A VW-csoport autói egyre jobban skodásodnak, mondják ezt a Skoda-márkafanatikusok, akik szerint a VW azért kebelezte be a cseh gyárat, mert félt tőle, hiszen már jobb autókat gyártott, mint ők. Nem tudom, de ennyi pénzért csakis négykerék-hajtásos kombi Octaviát vennék, mert az tényleg jó.
A
finnországi bemutatóból az derült ki, hogy személyautóssága ellenére ízig-vérig
terepjáró a Skoda új Octavia kombija, amely a négykerék-hajtásával
bátran letérhet az aszfaltútról, ráadásul mint a nagyapám kalucsnija,
elnyűhetetlen.
Mégis azt hittem, csak egy újabb városi terepjáró, amit a
VW-csoport a kevésbé tehetőseknek szánt, azoknak, akiknek az
Audi All Road drága,
de valahogy télen is haza kell menniük a Rózsadombra.
Emígy megnyugodva saját okosságomban nem is fektettem több energiát
az ügybe. Elautózgattam vele a városban,
csodáltam az alig több mint hétliteres átlagfogyasztást - na ja,
1.9 PDTDI -, ami fricska a négykerék-hajtást csak többletfogyasztásnak
gondoló embereknek. Mondjuk, itt azért ez nem helytálló, mert nincs
állandóan négykerék-hajtás, csak ha szükség van rá.
Hol kapar?
Elektromosan vezérelt Haldexünk van az
összkerékhajtáshoz, ami a második generációnál a sajtóanyag
szerint mindenféle jóval kecsegtet. Lényege ugyanaz, mint a
többi ilyen, szükség esetén összezáró rendszereknek, hogy ha az
első kerekek kipörögnek - állítólag 10
°-os kaparási elfordulásnál azonnal -, a megemelkedő
olajnyomás összenyomja a Haldexben levő acéltárcsákat, és így
nyomaték kerül a hátsó kerekekre is.
Nincs okom kétségbe vonni a dolgot, mert bár az említett
városi menetben észre sem vettem, hogy hátul is hajt,
a meglepetést okozó terepezésben szinte állandóan pörgött
minden kerék. És ráadásul a csomagtartóból sem vesz el
helyet a hátsó hajtás cucca. 580 liter csuklóból, a hátsó
ülések ledöntésével 1620 literes lesz a rakodási térfogat.
Szóval először a városi használat. Az autó
25 milliméterrel megemelt hasmagasságával alapítója lehetne a Teréz
Körúti Off-Road Klubnak, melynek tagjai teljesen kiélik magukat, ha
felező-egyesben kelnek át a síneken. A
lájtos terepezés már
korábban megvolt, megerősítette a "nem odavaló" érzésem, és
egyértelművé vált, mennyit tud. A városban, mindegy, hogy száraz vagy
nedves az út, annyira egyformán viselkedik, hogy az ember észre sem
veszi, hogy vezet.
A külsejével semmi bajom. Skodás, és az Octavia a mostani
generációjára elérte azt a szintet, ahol bármit megtehet. Nem
hasonlítgatják nagyobb testvéreihez, önálló egyéniségként tekintenek
rá. A kombinál különösen igaz ez, mert aki kipróbálja, egyből
megszereti
a kívülről átlagos, belül viszont brutális méreteket. Csukott
ajtókkal elszállítani két embert és egy 180 cm hosszú íróasztalt, ez
önmagáért beszél.
A személyautós használatban teljesen beleszerettem. De ne szaladjunk
előre, hiszen a város után még jött a félelem és reszketés. Kimentünk
az
Adventure Parkba, ahová igazi
terepjárókkal szoktak.
Először féltem, hogy az annyira megszeretett Skoda majd lebőg,
hogy jelentősen alulmúlja még azokat a várakozásokat is, amik meg sem
fogalmazódtak, hiszen mindenki láthatja, mi is ez. Kísérőnk is
megmosolyogta a parkolóban, amikor először meglátta, és a mellette álló
régi BMW ix-re mutatott: még az is magasabb nála. Aztán később neki is
arcára fagyott a mosoly, én pedig folyamatosan reszkettem.
Nem is értem, hogyan volt képes szinte minden akadályt teljesíteni.
A futómű konstrukciójában semmiben sem különbözik a normál
Octaviától. Szokásos McPherson elöl és a több lengőkaros megoldás
hátul. A különbség talán csak a 60 literes üzemanyagtank, hogy ne
legyen gáz, ha eltévedünk a pusztában - bár ennek semmi köze a
futóműhöz. A terepszögekről dunsztom sincs, nem említi még a sajtóanyag
sem, de talán nem is annyira lényeges, hiszen a felhasználási terültet
azért jelentősen behatárolt.
