DIV.kepre2
{
background-image:
url('http://index.hu/cikkepek/totalcar/tesztek/minicoopers/.gdata/cikk/mini_coopers_068.jpg');
background-repeat: no-repeat;
padding: 8px 4px;
color: white;
height: 440px;
}
DIV.kepre2 P
{
margin-top: 310px;
margin-left: 30px;
width: 440px;
font-weight: bold;
}
- He? - kérdezett vissza a Winkler.
- He? - kérdezett vissza a Fenyő.
- Mondom minden istenverte eleme új. Minden. Minden atom a szemed
előtt.
Az összes. Mind más.
Ez megy napok óta. Valaki meglátja a Minit. Mond valami trágárságot,
mint mikor a slejm felszakad, aztán azzal folytatja, hogy még mindig
mennyire kurva jól néz ki, pedig már mióta. Aztán megkérdi, hogy ez
most miben más. Én megmondom, hogy mindenben,
ez itt konkrétan, effektíve, a leghatározottabban egy teljesen új
autó. Erre jön a he, aztán a legyintés. Aztán mindenki vezetni
akarja.
850 000 fogyott eddig belőle 2001 óta, amikor először mondtam rá,
hogy
kéne. Pedig retro,
amit utálok. Továbbá nincs benne semmi forradalmi, szemben az
eredetivel. Nem adott semmit a világnak. Technikai értelemben
legalábbis. De visszahozta a lenyűgöző arcátlanságot a
népautógyártásba: feltűnő, szép, célszerűtlen, drága, irigylik, és még
jó is. Megejtően ellenszenves, muszáj szeretni.
Minden rendes csaj akarna egyet, és igazából minden rendes pasi is.
Mégis ki kellett jönni egy újjal, mert eltelt 6 év. Meg mert
le kellett cserélni a korábbi (Chryslerrel közös) motort. De
akkor már az új biztonsági normák miatt hosszabb és magasabb orr
kellett. De akkor meg kicsit már meg kellett emelni hátul is, hogy ne
boruljanak fel az arányok.
Ez lett a vége: nincs két azonos elem,
minden teljesen más, és élő ember meg nem mondja. Az is szép
volt, ez is szép. Hat éve tudjuk, hogy a Mini a kortalan sikk, hogy nem
kopik porrá a bazári retrósága, hogy még egy megalázó redbullos
dobozzal a hátán is címlaplányt csinál az egyenruhás területi
képviselőkből.
Ekkora autón ennyi szép részlet letaglózó. Az első lámpák
krómja, a fehér gombóc tükör a fekete nyelén, az S-logós kopoltyú, a
vaskos fém tanksapka, a fehér spoiler, a két kipufogó, az ál-légbeömlő
az elején (elköltözött alóla az intercooler, most nincs is luk, csak
olyan), a hátsó lámpa szinte láthatatlan Mini-emblémás alnyomata, a
krómkilincsek, a fehér csíkok, a tető, az ablakok töretlen vonala,
egyszerűen gyönyörű az egész. Pont mint volt.
A belsejével épp ugyanennyit dolgoztak. Ott is minden más, de azt se
látni. A könnyen karcolódó, fémhatásúnak szánt műanyagokat jobbra
cserélték. Még nagyobb lett a műszerfal közepén a kilométeróra (régen
fordulatszámmérő), már végre elférne alatta a pótkerék, ha nem
defekttűrő gumikon jönne szériában a Mini.
Vízhőfokjelző nincs, biztos szeretnek turbót cserélni a BMW-nél.
Érdekes, hogy a külső növekmény tényleg csak a biztonságnak szólt, a
komikus benti helyszűke megmaradt. Szigorúan kétszemélyes, már átlagos
ember mögött se fér el senki.
De elöl továbbra is tökéletes. A minőségérzet tovább BMW-sedett.
Megmaradtak az öncélú mókák a kormányra ültetett vicces méretű
fordulatszámmérővel és a helikopteres billenőkapcsolókkal, új
baromságnak meg befutott az állítható színű belső hangulatvilágítás.
Hihetetlen, hogy a Mininek minden ilyen cifra majomság jól
áll.
Minden dizájnfétis dacára a minizés hangulatát odabenn a fejünk
felett tornácként előremeredő tető és a függőleges szélvédő adja meg,
a keret nélküli oldalablak, meg a paták és szarvak, amik azonnal
kinőnek, ahogy az ember a pedálokhoz és a kormányhoz ér. Mert
vezetni még mindig állat.
A régi Cooper S kompresszoros volt, az új meg turbós. Ezt a motort a
BMW és a Peugeot-Citroën közösen fejlesztette, ez megy majd az erős
franciákba is. De a BMW gyártja, állítólag működni fog. Féltünk, hogy
nem húz majd alul, meg elvész a felháborító cikázáshoz szükséges
azonnali ugrás, de nem veszett, nem veszett. Megy, mint a veszedelem,
továbbra is a Mini tartja az őrjöngő tulokká alakítás városi
rekordját minden autó közt. Ennyire hamar semmi másban nem lesz
őrült csirkefogó az ember; elhiszi, hogy a megátalkodott arcátlanság
igazából jól áll.
a rükverc síkjába, az idegesítő.
