A 406-os szép autó volt, de már kicsit elfáradt. Kéne pihennie legalább tíz-tizenöt évet, hogy megint frissnek lássék. A 406 kupé viszont azon kevés klasszikus közé tartozik, melyek egy másodpercre sem fáradnak el, és észrevétlenül, egyetlen ezred másodperc alatt válnak primőr áruból a dizájnmúzeum büszkeségévé.
Szép a 406-os szedán, de akárhogy is nézzük, már régi autó. Úgy
öregedett meg, ahogy az autók szoktak, és amiért időnként
modellváltásra van szükség - semmi gond, de látszik rajta, hogy nem mai
darab.
A kupé máshogy áll az idő múlásával, és igazából ezen látszik,
milyen az, amikor egy tervezőiroda csodát tesz.
A Pininfarina látszólag nem csinált vele semmi különöset, egyszerűen
kupészerűbbre szabták, hosszabb és agresszívebb orral, lapulós
fastback háttal.
A bemutató idején, 1996-ban még nem lehetett észrevenni a
csodatételt, akkor még csak egy visszafogott, szélsőségektől
mentesen nagyon szép autót láthattunk. Az igazi szépségek itt inkább az
összhatásban rejlenek: az autó három legszebb pontja az eleje, az
oldala és a hátulja. Olyan apróságok, amiken más autók esetében
szoktunk csemegézni, mint a
Fiat Barchetta
kilincse vagy a
Defender zsanérjai,
itt nincsenek - a tükör, a kilincs meg általában az apró dolgok
átlagosak, itt a nagy dolgok tarolnak.
Az oldalsó sziluett, ahogy a hátsó tetőoszlopok között
besüllyesztették a szélvédőt, vagy a finoman ellapított orr. A
késleltetett dizájnmágiára várni kellett néhány évet, de most már úgy
tűnik, a 406 coupé nemcsak megőrizte frisseségét, de
ha jövő ilyenkor mutatnák be, akkor is újdonságnak hatna. Pedig
már egész közel az új 407-es, és hamarosan abból is lesz kupé, kíváncsi
vagyok, az is ennyire tartós fogyasztási cikk lesz-e.
Ez a kupé mindenesetre 2003 júniusában haladta meg a százezres
darabszámot (a szedán 800 ezer felé jár).
A belsejére nehéz szavakat találni. Az is Pininfarina, és méltó
a külsőhöz. Bőr, Ascari, szépen varrva kormányon és üléseken, meg a
legutóbbi modellfrissítés során a műszerfalat is szépen bebőrözték.
Külön csemege a hátsó ülés, két meghitt kis bőrverem, amelyben végülis
egész jól elfér két felnőtt, ami elvileg elvárható egy középkategóriás
autóból faragott kupétól, melynek röviden
granturismo a neve.
Jó a kormány fogása, az üléspozíció, az ergonómia elfogadható,
leszámítva természetesen, hogy a kupé forma kizárólag a hátrafelé
történő nézelődés rovására valósítható meg.
Hátrafelé ebből se látunk többet, mint amennyi a túléléshez
feltétlenül kell. Az anyagok persze nem hibátlanok, de a középkonzol
műezüstjét könnyen megbocsátjuk a többiért, a levegőbeömlők műanyagával
kapcsolatban pedig nem tudtunk egyértelműen állást foglalni; még az is
lehet, hogy jó.
Az olcsóbbik 406 coupé létezik négyhengeres motorral is, de
ez a V6-os illik hozzá igazán. 3 liter, 194 lóerő, nem sok,
ellenben kevés, ekkora hengerűrtartalomból minden különösebb hegyezés
nélkül is simán kijöhetne több, de ezt nem teljesítményre hegyezték,
hanem sima járásra. Halk is a végtelenségig, agresszívebb pörgetéskor
is csak annyi motorhang szüremlik az utastérbe, mintha a szomszéd a
haját szárítaná. 0-100: 7,9, kézi váltóval. Automatával kevésbé fürge,
de én szívesen feláldoznám a gyorsulási előnyt.
<
>
Mert vannak azért gyenge pontjai. A leggyengébb láncszem a
váltó, pontosabban a kézi váltó. Annyira borzalmas, hogy hirtelenjében
nem is tudom mihez hasonlítani, hiába kutakodok emlékezetemben 120-as
Skodák és szétgyilkolt Renault-k között. Már érzetre is rossz, Föld
körüli úton járó bizonytalan mechanika, elég könnyű vele melléváltani,
és az erős motorral se mindig bír, egy pörgős kettes után gyakran
tiltakozik a hármas fokozat ellen.
Egy barátom kinyomozta, persze titkosszolgálati eszközökkel, úgyhogy
az információért sajnos nem állhatok jót, lényeg, hogy
ez szerinte az egykori Renault 19-es váltójának
"továbbfejlesztése". Az idézőjel annak szól, hogy ilyen esetben a
fejlesztés csak annyit jelenthet, hogy alkalmassá tették a Peugeot-ba
történő beépítésre. A használati nehézségek és undorítóságok mellett
érdekes volt megfigyelni, hogy úthibákon néha furcsa rezonanciákat
éreztem a kuplungpedál felől, olyasfélét, mint amikor egy gorilla
basszusgitározni próbál egy drótkötélpályán.
Nem is szidom tovább, úgy rossz ahogy van, viszont ez még senkit se
tántorítson el az autótól:
a Peugeot automata váltója nagyon jó, azzal kell 406-os kupét
venni. Illik a V6-os motorhoz, ugyanolyan barátságos simasággal
vált, mint ahogy az jár, és ez egyébként sem a szerpentinen
visszagangolgatós sportkocsi. Persze Porsche-Tiptronic lévén akár azt
is lehet. Ebbe illik az automata, városban is kellemes, de ez egyébként
is inkább kényelmes utazóautó. Még egy érv az automata váltós kivitel
mellett, hogy ehhez jár az elektrohidraulikusan változó első
lengéscsillapítás.
A rendszer ugyanaz, amit a 607-esben már teszteltünk; a lényeg, hogy
hirtelen kormánymozdulat és az ebből fakadó
változó terhelés hatására a lengéscsillapítók gyorsan
bekeményednek, és a kényelmes utazóautó pillanatok alatt ültetett,
kemény GTI-vé változik. Fontos és nagyon biztonságos extra
szolgáltatás. A 406 coupéban a rendszer kettővel kevesebb beállítási
lehetőséget ismer, mint a 607-esben, de ez legyen a legnagyobb baj.
A csomagtartó hatalmas, és ha csak ketten ülnek az autóban, a
vízszintesre dönthető hátsó ülés miatt iszonyatos poggyászvolument
hurcohatunk. Egy sima síeléshez viszont sem tetőcsomagtartó, sem
támladöntögetés nem kell, mert a hátsó támlában van sílécalagút. És a
kalaptartóban egy kedves figyelmesség: zárható rakodórekesz, hogy
minek, azt nem tudom, de mindig szeretem, ha egy gyártó magától ad
olyan pluszt, amit nem várnak el tőle - olaszos igényesség.
Vezetni pedig nagyon jó. Városban értelemszerűen jobb lenne az
automata, a büntető kézit leszámítva hihetetlenül nyugtató hatású a 406
coupé.
Kényelmes, csendes, bőrszagú zugoly, nem mondom, hogy négy
embernek is kényelmes, de nem is kélnyelmetlen. Használtan legalább
olyan jó vétel lehet, mint újonnan, mert ez a forma egyszerűen
elnyűhetetlen.
<
>
További cikkeink
