<page name="0"></page>
Van pár annyira ocsmány autó a piacon, hogy maga a gyártó is szégyenkezve dugdossa a sajtó (legalábbis annak tőle független része) elől. Ilyen például a Jeep Compass. Amióta csak kijött, folyamatosan csúszunk térden ide-oda a hazai importőr székháza előtt a járdán: hadd vigyük már el egy pár napra. De hát mindig közbejött valami. Először csak pont nem volt bent tesztautó, aztán jöttek az ünnepek, aztán véletlenül benzint tankoltak bele gázolaj helyett, aztán meg egyszer csak már eladták.
Ez igen, így kell ezt csinálni, a Jeep az ügyes halogatással alighanem meg is úszta, hogy a márka szégyenfoltja, a Dodge Caliber unokatesója, csúnya, eleve nem is igazi terepjárónak tervezett, Volkswagen-dízelmotoros Compass valaha is a kezünk közé kerüljön. (Hacsak egy tulaj nem ajánlja fel a kocsiját egy szemlére itt és most!)
És a jóknak nem marad el a jutalmuk: a Gablini időközben megvette a Summit Autót, immár ő osztja a tesztautókat.
Ezek után már óvatosabbak voltunk, amikor egy másik gyönyörűség, a Nissan Tiida gyanúsan hosszú ideig maradt lélegzetvisszafojtva a vízfelszín alatt. És megkérdeztünk egy kereskedést, nincs-e egy tesztautójuk kölcsönbe. Volt. Köszönjük tehát a kocsit a Gablininek!
Pedig annyira nem is csúnya ez a Tiida. Persze szörnyen aránytalan, esetlen, darabos, mindez különösen jól megfigyelhető, ha odaállunk vele szinte bármelyik másik négyajtós kompakt mellé. De emlékezzünk csak vissza a nemrég bemutatott lépcsős hátú SX4 elődjére! Na ugye, hogy a Suzuki Lianával már sikerült az újkori autógyártás történetében a Tiidánál is csúfabb kis szedánt csinálni!
A Tiida esetében nehéz lejönni erről a hogynézki-témáról. Hiszen – amellett, hogy a szűk csomagtérfedél a 7-es BMW-t is megidézi – az autó még a Logan elődjére, a Dacia Solenzára is hasonlít. És az sem lehet véletlen, hogy a szalonban, ahonnan a második tesztautót vittem fotózni, minden volt Micrától X-Trailig, csak Tiida nem. Az értékesítők (akik, akárcsak mi, kényszeresen Tildának emlegetik a kocsit) azt mondták, épp eladták. Szmájli.
Bizony, a Tiidát kétszer fotóztuk le. Egyszer még a régi fényképezőgépemmel, a képeket azután lementettem a régi laptopomra. Aztán hétvégén betörtek hozzánk, és elvitték mindezt (a betörő úrnak itt is üzenem, hogy folyamatban van a keze leszárítása, ez évi személyi jövedelemadóm egy százalékát ezennel felajánlom a vudu egyháznak). Így hát újra meg kellett kérnem Tildát, pózoljon már nekem egy kicsit.
De a lényeg: a célközönségnek tetszik. A Tiidát ugyanis elsősorban
idősödő urak vásárolják, akiknek megöregedett az Almerájuk, lejárt az öt év garancia.
Ők elmennek a Nissan-kereskedésekbe, kicsit elveszve csoszognak a nagy terepjárók meg a városi minik között, idegenkedve próbálgatják a delfinszerű
Primera
vezetőülését, végül lemondóan távoznak, amikor a parkoló sarkában meglátják egy eldugott, poros Tiida kikandikáló lapos orrát. Négyajtós autó, ötszáz literes puttonnyal, nézzük csak, gondolják, beülnek, és már el is vannak veszve.
Kényelmes, puha ülések, egész jó minőségű anyagok, egyértelműen kiosztott funkciók, számtalan rekesz, békés csend, elöl-hátul könyöklő – mi kellhet még? És mondom ezt minden irónia nélkül, hiszen a Tiida odabent már nekem is tetszik. Majdnem.
