hirdetés

Urambátyám-ország vagyunk, ez a hiánypótló írás is amiatt
születhetett meg, hogy egy családtag vált érdekeltté Corsa-ügyben.
Mikor húgocskám tőlem, mint szakértőtől (muhaha) megkérdezte, milyen
autót vegyen egymillióért, természetesen azonnal visszakérdeztem: mire
kell neki?
Munkába járni napi 40 km-t oda-vissza, és valószínűleg csak pár
hónapig lenne rá szükség, mondta. Ja, mondom én, ha el is akarod majd
adni, Corsát vagy Polót vegyél.

Bizony,
hiába álldogál a használtpiacon számtalan pörgős kis olasz,
kényelmes kis francia, strapabíró kis japán autó, Opelék 8-10 éves
Corsája és Volkswagenék kicsit öregebb Polója iránt érdeklődnek a
legtöbben az egymilliós kisautó-kategóriában. Ez van, még a legszőkébb
plázacicák és a legkalaposabb úrvezetők is tudják a Volkswagenről, hogy
tartós meg presztízs, illetve az Opelről, hogy sosem kop el.

Ilyen a piac: a neten 1150-1500 köbcenti közötti motorkategóriában
'96-os 146-os Alfák, '99-es (!) 145-ös Alfák, '97-es, '98-as Saxók,
ugyanilyen évjáratú Daewoo Lanosok is akadnak kicsivel egymillió alatt.
Hét-nyolc éves Puntóval, uram bocsá' a nagyobb Bravóval is Dunát lehet
rekeszteni, ahogy Fiestával (és Mazda-pandantjával, a 121-essel) és
Escorttal is.
A Corsák a milliós értéksávban öregebbek picinyt, jellemzően
'95-'96-osak, csaknem minden esetben 100 000 km feletti
futásteljesítménnyel. A Polók még öregebbek és többet futottak, '95-ös
már csak mutatóban akad egy milla alatt.

A korzás öntudat

Meg is tekintettünk legott vagy tíz Corsát, egyik szebb, mint a
másik. Rögtön az elsőbe csak úgy dűlt be a szél a harmadik ajtó
mellett. Akkora rést hagyott a karosszériás Mester a kasztni és az ajtó
között, hogy simán kiláttam, nem vicc. A második csudaszép sportos
jószág volt, kagylóülésekkel, piros számlapokkal, csak hát - ami nem
látszott a hirdetés gyatra felbontású fotóin - minden karosszériaelem
más árnyalatban pompázott.

Volt '98-as is, már frissebb hűtőmaszkkal, csúnyán törve és
rosszul javítva. Még megnéztünk egy-két olajfolyásokkal, lepukkant
beltérrel, lejárt gumival és lötyögős-kopogós váltóval, futó- és
kormányművel bíró autócskát, aztán megtaláltuk, amire már azt
mondhattuk, kár tovább keresni.

Corsa-kronológia

A General Motors 1982-ben Zaragozában, Spanyolországban
megnyitotta új összeszerelőüzemét. A GM addigi legnagyobb Amerikán
kívüli beruházása az addigi legkisebb GM-modell, az Opel Corsa
gyártását készítette elő. Az autócskát kezdetben két- és háromajtós
kivitelben, Standard, Luxus és Berlina felszereltségben gyártották,
1,0, 1,2, 1,3 és 1,4 literes, karburátoros motorokkal. Két évvel
később érkezett az ötajtós modell. A befektetés sikeresnek
bizonyult, '86-ra elkészült az egymilliomodik, '89-re a
kétmilliomodik Corsa.

Ahogy egy
angol oldal fogalmaz (bár itt Vauxhall Nova néven ismerik az
autót), a motorok "
gyengék voltak teljesítmény, de erősek takarékosság
tekintetében".
Később GTE, vagy SRi, esetleg GSi néven egy 110 lóerős,
1,6-os injektoros motorral szerelt sportverzió egészítette ki a
kínálatot, 1990-ben enyhe frissítésen esett át a kasztni.

