Megpróbáltam venni egy normális autót, de nem sikerült
Szerettem volna egy fiatal, modern, jól felszerelt, erős autót, végül mégis vettem valamit, ami mindezen tulajdonságok szöges ellentéte.
Közzétéve:
2025. 07. 06. 16:22
Miután megszabadultam a sikersztori 1007-esemtől, szerettem volna egy sportosabb autót. Néztem mindent, egy ponton még az E46-os BMW is felmerült, hiszen szeretem a klasszikus formájú, felépítésű autókat. Akkor sok ajánlatot kaptam, mellettük pedig valaki bedobott egy szép E36 kupét is. Gyönyörű autónak tartom, ráadásul ez hathengeres volt, kézi váltóval és sperr diffivel. Ez a tökéletes autó! Miért nem vettem meg? Mert öregnek gondoltam. Aztán nem telt el két hét és vettem egy 1974-es Bogarat – én sem vagyok teljesen ép.
Több szimpatikus típuson is átléptem mondván: nem szeretnék öreg autóval szenvedni. Pedig voltak igazán kívánatos darabok, 2-2,5 millió forinttal a zsebben nem lett volna reménytelen találni valami izgalmasat a 90-es évekből. Mégis inkább a 2000-es évek második feléhez húzott az agyam – arra hallgattam. Sokat túrtam a használtautós oldalakat, még a Marketplace-t is, hiszen ott ömlesztve láttam a kínálatot, nem típusonként lebontva. Épp ott jött szembe az a bizonyos sárga Bogár egy vasárnap délután.
Édesanyámmal ebédeltem, éppen végeztünk a húslevessel és két szusszanás között pörgettem kicsit a kínálatot. Megakadt a szemem egy rikító sárga Volkswagen 1300-ason, megmutattam neki is. Mosolyogtunk egyet rajta, aztán némi csend után bedobta: én amúgy el tudnálak benne képzelni. Meglepett, elkezdtem gondolkodni. Érdemes lenne feláldozni a kényelmemet egy jópofa, öreg autóért? Végülis egyelőre se gyerek, se lakáshitel, se semmi, miért ne szórakozhatnék kicsit?
Valaki nem akarta, hogy Bogarat vegyek
Elkezdtem utánanézni a témának, sokat olvastam és még többet rágódtam a kérdésen, majd végül arra jutottam, hogy elmegyek, megnézek egy Bogarat élőben is – hátha beleszeretek. Ha nem győz meg, akkor marad az eredeti terv. Zuglóban találtam egy sárga 1302 S-t, ami szimpatikus volt, jó áron és friss műszakival hirdették. Elmentünk megnézni és tetszett, a próbakör pedig meggyőző volt. Amikor letettem volna az autóért a kívánt összeget, akkor derült ki, hogy az autón évek óta nincs műszaki. A tulaj azt mondta, hogy addig nem tesz rá, amíg nem akarja valaki megvenni. De ha megegyezünk, akkor természetesen intézi – úgyhogy ebben maradtunk.
Néhány nappal később felhívott a tulaj, hogy van egy kis probléma: a felesége nem akarja elengedni az autót, nagyon hozzánőtt. Pedig már vizsgaidőpontja is van! Egyszerre voltam szomorú és mérges, szinte biztos voltam benne, hogy az öreg kamuzik, de mindegy, elengedtem. Viszont annyira bennem maradt az élmény, hogy eldöntöttem: kell egy Bogár!
Nem sokra rá egy kék Bogár hirdetőjével vettem fel a kapcsolatot, meg is beszéltünk vele egy vasárnapi találkozót. Szombat este rám írt, hogy bocsi, de eladtam az autót. Ki nem akarja, hogy én Bogarat vegyek? Milyen összeesküvés ez? Elfogytak a piacról azok a működő példányok, amik belefértek a keretembe, kezdett szertefoszlani az álom. Volt fent egy sárga SparKäfer kétmillióért, de abban a legkisebb motor volt, ráadásul a régi felépítéssel és futóművel így azt egy darabig hanyagoltam. Végül meggyőztek, csak annál az autónál kötöttem ki.
Adony mellett, az alföldi tanyavilág felső peremén egy nyaralónál pihent az autó tető alatt. Este értünk oda, ilyenkor nehéz rendesen átnézni, de a tulaj rendes volt, minden kritikus pontot megmutatott. Itt-ott ette a rozsda, de szerkezetileg ép volt és indítás után a motor is meggyőzően szólt. A karburátor mellett volt egy kis pára, de se felette, se alatta nem láttam érdemi olajat. A próbakör egész gondtalan volt, váratlanul ért, hogy milyen egyszerű vezetni a Bogarat. Szóval nyert. Lepapíroztuk, kifizettem és elindultunk haza. A nyaraló sóderes utcájából az aszfaltra kikanyarodva még mindig hevesen dobogott a szívem és hangosan megkérdeztem magamtól: basszus Berci, mit csináltál megint?
