Felhívtak egyszer a Renault marketingesei, hogy miért az ő terméküket választottam. A kedves női hangot sikerült meglepnem: a reklám miatt. Előtte gőzöm sem volt a típus létezéséről, annyira belesimult az utcaképbe, hogy észre se vettem. A kocsmai söprögető felkeltette érdeklődésemet, és hamar kiderült, hogy rendkívül kedvező ár-érték arányú kisautót árulnak hárommillióért (2000 decembere).

hirdetés

98 lóerős, 1,4-es motor, sportülések, hosszabb első és második
fokozat a nem Tech'Run kivitelhez képest, alapáron légkondi hővédő
üvegezéssel, könnyűfém felni a pótkerékben is, fekete metálfény,
elektromos ablakok, két légzsák, pirotechnikai övfeszítő, kormányról
vezérelhető rádiómagnó hat hangszóróval (nincs RCA kimenet), az ülés
beállítását megjegyző előredöntés, narancssárgával megvilágított
műszerfal fehér számlapú órákkal, fordulatszámmérő, sportosabb
futómű.

Ez a motor a paletta közepe felé található, felette van még 1,6-os,
2,0-es és 3,0-es benzines, az akkori kínálatból alatta az 1,2-es, egy
szerényebb 1,4-es és a dízelek.

Az amúgy remek oldaltartású és kényelmes ülésekben pattoghatunk
naphosszat a budapesti utakon,
rugózása és csillapítása a kemény fokozatban ragadt Citroenekhez
hasonlítható, anyukám mégis szereti. Én kevésbé, a tervezők nyilván
arra gondolhattak, hogy egy 1000 cliós kocsit valahogy az úton kell
tartani ámokfutás közben, mert bizony már erre is alkalmas ezzel a
motorral.

Két évig használtam, ami tartós tesztnek kicsit sok, de a rengeteg
szórakoztató történet miatt megérte:

Az első hiba a légzsák meghibásodását jelző lámpácska kigyulladása
volt, amit a Renault szakemberei azzal magyaráztak, hogy
takarításkor esetleg a tulaj véletlenül széthúzza az utasoldali légzsák
vezetékét, amit hasonló esetben csak össze kell dugni.
Gerapppppaaaaa.

A második hiba egy zivataros nyári délutánon ért, egy
reccsenéssel félúton megadta magát a bal oldali elektromos ablak
szerkezete. A Renault szakemberei azzal vigasztaltak, hogy gyenge a
szerkezet ilyen súlyú ablakhoz (tényleg hosszú az ajtó), ez
feltehetőleg visszatérő hibaforrássá válik. Nem lett az.
Gerapppppaaaaa.

Harmadik meglepetésként ért,
amikor a fogyasztás hirtelen felszökött az addigi 8 literről
14-re, amit a gyújtástrafó (hengerenként van egy) cseréjével
orvosoltak, és nagy csodálkozások közepette megállapították, hogy ebben
a kocsiban nem ettől a beszállítótól való tekercseknek kellene lenniük,
de jótállásban nem cserélték ki, fizetni kellett, azóta sem értem,
miért. Gerapppppaaaaa.

A garanciaidő lejárta után kilyukadt a légkondi hűtője
(gerapppppaaaaa), ami egyértelműen konstrukciós hiba, hiszen egy közeli
alkatrész dörzsölte ki. Mind a hűtőt, mind a nyomáspróbát, mind a
feltöltést magánszerelőnél intéztük a korábbiakból okulva, további
kiadások. Hurrá.

Egy alkalommal elfelejtette az egyik kulcsot, nyitni nyitott, de
nem indult vele. Elemcsere, semmi. Haza a másik kulcsért, kocsi
szervizbe, új kulcs hat hét. Gerapppppaaaaa.