1993-ban került piacra tesztünk alanya, a gömbölyded második
generációs, azaz "B" Corsa. Az autó Eco, Swing, Joy, Sport és
GSi16V kivitelben létezett, 1,2, 1,4 és 1,6 literes benzinmotor, no
meg egy másfél literes Isuzu-turbódízel került a tömpe orrba,
45-től 106 lóerőig kínálva teljesítménylépcsőket. Európa számára
nem gyártottak többé lépcsőshátú Corsát - Olaszországban viszont
eladtak pár kombiverziót. 1996-ban Európa első háromhengeres és
tizenkétszelepes motorja, egy ultratakarékos, 55 lóerős egyliteres
nehezítette meg a versenytársak dolgát.

2001-ben jelent meg a jelenleg is futó
"C" Corsa,
2002-ben pedig az egyterű verzió, a
Meriva.
Forrás:
http://www.opelfreundeheavensgate.de

A Kiválasztottat 1995-ben és 120 000 km-rel ezelőtt gyártották,
ötajtós, piros, Swing felszereltségű, 1,4 literes, központi injektoros
motorral. Némi alkudozással 950 000 forintba került, kereskedésben
vettük. A főbb jelzőszámok újkorában: 60 lóerő 5200-as percenkénti
főtengelyfordulaton, 103 Nm 2800-nál, 15 másodperces 0-100, 155 km/h
végsebesség.
Aki többre vágyik, kereshet Si jelzésű autót, ahol a hengerenkénti
befecskendezőrendszer már 82 lóerőt csalogatott ki a motorból.
Jóval ritkább, mint a sima 1.4i és általában tuningcsodaként végzi -
akárcsak a még ritkább, 106 lóerős 1,6-os, hengerenként négyszelepes
GSi16V.

Az áttekinthető, egyszerű autó
áttekinthető, egyszerű motorterébe pillantva semmi különöset nem
láttunk, és ez így van jól. A váltón tócsában álló olajat vásárlás
után lemostuk, a bal oldali sárhányóról látszólag hiányzó takarólemez
nem hiányzik, hanem nincs, soha nem is volt, egyetlen Corsán sem.
Gyakorlatilag csak egy 120 000-es szervizt kellett csináltatni, szíjak
cseréje, olajcsere, szűrők cseréje 50 000 forintért - és hadd
menjen.

A beltérrel sem volt különösebb probléma, a jellegzetes korabeli
német design már persze idejétmúlt, a gumiszoknyás bajuszkapcsolók
pedig kimondottan ocsmányak, de
friss hatású maradt a tartósnak bizonyult kárpitozás, alig kopott a
műszerfal fénye. Autónkban még az Opeleknél jellemzően
gusztustalanra kopott váltószoknyát is kicserélték valaha egy olyanra,
ami még most is újszerű. Mindössze három hibát sikerült felfedeznünk: a
rádió keresőgombjai nem, vagy csak alig működnek, a külső levegő
hőmérője néha fals értéket mutat (persze az is nagy szám, hogy van
ilyen műszer egy tízéves kisautóban) a vészvillogó kapcsolója pedig -
mint szinte az összes korabeli Corsánál és Astránál - hajlamos
beragadni.

Ez utóbbi hibát látványosan sikerült demonstrálni, amikor az ujjammal
rámutattam a kapcsolóra és
mondtam a húgomnak, hogy ezt ne nyomja meg, mert beakad, rámentünk
egy zökkenőre, véletlenül megnyomtam és beakadt. Tízperces
bűvészkedéssel azért sikerült abbahagyni a folyamatos köszönömözést, a
piros gomb azóta tabu. Persze párezer forintért cserélhető lenne a
kapcsoló, de hát egy húgtól mit várjon az ember, forgó szirmú virágos
illatosító mindenesetre már van az autóban.

Ehelyütt kérek elnézés a piros pöttyös kormányvédőért is, de hát a
lányok már csak ilyenek.

A vezetőülésben örömmel tapasztaltam, hogy
a magasság az Opeleknél megszokott módon kurblis tekerentyűvel
állítható. Sajnos az ülőlap dőlésszöge fix, ami még nem lenne baj,
de rettentően lejt is hátrafelé. Kényelmesnek kényelmes, csak mindig
attól féltem, hogy gyorsításkor hanyatt esek.

