Vannak az életben megmagyarázhatatlan pillanatok, amikor az ember pár órára kiválasztottnak, a sors kegyeltjének érezheti magát. Ilyenkor különösebb megerőltetés nélkül, szinte maguktól hullanak az ölébe, amikről azelőtt legfeljebb csak álmodozni merészelt. Nagyon sok ilyen alkalmat nem tudnék felsorolni rövid életemből, de egyre teljesen tisztán emlékszem.

hirdetés

Még tavaly októberben történt, hogy - Palik Lacinak hála - a
Hungaroringen nyílt nap keretében boldog-boldogtalan kipróbálhatta
magát és kocsiját a versenypályán. Sajnos nem sok ilyen nap van egy
évben, száguldozni vágyó elmeháborodott viszont annál több akad,
következésképpen
sok várakozási idő és kevés autózás, mindazonáltal
felejthetetlen élmények várnak a látogatókra. Kiváló lehetőség
mindenkinek, aki szeret vezetni és csiszolgatná még a tudását.

Több éve látogatom a rendezvényt, eddig tehát nincs a dologban semmi
rendkívüli. A nagy nap előtti este viszont kaptam egy telefont. Egy
barátom közlölte, hogy mostanában vásárolt egy Mini Cooper S-t - igen,
a csúcsmodellt!!! - és akár ki is próbálhatnánk. Azonnal levert a víz.
Nem vagyok fanatikus, de ez mindenképpen ízletes falatnak ígérkezik.
Saját autómmal is sok örömöt leltem volna a dologban,
de egy Minivel sokkalta fennköltebb lesz az egész. Nincs ember,
aki ne figyelt volna fel erre a műremekre. Lehet, hogy valakinek
éppenséggel nem tetszik, de mindenki szívesen menne vele egy próbakört,
azt lefogadom. Némi zaklatott alvást követően végre csak eljött a
reggel. Beültem egyszerű, bukolikus kis GSI Astrámba és megtámadtam az
M3-ast.

A Hungaroring parkolójában már reggel tízkor teljes volt az őrület.
Egymást érték az autók, a sima egynégyestől a versenyautóig. Először
leszurkoltam a 6 500 Ft részvételi díjat, majd elindultam megkeresni a
barátom. Sok volt a csillogó-villogó, optikai tuningtól roskadozó
autócsoda, mégsem esett nehezemre megtalálni a Minit, ami egyedi
arcával egyáltalán nem hasonlított egyik körülötte álló társára sem,
élénk kék színe pedig szinte kikiáltott a tömegből. Olyan alapossággal
tervezték, hogy
gyakorlatilag egyetlen olyan részlete sincs, amit ne lehetne külön
kiemelni. A teste világoskék, a tető, a 16-os kerekek és a
visszapillantó tükrök pedig fehér színben pompáznak. (a fotók most
készültek, a téli felnikkel)

Az autó alján végigfutó fekete műanyagkeret, valamint a krómozott
díszcsíkok, kilincsek és tanksapka teszik már-már megdöbbentővé az
összhatást.
Képen már sokszor láttam, de ez így élőben egészen más. Földbe
gyökerezett lábbal hagyom, hogy hatalmába kerítsen a szépség. A
hatalmas fényszórók között elhelyezkedő légbeömlő, a krómozott dupla
kipufogóvég, a szolíd hátsó szárny és a kocsi oldalán és hátán lévő
piros "S" betűk hivatottak elsősorban jelezni, hogy nem egy közönséges,
mezei Minivel állunk szemben.

Nem kérdeztem, szabad-e, csak feltéptem az autó testéhez képest
hatalmasra méretezett keret nélküli ajtót, hogy tovább legeltethessem a
szemem. Belül a bőr és az alumínium uralkodik. Jobban mondva alumínium
hatású műanyag, ami elsőre nem tűnt fel, de miután feltűnt sem szegte
kedvem. Ízléses a kék-fekete, deréktámasszal ellátott sportosan kemény
bőrülés. Szembetűnő, hogy a valóban másodlagos jelentőséggel bíró
kilóméteróra bár hatalmas, a középkonzolon kapott helyet, velünk
szemben a kardinális fontosságú fordulatszámmérő műszer található -
igazi sportkocsihoz méltón. Tetszenek a kerek, olasz autókból ismert
légbeömlők.

Az ablaktörlő és a lámpa-index kapcsoló alumíniumszínű
műanyagkarokon foglal helyet, a maradék elektronikát a
középkonzolról vezérelhetjük ízléses, krómozott kapcsolók segítségével.
Ilyen autóhoz már légkondícionáló, és kipörgésgátló is dukál. Csak el
ne felejtsem kikapcsolni! Beállítom az ülést és a kormányt, majd igazán
sportos pozícióból, jó mélyen ülve - a kormány magasan - pislogok
kifelé az autóból és mivel még úgyis van egy jó fél óránk, ráveszem
barátom, nyomban próbáljuk ki közúton.