Szó se róla, itt is szétesős kicsit a dizájn, de a hififejegység, a klímakonzol és a műszerblokk diszharmóniája közel sem olyan nyomasztó, mint a Tiida külseje. A szimmetrikus műszerfal pedig kifejezetten pihentető, nyugtató látvány. Van persze kompakt szedán, aminek belsején szívesebben legeltetném a szemem ( Civic szedán például), de ebben sem kötnék inkább abrakostarisznyát látószervem elé.
A motort beindítva első gondolatom az volt, hogy nem indult be. Elképesztően halk a négyhengeres benzines, alapjáraton egyáltalán nincs, és később is csak alig van hangja. A szél süvítése és a futómű zaja is mindig kint marad, még egészen illetlen, autópálya-tempó feletti sebességtartományokban is (katalógusvég: 195). Remekül érvényesülhet hát a meglepően jó minőségű hifi, ami mp3-as cédéket éppoly közvetlenséggel kezel, mint bluetoothos rádióval felszerelt telefonokat. Mindez egy kompakt szedánban, alapáron.
A 126 lóerős benzinmotor minden erőlködéstől mentesen, fütyörészve húzgálja a Tiida egy és negyed tonnáját. A hatfokozatú váltó rövid utakon, precíz megvezetéssel jár, öröm vele hosszas kihúzatásokkal, gyors váltásokkal élvezni a gyorsulást. Nem hülyülök, tényleg: a konzervatívnak, modernnek egyaránt csúnyácska, esetlen négyajtós testében egy legjobb formájában lévő rövidtávfutó szíve dobog.
A futómű már sokkal inkább komfortos, mint sportos. Forszírozott kanyarokban nagyon hamar előjön az alulkormányzottság, nagy sebességnél megbillegtetve a kasztnit kiderül, hogy a csillapítás is alvó csecsemőkre van szabva. Az elektrohidraulikus kormány rásegítése nagyon eltúlzott, ha egy mégoly sovány csótány is rohangálna ide-oda a kormány karimáján, a Tiida alighanem készségesen ide-oda fordulna alatta.
A fogyasztás városban és autópályán könnyedén felszalad nyolc, akár kilenc liter fölé száz kilométeren, de egy kis nyugodt országúti utazással az átlag levihető bő hét literre. Alattam legalábbis vegyes üzemben ennyit evett a Tiida. Nem sok, nem is kevés, de szerencsére 106 lóerős, másfél literes Renault-dízellel is kapható a kocsi.
A Tiida vásárlói talán nem is tudják, hogy eredeti japán minőség helyett mexikói autót vettek. És milyen drágán! Négymillió forinttól indul az 1,6-os, ugyanez automata váltóval 4,77. A 105 lóerős, másfél literes Renault dízellel szerelt változat 4,71 milla. Az 1,8-as Acenta felszereltségben 4,735 millió forintnál kezdődik – és ez pont a mi autónk, automata klímával, remek rádióval, az összes alapvető villanyos kütyüvel. Nem is hangzana rosszul, csak hát egy négyajtós Renault Mégane 3,1 milliónál indul, fapados Tiida pedig nincs – a piac nagyobb felét már el is bukta a Nissan. Ebből nem lesz flottaautó multiknál. És még a magánvásárlói piac kisebb, de igényesebb részét sem biztos, hogy meg lehet csípni, ha mondjuk a Mégane a 110 lovas 1,6-os motorral, teleextrázva tízezer forinttal olcsóbb az 1,8-as Tiidánál.
A legtöbb, európai piacra kerülő Nissan ugyanis Európában is készül, a sunderlandi üzem ontja a Quashqaiokat, Note-okat, Micrákat. Ezek után pedig nem kell vámot fizettetni a vásárlókkal. A mexikói Tiida után viszont igen. Hát ennyi.
A megpillantását követő sokk után nem hittem volna, de kifejezetten nehezemre esett visszavinni a Tiidát. Sosem venném meg persze a saját pénzemből, a kategóriából sokkal előbb kellene egy Civic, egy Mazda 3. De ha úgy hozná a sors, hogy Tildával kéne járnom egy darabig, akkor sem sokat panaszkodnék. Viszont jó sokszor nyomnám padlóba a gázt.
További cikkeink