Na nem mintha annyira gyorsulna az autó. Hiába nyom csak 850
kilót még az ötajtós kasztni is, a régivágású, egyszerű motor nem tud
csodát tenni. Óra szerint 160-at már ment a Corsa (ez talán még 150 is
van), a gyorsulás öreguras. Ráadásul hirtelen intenzív gázadásra nincs
gyors reakció, az autó megtorpan, összeszedi magát és lassan-lassan
kezd csak elnyamnyogni a többletbenzinen. Pörgetni felesleges. Szóval
nem vadállat, de legalább van idő elgyönyörködni az egyszerű
műszeregység helyes kis mutatóiban, mire a sebességmérő mutatója nagy
keservesen felkúszik a kívánt értékre. Bele sem merek gondolni, milyen
lehet az 1,2-es Corsa.

A Swinghez '95-ben nem járt szervokormány, de a nagyméretű
kormánykerékkel és a nagy kormányáttétellel még húgom sem panaszkodik
nehézkes manőverezhetőségre.
A futómű inkább kényelem-, mint állatkodáspárti, de ebben az autóban
ez így van jól. A váltás pont annyira precíz és könnyed, mint
amilyennek egy olcsó német tömeg-kisautóban lennie kell. Vagyis a kar
lötyög és nehézkes, de soha nem akad. A zajszint már normál országúti
tempónál is magasabb kissé annál, mint amit egy mai kisautótól várna el
az ember, de a kortárs konkurensek között tapasztalataim alapján több
zajosabb (Swift, Punto például) akad, mint csendesebb.

A Corsa 2443 mm-es
tengelytávja 7,7 centivel rövidebb csupán az
Astráénál,
ennek megfelelően még magam mögött is tűrhetően elférek. Öt átlagos
termetű felnőtt, ha nem is főúri kényelemben, de törődés nélkül
eljuthat A-ból C-be, persze azért jólesik B-ben kiszállni egy
nyújtózásra. A csomagtartó méretére sem lehet panasz, ma már szokatlan
viszont, hogy az üléstámla csak egyben dönthető. Fejtámlákat, középső
automata övet is hiába keresünk hátul.

Corsa és Sarolta

Megvallom őszintén:
korábban nem sokra tartottam a Corsát. Volt egy a családban
(unokatestvérem
feleségéé), egy háromajtós alapkivitelű jószág, úgy tűnt, hogy
használható, lélektelen kis városi személyszállítóeszköz, semmi több.
Azóta már tudom, Corsája válogatja.

Képzeljék, még ötletes és fantáziadús kis részletmegoldásokat is
találtam benne! Ott van például a belső tükör elsötétítésére
szolgáló kis bigyó: nem az emberi ujj számára megfoghatatlan pöcköt
kell billenteni, mint a legtöbb korabeli (és a legtöbb új) autóban,
hanem elegánsan elfordítunk egy kapcsolót, hihetetlen! Vagy az
ablakemelő: mindkettő le-fel automata, egy tízéves Corsában, bámulatos!
A csomagtartóban gumiszalag tartja a helyén a KRESZ-csomagot, nahát! A
Swing felszereltség még további extrákat is tartogat, belülről
állítható tükrök, központi zár és műszerfalba integrált kijelzőjével a
maga korában hi-technek számító, hellyel-közzel ma is működő gyári
rádiómagnó emeli a komfortszintet.

Ezt a kis piros Swinget
én már elfogadtam, csaknem szeretem, húgom viszont egyenesen
imádja. Akár tucatautó, akár nem, hétköznapi nyugodt tempójú
jövés-menésre akár még országúti használatban is megfelelő, a
kategóriában kimondottan tágas, viszonylag kényelmes, nyugodt jószág,
hét liter alatti fogyasztással eljárkál. Sosem vennék ilyet magamnak,
de már meg tudom érteni azt, akinek a Corsa pont megfelel. Feltéve hogy
nő az illető.