hirdetés

Igazából nem értem, miért kellett ekkora
feneket keríteni ennek az autónak. Elég lett volna egy
egyszerű sajtókommüniké: itt van, megérkezett, alsó-közép Ford, már
szedán formájában is kapható, ugyanitt Fiesta eladó. De nem, a Ford
inkább elröptette a hazai sajtót Nizzába, és a Cote d'Azure-ön mutatta
be az új modellt.

A
Volvo S40/V50
családjával és a
Mazda 3-mal
azonos platformra építkező
Focussal semmi
bajunk sem volt, sőt. Az
ötajtóst és a kombit már ismertük. A Focus remek
futóművével, könnyed vezethetőségével, stabilitásával tűnt ki
kategóriájából. Eddig.

A négyajtós változat
már az első pár száz méteren kivívta rosszallásomat, mivel az
alapmodellénél komfortosabbra hangolt futóműve nem szereti a hirtelen
kormánymozdulatokat. Vagy inkább úgy kellene mondanom, én nem szeretem,
hiszen a Focus csak billen egyet, és szépen befordul, nem tör ki, nem
csúszkál - csak ettől a korábbi Focusokban nem tapasztalt hirtelen
billenéstől a benn ülők minden kanyarban megijednek egy picit.

Kanyar pedig volt jócskán. A nizzai reptér és a szállodánk
között légvonalban nincs 20 kilométer, de a Focusok számlálójába
érkezés után és indulás előtt is bő 170-170 kilométer került. A tesztút
java részét nagyon-nagyon jó minőségű aszfalttal burkolt hegyi utak
tették ki, itthon legfeljebb gokartpályán látni hasonlót. Komolyan. Így
aztán a Focusok próbaútját folyamatos gumicsikorgás kísérte.

És persze motorbőgés.
Első nap a kétliteres TDCi, másnap 1,6-os kisebbik testvére
került kezeim közé, mindkettő GHIA-felszereltségben. 130-ig a motor
zaja, a mai, fejlett common-rail dízeltechnikához méltatlan kerregés és
szörcsögés töltötte be az amúgy luxusfelszereltségű Focusok
atmoszféráját. Efelett már a szélzaj válik meghatározóvá. Utóbbi
szabálytalanul nagy tempónál már kimondottan zavaró. A motorhang nem,
hiszen nem hangos, csak csúnya.

A hamar megszokható billenős futóműtől eltekintve az autó
nagyon-nagyon durva, hajtós hegyi kanyargásban is jól viselkedett,
a motor, a váltó és még a fék is jól bírta a hajszolást, csak a
gumik lágyultak ki egy kicsit a folyamatos erőltetésben. A kétezres
dízel hatsebességes váltója kevésbé precíz, mint az 1,6-os ötgangosa,
de a vaskos, rövid váltókart mindkét autóban öröm kezelni. Ahogy ezt a
két motornál már mindenféle autókban korábban is tapasztalhattuk, a 136
lovas kétliteres motor autópályán is, kanyarokból kigyorsítva is bőven
elegendő a kasztniba, a 110 lóerős 1,6-os meg még épp elég bele, a
kisebb teljesítményt szolid fogyasztással kompenzálja. Aki nem tud
dönteni, választhatja a Focust 1,8-as, 115 lóerős TDCi-vel is, de ezt
most nem próbálhattuk ki.

Mit mond az autóról a
Ford?

A bemutatón rendhagyó módon nem volt hivatalos sajtótájékoztató, a
nagyvállalat szócsövéül ezúttal nem hús-vér fejlesztőmérnökök
garmadája, hanem részletes sajtódokumentáció szolgált.
A Focus limuzint kizárólag a Ford valenciai üzemében gyártják. A
modellcsalád utolsóként bemutatott tagjától a Ford leginkább az ázsiai
piacokon vár sikereket, itt hagyományosan kelendőbb a klasszikus
formájú autó.

"Elejétől úgy terveztük, hogy az új Focus-család fontos tagja lesz
ez a modell - idéz a sajtóanyag a Ford európai termékfejlesztési
alelnökétől, a vicces nevű Derrick Kuzaktól.
-
Bizakodunk, hogy ez az összetéveszthetetlen forma egyre nagyobb
szerepet játszik mind itt Európában, mind egyéb fontos piacainkon,
ahol európai tervezésű kocsikkal lépünk fel."

