A Minit nagyon jól ismerjük, egészen a kezdetektől követtük az
útját.
Karotta ott csorgatta a nyálát a
2001-es magyarországi bemutatón , nem sokkal később pedig ki is próbálta az
alapváltozatot, a
One-t. Teszteltük a
Cooper-S-t
versenypályán, a sima
Coopert kabrió
változatban ismertük meg. Járt nálunk a legerősebb Mini, a
John Cooper Works,
mely talán a legélvezetesebb elsőkerék-hajtású sportkocsi, amit
manapság gyártanak. Aztán jött az új,
2007-es Mini, és
azt is nagyon szerettük, pedig nem tökéletes. Egyik modell sem az.
Minden egyes alkalommal leírtuk, mennyire
kéne, de hangsúlyoztuk, hogy a csomagtartó kicsi, az autó pedig
gyakorlatilag kétszemélyes, továbbá elég drága. Imádnivaló mind,
motor- vagy karosszériaváltozattól függetlenül, de vannak hátulütői; ez
tény. A BMW gondolkodott hát egy sort, rá is jött, hogyan lehetne az
egyébként kelendő portékát apró változtatásokkal még kelendőbbé tenni,
hogy el lehessen adni végre azoknak is, akik a szívük mellett az
eszükre is hallgatnak.
Így született meg a Clubman. 25 centivel hosszabb karosszéria, 8
centivel hosszabb tengelytáv, 100 literrel nagyobb csomagtér és
kettővel több ajtó; ennyivel tud többet a Mini új büszkesége. De vajon
mire elég mindez? Az autóról egyelőre nem szeretnék ítéletet mondani,
az ötajtósságot azonban még itt az elején felejtsük el. A Clubman
valójában háromajtós, esetleg három és félajtós. Megmagyarázom.
A csomagtér ajtaja
kétszárnyú, ami nagyon hasznos, ha villás targoncával szeretnénk
rakodni, de mivel ez egy Mini esetében kifejezetten ritkán fordul
elő, nem nagy segítség. A két hátsó ajtót nyugodtan számolhatjuk
egynek. Az autó jobb oldalán van egy plusz ajtócska, ami megkönnyíti a
hátul utazók ki-beszállását, de csak megkönnyíti, nem akadálymentesíti,
vagyis nem olyan, mint egy igazi hátsó ajtó, ezért csak félnek
számoltam.
Hogy valós képet kapjunk a Clubman belső méreteiről, kitaláltuk,
hogy négyen kiugrunk Bécsbe, így két legyet üthetünk egy csapásra.
Egyrészt lehull a kötelező karácsonyi ajándékvadászat nyomasztó terhe a
vállunkról, másrészt fehéren-feketén kiderül,
elég-e az a 25 centi, vagy ez is csak porhintés, mint az öt
ajtó. Ha minden jól megy, decemberben nem kell tülekedni a
plázákban, és a lábunk sem zsibbad el.
Segítőtársaim nőneműek, átlagéletkoruk 24 év, átlagmagasságuk 172
centi. Pontos információkra volt szükségünk, ezért a
legmagasabbikat – nevezzük mostantól Dylannek – ültettük hátra. Dylan
beült, majd szó szerint ezt mondta:
– *******, ez ***** jó. Nehezen keltem ki reggel szivi mellől, de
ezért érdemes volt otthagyni. Azonnal veszek neki egy ilyet!
Mivel kicsit gyanakodtam, hogy a kitörő lelkesedés elsősorban a
dizájnnak szól, megkérdeztem, elférnek-e. A válasz egy tizedmásodpercig
sem késett:
- Simán!
Az első akadályt tehát könnyedén vette a Clubman, úgy látszik, a
8 centivel nagyobb tengelytávnak köszönhető lábtér-növekedés pont
elég volt a Mininek. Mivel a mögöttem ülő Natalie is mély
meggyőződéssel bólogatott, úgy döntöttem, hiszek nekik. Egyelőre dobtam
a témát; majd visszatérünk a kérdéshez este, hatszáz hosszú kilométer
után.
Hogy bírják a csomagok a 260 litert? És a Clubman a szerpentint? A
következő oldalon kiderül.
Az autópályán a Clubman nem volt vészesen hangos, de különösebben
halk sem. Alex megjegyezte, hogy a futómű felöl hall egy kis zajt, meg
hogy a szél is elég hangosan süvít. Időnk volt bőven, úgyhogy
játszottunk egy kicsit a sebességgel. Azt vettük észre, hogy
130-nál még csönd van, 150-nél viszont már a motor is elég
hangos, és az utazás egyéb zörejei is irreálisan felerősödnek. Nem
borzalmasan, csak úgy kisautósan. Dylannak pisilnie kellett, Alex és
Natalie pedig farkaséhes volt, megálltunk.
