Amikor kijött az új Accord Type-S, összefutott a nyál a számban. Azok után, hogy annak idején volt szerencsém vezetni a Type-R-t nem csoda, hogy azonnal izzadni kezdett a tenyerem. Csak egyetlen betű, és bár tudom, hogy sport- és versenykivitel között - akár alkatrészről, akár autóról legyen szó - óriási a különbség, mégis izgatottan vártam, hogy végre kipróbálhassam a jelenleg kapható legsportosabb Accordot.

hirdetés

Akarva-akaratlan eszembe jutott a Mazda6 GT Sport, amelynek
sportossága sokkal inkább külsején, mintsem menettulajdonságain
érződik. Bár a kasztni dögös, az autó inkább lendületesen húz, mintsem
sportosan hasít. Visszatekintvén a Honda hagyományaira azonban úgy
éreztem, ezúttal másképp lesz. 2,4 literes motor, 190 lóerő, igen,
etúttal másképp kell, hogy legyen!

Az Accord markáns, de szolíd. Szerintem szép is, de kétségtelen, hogy
jóval visszafogottabb, mint féltestvére, a 6-os. Mivel már
foglalkoztunk vele egy korábbi cikkben (
Honda Accord Tourer 2,0 ), esztétikailag nem is taglalnám hosszan.
Az egyszerű, szinte tökfekete belső tér engem - kollégámmal
ellentétben - nem hatott meg. A versenyautók belső karbon-kevlár
borítására némileg emlékeztető műanyag és a kizárólag a Type-S-hez járó
narancspirosas fényben fürdő műszerfal sem enyhítette a lehangoló
érzést, hogy egy halottaskocsival hasítok kétszáz feletti tempóval az
autópályán, Németországban.

"S"-sajátosság a nyúlfarknyival megtoldott első, és a még ennél is
nyúlfarknyibbnyival megtoldott hátsó spoiler, a karakteres küszöb és a
csodaszép, egyedi, grafitmetál színű 16-os könnyűfém felni.
Követhetetlen az extrák sora, az esőérzékelős ablaktörlőtől a
fényszórómosón át, a kétoldalt külön-külön szabályozható klímáig
belezsúfoltak mindent, ami csak az eszükbe jutott. Az üléspozíció - a
modell nevével ellentétben - egyáltalán nem sportos. Jó magasan, teljes
kényelemben terpeszkedhetünk. A kilátás minden irányban zavartalan.
Minden állítható, de akárhogyan mesterkedtem, folyamatosan az volt az
érzésem, hogy a bőr borítású kormány nincs elég távol a fogamtól.
Egyébként is túl vékony.

A hatfokozatú kéziváltó, a két darab, jó téliszalámi méretű
kipufogóvég - csakúgy, mint a 2,4 literes soros, négyhengeres, változó
szelepvezérlésű i-VTEC motor - megtalálható az Executive elnevezésű,
napfénytetőtől büszke kivitelben is.
Kell, hogy legyen még valami "S"! Makacs természetem további
kutatásra ösztökélt. A féktárcsák mérete (300 mm/260 mm, az első belső
hűtésű) nem privilégium, sehol egy sperrdifi. Na jó, van még egy
apróság, a Type-S logó, de ez egyrészt elenyésző hatással van az autó
menettulajdonságaira, másrészt esztétikai értéke is marginális,
harmadrészt tényleg nincs több Type-S sajátosság. A luxus modell, az
Executive, és a Type-S között gyakorlatilag annyi a különbség, hogy míg
előbbihez rendelhetünk bőrkárpitot meg DVD-s, érintőképernyős
navigációs rendszert, utóbbira felszerelnek egy rakás műanyagot. Még
mindig nem hiszek a szememnek, el is határozom, hogy jól meg fogom
cibálni a haját. Kell, hogy legyen valami turpisság, ami a lassan
misztikussá váló elnevezést igazolja.

190 lóerő és 220 Nm maximális nyomaték nem rossz egy kettőnégyestől,
de távolról sem hasonlítható például a VTI Civic kiélezett egyhatosának
163 lóerejéhez. Sem a karakterisztikája, sem a hangja nem vetekszik egy
igazán sportos Honda-motoréval. Az i-VTEC motor intelligenciája abban
rejlik, hogy a szelepvezérlés már nem fix fordulatszámnál, hanem
terhelés függvényében mindig máskor kapcsol át, észrevétlenül. A
magas fordulaton fellépő drasztikus teljesítmény-növekedés, és
mellékterméke, az utas torkából előtörő eszeveszett visítás így
elmarad, hiába tiporjuk a gázpedált a végsőkig. A gyorsulás élménye is
kissé turbódízeles, persze csak akkor, ha egy R rokonához hasonlítjuk.
Ha önálló darabként, egyszerű sportlimuzinként tekintünk rá, akkor a
gyorsulással nincs semmi baj.

