Ez már csak így lesz már egész 2007-ben. Reggel felkelek, szakad
az eső, amikor is a világ legpraktikusabb járművének, a
motorkerékpárnak néhány apró hibája közül kidomborodik az egyik:
alkalmatlan arra, hogy az ember valamennyire is emberi lényként
megérkezzen vele egy sajtótájékoztatóra. Marad hát az
Alfa, akárcsak egy
nappal korábban a
Kia sajttájon,
küzdhetem vele át magam a gyilkos dugón Budapest vonzáskörének egy
másik távoli szegletébe, ezúttal Mogyoródra. Egy dolog azért jó az
ilyesfajta szívásban: az Alfa hátsókerekes, tehát minden gyér forgalmú
kanyarban jön a faltól falig vigyor.
Történelme során a mogyoródi Aquaparkra soha nem illett ennél jobban
a neve: a zuhétól nem látszott a mesterséges vízesés, a medencék
szintjén felállított sátorkomplexumban belül, a ponyva alatt is esett
az eső. Száraz csak úgy maradhatott az ember, ha beállt valamelyik
lábas gázmelegítő fémfedelének árnyékába.
A kint ácsorgó autókat szívünk szerint bottal se piszkáltuk volna,
maradtunk volna a forró teánál és a relatív szárazságnál. Szegény
PR-igazgató pironkodott, mintha egyenesen ő szervezte volna a pocsék
időjárást. Aztán az orkán kis híján elvitte a fejünk fölül az egész
vászonépületet cateringestül, pogácsástul, kávégépestül, ezért inkább
munkához láttam. Jobb kint ázni úgy, hogy az ember hasznot is hajt,
mint bent reszketni úgy, hogy közben agyonveri egy karatézó
sátorláb.
Volt ott két 207 RC Ljlubljanából, mert Magyarországon még nincs
ilyen. És - a Kia bemutatójával ellentétben - ezekbe be lehetett
ülni, elfordítani a kulcsot, és elvinni bármelyiket. Nyomtuk Gödöllőig
hárman, persze szakadt akkor is az áldás, nagyon nem bravúrkodtunk, de
tényleg jónak tűnik. A 175 lóerős turbómotor egész fantasztikus, erős,
azonnal tol, jó a hangja, a kaszniban van hely elöl és hátul, a kocsi
rugózik, visszajelez, csak a váltója olyan szilikongumisan pözsós, amit
senki nem szeret. Most vezettem nemrég egy
Corsa OPC-t, ez
nagyjából azt tudja, csak picivel gyengébb. Viszont használható, nem
egy dobálós, idegesen rángatózó szörnyeteg.
Vissza az árvíz sújtotta bázisra, végre volt szabad kombi. Sokkal
jobban néz ki, mint a Halloween-szájat leszámítva feledhető ötajtós.
Ugyanaz történt,
mint a 407-esnél, ott is zavaró a határozott pofa és a csökevényes
far kombinációja, de kombiban az eleje is üt, meg a hátulja is jól
mutat, és így már egészen emlékezetes. Különösen a mélytengeri
akváriumokra emlékeztető hátsó lámpa maradt meg, és az, ahogy a hátsó
szélvédő negatívban, ferdén kaszál, ahogy ráfordul a kasznira.
Vagesz.
Elvittem azt is egy körre. Mint minden előző 207-es vezetésekor,
most is meglepődtem, mennyire más autó, mint a
206 volt. Nem a
padlótól két centire vannak a taposhatatlanul kicsi pedálok, hanem már
lábak számára is elérhető helyen. A régi, szörnyű műanyagok a
reciklálóüstökben fortyognak már, a legtöbb helyen igazán korrekt, puha
matéria van. Jó nagyok az ülések, kényelmesek is, zörgés szinte semmi,
a kormány is kellő magasságban.
Nagyautóság honol mindenütt. Alig mentem pár kilométert, de
legalább forgalommentesen, kanyargósan. Nem mondanám, hogy a 207 SW
örök életre szóló vezetési élménnyel szolgált húsz perc alatt, de a
gatya váltón kívül hirtelen nem tudnék rá rosszat mondani.
És egyfolytában
emlékeztetnem kellett magamat arra, hogy ez nem családi kombi, hanem
kisautó. Ott van egyrészről a kivételes rugózás, a meglepő
csendesség. Másrészről meg az óriási hely: elöl kényelmesen lehet
tehénkedni, miközben hátul is még kényelmesen lehet tehénkedni. Akkora
a belseje, mint egy istállóé.
A zömök far persze nem tartogat olyan meglepetéseket, amitől
céginges területi ügynökök rángatózó extázisba esnének -
az egész 337 liter, ami jól használható, de azért nem egy
Fabia Combi.
Nem is a literekért szeretjük ezt a teret, hanem a sok ötletért.
Sorolom.
nyílik ám így külön
A csomagtérajtó két részben nyitható, külön az üvege, meg egyben az
egész. A három, merev csíkból álló kalaptartó zajt csillapít, elbír
kisebb terheket, használaton kívül kicsivé összehajtható, az ülések
háta mögé dugható, avagy a csomagtér padlójába tehető, merevítésként.
