Íme, a forma, ami egész más élőben, mint a képeken. Az írott sajtó, légyen az akár online, mint mink vagyunk, azzal a súlyos fogyatékossággal terhelt, hogy pont ezt a különbséget nem tudjuk megmutatni, hiszen mi is csak képekkel rendelkezünk. Hát tessék, ezek vannak, egy furcsán aránytalan autó látható rajtuk.

hirdetés

És legalább felmérhettem,
miben különbözik a profi fotós az amatőrtől - nekem nem nagyon
sikerült olyan szöget találnom, ahonnan jól nézne ki. A hátulja még
csak-csak, de az az előző Audi A6-ról vagy honnan is van. Esetleg
szemből, mert az Aston Martintól hűtőt lopni mindig hálás dolog, és nem
tudom, direkt van-e a vicc, de a
hűtőrács jégkockatartó alakú.

Először fordul velem elő, hogy egy Peugeot egyetlen eleme sem
tetszik igazán. A sulyok elvetése leginkább az orrán látható: az
autógyártás közelmúltjából nem emlékszem ekkora túlnyúlásra. Igazából
nemcsak a túlnyúlás hatalmas, hanem az egész orr, biztos idén van
valami De Gaulle-évforduló, és ez egy formaterv-
hommage. Nemcsak az arányok, de a forma is a szabad
Franciaország emigráns kormányfőjére emlékeztet. De - talán hogy
megmaradjanak a titkos tiszteletadás szintjén -, Charles De Gaulle
közel ülő, szúrós tekintetű szemei helyett épp az ellenkezőjét alkották
meg.

Ezekkel a túlhúzott lámpákkal furcsa, elmosódott szemű
mélytengeri élőlény - márpedig azok között több a furcsa, mint a szép.
Tényleg nem szívesen gyalázom tovább, de úgyis mindenki észreveszi
majd: az amorf fényszóróhoz egyáltalán nem illik a határozott élű,
szögletes ködlámpa, ahogy kettejük közé a kis krómcsík sem.

Néha kifejezetten dermesztő, hogy
a Peugeot-nál mennyivel szívesebben foglalkoznak a lényegtelen
dolgokkal, mint a fontosakkal. Egy autón az egyik legfontosabb a jó
váltó volna, egy jó kuplunggal. Ebben ilyen egyáltalán nincs, pedig egy
kézi váltós autóban ez az egyik legfontosabb és leggyakoribb minőségi
inger.

Viszont a külső visszapillantó tükrök a központi zár hívó szavára
behajlanak.
Odabent viszont nincs egy rendes napszemüvegtartó, de olyan hely
se nagyon, ahova egyáltalán beférne egy szemüveg. Raktak egy kis üreget
a kilímaverzérlés-egyéb komputer kijelzője alá, de az olyan kicsi, hogy
legfeljebb aprópénz férne bele, annak meg nem jó, mert magas perem
híján minden kihullik belőle az első gyorsításkor. Fantasztikus, hogyan
sikerült egy ennyire hiábavaló üreget kialakítani, ami ennyire nem jó
semmire.

A csomagtartót ugyanazzal a trükkös gombbal működik, mint a 307
CC-é, ujjunkat a nullába dugván tárjuk a kuffert. Ablaktörlőből is a
307 CC szisztémája került át: a nagy lapátok egyetlen mozdulattal
cserélhetők, ilyet először a jelenlegi VW Polón láttunk. A 307 CC-n
csak felnyitott motorháztetővel lehetett felhajtani az ablaktörlőt,
tetszett is, hogy gondolnak a tolvajokra, a 407-esé viszont zárt
gépházzal is cserélhető. Úgyhogy most már nem tudom, mit tartsak a
Peugeot gizmófelelőseiről.

A beltéri dizájn nem rossz, elvégre
számos elem a 406 Coupéből került át, ami szép, de egy
modellváltáskor talán nem csak én szeretnék új kilométerórát. Ha már
generációváltásról beszélnek, legalább olyan dizájnváltást szeretnék,
mint az új Volvo S40 belseje, hogy az olyan anyja-se-ismerne-rá
modellváltásokról, mint az Astráé, ne is beszéljünk.

A szélvédő alatti nagy műanyag fennsík formái talán a nascai
vonalakkal rokoníthatók: első látásra semmi értelmük, talán a
magasabbról készített légifelvétel kiadná a lényeget. És igen, tényleg
érdemes volt! Most vettem észre, hogy középtájt ugyanolyan rostély van,
mint ami a Mercedesekben gondoskodik a huzatmentesen beáramló,
egyenletesen elosztott levegőről.

Az index jelzőhangja egész nosztalgikus: régi újhullámos
zenészeknek egyből beugrik a Neue Deutsche Welle tombolása idején 3600
forintért kapható Casio szintetizátor dobgépe ("rock 1", muhaha), a
többiek meg emlékezhetnek a Trio Da da da című számára. Esküszöm,
második nap már minden kanyarodáskor rázendítettem az
Ich lieb' dich nicht, du liebst mich nicht-re.