Mégis minden elképzelést felülmúlt már az első néhány percben. Olyan
könnyedén röppent fel a kijelölt dombra, hogy észre sem vettük. Ott
viszont egy pillanatra bennem akadt szó, mert nem tudtuk, hogyan fogunk
lejönni.
A motor alatt tekintélyes méretű, fémből készült kartervédő vigyáz a
lágy dolgokra, viszont a műanyag lökhárítónak van egy teljesen
felesleges, függőlegesen lefelé lógó, néhány milliméteres pereme. Ahhoz
pont elég, hogy az ereszkedéskor megakadjon, és minden leszakadjon. Ha
nem lenne, vész esetén simán lecsusszanna.
Szerencsénkre
úgy tűnt, a pálya pontosan ehhez az autóhoz készült, alig
mikronnyi réssel, de nem ért le a lökős. Aztán ugyanez megismétlődött a
következő bakhátnál, ami már sokkal komolyabb feladat, eredetileg ki is
akartuk hagyni, mert azt hittük, ezt már tuti nem mássza meg.
De igen. Nincs akkora nyomaték, hogy az ilyen meredek
mászási-ereszkedési dolgokat egyesben, alapjáraton elvégezzük. Gázt
adni ilyen esetben hatalmas rutint igényel,
egyszerűbb a kuplunggal játszani. Ennek meg szaga van, de az
autó legalább nem akad el.
És felmegy három keréken is, mert a negyedik bénán emelkedik, mikor
a karosszéria már nem bírja követni a domborzat hirtelen változását.
Aztán lefelé ugyanez, de lejön szép lassan.
Eszem megáll! Aztán az oldaldőlés-kanyar farönkjein is simán
átbukdácsol, úgy tűnik, nem tudunk kifogni rajta. A kuplung illata
viszont egyre jobban terjeng a környéken, le is állunk a kínzással.
Pihenés után a homokkal feltöltött gödörben még megnézzük, hogyan
kapar. Betolatás előtt készenlétbe helyezzük a telefonokat, hogy hamar
tudjunk traktort hívni a kivontatáshoz, de nem akad el. Úgyhogy még
egyszer megpróbáljuk. Akkor sem.
Megnézzük, mit szól, ha csak az egyik oldalon állnak kerekek
laza talajon, a másik oldal alatt szilárd az aljazat. Az Octavia a
képünkbe röhög, és minden gond nélkül kijön.
A tempós szlalompróba a bemutatón is produkált jelenséget hozta.
Ez olyan autó, amiben a bekapcsolt vezetési segédelektronika tényleg
segít. Laza talajon nyomtuk a bójakerülgetést, és
emberközeli viselkedést tényleg az ESP-vel sikerült előhozni
belőle. Nélküle volt orrtolás, farkitörés, még talán lefulladás is,
de erre azért nem esküdnék meg. Az ESP viszont mint egy óvó kezű
őrangyal, nem szólt bele a barbárkodásba, nem fékezte meg az
elszabadult indulatot, csak valahogy szép finoman a helyes útra terelte
az autót.
Eredetileg ez is kéne, hogy a dolga legyen, de
eddig csak azt éreztem más autóknál, hogy brutálisan beleszól a
vezetésembe. Vezetni akart helyettem, és azt nagyon nem szeretem,
ezért is szoktam kikapcsolni, ahol lehet. Az Octavia viszont elromlik
nélküle. Nem ott akar megállni, ahol én szeretném, nem fordul be oda,
ahova én szeretném. Az ESP pont annyit segít, hogy ezeket ugyanolyan
feltételeknél mégis megcsinálja.
Egyértelműen bebizonyosodott, hogy az Octavia nem is ronda, és
finom, fabatkát sem ér az első ítéletem. Megállja a helyét, ha
kényszerhelyzetben szükség lenne a terepezési tulajdonságaira.
Persze a vizesárkot kihagytuk, mert mindennek van határa, de ha
nem szánt szándékkal akarjuk elpusztítani, csak élünk a tudással,
amivel felruházták, nem fogunk csalódni benne.
A szerző értékelése
senki sem tud nyújtani a kategóriában. A márkanév pedig eladja
magát. Nekem legalábbis eladhatná.
között próbáltuk ki az Adventure Parkban. Hinta, vizesárok, siratófal,
bakhát, bucka: a részletes metódust
itt találja.
További cikkeink
