

Erre mondják, hogy örök darab?
Csongor a Passatot annyira megnyerő és gondosnak tűnő gazdától vette, hogy előtte át sem vizsgáltatta. A motor a kétliteres TDI, méghozzá ebből is az erősebbik, 178 lóerős (130 kW) verzió, DSG-váltóval és fronhajtással. Azért hozta el az Avalon szervizbe, hogy megtudja, tényleg olyan jó-e, mint remélte. A próbaúton érdekes elváltozásra lett Bálint figyelmes, a többit a videóban:







Típushiba van – és orvosság is
A Volvo V60 PHEV olyan ritka típus, amiben a hibrid rendszert egy dízel autóba építették be. Az ilyen hibrid képes takarékosan és dinamikusan autózni városon kívül is, akár igen nagy távolságokra. Vagyis egyre többen jönnek rá, hogy érdemes ilyet venni. A mostani átvizsgálásra egy ilyen kombit hívtunk el az Avalon szervizbe, és a típus specialistáját, Mátrai Zoltánt, a plug-in Volvókra specializálódott vszerviz.hu vezetőjét is elhívtuk, hogy avasson be minket a lehetséges hibákba – illetve mondja el, mire kell figyelni egy vásárláskor.