– Milyen volt kiszállni? – kérdeztem, Natalie válaszolt.
– Nem vészes.
– De kényelmes, olyan, mint egy rendes négy- vagy ötajtós
autóból?
– Nem, de egyáltalán nem gáz. Elfogadható.
Mondtam én, hogy az csak egy fél ajtó. Jobb mint a semmi, de
rosszabb, mint egy teljes értékű ki-bejárat. Mindegy, nekünk most azt
kell kiderítenünk, valóban praktikusabb-e a Clubman, és egyelőre úgy
tűnik, minden szempontból igen a válasz. De ne kapkodjuk el,
alig mentünk 120 kilométert, és csomagunk egyelőre nincs. Pisi,
kaki, kaja, pia, kávé, cigi; indulás. Nem állunk meg Parndorfig.
Az osztrák outletben őrült bevásárlás vette kezdetét. Nekem 17 név
szerepelt a listámon, de az angyaloknak sem sokkal kevesebb.
Ruhaboltból illatszerbe,
játék, lakásfelszerelés, nadrág, zokni, plüssmaci, testápoló,
parfüm, pulcsi, kabát, csipkebugyi. Nem telt el két óra, leszakadt
a kezünk. Kétségeim támadtak a Clubman 260 literes csomagtartójával
kapcsolatban.
Visszaértünk a parkolóba és elkezdtem bepakolni.
A 260 liter egyre csak fogyott, de végül úgy tűnt, mégis elég
lesz. Parndorf csak az első kör volt, még nem volt meg minden
ajándék, a csomagtartó azonban gyakorlatilag teli volt. Lehet, hogy
mégsem a megfelelő autóval jöttünk? Most már akkor sem adhatjuk fel, ha
eddig eljutottunk, nem fordulhatunk vissza, irány a Shopping City Süd,
legföljebb majd az utasteret is telepakoljuk, mint régen a lengyelek a
Kispolskit.
A vásárlás további részleteitől megkímélem a kedves olvasót, elég az
hozzá, hogy
az SCS után a kalaptartót fel kellett hajtani, hogy beférjenek a
csomagok, de még elég jól kiláttam a hátsó szélvédőn. Az utastérbe
semmit nem kellett átrakni. Pöpecül elfértünk. Az angyalok mélységesen
elégedettek voltak, én nem kevésbé.
Egyrészt letudtam a karácsonyi bevásárlást, s ez már magában óriási
fegyvertény. Másrészt olyan alaposan leteszteltük a Clubmant, amilyen
alaposan csak lehet.
25 centi nem sok, a Clubmant mégis egy világ választja el a sima
Minitől. Natalie-t és Dylant többé nem faggattam a lábtér felől;
mivel mindketten jóízűen aludtak hazafelé, úgy vettem, hogy a „még
mindig kényelmes?” kérdésre mindketten határozott igennel válaszoltak.
Alexszel elöl beszélgettünk. Hihetetlen, mennyivel csöndesebb ez a
Clubman 130-nál, mint 150-nél; és kevesebbet is fogyaszt, 10 helyett
8-at.
Egy kérdés maradt csak nyitva.
A hosszabb tengelytáv miatt veszített-e valamit az autó
játékosságából; ne felejtsük el, a tesztautó 1,6-os turbómotorja
175 lóerős, márpedig ilyen lehetőséget érdemes kiaknázni. Angyal és
csomagmentes Minimmel másnap nyakamba vettem a Pilisszentlászló
környéki szerpentineket és megállapítottam, a Clubman pont ugyanolyan
agilis, közvetlen és élvezetes, mint bármelyik testvére. Ugyanúgy
kicsit kemény a futóműve a kátyús magyar utakra, de a vezetési élmény
miatt a fene se bánja.
Az új, Peugeot-val közösen fejlesztett motor ereje nem brutális,
mégis több mint meggyőző. A 7,6-os gyorsulás
bőven elég, hogy sportosan autózzunk, de nem olyan sok, hogy
lépten-nyomon életveszélybe sodorjuk magunkat. A motorhoz kapcsolódó
váltó precíz, a többit meg már úgyis tudják. Ha nem tudják, nyissák ki
bármelyik Mini-tesztet – linkek a cikk elején –, mindegyikből ugyanaz
derül ki: a Minit jó vezetni, a Minivel jó együtt élni. Csak az ára, az
nem lett alacsonyabb. De most már legalább nem színes cukorkáért, hanem
igazi csomagtartós, igazi négyszemélyes, igazi autóért kérnek ennyi
pénzt.
További cikkeink