Mindannyiszor becsületesen megjárta a garanciális átvizsgálásokat és
egyéb okokból a szervizeket, de szervizkönyve többnyire üresen tátong.
A szervizek sajátossága, hogy minden esetben felmerül a komputeres
átvizsgálás. Érdekes és egyben gerapppppaaaaa. Az utolsó érdekesség
rakoncátlankodás ügyben, hogy gyertyákat kellett soron kívül cserélni,
mert valakik valahol elfelejtették.

Médiasztár is volt a kocsi,
mert az Egressy úton rászakadt a troli vezetéke, a tűzoltóság
fotósa megörökítette, de a képeket annak ellenére sem sikerült
beszereznem, hogy egy kései órán a
lánglovagok.hu négy percen
belül válaszolt levelemre. Gyakorlatilag az összes elem és a szélvédő
karcolódott a vastag rézvezeték rászakadásakor. Aztán amikor a
szakemberek végighúzták a környező autókon a leszakadt pár száz méter
vezetéket. Ügyes húzás volt. Ennek az ügynek a biztosítós (saját casco
természetesen) rendezése egy külön cikket is megérne, hál'isten, az
elektromos rendszerben semmi sem sérült, csak a kasztni jajveszékelt
néhány ponton.

Az első ülések kényelme kifogásolhatatlan, a hátsóké már nem ennyire,
ülőlapjuk rövid, a dönthető támla túl meredek, a tetőből érkező és
mágnessel rögzülő biztonsági öv maga a csoda.
Érthetetlen, hogy a hátsó, amúgy nagy ablakok miért nem nyithatók
pillangó módon, mint sok más típusban. Klausztrofóbiások csak elöl
üljenek, mert a lábtér sem bőséges. A tetőablakos verziókon a tetőablak
zörög, ezt a Renault eladói is megerősítették. Kellemetlen, hogy a
hipergazdaságos üzem miatt télen kb. 15 kilométer megtétele kell, hogy
emberi hőmérsékleti viszonyok alakuljanak ki.

Az első ködlámpák megmaradtak, pedig kelendőek ezeken a
modelleken - egy csavarhúzó és egyetlen perc elég az eltávolításukhoz.
Hja a lámpák: a tompított izzók általában 6-8 havonta, néhány nap
eltéréssel adják meg magukat, ami misztikus. Szépíti a helyzetet, hogy
nőgyógyász legyen a talpán, aki a jobb oldalit kicseréli ujjtörés és
égési sérülések nélkül, mert ott mennek a hűtő és légkondi forró
gumicsövei.

Indulás után amerikai módra ránk zárja az összes ajtót, ami
paranoiás tulajdonosoknak jó érzés, nekem viszont azt juttatja eszembe,
hogy egy baleset után a tűzoltók nem tudnak kimenteni az égő roncsból.
De a szatyor legalább megmarad a pirosnál. A funkció a zárógomb hosszú
nyomva tartásával kiiktatható. A beltér borzalmasan kék, mind az
ajtókon, mind a plüsskárpiton, mind a műszerfalon a kék és a szürke
leghátborzongatóbb árnyalatait találták meg a Renault mérnökei. Talán a
sportülés oldalának a plüsse, amit meg tudtam szokni négy év alatt.

A rakoncátlankodásokat hajlamos vagyok megbocsátani a Cliónak, mert
amúgy remek kis kocsi, némi GTI-érzéssel a pattogóssága miatt és a
középmezőnyből felfelé kilógó teljesítményével. Sztrádán is
használhatóan rugalmas, a gyors kanyarokat is jól tűri és tolerálja a
futómű. A hátsó dobfékért szerintem kár, bekerülhetett volna egy tárcsa
is, gondolom ezen spóroltak a legnagyobbat a hátsó ablakok mellett,
mert minden más teljesen rendben van. Négy év budapesti használat és 64
ezer kilométer után sem kísérik utunkat zörgő hangok, ami nagy
pozitívum egy francia autóban. A szerviztapasztalatokat hagyjuk.

Most épp egy Twingót hajtok.