Aztán ahogy hajókáztam át Budapesten, lassan sikerült megnyugodni. A budai alsó rakparton 70-nel csurogva elhalkultak a gondolataim, éreztem, hogy jó döntést hoztam. Mire hazaértem, már biztos voltam a dolgomban és az első próbakörnél párom szkepticizmusa is szertefoszlott.
Együtt élni egy 51 éves autóval
Az autó hamar a szívemhez nőtt, gyorsan elengedtem a modern autók nyújtotta extrák kényelmét. Nem csendes, nem erős, még csak nem is tágas, az epedarugós üléseken lengedezve azonban semmi sem érdekelt. A 1,2-es boxermotor hangja és rezonanciája átjárja a vastag fém kasznit, akkor is bőszen hallani, ha csak 50-70-nel autózok a városban. Hiába a hengerelrendezés, egyáltalán nem subarus a hangja, talán csak fordulaton hallani némi összecsengést.
A régies darálásra a műszercsoport egyetlen órájának elefántcsontszínű mutatója heves lebegésbe kezd. Az alsó tartományokban ember legyen a talpán, aki megmondja, hogy mennyivel megy az autó, 30 felett azonban lecsillapodik, a 80-90-et pedig már egészen minimális rezgés mellett mutatja – imádom. Kettőt klattyan kifelé húzva a fém műszerfal tetején elhelyezett gomb, ez volt a tompított fényszóró. Tőle balra egy rejtélyes gomb, ami semmit nem csinál – valószínűleg egy régi riasztóhoz tartozhatott – még odébb pedig az utólagos piros kapcsoló az ablakmosó folyadék szivattyújához tartozik.
Ez egyébként utólagos extra, a Bogár ablakmosó folyadékát eredetileg a pótkerékben tárolt levegő nyomása kényszeríti át a spricniken. Ez egy kreatív és jópofa megoldás, csak legyen nálunk mindig kézi pumpa ha leenged. Az én autómba elektromos pumpát szereltek, de nem ez az egyetlen mókolás. A műszerfal mögött őskáosz uralkodik, kábeltenger hömpölyög a vastag tálca alatt és hiába bíbelődök az autóval fél éve, még mindig nem tudom, hogy pontosan mi mit csinál. A régi riasztó maradványai működnek: elég riasztók. Az 1DIN-es fejegységnek viszont örülök, szeretem a saját zenémet hallgatni a rádió helyett. Hátra beépítettek két egész tisztes hangszórót, előre pedig behúzták a vezetékeket, már csak be kéne fejezni.
Az eredeti üléseket imádom, viszont hiányzik belőlük a fejtámla. Két utólagost szereltem fel ideiglenesen és közbe azon agyalok, hogy honnan szerezzek fejtámlás üléseket – természetesen eredetieket, az epedarugót nem akarom elengedni. Muszáj, mert ha belém jönnek hátulról, akkor pedálos kuka módjára nyílik le a fejem a nyakamról, az pedig elrontaná a napomat. A hátsó ülés felső része szétnyílt, elkezdett kiperegni alóla a filcszerű anyag is, ezért vettem egy jobb minőségű lepedőt és a nappaliban csodálatos – rémesen amatőr – kárpitos munkát végeztem. Még néhány apróságot rendbeszedtem, a váltó alatti gumiharangot rögzítettem, a pedálokat kipucoltam és rendeztem a szőnyegkérdést is. A beltér nagyjából kész van, de egy kis pofozgatás és csinosítgatás mindig belefér.
Kívül ennél rosszabb a helyzet. Megvettem rá a csicsákat, mint az új indexek vagy a króm szempillák, de ezektől sem lett kevésbé rozsdás. Tisztes rohadás van az első fényszórók mellett, illetve minden vízelvezető csatornában és élnél. A kaszni korrodál, a padlólemez viszont nem. Csak a pedálok mögött vannak leváló rozsdalevelek, de amilyen vastag a fém, igazából nem zavar. A festés takony munka. Valaki ivott egy pohár sárga festéket és letüsszentette. Tiszta narancsbőr az egész autó, rengeteg helyen vannak megfolyások és 600-800 mikron a legvékonyabb helyeken. Tróger munka ez, de messziről elfogadható.