"Az új négyajtós Focus megmutatja, hogy a Ford képes friss
szellemmel telített, elegáns autót építeni" - állitja Claudio Messale
vezető formatervező.

"A hűtőmaszktól induló, majd a géptetőn és a döntött
szélvédőoszlopon ívelő vonal rajzolja ki az ajtók kontúrját, amely
kecsesen lendül végig a nagyfelületű oldalablakok felett, és a
Focus egyik jellegzetességét képezi. Az elegáns, limuzinszerű
harmadik oldalablak könnyeddé teszi az autót, és sajátos formát ad
neki. A csomagtér oldalfalát az új hátsó sárvédő képezi, amely
egyéni, háromszögletű lámpaegységben folytatódik. A piros bura
fényjátszó hatású, átlátszó, kettős középrészt kapott. A szépen
formált csomagtartófedél elegánsan köti össze a lámpákat, és
tekintélyes rakodóteret sejtet."

A négyajtós Focus (tényleg, miért nincs rendes neve, miért kell
négyajtósozni?) tényleg szép, komoly autó, első pillantásra nagyobbnak
sejlik kategóriájánál.
A Mazda 3 - Volvo S40 - Focus trióból ő tűnik a legnagyobbnak.
Belül is. A helykínálat bőséges, csak a széles középkonzol lóg be
idegesítően az elöl ülők lábterébe. Gondolkoztam, berakjam-e ide a jobb
térdemen keletkezett véraláfutást illusztrációnak. Végül a jó ízlés
győzött, de higgyék el, ott van az még most is, és biztosan nem a
sport, hanem vitathatatlanul a Focus műve.

A Focusban utazók sokfelé pakolhatják szét dolgaikat, a legmókásabb
a műszerfal tetejébe rejtett felnyíló fedelű kis titkos fiók. Kár, hogy
a fedél silány anyaga nem illik az egyébként igényes, kellemes
tapintású berendezési tárgyak közé. Ugyanígy kirí a példás minőségű
belvilágból a napellenző lámpácskájának fedele és a rádiónak a kormány
mögé suvasztott, utólagos kendácsnak tűnő, brutális kapcsolópanelje.
Jaj, ez most teljesen negatív kicsengésű bekezdés lett, ide kell
írnom még egyszer: e három apró, feledhető cucctól eltekintve a
négyajtós Focus belvilága (legalábbis a GHIÁ-é) szép, funkcionális,
minőségi és elegáns.

És most jöjjön a lényeg.
Nem csupán jó nagy és jól pakolható a csomagtér, látszik, hogy a
Focus fenekével élvezettel és hosszasan foglalkoztak a mérnökök.
Odafigyeléssel simogatták, paskolgatták, gyúrták gondos kezek, mire
elnyerte jelenlegi formáját.

A főként Kínába és az ázsiai-óceániai térségbe szánt modell
Dél-Franciaországban is megállta helyét. Szép, nagy, autóforma szedán
(nem is merem kompakt modellnek nevezni), sokkal elegánsabb jelenség,
mint az előző lépcsős Focus. Ha nem is csodálta meg a vadonatúj modellt
Nizza, Cannes és Monaco autóügyekben a sok Rollstól és Maseratitól
megkérgesedett lelkű népe, mindig jó érzés volt megállni vele az utcán,
elballagni pár lépést és rácsodálkozni.

Ja igen, Monaco. Sajnos kénytelenek voltunk szándékosan
eltévedni az amúgy homlokegyenest ellenkező irányban meghatározott
tesztútvonalakról. Szánom-bánom, de nem bírtam ellenállni páromul
jutott kollégám unszolásának, hogy nézzük meg, hol élnek a gazdagok. No
meg a lehetőségnek, hogy autózzak egy kicsit az épp a májusi Grand
Prix-re készülődő Monte-Carlo egyedülálló városi Forma-1-pályáján. És
lőn, és befordultam ott, ahol előttem már Senna és Piquet és Coulthard
és Schumacher már oly sokszor, és ez talán még a legújabb Focus
fenekénél is szebb volt.