Különféle, igen apró rakodóhelyek vannak elszórva a raktérben, ami
manapság már általános. A padló nem papundekliből, hanem teherviselő
fából készül, benne sínek, szerteszét hat rögzítőfül a gumipókoknak,
leszorító hálóknak. A hátsó ülések pedig igazi egygombosak,
előrebillentéshez még az ülőlapjukat sem kell felhajtani, nemhogy a
fejtámlájukat kiszerelni.
Tehát gomb megránt, ülőlap lemegy, támla billen, ott a sík, hosszú
padló. Hüp-hüp, barbatrükk. Hogy puhány, elvárosiasodott izmokkal is
kezelhető legyen, az ülések nehezebbik - az, amelyiken ketten ülhetnek
- felének mozgatását gázrugó segíti. Így, átalakítva már
1258 szabványos liternyi rakteret kapunk. Elég dögös, pláne, hogy a
plató 1,7 méter hosszú. És akkor még nem szóltam a cekkerfüggesztő
kampókról, a 75 kilót bíró (ez sok, 50 a tipikus) tetősínekről, a
térelválasztó hálóról. Meg az olyan apró figyelmességekről, mint
például a hátsó ülések középső, kettős övcsatja, amelyet lehajtáskor
bovden húz a padlóba. Tiszta luxus.
Egy kis meghalás
Aztán még Tóth Janika is elvitt egy körre a Peugeot 207
S2000-es raliautóval a Hungaroringhez vezető, rövid, Bernie
Ecclestone úton. Azon kívül, hogy az ötpontos öv átmeneti
nemzőképtelenséget és hangelváltozást okozott, a zaj pedig
süketséget még a csillapítós sisakon át is, szenzációs volt a
dolog. Sokszor vezettem már azon a kis úton, például aznap reggel a
saját Alfámmal, ismerem a kanyarokat, tudom, milyen sebességnél
esik el az ember. Szárazon. Most minden vizes és sáros volt, és nem
én vezettem.
Pontosan négyszer olyan gyorsan mentünk, mint lehetségesnek
tartottam, higgyék el, százvalahány-sokkal, négy kerékkel
sodródni az agyagos aszfalton, amit mellesleg vízmosások
kereszteznek, nem utolsó dolog. Ültem már autóversenyző mellett
többször, de mindig pályán, vagy olyan úton, amit nem ismertem.
Így, hogy volt viszonyítási alapom, halálian élveztem.
Ennyi finom dolog után persze nem adták ingyen az ebédet. Kaptunk
két, a francia sajtótájékoztatók és a magyar nyilvános beszédek minden
tömörségét, viccességét és magával ragadóságát felvonultató
szónoklatot. Az elejéről emlékszem egy fanyar megjegyzésre -
"nem lesz hosszú a beszéd, csak egy és negyed órával készültem".
Azt hittem, humor, végül tényleg majdnem annyi lett.
Rémlik, hogy szó esett arról, milyen jók és modernek a BMW-vel
közösen fejlesztett benzinmotorok, amire csak bólogatni tudok, bár nem
tudom, a BMW sajtótájékoztatóin ennek a párja miért nem hangzik el
soha. A végén előjött még, hogy
miért 250 ezer forint minden verzióban a légkondi felára, csak a
drága verziókban adják alapáron. Újabb negyed órát kaptunk abból,
hogy a vevő hosszú távon jobban értékeli a minőséget, az ötleteket, meg
a kényelmet, mint a hivalkodó extrákat. Csak remélni tudom, hogy ez a
magyar piacon is így működik majd. Közben minden kimaradt, pedig három
kávét és egy teát ittam előtte.
Mindent egybevetve
a 207 SW ügyes, kényelmes, nagy, sokoldalú és ha a 3 059 000
forintos alapváltozatot (Urban: 1,4 benzin, 75 lóerővel, trükkje,
hogy nincs állítható magasságú vezetőülés, hátsó motoros ablak, klíma,
motoros tükör, nyitható üveg a csomagtérajtón, tetősín, és ezek a
fontosabbak) nézzük, nem is túl drága. De az keveset tud.
A 207 SW finom extrái, a nyitható ablak az ötödik ajtón, a hatalmas
üvegtető, a bőrkormány, a fedélzeti számítógép, a kétzónás
klímaberendezés (itt is csak felárért) csak a Premium felszereltségben
léteznek, ami az 1,6-os, 120 lóerős benzinessel már 4 068 000 forint, a
legérdekesebb,
1,6-os, 110 lóerős dízellel pedig mellbevágó, 4 729 000. Végképp
nem tudom összerakni, mennyire lehet ez vonzó a tipikus magyar számára:
sok motyó, nagy hely, kis fogyasztás, nagy menés, de csekély presztízs
és olyan közepeske csomagtartó. Számoljon utána, aki akar.
További cikkeink
