Európában kevéssé köztudott, hogy a Kia a Hyundai-csoport tagja, ráadásul a két márkát egy testvérpár vezeti. Bár tesztünkkel elsősorban a Tucson terepező képességeit szerettük volna feltárni, találtunk jó néhány különbséget az elvileg teljesen azonos Kia Sportage és Hyundai Tucson között.
A tavaly bemutatkozott új hobbiterepjáró párost már
alaposan
körbejártuk, a
kör bezárásához azonban a Tucsonnak még teljesítenie kellett a
Totálsár kötelező tesztjét . Nem volt meglepetés, hogy
a Hyundai szinte teljesen azonos tulajdonságokat mutatott a
Sportage-dzsel,
vagyis átlagos képességű összkerékhajtási rendszere jócskán felülmúlta
az autó kialakításából adódó lehetőségeket.
Hogy azok is értsék,
akik nem akarják a többi tesztet, bemutatót és próbát is
elolvasni: a motor nyomatéka alapvetően az első kerekeket hajtja,
és elpörgéskor a rendszer automatikusan adagolja hátra az erőt.
Gombnyomással rögzíthetjük a tengelyek közti 50-50 százalékos
erőeloszlást, ezt a rendszer 30 km/óra feletti tempónál automatikusan
kikapcsolja, de ha a gombot nyomva tartjuk, a sebesség 30 alá
csökkenésére újra aktiválódik.
Differenciálzár nincs, az elektronikus vezérlésű, olajfürdős
lamellás kuplungon keresztül elosztott nyomaték hatékony átadásában a
menetstabilizáló rendszer segít be szükség esetén. Erre azonban nem sok
lehetőséget adtunk, aljának hiányos védelme miatt
a komoly feladatokzól megkíméltük az autót. A Tucson
hasmagassága csak átlagos (19,5 cm, alig haladja meg a 4x4-es
személyautók terepjáró-etalonjának számító
Octaviáét),
ráadásul legalsó pontja a kipufogórendszer, ami terepen gyakorlatilag
teljes hosszában ki van téve a sérülésnek.
Persze erre is akad magyarázat: a majdnem teljesen egyenes,
pofonegyszerűen gyártható és rögzíthető rendszer minden szempontból
olcsóbb megoldás, mint az említett Octaviáé, annál az alváz zugaiban
vezetik a jóval bonyolultabb kialakítású rendszert. Ez tehát a Tucson
leggyengébb pontja, legalábbis terepezés szempontjából.
A negatívumok között meg kell még említeni az egyes fokozat túl
hosszú, kimondottan aszfaltúthoz illő áttételezését, ami persze csak
földúton vagy komolyabb nehézségeknél szembeötlő: lejtőn egyszerűen
kevés a motorfék, a meredekebb emelkedők óvatos leküzdéséhez csúsztatni
kell a kuplungot. Ilyenkor derül ki, hogy
alacsony fordulatszám-tartományban kevés a nyomaték, a
nyomatékcsúcs (245 Nm) a gyári adat szerint is csak 1800-tól áll
rendelkezésre, a gyakorlatban ez inkább 2000.
Attól eltekintve, hogy a mindennapi közlekedésben is érezhető, hogy
a motor lent kissé erőtlen,
a kétliteres, közös nyomócsöves turbódízel jól szolgál, egyedül
a jóval 10 liter feletti átlagfogyasztás bocsátható meg nehezen. És
ezzel el is érkeztünk a negatívumok felsorolásának végéhez. Az
adottságainak megfelelő körülmények között a Tucson tökéletes
közlekedési eszköz.
Megszépíti a mindennapokat, de
nem abban az értelemben, ahogy, mondjuk, egy
Alfa Romeo. Nem
makrancos és szeszélyes szépség, aki néha képtelen megfelelni a
mindennapi feladatoknak; értékei szinte rejtettek, sőt akár unalmasnak
is nevezhetők, mert, ugye, abban nincs semmi izgalom, hogy valami
rendeltetésszerűen kiszolgálja a gazdát. Megbízhatóan, bármikor.
