Több közös tulajdonsága van a Lada Nivának és a Suzuki Jimnynek,
például
mindkettőből viszonylag kevés fogy. És mindkettőt komoly kultusz
övezi. Márkaklubokba tömörült, fórumokon lógó rajongókkal vettük
fel a kapcsolatot, mert hát ki tudná jobban elmesélni a terepezés
szépségét a könnyűsúlyú járművekkel, mint ők?
Aprócska betontömb – Suzuki Jimny
Két nekifutást örökíthettünk meg, az elsőt a kókai krosszpályán, két
Jimnyvel. Bár két szériáról van szó, a különbség kisebb, mint az
egypetéjű ikreknél. A fekete a fiatalabb, 3 évvel és úgy 160 ezer
kilométerrel. Nem látszik rajtuk. 190 ezer km után szinte hibátlan az
aranyszínű, se kívül, se belül nem hagyott komoly nyomot a tekintélyes
futás. Nem kell hozzá több, mint idejében cserélni a cserélnivalókat.
Még csak márkaszervizbe sem muszáj hordani, elvan egy régi vágású
mester keze alatt.
jelenlegi széria
A fekete egészen fiatal. A tulajdonosnak ez legfeljebb kellemes
tudatállapot, mert most adott el egy másikat, aminek semmi baja sem
volt, 180 ezer kilométerrel. Annyira nem, hogy azóta egy százassal
kevesebbet mutató órával, hozzáigazított szervizkönyvvel kiállították
egy kereskedésben. Egyetlen fontos különbség a klímaberendezés, ebben
már van. A motor is új, a
16 szelephez immár két vezérműtengely tartozik, 3 kemény lóerő
növekedést sikerült elérni. Pár kapcsolót áthelyeztek, és
körülbelül vége is a típus kipofozásának. Minek drasztikus
módosításokkal előhozakodni, amikor így tökéletes?
Egyszerű szerkezete tartós, pedig motorja pörgős. Már nem abban az
értelemben, hogy éhezné a fordulatot, inkább igen rövidek a fokozatok.
Utazósebessége 110 körül van, ekkor javában nyaldossa a fordulatmérő
a négyezres sávot. Végre 140-150 körül, aljas kínzás erőltetni.
Normál használatban 7,5 körül fogyaszt, méltányos érték ettől a
doboztól. Segít a takarékosságban a kicsi önsúly: a Jimny egy
tonna.
És döbbenetesen kicsi.
Belső szélessége a Kispolskié, terepezés közben kihajolva
könnyedén ellenőrizhető a kerekek helyzete. Természetesen
négyszemélyes, a gyerekülés befér, de biztosan szétrúgja a csemete a
csábító közelségben lévő háttámlát. A csomagtartó apró, szerencsére
osztottan bővíthető: az üléslap felhajtható (a fejtámlának külön
furatot alakítottak ki rajta), a támla ledönthető. Sík nem lesz, de
legalább a bevásárlás nem korlátozódik egy kézikosárnyira. A beltér
ettől függetlenül kellemes és kényelmes. Az ülések normálisan tartanak,
a kezelőelemek jó helyen vannak.
A vezethetősége is meglepően jó. Persze pattog, nem is vártunk mást.
Nem a rugózáson vagy a lengéscsillapításon múlik, hanem a masszív
alvázkereten és a két merev tengelyen. Igen, az a 3,63 méter hosszú,
2,25 méter tengelytávú törpeautó külön alvázat kapott. Csavarodás,
nyikorgás elképzelhetetlen, egyáltalán nem zavarja, ha egy kereke a
levegőben lóg.
Ezért szeretik a hardcore terepezést kicsiben kezdők: megvannak
a szükséges tartozékok, amik a majdani nagyobbat jellemzik. Már
szerkezetileg, mert difizárakat ne keressünk, egy osztóművet zárhatunk
mereven, illetve felező segít még a bajban.
Ennyi bőven elég rengeteg akadály leküzdéséhez.
Olyan siratófalakon kapaszkodtak fel a szemem láttára, amihez
gyalog alpinista felszerelést kértem volna. Kisebb cserjések hamar
mögöttünk maradnak. Persze mi nem pusztítottuk a természetet, a
legnagyobb növény, amin átgázoltunk, parlagfű volt. Igaz, ebből egy
bokor a Jimny derekáig ér.
Nagyon jó kis autó. Még ennél is jobb a kabrió változat, amit nálunk
nem forgalmaznak, sőt, tán már nem is gyártják. A ponyvatető ellenére
ugyanolyan acélmerevségű, hiszen itt az alváz a teherviselő, nem a
karosszéria.
Létezik dízelmotorral, azt sem hozták Magyarországra, de Európában
sokfelé kapható. A Suzuki nem gyárt gázolajost, viszont
boldog-boldogtalantól vesz: a Swiftben Fiat, az SX4-esben Peugeot vagy
Fiat, a Jimnyben a változatosság kedvéért Renault-blokk dolgozik.