A motor jó, csak 1000 kilométerenként eltűnik belőle egy liter olaj
Azért is mertem beleugrani ebben az autóba, mert hideg motorral is könnyen indul és szépen jár. Az volt az elsődleges, hogy szerkezetileg és technikailag is legyen rendben, hiszen akármennyire is furán hangzik, ez a hétköznapi járós autóm. A Bogár mai napig megbízható eszköznek számít és ha alkatrész kell hozzá, akkor van. Magyarországon három olyan boltot találtam, ami kifejezetten léghűtéses Volkswagenekkel foglakozik, az alkatrészellátás pedig jobb, mint korábban a 2003-as Fordomnak vagy 2008-as Peugeot-mnak. Ez egy erős érv volt amellett, hogy bele merjek ugrani folyamatos használat mellett.
Sajnos a motorteret sem kímélték, a zsugorcsőtől még mindig rettegnek egyesek, így lógó-máló szigetelőszalag maradványok tömkelegét kellett eltüntetnem. Nemrég ezzel együtt az olcsó, kikeményedett kábeleket és hat különböző formájú sarut is cseréltem, hogy ne csak esztétikus de stabil is legyen a technika. Főleg azután éreztem a dolog súlyát, hogy egy időben az autó elvesztette az alapjáratát és fulladozott, nehezen pörgött fel. Kiderült, hogy a keverékszabályzásért felelős szolenoid kábele már csak egy rézszálon lógott és vagy volt kontakt, vagy nem. Javítottam, de akkor ezzel együtt már az automata szívató kábelét is cseréltem – egy dróton van a kettő.
A legnagyobb munka a főtengelyszimering cseréje volt, de amikor már ezer kilométerenként elcsepegtetett egy liter olajat, akkor nem halogathattam tovább. Egyfelől nem szeretem szennyezni a környezetet, másfelől csak jó minőségű olajat teszek bele, az meg drága. Tovább motivált a tény, hogy rendesen elkopott már a kuplung és bár 34 lóerő, illetve 80 körüli Nm nem feszíti szét a hajtást, így is megcsúszott egyszer-egyszer.
Ideje levenni a motort. Ez nem tűnt olyan nagy feladatnak, hiszen a Bogár motorja lényegében lebeg a kaszniban. Nem tartozik hozzá tartóbak, csak a váltóhoz fogja hozzá négy csavar, a váltó pedig három vaskos gumibakon áll. Elvileg kitekerem a csavarokat, leengedem a motort és kihúzom alul. Ilyen egyszerű, nem? Nem.
Az internetes videók bár 7-8 percesek, a motor kiszedése első nekifutásra inkább 3-4 óra volt. A kábelek és az üzemanyagcsatorna elkötése nem nagy szám, de a különböző idomok, segédberendezések lepakolása időigényes. A váltót és a motort összetartó csavarok ritka kretén helyen vannak, háton fekve próbáltam kivakarni őket a vastag olajsár alól, közben potyogott az arcomba a dzsuva és a kuplungházból is csöpögött az olaj – aznap este biztosan nem nyikorogtam.
Nekünk azért tartott egy egész napig a folyamat, mert félúton két szerszámot beletörtünk a főtengely 36-os csavarjába, mire elmentünk egy helyi szerszámboltba és vettünk egy rendeset – jó drágán. Aztán összeszerelésnél a főtengelycsavar roppant el – valószínűleg egyidős volt az autóval – tehát azért is fel kellett ugrani gyorsan Budapestre, ezzel elment röpke négy óra. Melós nap volt, a végén nem bírtam az autóra nézni, de örültem hogy ment. Másnap tiszta fejjel derűsebben láttam a dolgokat, visszagondolva jó buli volt, de egyszer elég is.
Valami nagyra készülök
Éppen fél éve vettem a Bogarat és időközben teljesen beleszerettem. Bárhova megyek vele csak ülök és mosolygok, nem szeretek odaérni helyekre, mert akkor ki kell szállnom – szerencsére ilyen dinamikával nem is érek oda sehova. Éppen emiatt érzem azt, hogy ideje összekötni a kellemeset a hasznossal, lássuk, hogy a több századik kilométer után is azt érzem-e még, hogy nem akarok kiszállni. Ideje elutazni.
Az útvonal összeállt a fejemben és elkezdtem felkészíteni az autót. Púpos volt egy fékcső, azt kicseréltettem és átnézettem a dobokat is – minden rendben. A motor egészséges, az autó szépen fut, nem történhet semmi rossz. Ugye? UGYE?? Az majd egy következő cikk lesz.