<
>

Határozottan indul el, már alacsony fordulaton is kezes, fölösleges
egyfolytában leforgatni. A 100 km/h-s sebességet 7,9 másodperc alatt
éri el.
Ez a tempó egy hangos, sportkipufogórendszerrel élénkített, kicsi,
rázkódó
Opel Astra GSI -ben akár életünk meghatározó élményévé is válhat, a
hatalmas, csöndes, kényelmes és megfontolt Accordban viszont fel sem
tűnik. A hatsebességes váltó - mint a cég többi modelljében található
váltók nagytöbbsége - természetesen tökéletes, csakúgy, mint a
fokozatok elosztása. Minden sebességtartományban új lendületet vehetünk
a gázpedál tiprásával, egészen 227 km/h-ig. Városban 12,7, városon
kívül 6.9 liter benzinre van szükség mindehhez. Legalább jól
fogyaszt.

A kormányszervó könnyedén jár. Egyujjas technikával parkírozhatunk, de
némiképp elrontja a vezetés élményét, hogy a nagy sebességű kanyarokban
sem keményedik fel kellőképpen. A kényelmes rugózás következtében
az útról kapott információ mennyisége is elmarad egy igazi
sportkocsiban tapasztalhatóktól. A futómű nem mutatott semmi
különlegeset, leszámítva az elhanyagolható apróságot, hogy a merev
kasztnival megtámogatva kategóriájában a leggyorsabbak közé tartozik.
Keményebb és teherbíróbb is kétliteres társainál, de óriási különbséget
nem tapasztaltam.

Precíz, nagyon jól autózható,
vetélytársaihoz képest sportos, csak sportosnak nem sportos. A
fékek, dacára az ABS és EBD - elektronikus fékerőelosztó -
rendszereknek, közepesnek bizonyultak, nehezen birkóztak a nagy
teljesítménnyel, no meg a tizennégy mázsás önsúllyal, bár ez
valószínűleg csak a téli gumik tökéletlen tapadása miatt volt. Cserébe
magasfokú bolondvédelmet biztosít a VSA névre keresztelt kipörgés- és
kisodródásgátló elektronika, ami mindig a legizgalmasabb pillanatokban
szabadítja meg az autót az általa fölöslegesnek vélt energiáktól. Ha a
sportosság szikráját meg szeretnénk őrizni, azonnal kapcsoljuk ki, a
gomb a kormány mellett található, rögtön balkézre.

Most, hogy lassan kezdek a végére érni, azt látom, hogy az egész cikk
elégedetlenséget sugároz. Igen, csalódtam. Senki ne értsen félre, az
Accord Type-S kivételes minőségű, gyors és agilis autó, minden
tekintetben tökéletesen megfelel az elvárásoknak. 7,7 milliós árával,
hétkilences gyorsulásával, extrák egész regimentjével komoly
vetélytársa kategóriája minden képviselőjének. Én viszont elkövettem
azt a hibát, hogy
az előző szériás
Type-R állatbarát,
nyers, versenyautós feelingjét vártam, cizelláltabb formában, de a
szakadék az "S" és az "R" között áthidalhatatlannak bizonyult.

Kipróbáltam viszont egy határozott, lendületes és ultraprecíz
sportlimuzint, amivel kényelmesen szelhetjük akár kétszáz km/h feletti
sebességgel az autópályát.
Inkább menedzserautó, mint utcai vagány. Ennek tudatában
tulajdonképpen újrafogalmazhatnám ezt az egész cikket, gyakorta
alkalmazván a "kolosszális, fenomenális és elképesztő" szavakat, de ez
most már így marad. Vagy a sport elnevezés vonatkozott kizárólag a
külsőre, vagy nekem vannak elrugaszkodott gondolataim evvel az egésszel
kapcsolatban, az adrenalinszintem mindenesetre - akárcsak a mama - a
helyén maradt. Ha tehát Önnek véletlenül pont van egy
Type-R-je, le ne
cserélje! A többiek viszont próbálkozhatnak bátran. Ajánlani tudom
mindenkinek, akinek fontos, hogy kényelmesen, gyorsan és biztonságosan
tegyen meg nagy távolságokat. Vezetési élményben senki ne várjon
áttörést.

Értékelés: Tökéletes technika, az igazi sportosság hiánya és az unalmas belső miatt : 4 és fél

<
>