Méghozzá az univerzális 1,5 literes, 65 vagy 86 lóerővel. Szédítő lehet
egy gyorsítás a rövid váltó - 200 Nm párosával.
Elnyűhetetlen bakancs – Lada Niva
A
Niva számos alkalommal megihlette szerzőinket, mondhatnám azt is,
hogy szétírtuk már. Egyszerű oka van ennek: örök darab. Húsz éve
ugyanúgy verte a sarat, mint ahogy 20 év múlva ebben járják a profik az
erdőt-mezőt. Szétverhetetlen szerkezete, mindent kibíró motorja sosem
hagyja cserben használóját. Mondom, használóját, gazdát nem mernék
írni, mert ehhez a fogalomhoz egyfajta felelősség, gondoskodás
tartozik. Amit ritkán találunk a nivásoknál.
Ütik, rúgják, mint a csökönyös öszvért, ettől megy.
Két Nivát és mellé egy Jimnyt vittünk a Szentendre feletti hegyekre.
Az egyik Lada hobbicélú, a másikkal polgárőrök próbálják fékezni
törvényszegést. Mindkettőt szeretik. Az egyhatost az egyszerű
beállíthatóságáért, az 1,7-est az ápolást nem igénylő
használhatóságáért. A nyolcszelepes technika közös, a nem túl pörgős
motor alapjárattól nyomatékos. Nem vettem észre, hogy
a kátyús dűlőúton nem egyesben, hanem hármasban csorgunk
alapjáraton, tízzel. Nem rángatott, nem csuklott, csak tört előre.
Ez kell a meredélyekhez, nem a kuplungégetésre hajlamos, alul erőtlen,
felül váratlanul meginduló újkori közös nyomócsöves turbódízel.
A futómű az önhordó szerkezethez illően elöl független. Nem is
szökdel át minden kavicson, ebből a szempontból jobb.
Szélesebb terpeszben áll, mint a nagyon kicsi Jimny, féloldalas
rézsűn leereszkedve a puhább rugó ellenére nagyobb biztonságérzetet ad.
A fék nyers, illik az autóhoz.
Komfortszintje az előbbi ékszerdobozhoz képest fapados.
Az ülések felháborítóan kényelmetlenek, a drappban ezért
Suzukira cserélték. De szerelnek bele mindent, ki sajnálja pár nyolcas
csavarral átütni a fenéklemezt? A műszerfal őrzi a korai nyolcvanas
évek divatját, zajosabb is, mint a Jimny. Hiába laposabb a Lada, a
másik jobb aszfaltra.
Vagy a Niva őszinte, és nem vágyik talmi városi fények után? Egy
jó vadetetés, izgalmas illegális szemétlerakók utáni hajsza, esetleg
öncélú sárdagasztás közben ebbe esik jobban a beszállás. Például nem
érzünk kínos késztetést cipőcserére. Sőt gumicsizmával a leghitelesebb
a Niva, minden más felesleges urizálás.
A Lada sem szép, ha mocskos,
ápolgatni mégsem érdemes. Valami úgyis van vele, például a
polgárőriben átható benzinszag terjeng minden tankolás után és között.
A csomagtartó osztottan dönthető támla híján kevésbé praktikus, mint a
Suzukié. Nehezen tudnám olyan családi kocsinak elképzelni, mint az
aranyszínű Jimnyt, igaz, most, hogy nő a gyerek, Vitarára
vadásznak.
Tempós haladásra ez is teljességgel alkalmatlan. Sem a négy-,
később ötsebességes váltó áttétele, sem a lépésben is síró, ötvennél
dübörgő, száznál üvöltő eredeti gumik nem erre készültek. Bezzeg a
terepen, ott remek. Ugyanazt tudja mechanikailag, mint a Jimny: zárható
osztómű és felező. Kicsivel nehezebb, a motorja viszont nyomatékosabb.
Ugyanott mentünk keresztül mindkettővel, ugyanazt tudják. Persze a
Jimny merevebb, talán a szabad magassága is nagyobb, a Niva keskeny
gumija viszont jobban kapaszkodik.
Beültettük a sofőröket a másik autójába is, aztán kivallattuk,
mit láttak. Amit mi is: terepképességük nagyon hasonló. A Suzuki finom
műszer, rendkívül strapabíró szerkezettel, az elvárhatónál jóval
hosszabb élettartammal. A Niva pedig maga az örök orosz technika:
durva, nyers, kiforrott, agyoncsaphatatlan. Ja, köszönik, maradnak a
sajátjuknál. Ha mindenáron meg akarnám mondani, melyiket vegye,
visszakérdeznék, mire használja? Ha alkalmi hobbijához, közben pedig
aszfalton jár, arra a Jimny a jobb. Ha viszont nem számít a megjelenés,
se a fogyasztás, de nem mindegy a beszerzési ár, küzdjön egy
Nivával.
További cikkeink