Ráadásul kompakt külső méreteihez képest hatalmas a belső tere, az
ülésrendszer variálhatósága és megoldásai nagyszerűek, futóműve
tökéletesen illik a hazai útviszonyokhoz. Ráadásul
milliókkal kevesebbe kerül, mint egy vérbeli hobbiterepjáró (
Toyota RAV4 és
társai). Megelőzendő a felháborodott olvasói leveleket fenti
gondolatmenetem alátámasztásául idecitálom a J.D.Power elnevezésű,
fogyasztói elégedettséget mérő szervezetnek a
német és az
angol piacon végzett felmérését.
Vetélytársak
Honda CR-V
2.2 CTDi, 8,2 millió forint: a kötelező szempontjából már
eggyel drágább kategóriába esik, drágább is kétmillióval.
Jogosan, a piac talán legjobb dízelét, megbízhatóságát és
összeszerelési minőségét nyújtja.
Kia Sportage 2.0 CRDi , 6,5 millió forint: ugyanaz az autó, mégis
drágább. No comment.
Nissan X-Trail 2.2 cDi, 7,8 millió forint: a hátrányok és előnyök a Tucsonnal
szemben hasonlóak, mint a CR-V-nél, annyi kiegészítéssel, hogy
terepen talán a Nissannal jutunk messzebbre.
Azt vizsgálták, hogy az adott ország autós közössége mennyire
elégedett megvásárolt járművével (országonként jóval 20 000
feletti adatbázis); a pontszámok négy részből tevődnek össze:
minőség és megbízhatóság (30%); személyes kötődés (25%); szervizek
munkája (23%); fenntartási költségek (22%). Vagyis olyasmi, mint a
népítélet.
A hazainál finoman szólva is értékarányosabb szemlélettel pénzt költő
briteknél a Hyundai az iparági átlagnál jobb eredménnyel, egyből a
Nissan után, és közvetlenül a VW, illetve a Ford előtt végzett,
megelőzve a teljes francia és olasz kompániát, valamint a
Mercedest.
A német piac természetesen más, de a Hyundai itt is jó eredményt ért
el. Igaz, elmaradt a nagy iparági középszertől, és nem nagy
meglepetésre a Mercedes is megelőzte (igaz, éppen hogy), de
a németek szerint így is jobb, mint a franciák és az olaszok teljes
palettája, és a VW is a Hyundai által csúnyán elvert mezőnybe
tartozik.
Ha már az összehasonlításnál tartunk: a Tucson és a Sportage
gyakorlatilag egy időben vendégszerepelt szerkesztőségünknél. Ennek
ellenére
kihagytuk a közvetlen egymáshoz mérést, gondolván, úgysincs
közöttük különbség.
Kiderült, hogy mégis van, de persze nem az a számmal alátámasztható,
tökéletesen beazonosítható fajta.
A Hyundai jobb autónak érződött: érzékenyebben reagált a
gázpedál elmozdítására, jobb volt a váltója, kényelmesebb az ülése, és
az egész autó sokkal jobb minőségérzetet sugallt, mint a Kia.
Az árlistát vizsgálgatva is a Hyundai a győztes, 250 ezer forinttal
kevesebbe kerül a - természetesen eltérő felszereltségű - Kia dízel
alapváltozatánál.
A 6,2 millió forintos alapár egyébként is vonzó, ennyiért ilyen
tágas, ilyen sokoldalúan használható családi autót nemigen kapni, igaz,
a Hyundai presztízsszempontból sehol sincs a vetélytársakhoz képest,
főleg Magyarországon. De ismerve a távol-keletiek kitartását és
céltudatosságát, ez már nem sokáig lesz így.
között próbáltuk ki az Adventure Parkban. Hinta, vizesárok, siratófal,
bakhát, bucka: a részletes metódust
itt találja.











