Olyan, mint az a barna hajú lány a béből. Észre sem vettük, hogy a
suliba jár, még a nevét sem tudta senki. A 306-ot is elég
nehéz észrevenni a forgalomban, mert annyira egyszerű, hogy
megjelenése önkéntelenül is rejtőzködő. Persze az azért nem igaz, hogy
nem tudtam a létezéséről, hiszen a hazai ralibajnokságban is indult
néhány pár éve, még Kit-Car is.
Ennek ellenére nem nagyon hagyott nyomot bennem ez a típus, ami nem
is csoda, hiszen tényleg csak akkor látunk ilyet az utcán, ha direkt
keressük, pedig már 1993-óta köztünk vannak. A
végtelenül egyszerű vonalvezetés, a merészségtől mentes
formavilág lehet az oka. Pedig ha alaposabban megnézzük a
részleteket, akkor találunk finomságokat is. Például a hátsó kerekeknél
kialakított domborítás - ami nagyon is versenyautós - elég jól
sikerült, de most azt hiszem, mégsem találok ennél többet.
Szóval igazi kaméleon, aki nem akar kitűnni a forgalomból, és ez az
erősebb változatoknál még előny is lehet, ha valakit szeretnénk
megleckéztetni a piros lámpánál. Ez a példány nem ezek közül való, ez
sima 1,4-es, amint látszik négyajtós, és elsősorban azt kell róla
mondanom, hogy
olyan autó amilyet titokban mindenki szeretne, de sosem meri
bevallani.
A barna lányt is azért nem vettük észre a suliban, mert
mindenki a szőkéket figyelte. Pedig a szőkék, ugye… Így van ez
az autóknál is, mindenki a sportosakat nézi, azokról álmodozik, de a
hétköznapi autózáshoz - főleg városban - bőven elég az 1,4-es motor. Az
egyszerű, de mégsem csúnya külső, a kimondottan szép belső meg aztán
annyira magához láncolja a tulajdonost, hogy nem is mondja el senkinek,
mit szeret benne. Ez belülről jön.
A négyajtós 306 formája a klasszikus szedánokat képviseli. Elöl már
megjelentek rajta a korai cicás lámpák, de még nem annyira magasra
húzva, mint ahogy azt később tették velük, talán ettől van az a bamba
nézése az autónak. A már említett szélesedésen kívül
nem tudok több erényt felhozni, de bántani sincs miért. Ebben a
kategóriában kimondottan jó kiállású kis járgány, kenterbe veri a
manapság divatos
puttonyosokat. A
külön álló csomagtartóval - 463-tól 637 literig bővíthető a hátsó
üléstámlák lehajtásával - pedig még cuccokat is lehet vele szállítani.
Egyszerűen tökéletes.
Belül pedig tovább fokozódik a kéjes érzés. Bárhova nézek mindenhol
szép vonalak simogatják a retinám. Nem találok fogást rajta sehol. A
legszebb talán az első ajtók kárpitjáról induló, és a műszerfalon
folytatódó ív. De a műszerfal középkonzol része sem hétköznapi.
Önmagában nézve talán csúnyácskának hathat,
kicsit a vezető felé fordítva még BMW-s koppintásnak is néznék.
De ha az egészében figyeljük, akkor egyáltalán nem gáz.
Jó ez a kilencvenes évekbeli színes kárpitozás még ma is. Bár
már nem divatos, mégsem raknék rá huzatot, hogy eltakarja. A kezelő
cuccok a maguk puritánságával érik el azt a hatást, amit manapság a
szükséges-elégséges eljárással hoznak létre. Vagyis itt azért
egyszerűek a dolgok, mert nincs szükség komolyabbakra, egy mai autóban
meg, azért, hogy spóroljanak azokon is.
Van sebességmutató műszer, mellette ugyanakkora méretben az időt
mutató órát találjuk. Hát nem zseniális?
Kit érdekel a fordulatszám, de most tényleg? És van
vízhőfok-mérő is, ami ebben a kategóriában már ritkaságszámba megy.
Megoldják egy egyszerű lámpával, ami akkor világít, ha már túl meleg a
hűtőfolyadék. De az 1994-es Peugeot 306-ban láthatjuk, ahogy kúszik
felfelé, télen így egyértelmű mikor érdemes bekapcsolni az
utastérfűtést. Nyáron a dugóban pedig időben félreállhatunk, mielőtt -
ha netalán - felforrna.
A kapcsolók terén sincs kalamajka.
A kormánybajuszon a szokásos cuccok, aztán a középkonzolon az
elakadásjelző, és az ablakfűtés. Slussz. Hangsúlyozom, nem is kell több
egy használati tárgy autóba. A luxus az más, oda elkel még néhány, de
ide ez bőven elég.
A motor a maga 75 lóerejével nem egy bivaly, a hangja meg olyan,
mintha csak három hengerrel dolgozna. Nem hiányzik egy, hanem a
háromhengereseknek van az a jellegzetes morgása; na ez pont olyan.
Pedig soros négyhengeres,
hengerenkénti injektorral, és minden jó és rossz tulajdonsággal,
ami ezzel jár. A 75 ló 5500-as fordulaton jelenik meg, a 111 Nm
pedig már 3400-nál megvan. Ebből az következik, hogy nem egy
lobbanékony, vehemens, sokkal inkább higgadtan kiegyensúlyozott autót
kapunk. És így is van.
A gyári adat szerinti 14,9-es (0-100 km/h) gyorsulás is ezt
sugallja, de
vezetés közben sokkal inkább azt érezzük, hogy megállt az idő.
Persze a 100-at simán el lehet érni, de egyszerűen nincs rá szükség. A
városi forgalomban nem gond felvenni a ritmust, sőt. Nagyon is jól
mozoghatunk vele, csak figyelni kell a váltogatásokra. Ha meg kijutunk
az autópályára, akkor meg tökmindegy, hogy mennyi idő alatt érjük el az
utazósebességet.
És ezzel a városi százas tempó alatti autózással elérhető, hogy a -
szintén gyári adat 9,1 - literes fogyasztás hihetetlenné váljon.
Csak megyünk vele, csak megyünk, oda se figyelünk rá – nem is kell
–, és az üzemanyagszint-mutató még mindig ott áll, ahol tegnap
hagytuk a tankoláskor. Nem sikerült még kiszámolnom pontosan, de biztos
vagyok benne, hogy az 5 litert is alig éri a városi fogyasztása 100
km-en. Hihetetlen. Ennek fényében aztán még tovább tisztult a képe.
Mivel a menettulajdonságai csírájában elfojtják a kockázat kereső
magatartást, megnyugvás minden perc, amit az autóval töltünk a
forgalomban. A szokásos McPherson első futómű és
a Peugeot-nál szokásos hátsó torziós rugózás megfelelő kényelmet
ad a megnyugváshoz. Persze nem lehet minden tökéletes, a váltónál
lehettek volna kicsit precízebbek, de valójában nem rossz. Tényleg
kikapcsolódás vezetni, és közben nyugodtak lehetünk afelől is, hogy nem
véletlen, hogy nincs pillanatnyi fogyasztás-mérő sem. Arra sincs
szükség.
A megjelenése, és az együtt töltött néhány nap alatt megismert
tulajdonságai alapján egyértelműen a jó autók „kéne” oszlopába raktam.
De így
ezzel a fogyasztással meg aztán a beszerzendő listára is
felkerült. De tényleg. Egy francia autó, amibe nem tud senki
belekötni. Még a népítéletben is dicsérő szavakkal illetik a 306-ost,
mi kellhet még?
További cikkeink
