Nincs csomagtartója, gyorsulása sem kitűnő, és úttartása sem kifogástalan, mint annak idején a Trabantkönyv hirdette a letűnt kor népautójáról. Mégis: lehet szeretni, és bár vannak hibái, meg lesznek is nyilván, öt év és 95 ezer kilométer után is elindul, megáll, és úgy fest, nem akar szétesni. Hát ezért, pont.

hirdetés

Mert már akkor is majdnem a legolcsóbb autó volt, amikor öt évvel
ezelőtt a család tulajdonába került, azóta pedig a legolcsóbb
újautó cím büszke tulajdonosa lett. Mert egyszerű, nem nagyon
ronda, biztosítása alacsony és benzint is keveset kér.

Amikor a jelenleg nálunk állomásozó Fiat
Seicento 900S típusú gépjármű némi családi segítséggel 0-km-es,
magyarán vadonatúj állapotában öcsém tulajdonába került, nem
gondoltam, hogy egyszer még a miénk lesz. Ugyanis amikor öcs
kigördült vele a márkakereskedőtől,
helyből nem működött a féklámpája. A kereskedő által
beszerelt hangszórók pedig olyan szarul szóltak, hogy leírni
nemhogy nem lehet, nem is érdemes. Ellenben sikerült úgy szétnyomni
a hangszórórácsokat tartó csavarok fejét, hogy kiszerelni nem lehet
őket. Ezúton is köszönjük.

1998-at írtunk, amikor a család valamiért úgy döntött, kell még
egy autó. Szerencsére nem még egy ember, voltunk már így is elegen.
Miután az anyagi tehetség csak a legalsó kategória választását
tette lehetővé, ott néztünk körül. A választás nagyjából a
klasszikus püspöklila Daewoo Ticóra, vagy valamelyik más színre
korlátozódott. Akkor mutatkozott be a Cinquecento utóda, a
Seicento, ráadásul nagyjából ugyanazon az áron. A családi
kupaktanács (nehogy má' Daewoo!) a Seicento mellett döntött.

A merkuros hajszát idéző nyomozás után
kiderült, a gépjárműből
az országban kizárólag fehér és fekete színű darabok állnak
rendelkezésre, ebből automatikusan adódott a válasz: fekete. Bordó
üléshuzattal. Még az 1979-es, PN 47-29-es rendszámú Daciánk
üléshuzatánál is rondább bordó, de legalább nem szakadt ki, még ott
sem, ahol erős dohányos öcsém, no meg én kiégettük az ülést.
Szerintem ez egyszerűen ronda, ellenben nőm szerint harmonizál a
szürke, fröccsöntött műanyag belsővel, és a fekete-szürke-bordó
kombináció még szép is.

Az autó maga egyszerű. Elöl vannak benne biztos valamilyen
rugóstagok, hátul pedig másmilyen lengőkarok. De nem hiszem, hogy
ez lényeges lenne, hiszen épp a legdrágább autókkal futkározók
fékeznek a legnagyobbat a kátyúknál, ahelyett, hogy kikerülnék őket
egy laza kormánymozdulattal. Márpedig a Seicentóval simán
megoldható, még szervó nélkül is. Merthogy,
miután az alapkivitel alapkiviteléről van szó, nincs.
Igazából a szervó is csak akkor hiányzik, amikor az ember átül a
család első számú kocsijának számító Alfa 145-ből. Egyébként el
lehet boldogulni vele, csak erőből kell tekerni a kormányt.
Parkolásnál.

Viszont öcsém annak idején, amikor nem
adtam neki kölcsön az akkori büszkeségemnek számító 33-as (1.7
i.e.) Alfámat, végzetes hibát követett el. Négy személlyel,
csomagokkal, saját bevallása szerint ahol lehet, padlógázzal, néha
száznegyvenel lehúzott Horvátországba és vissza. Ez sajnos a
két hátsó szilentblokk végét jelentette. Ami a kisebbik gond lenne,
más autóknál oldalanként nagyjából 5000 forintos anyagköltséggel
megoldható probléma. Csakhogy. A Seicento nem minden más autó.
Ebben - a márkaszerviz tájékoztatása szerint - csak a komplett híd
cserélhető, külön szilent nincs. Á.: 250 ezer. Ez úgy is maradt,
megszoktuk, simán le is vizsgázott. Rossz úton meg kopog.