A motor 163 lóerős, 1,6 literes. Kompresszor segít, hogy 7.7
másodperc alatt 100 km/h-s sebességre gyorsítsam ezt a rövid, de széles
és jó nehéz - 1140kg tömegű - autókölteményt. Bőven elegendő indok,
hogy elfordítsam a kulcsot. Nagyobb hengerűrtartalmú motorokat
megszégyenítő morcossággal kezd brummogni, szép mély hangja van a
sportkipufogónak. A kuplung - ahogy illik - jó kemény, a hatsebességes
váltó nem rossz, bár ennyi pénzért szerintem jobbat is adhattak
volna.

<
>

Könnyedén indulunk, a kompresszornak hála már alacsony fordulaton is
kellemesen gyorsul a Mini, elegendő motorerőt szolgáltatva egy
határozott, sportos vezetési stílushoz. Szinte azonnal otthon érzem
magam benne, a folyamatos rázkódás az útegyenetlenségeken is ismerős.
A kormány mérete, csakúgy, mint a szervó, tökéletes. A kemény
futóműnek köszönhetően még azt is megtudjuk az útról, amit nem
szeretnénk. Visszafogott városi tesztútunk alatt gyakorlatilag
mindenből ötösre vizsgázik a Mini: jók a fékek, gyors és biztonságos a
kanyarokban, nem szuperszónikus, de kellemesen húz. Alig várom, hogy
visszaérjünk a ringre. Első, erősen pozitív benyomásom után igazi
csodát várok.

Nagy nehezen végre sorra kerülünk, megkezdődhet a felvezető kör. Egy
higgadtságra intő Astra kupás versenyautó vezet fel minket. Kisebb
szárnypróbálgatások már most is vannak, de nincs nagy tempó, alig
várom, hogy eltűnjön végre. Visszavisz a boxba, ahonnan egyénileg
indítanak el minket.
Utolsó ellenőrzés: ablak felhúzva, övek bekötve, adrenalinszint
megfelelő, zúzhatunk. A célegyenes végi féktáv jól sikerül, jöhet is az
első jobbos. Rögtön kiderül, hogy ami városi viszonylatban a
tökéleteshez közelít, az a versenypályán már nem igazán állja meg a
helyét. Élvezeti értéke persze van a dolognak, de a gyorsaság sajnos
hiányzik.

A Mini tökéletesen bolondbiztos, keresztbe-kasul autózhatunk
vele anélkül, hogy egy pillanatra is meg kéne ijednünk. Nem tolja az
orrát és remekül lehet mozgatni a fenekét. Megannyi lehetőséget ad,
játékos, színes a futómű. Feszesen tart, a sikánban, terhelésváltásnál
sem billeg, mégsem igazán gyors. A motorerő, mint az autópályán,
elveszik, de ezt tudtam is. Az viszont meglep, hogy saját Astrámmal -
hála a kőkeményre állított Koni gátlóknak - jóval gyorsabban szelhetem
a kanyarokat. Fájó momentum, hogy az ötödik kör végére a fék is
felpuhul. Az rendben van, hogy az újjáépített Hungaroring zabálja a
fékeket, de ennyi pénzért már elvárnám, hogy a sportos Cooper S-nek ne
adódjanak ilyen jellegű problémái.

Mindenesetre sikerült egy kiadósat autóznunk. Három óra tájékán
hagytuk magára az aszfaltcsíkot, teljes megelégedésben. A tömeg miatti
rengeteg várakozástól eltekintve remek napot zártunk: mindenki túlélte,
autót sem törtünk és vezethettem, ha nem is a Monte Carlo-i legendát,
de annak érzéki módon újjáélesztett változatát. Azt gondolom, hogy a
Mini Cooper S nagyon jó minőségű,
műszakilag és esztétikailag is fifikásan megtervezett autó, amit
el is várhatunk. A tesztelt darab már 40.000. kilométeren van túl
problémamentesen, ami megintcsak magától értetődő.

Mindazonáltal hiszem, hogy pénzünk nagyobbik részéért legendát, élő
műalkotást kapunk, csak ezután következik a technika. Már jóval
olcsóbban vásárolhatunk magunknak egy Civic Type-R-t, ami nem ilyen
szép, viszont sokkal gyorsabb, van hely hátul és a csomagtartója sem
jelképes.
Ez az autó nem a sportosságról szól. Aki hátul kénytelen ülni,
az készüljön fel némi "kisfiatos" szorongásra. Kesztyűtartó nincs, csak
egy kis polc, a tárolórekeszek sem túl nagyok és a csomagtartóba sem
lehet egy sporttáskánál többet bepréselni. Ez az autó tehát nem is a
praktikumról szól. Mi az, ami csak saját magáról szól, nélkülözi az
ésszerűséget, a szépség és a pillanat élteti csupán? Ez bizony nem más,
mint a szerelem. A Mini a szerelemről szól. Ugye milyen szép?!

Értékelés: Nagyon szép, jó minőségű, de nem praktikus és túl van árazva. Természetesen azért 5 csillag jár neki

Öt csillag egy nem praktikus, túlárazott autóért?

Szépsége szubjektív. Tele van jó minőségű, alumínium hatású(!)
műanyaggal. Egy ONE jobban megéri! - 3,5 csillag

GZ
<
>