Továbbra is hihetetlenül vidáman jókat lehet vele autózni. Nemcsak
erős, de át is megy az ereje az útra, nem csavargatja ész nélkül a
kormányt. Az elektromos szervóból
végre elmúlt a régi Minik rettenetes nyivákolása, de ugyanolyan
közvetlen, az új Cooper S vezetése is inkább boldog hancúrozás,
mint gépkezelés. A hatsebességes váltó testes és pontos, a fékek még
sok nap múltán is megleptek, hogy máris állunk.
És ez motor, tényleg.
Turbós lesz az egész világ, ez nem lehet kérdés. Nagyjából onnan
húz, ahonnan a modern dízelek, csak alatta kicsit jobb. Aztán középen
egyenletes, nem felfújtan, bután kövér, aztán egyre csak forog és
rántja bele a leszabályozásba a mögötte repülő kasztnit, sofőröstül. A
Golf V GTI-vel és
a
BMW 335i-vel ez a
világ három legtermészetesebb karakterű turbómotorja, csodás.
A legmegdöbbentőbb mégis a futómű. A permanens rohangászás és
önfeledt, boldog felelőtlenkedés közben állandóan hápogtam, hogy már
megint befordultunk valahova, hogy még mindig milyen gyönyörűen íven
hasít, hogy mennyire finoman kezd csúszni, hogy mindent lehet vele,
tényleg. Aztán valamelyik nap megláttam hátulról, és megszédültem. Ez
négy sósperecen gurul! Ma, amikor a kerti talicskára is 225/45-ös
vágott slicket tesznek,
a Minin 175-ös, magas oldalú téli virslik voltak. És ez ezekkel ment
így! A nyári, széles sportgumijaival alighanem az agyvelőt is
kikanyarodja az ember füléből.
A Cooper S krampusz, ami volt is, csak vastagabb rugó lövi ki a
dobozból. Most 175 ló és 240 Nm, ezzel 7,1 alatt van százon, az
valaha Ferrari univerzum volt. És lesz még belőle sokkal erősebb
is, sok-sok különleges kiadás és gyári tuning, mint a régiből. Sőt,
lesz hosszabb és nagyobb is, kombi.
12 litert fogyasztott - ahogy mentünk vele, sértően kevés.
Irdatlanul nehéz, 1,2 tonna, de nem érezni. Azaz érezni, mert ilyen
vasgolyó kisautó nincs több, oda lehetne kötni egy toronydaru kábelére,
és lakótelepet bontani vele. De nem nehézkes, nem esetlen.
Egy hétig volt nálunk. Akárhányszor megláttam, vigyorogtam.
Belelültem, vigyorogtam. Gyűlöltek, vigyorogtam. Az alapára 6,4
millió, de annyiért senki se vesz Cooper S-t. Ami nálunk volt,
felcicomázva, dupla üvegtetővel, bőrrel, inkább 8 volt. Felháborító,
ahogy az egész autó, úgy, ahogy van. De réges-rég ez az első új autó,
amire őszintén azt érzem, minden fonnyadt racionalitáson túl, hogy
kéne. Nem éri meg, sose fogja, de ettől csak édesebb a fájás.
Mi az, hogy kompresszorosból turbó?
A motorban benzin ég el levegővel. Ha
erősebb motort akarunk, több benzint kell tudnunk benne elégetni
ugyanannyi idő alatt. Ettől lesz ugyanis erős egy motor, hogy sok
benzint tud elégetni hamar, de ehhez sok levegő kell. Ezért kell a
nagy motor, a sok levegő miatt, nem a benzin kedvéért.
Ha viszont nagy motornak nincs hely, csak egy akkorának, amiben
legfeljebb 1,6 liter levegő fér el egyszerre, mint a Miniében, és
mégis erősebbet akarunk, akkor egyet tehetünk: erőszakkal kell
beletolni a több levegőt, nagy nyomással. Így ugyanakkora helyen
több is elfér, azzal meg együtt már elég a sok benzin.
Minden Mini motorja 1,6-os. A Cooper S attól tudott eddig is
sokkal erősebb lenni a sima Coopernél, hogy egy kompresszor tolta
bele a többletlevegőt. A kompresszort a motor hajtja, általában
szíjjal. Ebben az a jó, hogy a kompresszor mindig tud tölteni, ha a
motor jár. Így már alacsony fordulaton is sokat tud segíteni, és jó
harapós lehet.
A turbó szintén levegőt tol a motorba, de nem szíj hajtja, hanem
a motorból kilépő kipufogógáz. Ettől sokkal hatékonyabb megoldás
(olyan energiát hasznosít, ami különben nagyrészt elveszne).
Viszont a turbó nem tud érdemben tölteni, amíg eleve nincs sok
kilépő kipufogógáz, hogy meghajtsa. Azaz alul nem olyan nagy
segítség, mint a kompresszor. Mára viszont mindenféle kunsztot
tudunk a turbók lomhaságának leküzdésére, az energiahasznosítás
szépsége pedig mindenképp mellettük szól, övék a jövő.
A turbókról részletesen
itt és
itt,
a kompresszorokról meg
itt
olvashat.
További cikkeink