A műkevlárra emlékeztető sorminta viszont a lehető legnagyobb kapufa
egy ilyen autóban. A típusnak eleve csak a marseille-i taxik közt van
versenyváltozata, ralizni a 206-ossal meg a 307-essel szoktak. A
műkevlárt csak olyan lelkesedéssel tudom elfogadni, hogy ezzel sikerült
kigyógyulniuk a fabetétből, de sajnos ez se sokkal nagyobb áttörés,
mint a heroin helyett adagolt metadon. Csak hogy lássam, az autó
rendesen ki van könnyítve? Műkevlár elöl, műkevlár oldalt, az ajtókban,
a váltó körül - enyhítő körülmény, hogy a szürke-fekete minta illik az
ülések apró kockás kárpitjához, de a műkevlárra hadd ne én keressek
további mentségeket. Ez egy rendes, méretes limuzin, a
Citroën C5
padlólemeztársa, ebbe tegyenek valami bakelitszerűt vagy
műalumíniumot.

Az ergonómia közepesen tűrhető, a bajuszkapcsolók elhelyesésében semmi
extra, a klíma-hifi-komputer kapcsolói viszont picikék, és össze-vissza
vannak, idő kéne a megszokáshoz. A Peugeot-nál egyébként valakit
megijeszthetett egyszer a zene, mert ha bekapcsolt CD-játszóval
állítjuk le az autót, legközelebb újra, külön be kell kapcsolni a
hifit. Persze, engem is ijesztett már meg így a Motörhead, csak én azt
szeretem.

A rohadt váltó mindig ránt. Ha kiforgatjuk a fokozatot, azért,
ha nem forgatjuk ki, azért. Egyesből kettesbe, kettesből hármasba, nem
a sportos közlekedés, hanem a semmi miatt, hiszen mindig van rajtunk
sapka, vagy nincs. Nyilván nemcsak a váltógomb, de az egész szerkezet a
406 Coupéból van, pedig az egész 406-szériából a váltót kellett volna a
leggyorsabban elfelejteni, a gépsorokat bezúzni, a tervrajzokat
elégetni, a munkásokat pedig, akik valaha láttak ilyet,
családtagjaikkal együtt áthelyezni a Cassini Szaturnusz-szondára. De
nem, inkább hoci, jó lesz az még a modellváltás után is! Hát persze. Az
a citerahúrszerű rezonancia, amit a 406 Coupéban éreztem, ebben nincs
meg, de lehet, hogy csak pár kilométer kérdése.

A 407-es fénypontja a kormányzás és a futómű, nagyon finoman
reagál a kisebb mozdulatokra is, és lelkesen kanyarodik. Túlzásokba
persze nem eshetünk, mert az az egy tonna az első tengelyen garantáltan
éreztetni fogja, hogy ő világéletében szívesebben haladt egyenes
vonalban, de az biztos, hogy ebből a súlyelosztásból kihozták a
maximumot. Elöl kettős keresztlengőkar fért a hatalmas orrba, hátul meg
a
vicces megoldás. A fék
is jó (100-0 negyven méteren beül), és elfogadhatóan adagolható, de
persze e mellett a váltó mellett könnyű brillírozni.

A helykínálat nagyon jó, bár a
C5 bálnatestét
nehéz lett volna felülmúlni. Ez annyival kisebb, amennyivel elegánsabb,
ráadásul a hátsó ülés könnyen vízszintezhető, és közében kapunk egy
sílécalagutat is. Elsőre nem tűnik fel, de jó szélesre nyílik a hátsó
ajtó, és hiába kanyarodik lefelé a tetővonal, még így is nagyon
kényelmesen be lehet ülni. Ha indul a Peugeot egy rendőrautó-tenderen,
biztos előnyére válik, hogy itt majd nem kell a beszálláskor
lenyomkodni az őrizetes fejét, bele ne verje a tetőbe. Hidraulikus
motorháztető-kitámasztó nincs. A csomagtartó 407 liter - talán ha
kisebb motorházzal és előbbre tolt motorral dolgoznak, akár egy
százassal is több lehetne.

A vicces és egyben szomorú, hogy ugyanazt mondhatom, mint a
406 Coupéról: kézi
váltóval büntetés, automatával egész jó lehet. És még a 407-es is
megszépülhet. Ha összességében nézem a 407-est, és csak azt,
hirtelen semmi se jut eszembe, amiért ilyet venne valaki. Ha
végignézünk a vetélytársakon, már más a helyzet. A Mondeóban
határozottan több hátul a hely, az A4-es, a Passat és a C-Mercedes
határozottan drágábbak, és például nem biztos, hogy van olyan jó
dízelük, mint a PSA konszern 136 lovas 16 szelepese. A
Kia Magentis egy
vicc, az
Alfa 156 kicsi, a
Volvo S40-nek nem ilyen
jó a futóműve... Sorolhatnám, de igazából magamat se tudnám meggyőzni.

Értékelés: 3