, mint amilyen jó váltási érzetet
csináltak hozzá, de a másik kettő mellett nagyon komoly autó
benyomását kelti. A családomnak tehát biztonságérzet-alapon
a Splasht venném, magamnak meg száguldozni a Pandát.
További cikkeink