Persze az sem tett jó a gépjárműnek, amikor öcsém tévedésből
kénsavat öntött az ablakmosótartályba, és amikor lestukkolt egy
motorost, aki a felezővonalon próbált lavírozni a belvárosban.
Szerencsére mindkét eset az autó hátsó traktusát érintette,
ilyenformán a hátsó ajtón viszonylag kevés a festék, ellenben
ékeskedik két csúnya horpadás. (A motoros jól van, köszöni.)

Az autó
fényezése egyébként maga a halál, ebben is emlékeztet a jóöreg
PN-es Daciánkra: ahol lehet, pattogzik, ahol meg nem, lekopik magától.
A legnagyobb kárt mégis az ablakon kidobott csikkek okozták, ugyanis
mindkét ajtón, az ablak környékén gyanús fekete foltok akadnak,
amelyeket reménytelen elüntetni. A hamutartót pedig megtalálni,
merthogy sikerült a sebváltókar elé, az ember bokájának magasságában
elhelyezni.

Van benne műszerfal is, meg helykínálat.
Pont amennyit három és fél méteren el lehet képzelni.
A szüzesség elvesztéséhez kevés, a mindennapi szükségletek
kielégítéséhez azonban éppúgy elég, mint az elődmodell
Kispolszkiban.

Mindezek ellenére átvettük a kisautót,
nagyjából fél éve. Hogy miért? Keveset fogyaszt, olcsó is volt,
újak a gumijai (Kormoran, de erről később), a vizsgáig még több
mint egy éve van. Emellett a városban megy, ahogy kell. Igaz,
ha az ember későn veszi észre a sárgát, hiába igyekszik
utolérni a többieket, esélye sincs, de nem kell lemaradni. Ha
sikerül elsőnek startolni, nyerő pozícióban vagyunk.

Sávot persze nem úgy váltunk, mint más autóval, hogy tükörbe
nézünk, visszakapcsolunk, meg ilyenek; magunk mellé nézünk, látjuk,
van-e három és fél méter, és ha van, az indexszel együtt már húzzuk
is a kormányt. Mindenhova befér, a többi autó meg úgyis meg tud
állni. Csak Kormoran gumit ne rakjon rá senki, hiába olcsó, mert
vízen csúszik, szárazon meg nem tapad. Az autó amúgy sem a
szerpentinek királya, hiszen a karosszéria úgy dülöngél kanyarban,
mint a szerző nyolc sör vagy egy szerkesztőségi értekezlet után.

De a Seicentóval az ember
nem a gyorsulási vagy a szlalomversenyek ásza akar lenni.
Ebben az autóban az ember akkor is király, ha egyszerűen csak nem
marad le, tartja a tempót. Nincs az az érzése, hogy azért győztem,
mert a kocsimban több száz lóerő dübörög, meg rengeteg elektronika.
Nem, én technikás vagyok, nagyon jól vezetek, koncentrálok és
cikázok, a dugóban simán felveszem a versenyt bárkivel, mind a 39
lóerőmmel. (Tényleg annyi, nem vicc.) Ha meg lemaradok, ott a
válasz: könnyű annyi nyomatékkal. Ilyen az élet a legolcsóbb
kisautóban.

Persze nőm néha hisztizik, hogy az Alfában, meg az eladósorban
lévő Bravában senki nem szól be neki, viszont
a kisautóban rendszeres konfliktusoknak van kitéve, 'Nyomd
má' bébi', meg 'Húzzá' má' bele', de én ezt nem hiszem, nekem nem
szoktak beszólni, bár a múltkor egy barchettás csávó gyanúsan
méregetett.

A 95 ezer kilométer alatt volt néhányszor
szervizben is, olajcserén, meg néha futóműproblémákkal, ki kellett
cseréli a fél kipufogórendszert (nem márkaszervíz, egy év garancia,
21 ezer forint), de szerintem holnap be fog indulni és haza fog
hozni.
Városban 6,5-7, azon kívül annál is kisebb fogyasztással,
ráadásul egyszer Donovalyba is elvitt, úgy, hogy a sílécek a
vállunkat verték, és még csak meg sem fagytunk. Nem úgy, mint annak
idején a Kispolszkiban. Hát ezért a Seicento.